Vitaminok szerepe az immunitás fenntartása során
Az immunitás szervezetünk védekező képessége. Az immunrendszer biztosítja az egyensúlyt, véd a külső behatásokkal szemben. Speciális sejtek, szövetek együttese, melyek meghatározott mechanizmussal akadályozzák az idegen mikroorganizmusok, illetve élettelen, mérgező anyagok szervezetünkbe jutását. A bekerült idegen testeket eltávolítják. Tágabb értelemben az immunrendszer első vonala a testünket borító bőr, amely fizikai és kémiai úton akadályozza az idegen anyagok szervezetünkbe kerülését. A szűkebb értelemben vett immunrendszer működése a bőréhez képest jóval összetettebb. Elsősorban a véráramba került idegen mikroorganizmusok, mérgező anyagok eltávolítása a feladata. Hatékonysága a szervezet számára létkérdés. Működésének kudarca súlyosabb esetben a szervezet számára végzetes is lehet, ezért létfontosságú a megfelelő vitaminok pótlása.
A továbbiakban az immunrendszer fogalma alatt erről a belső védekező rendszerről lesz szó. Az immunrendszert működésének mechanizmusa alapján többféleképpen szokták felosztani.
Az immunitás típusai
Alapvetően két típusa ismert: a velünk született és a szerzett immunitás. A velünk született immunitás a védekező rendszer alapja. Meghatározott mechanizmusok segítségével képes elpusztítani az idegen mikroorganizmusokat, amennyiben azok mennyisége és aktivitása nem lép túl egy meghatározott szintet. A szerzett immunitás olyan mechanizmus, amely egy tanulási folyamat eredménye. A velünk született immunitás eredményeként végbemenő védekezési folyamat során szervezetünk megjegyzi a támadó paramétereit és kialakítja egy hatékony pusztító mechanizmus rendszerét. Amennyiben ez a támadás megismétlődne, a kifejlődött védekezési eljárás hatékonyan képes azt elhárítani, még akkor is, ha annak ereje nagyobb az előzőnél. Ezen az elven működnek a védőoltások is, amikor is az első támadást az oltás következményeként bekerült legyengített baktérium hajtja végre. A legyengített baktérium nem képes fertőzésre, de a szervezet megjegyzi, mivel ugyanúgy néz ki, mint a normál aktivitású társa. Ezek után a valódi, aktív baktériummal történő fertőzés ellen a szervezet megfelelő védelemmel rendelkezik.
Az immunrendszer működése
A védekezés mechanizmusa két fő részre bontható. A rendszer először felismeri a veszélyt, majd elhárítja azt. A felismerés során a rendszer képes megkülönböztetni a véráramban található molekulák közül azokat, melyek nem tartoznak a szervezethez. Amennyiben a védekező rendszer elveszíti a megkülönböztetés képességét, akkor jelentkeznek azok a betegségek, melynek során a rendszer saját maga ellen fordul. Az immunválaszt kiváltó molekulákat antigéneknek nevezzük. A válaszreakció többféle lehet. Alapjában véve két fő vonala ismert: a humorális és a celluláris immunválasz.
A két típus a valóságban gyakran egyszerre, együtt lép fel. A humorális válasz során úgynevezett B-sejtek termelte specifikus immunoglobulinok lépnek reakcióba az antigénnel és akadályozzák meg kártételét. A celluláris válasz során ugyanezt a T-sejtek teszik meg. A B- és T-sejtek limfociták, azaz fehérvérsejtek. Testtömegünk 1%-át teszik ki. A B-limfociták elsősorban a lépünkben, míg a T-limfociták főleg a nyirokcsomókban helyezkednek el. A vérben a fehérvérsejtek 70%-a T-, 30%-a B-limfocita. Az antigének megsemmisítésének egyik gyakori módja a fehérvérsejtekkel történő bekebelezés és az ezt követő elemésztés. Ezt nevezi a szakirodalom fagocitózisnak. A fehérvérsejtek körülveszik az idegen mikroorganizmust és magukba olvasztják, majd szétroncsolják. A roncsolás szabad gyökök segítségével történik. A gennyváladék keletkezése is ilyen folyamat eredménye. A fagocitózis olyan folyamat, ahol a szabad gyökök a szervezet számára hasznos és fontos védekező funkciót látnak el.
A vitaminok szerepe az immunrendszer aktivitásában
A vitaminok szerepe az immunfunkció biztosításban kizárólag közvetett, ami azt jelenti, hogy nincs olyan immunfolyamat, melynek végbemenetele vitaminfüggő lenne. Ez számos következményt von maga után.
- 1. Az immunrendszer működése kizárólag az anyagcsere-folyamatokon keresztül függ a vitaminoktól.
- 2. Mivel az anyagcsere egyensúlyának megőrzésében az összes vitamin szerepet kap, az immunrendszer működése is függ tőlük.
- 3. Az immunrendszer optimális működése az anyagcsere egyensúlyának fenntartásával biztosítható.
- 4. Az egészséges szervezet immunrendszere vitaminok beadásával nem késztethető a normálisnál intenzívebb működésre.
Ez annyit jelent, hogy stimulálni, azaz hatékonyabb védekezésre serkenteni csak egy legyengült szervezetet lehet, ahol észlelhető a vitaminhiány. A hiány megszüntetése helyreállítja az egyensúlyt, ugyanakkor az ezen felül bejuttatott vitaminmennyiség nem okoz további aktivitásnövekedést. Úgy is szokták mondani, hogy az immunrendszert modulálják, de stimulálni csak a beteg szervezetben lehet. Ráadásul nem ismerjük pontosan a vitaminfelesleg hatására fellépő összes biokémiai folyamatot. Nem tudjuk, hogy módosítják a működő immunrendszer egyébként is érzékeny egyensúlyát! Az immunfolyamatokban közvetlenül részt vevő sejtek, szövetek anyagcseréje vitaminfüggő. Ezért a vitaminok napi szükségletének fedezése meghatározó tényező az immunrendszer aktivitásának szempontjából. Az immunfolyamatok működésének felderítése során elsősorban állatkísérletekre támaszkodnak, mivel a közvetett kapcsolatok modellezése nem könnyű, klinikai vizsgálata még nehezebb.
Vitaminok hiányának hatása a védekező rendszer működésére

Az előbbiekben már említettem, hogy az immunrendszer optimális működéséhez nélkülözhetetlen a vitaminok megfelelő mennyiségű jelenléte. Amennyiben bármelyik vitamin bevitele nem fedezi a napi szükségletet, immunrendszerünk működésében kisebb-nagyobb zavarok léphetnek fel. Néhány vitamin esetében jellegzetes elváltozásokat is megfigyeltek a kutatók. Ezek közül mutatok be néhányat a teljesség igénye nélkül.
A-vitamin
A-vitamin-hiány következtében növekszik a bőrön keresztüli fertőzések veszélye, valamint a légutak megbetegedésének kockázata. A szájban, a torokban és a tüdőben emelkedik a rákos sejtek kialakulásához vezető úgynevezett prekarcinogén gócok száma. Szervezetünk számos prekarcinogén gócot tartalmaz, de ezek mennyiségét az immunrendszer tartja a megfelelő határok között. Az immunrendszer gyengülése részint a gócok számának gyarapodásához, részint a daganatos sejtekké történő átalakulások kockázatának emelkedéséhez vezet.
A fejlődő országokban végzett vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy az A-vitamin-hiányos emberek ellenálló képessége a fertőző betegségekkel szemben sokkal kisebb, mint a vitaminnal megfelelően ellátottaké. 1992-ben a kaliforniai Long Beachben 20 himlőben megbetegedett gyermek vitaminellátottságának tanulmányozása során tíznél mutatták ki az A-vitamin hiányát! A HIV-pozitív betegeknél is jellegzetes az A-vitamin-hiány. Egy az USA-ban 1995-ben végzett vizsgálat során megállapították, hogy az A-vitamin-hiányos HIV-fertőzöttek közül többen és hamarabb haltak meg, mint azok közül, akik igyekeztek az A-vitamin-hiányukat mérsékelni. Az A-vitamin-hiányos HIV-pozitív terhes anyák esetében a HI vírus magzatba jutásának kockázata, valamint a csecsemőhalandóság mértéke nagyobb.
B6-vitamin
B6-vitamin-hiány következtében romlik az antitestek hatékonysága, számuk csökken. A fertőzések elleni védekezés során képződő fehérvérsejtek száma is kevesebb. Olyan esetekben, amikor az immunrendszer gyengítése tudatos orvosi beavatkozás eredménye, súlyos B6-vitamin-hiány lép fel. Az immunszupresszáns gyógyszerek a B6-vitamin-függő enzimek aktivitását csökkentik.
B12 vitamin
A B12-vitamin-hiány szintén a fehérvérsejtek számának csökkenését eredményezi. Idős embereknél – akiknél gyakori és jellegzetes a B12-vitamin-hiány – ismert jelenség a védőoltások következtében a szokottnál sokkal lassabban kialakuló védettség, mivel a beadott, legyengített baktériumok hatására lassabban képződnek azok az antitestek, melyek később a megfelelő védelmet hivatottak ellátni.
C-vitamin
A C-vitamin-hiány is – hasonlóan a többi vitaminhoz – csökkenti a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet. Olyan betegségek kerülnek előtérbe, melyek kifejlődésében a szabad gyökök okozta roncsolások meghatározó szerepet játszanak.
A vitaminok szerepe az immunrendszer működése során
Az eddigiekből egyértelműen kitűnik, hogy az immunrendszer megfelelő működéséhez a napi vitaminszükséglet biztosítása elengedhetetlen. A bemutatásra kerülő példákban a napi szükségletet meghaladó vitaminmennyiség bevitelével próbálták meg biztosítani a megfelelő immunitást. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a leírt példákat nehéz általánosítani. Az ilyen jellegű kezelések során az orvosi ellenőrzés elengedhetetlen. Sajnos pont az immunrendszer erősítésére ismert a legtöbb olyan praktika, amely nélkülözi a megfelelő tudományos hátteret, ugyanakkor látványos, a hiszékeny emberek számára kellően meggyőző. Azt már nem is említem, hogy kerülik – sőt gyakran egyenesen tiltják – bárminemű orvosi betekintés lehetőségét. Ilyen helyzetekben a hozzá nem értő emberek számára azt javasolnám, hogy keressenek olyan beteget, aki valóban meggyógyult a választandó, az orvostudomány ellenkezését kiváltó módszertől. A valóban meggyógyult beteg fogalma itt orvosi értelemben értendő!

A-vitamin
Az A-vitamin-hiány az esetek többségében a napi szükségletet meghaladó mennyiségű vitaminbevitellel lehet csak elérni. Az orvosi ellenőrzés azért elengedhetetlen, mert az A-vitamin feleslege halmozódhat és káros mellékhatásokat válthat ki. A hiány megszűnése utáni fokozott A-vitamin-bevitel jelenlegi ismereteink szerint káros!
Béta-karotin
A béta-karotin bevitel valójában egy biztonságosabb A-vitamin-pótlási módszer. Szervezetünk csak annyi béta-karotint alakít át A-vitaminná, amennyire szüksége van. A béta-karotin pótlás mértéke már tágabb határok között mozoghat, de itt sem lehet felelőtlenül cselekedni. A vizsgálatok során napi 15-60 mg béta-karotin bevitelével értek el jelentősebb javulást a leromlott immunparaméterekben. Ekkora mennyiségek tartós, folyamatos szedése még a béta-karotin esetében sem ajánlatos az utóbbi időkben megismert káros következmények miatt. A gondot az okozza, hogy nem ismertek pontosan azok mechanizmusok, melyekben a béta-karotin nem alakul A-vitaminná. Lebomlásakor, átalakulásakor szervezetünkre nézve káros molekulák is keletkeznek, ezért nem árt az óvatosság.
B6-vitamin
A B6-vitamin-pótlás elsősorban idős embereknél növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességet. Egy nyolc éven át tartó vizsgálatban 281 HIV-pozitív beteg a napi B6-vitamin-szükséglet kétszeresét kapta. A kezelés eredményeként jelentős mértékben megnövekedett túlélésük ideje.
C-vitamin
A C-vitamin-pótlás oly módon serkenti az immunrendszer aktivitását, hogy növeli a B-, T- és egyéb fehérvérsejtek számát. Elsősorban a különböző mérgezések okozta immunrendszeri károsodások regenerálódását segíti jelentős mértékben. 1997-ben a következő kísérletet végezték el: 55 mérgező anyagok hatásának kitett emberrel testsúlykilogrammonként 60 mg – azaz egy átlagos ember esetében 4000 mg – C-vitamint itattak vizes oldatban. 24 óra elteltével megvizsgálták az immunrendszer működésére jellemző paramétereket. A mérgezett emberek 78%-ánál a természetes ölősejtek aktivitása tízszeresére nőtt, a B- és T-sejtek száma visszaállt a normál értékre.
E-vitamin
A nagy dózisú E-vitamin-bevitel elsősorban idős embereknél javítja szervezetük ellenálló képességét. Egy 1997-ben elvégzett vizsgálatban az optimális mennyiséget próbálták meghatározni. 88 idős ember (65 évnél öregebbek) négy hónapon keresztül kapott 60, 200, illetve 800 mg E-vitamint. Mindegyik dózis javította az immunrendszer hatékonyságát, de a legjobb eredményt a napi 200 mg bevitele adta. Az idős emberek immunrendszerének aktivitása 65%-kal növekedett a napi 200 mg E-vitamin-bevitel hatására.
Foto: Shutterstock