Álomfejtés: Dilemmák

A Hegyi szer­pen­ti­nen ezüst BMW-t ve­ze­tek, olyan fe­hér öl­töny­ben, ami­lyen na­gyon tet­szik ne­kem. 26 év kö­rü­li fia­tal fér­fi va­gyok (a va­ló­ság­ban kö­zé­pis­ko­lá­ba já­rok). Mel­let­tem bar­na, gön­dör ha­jú csaj ül. A hát­só ülé­sen pe­dig egy 6 év kö­rü­li kis­fiú.

Na­gyon fur­csa ér­zé­sem tá­mad, mert ál­mom­ban is vi­lá­gos, hogy a hat­éves kis­fiú én va­gyok. Még bo­nyo­lít­ja a han­gu­la­tot, hogy én ma­gam­ban azt tag­la­lom, hogy a csaj igen ve­szé­lyes, és egy­ál­ta­lán nem al­kal­mas a gye­rek­ne­ve­lés­re. A csaj ha­ja ép­pen olyan, mint a ma­má­mé.

(Itt ta­lán fe­léb­re­dek, de ha­mar vissza­al­szom.)

Egy szo­bá­ban va­gyunk hár­man, egy ko­pasz, sze­mü­ve­ges fér­fi­val tár­gya­lunk a kis srác­ról, örök­be­fo­ga­dás té­má­já­ban.

A pa­si azt mond­ja: Ennyi volt?

Nem kell a gye­rek?

Az ügy el­dől­ni lát­szik, a kis­fi­út el­köl­töz­te­tik.

Mint­ha mi len­nénk a szü­lei.

Én nem ér­tem az egé­szet. Ne­kem kel­le­ne a kis­fiú.

Majd kép­vál­tás kö­vet­ke­zik: ré­gies, 17. szá­za­di pa­lo­ta­sze­rű­ség­ben va­gyunk. Min­den avítt: az épü­let, a be­ren­de­zés, a han­gu­lat. Egy föld­gömb is van a szo­bá­ban. A csaj gépír.

Egy pil­la­nat­ra vissza­jön az előb­bi epi­zód han­gu­la­ta, de most úgy, mint­ha a sze­mü­ve­ges, ko­pasz fér­fi­nak nem kel­lett vol­na a gye­rek.

Itt éb­resz­tett fel a ma­mám.

Ked­ves Ruth!

A ba­rá­tom pszi­cho­ló­gus­hoz jár, mert ki­csit de­presszi­ós. Ő mond­ta, hogy az ilyen ál­mo­kat meg kell mu­tat­ni pszi­cho­ló­gus­nak. Ezért kül­döm el.

16 éves va­gyok, szak­kö­zép­be já­rok, ami túl­zot­tan ér­de­kel, de rossz ta­nu­ló va­gyok. Né­ha meg is bu­kom.

Min­dössze két év­vel va­gyok fia­ta­labb, mint a szü­leim vol­tak, ami­kor én meg­szü­let­tem. Ed­dig a nagy­szü­lők­kel lak­tunk, egy éve köl­töz­tünk kü­lön. A pa­pá­nak nincs ilyen BMW-je per­sze, sőt, ő is is­ko­lá­ba jár, mert ami­kor én meg­szü­let­tem, fél­be­ma­radt a ta­nu­lá­sa.

Ma­ma igen ide­ges, so­kat kia­bál ve­lünk, ne­héz eli­ga­zod­ni raj­ta.
De azért nem ér­zem örök­be­fo­ga­dott­nak ma­gam. A leg­főbb rossz ér­zé­sem ta­lán ab­ból fa­kad, hogy nem ál­lok ki a kis­fiú mel­lett, aki én va­gyok. Szó­val elég ért­he­tet­len. Ta­lán Ön majd meg­vi­lá­gít­ja.

Szok­tam azon gon­dol­kod­ni, mi­lyen lesz apá­nak len­ni. Ré­gen sok fi­út kép­zel­tem el ma­gam­nak, most egy lányt sze­ret­nék majd, akit Vi­ki­nek fo­gok el­ne­vez­ni. De a lány, aki tet­szik ne­kem, rám sem he­de­rít.

Így csak pró­bá­lom le­raj­zol­ni őt, fő­leg az ar­cát ta­nul­má­nyo­zom so­kat, az or­rát és az áll­vo­na­lát. Bár újab­ban a raj­zo­lás nem megy va­la­mi jól. Fő­leg az em­be­re­ket nem si­ke­rül ábrá­zol­nom, élet­te­le­nek, szín­te­le­nek.
De nem­csak azért, mert fe­ke­te gra­fi­tot hasz­ná­lok. So­kat va­gyok egye­dül és sze­re­tek is egye­dül len­ni. Én af­fé­le ma­gá­nyos far­kas va­gyok, aki­nek nincs fal­ká­ja.

A ba­rá­tom ad­ta a di­lem­ma cí­met az álom­nak. Nem tu­dom, mit akart ez­zel ki­fe­jez­ni.

Üd­vöz­let­tel: egy ma­gá­nyos far­kas

Ked­ves Ma­gá­nyos Far­kas!

Ha az em­ber egy ki­csit is össze­kü­lön­bö­zik a szü­lei­vel, haj­lan­dó ar­ra gon­dol­ni, ezek az ér­tet­le­nek nem le­het­nek az ő iga­zi szü­lei, és fon­tol­gat­ni kez­di a vi­lág­gá me­nés le­he­tő­sé­gét. Így volt ez mió­ta a vi­lág vi­lág, és nem mu­tat­ko­zik eny­hü­lés a szü­lő-gye­rek drá­má­ban az el­kö­vet­ke­ző idők­ben sem. Én még­is azt gon­do­lom, hogy jól van ki­ta­lál­va a szü­le­té­sünk, a vi­lág­ra jö­vé­sünk, és meg­val­lom, tel­je­sen leny­űgöz, hogy már mér­le­ge­li apai ér­zé­se­it és vi­szo­nyu­lá­sait, no­ha ak­tuá­li­san az éle­te in­kább a sa­ját gye­rek­sé­ge kö­rül fo­rog a lát­szat sze­rint. Ami pe­dig a di­lem­má­kat, akár mint cí­met is je­len­ti, sze­rin­tem a ba­rát­ja fe­jén ta­lál­ta a szö­get a ja­vas­la­tá­val. Sze­ren­csés do­log, ha az em­ber 16 éve­sen már lát­ja éle­te vo­nu­la­tát. Eb­ben az álom­ban ilyes­mit lá­tok ki­raj­zo­lód­ni a 6-16-26 éves vo­nu­lat­ban. Di­lem­mák szem­pont­já­ból ar­ra kell gon­dol­nunk:

– 6 éves ko­rá­ban az em­ber óvo­dá­ból is­ko­lá­ba kezd, és le­zaj­lik a szü­lők­kel va­ló azo­no­su­lás (vagy el­le­nazo­no­su­lás);

– 16 éves kor­ban a lá­nyok, a pá­lya­vá­lasz­tás, az öl­töz­kö­dé­si stí­lus, az ér­dek­lő­dés;

– a 26 éve­sen ve­ze­tett BMW a bec­svá­gyá­ra utal, va­la­mi­fé­le igé­nyes­ség­re. A szer­pen­ti­nút hegy­nek fel­fe­lé pe­dig a si­ker­rel vett aka­dá­lyok­ra utal.

Van ma­gá­ban va­la­mi nagy mély­ség, amely­re re­flek­tál­ni sze­ret­nék. Ha meg­őr­zi le­ve­le­met, ta­lán 10 év múl­va még hasz­no­sabb le­het, mint most ki­ven­ni be­lő­le az uta­lá­so­kat. Hi­szen annyi­ra ke­ve­set árult el éle­té­ről. Még­is, a 17. szá­za­di ódon han­gu­lat a kö­vet­ke­ző évé­re va­ló uta­lás, a rein­kar­ná­ci­ós sej­tés­sel együtt. Ne­héz ilyen dol­go­kat sza­vak­ba ön­te­ni. De ér­zem a mély kö­tő­dést a szü­lei­vel, akik ne­héz sor­sot vál­lal­tak ma­gu­kra.

Hang­vé­te­lé­ben nem ér­zek ilyet, vé­gül is a ba­rát­ja de­presszi­ós, nem ma­ga. Min­dössze a raj­zo­lás kre­a­tív ké­pes­sé­ge ha­gyott alább ki­csit, ami miatt a raj­zai élet­te­le­nek és szín­te­le­nek. Ám tud­nia kell, hogy a te­het­ség, mint erő min­dig meg­ma­rad ben­nünk. Hogy mi­lyen for­má­ban fe­jez­zük ki, az függ tő­lünk. Le­het, hogy a szü­lei sok szem­pont­ból éret­le­nek vol­tak a gye­rek­ne­ve­lés­hez, de a ma­guk kar­mi­kus kap­cso­la­ta mély kö­tő­dést raj­zol ki.

Tíz év múl­va, akár meg­lesz Vi­ki vagy a fiuk, akár nem, bol­dog len­nék, ha je­lent­kez­ne.

Ol­va­só­im ne­vé­ben is kö­szö­nöm ál­mát és le­ve­lét.

Fotó: Shutterstock