Fájdalomcsillapító növények a házi patikában

A gyógynövényeket nagyon sokoldalúan lehet alkalmazni. Belső felhasználásuk mellett (tea, főzet, tabletta) külsőleg is nagy szerepet játszanak, elsősorban mint borogatás. A fájdalomcsillapító növények hatóanyagainak viszonylag csekély a mellékhatásuk és a kockázatuk. Ennek ellenére tisztában kell lennünk néhány szabállyal, hogy a lehető leghatékonyabb hatást érjük el, és az esetleges mellékhatásokat kiküszöböljük.

A fitoterápia egyik fontos alkalmazási területe a fájdalomterápia. A hivatalos megfogalmazás szerint a fájdalom „kellemetlen érzékszervi és érzelmi élmény, amely valódi és lehetséges szöveti károsodásokkal kapcsolódik össze, vagy ilyen károsodások fogalmaival írható le”. Ebben a csoportban az első három helyen mint leggyakrabban tapasztalt érzés a fej-, a hát- és a nyak-tarkó fájás szerepel.

Egyedül fejfájásból a szakemberek 220 különféle formát különböztetnek meg. A leggyakoribb a tenziós fejfájás, illetve a migrén, ezeket követi a gyógyszerek előidézte fejfájás. Ez utóbbit paradox módon a fájdalomcsillapítók túl gyakori bevétele okozza: már havi 10-15 tabletta is kiválthat ilyen jelenséget. A tünetek jellemzően ahhoz a fejfájáshoz hasonlítanak, amely ellen a gyógyszert eredetileg bevették. Így például az aszpirin, a paracetamol és az ibuprofen általában tenziós fejfájást idéz elő, a migrénellenes szerek pedig migrént. De migrén esetén is rendkívül ígéretes alternatívát kínál a vörös acsalapu alkalmazása, amellyel a szükséges gyógyszermennyiség csökkenthető.

Vörös acsalapu (Petasites hybridus)

Az egész Európában őshonos acsalapu a keresztesvirágúak családjába tartozik, amelynek több mint 30 cm nagy levelei széles karimájú kalaphoz hasonlítanak. Ennek köszönheti latin nevét, a „petasus” ugyanis egy ókori kalap neve volt.

A növény gyökeréből készült kivonat kiváló szer a migrénes rohamok megelőzésére, amelyek jelentkezési gyakorisága az acsalapu hatására jelentősen csökken. A páciensek 75 százalékánál a rohamok feleolyan gyakorivá válnak, mint korábban voltak. Mivel a növény olyan anyagokat tartalmaz, amelyek súlyos májkárosodást okozhatnak, kizárólag tisztított késztermékek formájában alkalmazzák (Petadolex, Petaforce), napi 150 mg dózisban. A szedés kúraszerű, azaz 6-9 hónapnyi szedést követően 3-4 hónapos szünetet iktatnak be. Mellékhatásként a szedés kezdeti szakaszában böfögés jelentkezhet. Ezen kívül kezelhetők a növénnyel a fel- és alhas görcsös panaszai is, például az ingerlékeny bél szindróma. Ilyenkor azonban előbb ki kell zárni minden egyéb szervi okot.

Borsmenta (Mentha piperita)

A nálunk is növő borsmenta az ajakosvirágúak közé tartozik. A terápiás céllal használt mentaolajat azonban inkább japán vagy brazíliai változatából állítják elő.

Belsőleg alkalmazva a borsmenta olaja beválik görcsös fel- és alhasi fájdalmaknál. Akár egy darab kenyérre is rácsöpögtethetjük. Az olaj azonban gyomorégést okozhat, illetve meglévő epekövek esetén eperohamot provokálhat. Alternatív megoldást jelentenek a gyomorsavnak ellenálló kapszulák, amelyek az olajat eljuttatják távolabbi bélszakaszokba. Az olaj tenziós fejfájásra is jó: nagy felületre hordjuk fel a homlokon és a halántékon. A 10 százalékos borsmentaolaj ugyanolyan hatékony, mint 1-2 g paracetamol.

A mozgásszervi fájdalmak leggyakoribb oka az ízületi kopás (artrózis). Bármelyik ízületet érintheti, de a leginkább az ujj-, térd-, csípő- és vállízületnél fordul elő. Bár a kopás ellen még nem nő gyógynövény, a szintetikus fájdalomcsillapítóknak egy sor alternatívája létezik.

Fekete nadálytő (Symphytum officinale L.)

Az érdeslevelűek családjába tartozó gyógynövény szinte egész Európában őshonos. Gyökere és maga a növény olyan nyákanyagokat tartalmaz, amelyek segítik a sebgyógyulást és meggyorsítják a szövetek regenerálódását. A levelek gazdagok rozmaringsavban, és gyulladáscsökkentő, illetve fájdalomcsillapító hatásúak. Sajnos nagy mennyiségű májkárosító anyag is található bennük, ezért csak külsőleg, kenőcs vagy borogatás formájában alkalmazható sértetlen bőrön, például zárt sérüléseknél (rándulás, ficam), valamint gyulladásos-degeneratív ízületi megbetegedéseknél. A maximális alkalmazási időtartam évente 4-6 hétnél ne legyen hosszabb.

Ördögkarom (Harpagophytum procumbens)

A szezámfélék családjába tartozó ördögkarom Dél-Afrika sztyeppéin és a Kalahári-sivatagban őshonos. Akár egy méter hosszúra is megnövő hajtásokat fejleszt, amelyek a talajon nyúlnak el. Különösen feltűnőek nagy, világostól lilásvörösig terjedő színű, illetve részben rózsaszínű virágai, valamint megkeményedett gyümölcsei a maguk karomszerű kinövéseivel és horogformájú kampóival, amelyekről a növény a nevét kapta.

Gyógyszer előállításához a feldarabolt és megszárított másodlagos gyökereket használják, ezekben található meg a gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító harpagosid nevű hatóanyag. A főként Európában jelentkező nagy kereslet oda vezetett, hogy a növényt mára a kihalás veszélye fenyegeti, és olyan termékek is forgalomban vannak, amelyek csak kevés vagy semmi hatóanyagot nem tartalmaznak.

Fájdalomterápiában, például artrózisnál a napi adag 4,5 g, amelyet elsősorban készen kapható szerek formájában addig kell szedni, amíg a tünetek el nem múlnak. Az ördögkarom alkalmazható tea formájában is, de nagyon keserű, és nyolc órán át áztatni kell. Csészénként 1-2 teáskanálnyi drogot öntsünk le forrásban lévő vízzel, hagyjuk állni, majd nyolc óra múlva szűrjük le.

Csalán (Urtica dioica)

Az egynyári csalán is egész Európában benépesíti a mezőket. Leveleiben olyan másodlagos növényi hatóanyagok találhatók, amelyek gyulladáscsökkentőleg hatnak, amennyiben mérséklik a gyulladáskeltő folyamatokban részt vevő citokinok tevékenységét. Ezen kívül a csalán a vizeletelválasztást is serkenti. Ennek a tulajdonságának köszönhetően van helye belsőleg vizelethajtóként és átöblítőként gyulladásos betegségek, például reuma vagy ízületi kopás, illetve húgyúti panaszok terápiájában. Az átöblítő terápia során ügyelni kell a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre.

Fájdalomterápiában a napi közepes dózis 8-12 g drog, amelyet általában teaként fogyasztanak. A teához 3-4 teáskanálnyi csalánt kell leönteni 150 ml forrásban lévő vízzel, és tíz percig állni hagyni.

Tömjén (Boswellia serrata)

A fájdalomterápiában a tömjénfa szárított gyantáját alkalmazzák, amely olyan anyagokat (boswellinsav) tartalmaz, amelyek gátolják bizonyos, a gyulladásos folyamatokban részt vevő enzimek tevékenységét. Ezek az enzimek olyan anyagcseretermékek képződését is serkentik, amelyek krónikus gyulladást idéznek elő. A boswellinsavak képesek a krónikus gyulladást is megfékezni, ennek megfelelően használhatók a poliartritisz kiegészítő terápiájában.

A dózis 1200-2400 mg naponta. Alternatív megoldást jelentenek azok a táplálékkiegészítők, amelyekben tablettánként általában 400 mg tömjén található.

Fehér fűz (Salix alba)

A fűzfa barkáit mindenki ismeri, az azonban ma kevésbé tudott, hogy a fűzfakérget már az ókorban is láz- és fájdalomcsillapításra használták. Jó száz évvel ezelőtt a fűzfakéreg hatóanyagából, a szalicilsavból állították elő a szintetikus acetilszalicilsavat, amely az aszpirinban is megtalálható. Ez utóbbival ellentétben a fűzfakéreg nem károsítja a gyomor nyálkahártyáját, viszont a hatása sem olyan erőteljes.

A növényi fájdalomcsillapító alkalmazható a következő esetekben: reuma, artritisz, artrózis, megfázásos megbetegedések. A tavasszal gyűjtött zsenge ágak kérgét alkalmazzák, teához körülbelül 1 gramm finomra vágott vagy durvára őrölt kérget kell leönteni 150 ml hideg vízzel, röviden felmelegíteni a keveréket, majd 5 perc múlva leszűrni. A napi adag 3-5 csésze. Ezen kívül gyógyszertári fűzfakészítmények is kaphatók.

Árnika (Arnica montana)

Az árnika 600-2400 méter magasan a hegyekben nő. Az ember számára mérgező, ezért belsőleg nem alkalmazható, csak homeopatikus szerekben.

Az árnika gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő, és mint ilyen, főként sérülésekre jó (izom- és ínsérülések, rándulások), tinktúrával vagy krémmel végzett borogatás formájában. A túl gyakori vagy intenzív alkalmazás azonban bőrirritációt és allergiás reakciót okozhat.

Cayenne-bors (Capsicum annuum)

A Cayenne-bors (szárított és őrölt csípős paprika) a paprika erősségéért felelős kapszaicin nevű anyagot tartalmazza. Külsőleg a bőrt jelentősen felhevíti és kipirosítja. A kapszaicin hatására a fájdalomérzékelésért felelős idegvégződésekre hat, amennyiben ott felszabadítja az úgynevezett P vegyületet, amely ingerületátvivő anyagként a fájdalom kiváltásában és érzékelésében játszik szerepet. Ezért a kapszaicintartalmú anyagok alkalmazása először fokozza a fájdalmat, rövid időn belül azonban kimerülnek a P-raktárak, és ennek köszönhetően tartós fájdalomcsökkenés áll be.

Kapszaicintartalmú kenőcsöket és tapaszokat gyakran használnak övsömör után visszamaradt idegfájdalmak esetén, de izomfájdalmaknál és olyan idegi fájdalmaknál is, amelyek gyulladásos-degeneratív ízületi megbetegedésekkel kapcsolatban lépnek fel. Késztermékek mellett ép bőrre a következő, gyógyszertárban elkészítendő kenőcsöt is lehet használni: Extractum Capsici 2% 2,5 g, Unguentum leniens ad 100,0 g.

Réti legyezőfű (Filipendula ulmaria)

A réti legyezőfű a rózsafélékhez tartozik, és szinte egész Európában előfordul. A levelek széttépésekor felszabadul a szalicilaldehid illata. A növény egyéb hatóanyagok mellett a fűzfűhöz hasonlóan szalicilsavat tartalmaz, és vizelethajtó, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító és antireumatikus hatása van.

Teához 1 teáskanálnyi virágot vagy zsenge levelet öntsünk le 15 ml forrásban lévő vízzel. Hagyjuk állni 7 percig, szűrjük le, majd naponta többször igyunk meg belőle egy-egy csészével.

A fitoterápiában mindig az egyénnek leginkább megfelelő szert kell kiválasztani. Aki nem biztos a dolgában, az forduljon szakemberhez, hogy együtt találják meg a leghatékonyabb fájdalomcsillapító eljárást.

Foto: Shutterstock