Valami más… – Üres terek

tgymagazin.hu
#grafológia #kézírás
Már a gyerekrajzokon is nagy jelentőséget kapnak az ilyen rajzi elemek, mert ezek segítségével elkerülhetők a nagy, kitöltetlen, üres terek.

Az ilyen területek a rajzoló gyerek vagy felnőtt életében az egyedüllétet jelképezik. Könnyen belátható, hogy ez a legnagyobb félelem, amit egy gyerek átélhet. Ezért kerüli az ilyen üres terek, területek megjelenését rajzaiban, és bármit megtesz, hogy az egyedüllét érzését elkerülje az életben is.

Az üres helyek kitöltésének módja az egyedülléttel, az űrrel, a halállal kapcsolatos félelmeinkről, azok kezeléséről ad információkat. Aki zsúfolásig megtöltötte a rendelkezésre álló rajzmezőt, annak valószínűleg most is az átlagosnál erősebbek a félelmei.

Aki keretbe foglalta a képet, az az életben önként von határokat maga és a világ más dolgai köré – így korlátozva az érzelmek határtalan eluralkodását. Kiemelkedően erős önfegyelemmel és fegyelmezettséggel tartja kezelhető, logikus rendben a környező világ minden részletét.

Hasadék az írásban

A feladat az eső jelenségének ábrázolása volt. Ha más elemekkel is gazdagította a rajzot, valószínűleg az átlagosnál jobban törekszik arra, hogy megértsék, elfogadják az elképzeléseit, gondolatait, saját magát. Lehet, hogy olyan környezetben van, amelyben sokat kell tennie önmaga elfogadtatásáért.

Amennyiben az eső fogalmához a felhőket is társította, általában hajlamos az érzelmek eredetének felkutatására is.

Üres terek, ázó emberek

Ha a rajzán a talaj – amelyre az esőcseppek hullanak – is szerepet kapott, akkor az ön számára nagy jelentőségű a biztonság, amelyet a konkrét, anyagi, fizikai, valóságos dolgok jelentenek. Előfordulhat, hogy úgy gondolja, hogy az eszmék, gondolatok, tervek a megvalósulásukkor nyerik el az értéküket.

Esőt nem csak cseppek rajzolásával érzékeltethetünk. Aki vonalakat rajzol, az inkább a folyamatot, a leesés mozzanatát ragadta meg az esőből. Ezek az emberek valószínűleg az élet más területein is több figyelmet fordítanak a folyamatok megfigyelésére.

Üres foltok az írásmezőben, üreges írás

Az ázó emberek, házak stb. azt a kiszolgáltatottsági érzést mutatják. Ez abból fakad, hogy a rajzoló úgy érzi, nem tudja kellően kézben tartani, irányítani az őt érő eseményeket. A kívülről érkező hatások ellen védtelennek érzi magát.

A grafológiában a tér kitöltésének módja hasonlóképpen megmutatkozik egy oldal teleírásakor.

A mindenütt kicsi margó a tér minél teljesebb beterítését jelenti, ami teljesen analóg azzal, amikor rajzi elemeket terít szét valaki a lap teljes felületén.

Amikor az írás tudatos tagolásától függetlenül üres terek, foltok, rések, kémények alakulnak ki az írásmezőben, ezeket minden esetben a szorongás, az egyedüllét jeleiként értelmezhetjük.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Valami más… – Egy csepp. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy csepp. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy cseppet! Köztudott, hogy bármilyen folyadék a világűrben, ahol nem hat rá a gravitáció…
Valami más… – Egy perec. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy perec. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy perecet! Egy perec lerajzolása közel sem egyszerű feladat. A leggyakoribb, egyetlen vonallal létrehozott…
Valami más… – Egy kör. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy kör. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy kört, nem kell ügyelnie a külalakra, rajzoljon reflexből! Most csak arra fogunk koncentrálni,…
Valami más… – Egy cikcakk vonal. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy cikcakk vonal. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy cikcakk vonalat! Az írás, rajzolás térbeli mozgás, jóllehet síkban látjuk az eredményét. Írás…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Valami más… – Védelmezés, gondoskodás

Valami más… – Védelmezés, gondoskodás

Egé­szít­se ki egyet­len olyan vo­nal­lal az ábrát, amellyel ezt a kis kört a leg­job­ban meg­ol­tal­maz­hat­ja!
Valami más… – A négy negyed. Egészítse ki!

Valami más… – A négy negyed. Egészítse ki!

Egészítse ki a következő ábrát, teljesen szabadon! Először azt nézzük meg, hogy Ön melyik térfelet…
Valami más… – Megkötöttség nélkül!

Valami más… – Megkötöttség nélkül!

A kiegészítések elemzésénél most azt figyeljük meg, hogy a továbbrajzolás során bezárta-e a kiegészítendő ábra…
Valami más… – Összekötötte, vagy sem

Valami más… – Összekötötte, vagy sem

Egészítse ki az alábbi ábrát minél kevesebb gondolkodási idő után, minden megkötöttség nélkül!