Gyógynövényekhez fűződő szokások és rituálék

A napjainkban élő szokások és szertartások eredete a múlt ködébe vész. Egyesek a középkorig, míg mások az ókorig, sőt, az írott történelem előtti időkig nyúlnak vissza. Azonban nemcsak maguk a szokások és rítusok, de számos, hozzájuk kapcsolódó szólásmondás is ilyen ősi eredetet mondhat magáénak. Az egyik ilyen mondás a „learatja a babérokat”, ami a jól megoldott feladatok jutalmára utal.

A görög mitológiában a babér (Laurus nobilis) Apollón isten és a delphoi jósda szent növénye volt. Az örökzöld babércserje, amely örökzöld mivolta ellenére nem a tűlevelűek családjának tagja, már ősidők óta különlegesnek számított, ezért kezdettől fogva nagy becsben tartották az emberek. A görögök és a rómaiak szemében szent volt, ezért hőseiket babérgallyakból font koszorúval tüntették ki. Julius Caesar is babérkoszorút viselt győzelme jelképeként. Szintén babérkoszorút kaptak a neves költők, csakúgy, mint a győztes olimpikonok. A hagyomány a mai napig tartja magát, ezért a babér továbbra is a győzelem és a tisztelet szimbóluma. Egy szófordulat szerint pedig van, aki a „babérjain piheni ki magát”.

Erős illóolajai serkentik az emésztőszervek működését, de a megfázás tüneteit is képesek enyhíteni. Főként a növény leveleit, de néha terméseit is használják. A babérból rendkívül aromás illóolajainak köszönhetően lett kedvelt fűszernövény.

A valódi babérral füstöltek is. Úgy tartották, hogy a babér füstje bölcsességet sugároz, és segíti a gondolkodás tisztaságát és a jövőbe látást is – ezért lett belőle a delphoi jósda szent növénye.

Cickafarkfű – a Változások könyvének alapja

A jósláshoz eltérő kultúrkörökben más-más növényt használtak. Kelet-Ázsiában a cickafarkfű (Alchillea millefolium) örvendett különleges tiszteletnek, ezért ott ez volt a jóslás szimbóluma, illetve eszköze.

A kínai cickafarkfű-orákulum a növény szárait összetett numerológiai rendszerrel kombinálva használta jósláshoz. Ez a jóslásforma volt az alapja az I-Ching című könyvnek, amelynek magyar neve: A változások könyve. A könyv az írott történelem előtti időkbe nyúlik vissza, és a kínai filozófiát is alapjaiban meghatározza, nagy tiszteletnek örvend a mai napig, sőt, mára világszerte ismertté vált.

Füstöléssel teljesülnek vágyaink

Sok nép nem csak jósláshoz, hanem egyéb, transzcendens szertartásokhoz használt gyógynövényeket. Akár betegek gyógyításáról, gondokról, gyászról volt szó, valamilyen szertartást végeztek, hogy elhárítsák a bajt. Ezeknek a szertartásoknak a mai napig a legtöbb helyen része valamilyen növény, általában gyógynövény. A növényeknek talán a leguniverzálisabb felhasználása rituálék során a füstölés. A füstöléshez egyik legtöbbször használt növény a fehér zsálya (Salvia apiana) vagy a valódi zsálya (Salvia officinalis). A fehér zsályát hagyományosan a sámáni kultúrák alkalmazták szertartásaik során. Mindkét zsályafajta kiválóan alkalmazható pl. torokfájás és általános megfázás, hűlés kezelésére.

A gyógynövényekkel Nyugaton is az ősidők óta a legkülönfélébb alkalmakból füstöltek. Ez a hagyomány a mai napig él, sőt, az utóbbi időkben egyre népszerűbbé válik. Legtöbbször az évszakokhoz kötődő ünnepek alkalmával füstölnek, pl. a nyári napforduló alkalmával vagy a tavaszi napéjegyenlőség idején, de télen is, az év utolsó napjaiban. A füstöléshez használt növények általában valamilyen módon kapcsolatban állnak az emberi vágyakkal, kérésekkel, hálaadással és reményekkel, amelyek ürügyén a szertartást végzik. A füstölési szertartást szárított növények helyett olykor gyantával végzik. Egyébként nem csak szárított, hanem friss növényekkel is füstölnek, különleges alkalmakkor. Az ősi szertartások és az azokhoz használt növények sokszor jelentős szimbolikus erővel rendelkeznek.

Mirtusz: gyógynövény, amely a szerelem szimbóluma

Az egyik legjobb példa erre a menyasszonyi csokrokban és esküvői dekorációkban elmaradhatatlan mirtusz (Myrtus communis). A mirtusz a római mitológiában Vénusznak, a szerelem istennőjének, a görögöknél Afroditének, a szépség és a szerelem istennőjének szent növénye volt. A mirtusz csakhamar a síron túli szerelem jelképe lett, ezért érthető, hogy a menyasszonyok az esküvőn mirtuszkoszorút viseltek. A szokás a kereszténység elterjedésével sem szűnt meg, sőt, az egykori Római Birodalom határain túl is elterjedt. A középkorban teljesen mindegy volt, hogy a menyasszony arisztokrata vagy közrendű volt, biztos, hogy az esküvőn mirtuszkoszorú volt a fején, azt szimbolizálva, hogy a frigy tartós és boldog lesz.

Napjainkra némiképp változott a szokás. A mirtusz ágait és virágait nem koszorúként használják, inkább a menyasszony hajába fonják. A mirtusz főként az európai királyi esküvők elmaradhatatlan kelléke, készül belőle hajdísz, csokor vagy kitűző, amit a vőlegény zakójának hajtókájára tűznek. Sok helyütt a menyasszonyi mirtuszdíszek közül egy gallyat meggyökereztetnek, majd elültetik. Az örökzöld növény az örök szerelem szimbóluma.

Sebeket gyógyítottak vele, de megfázás elleni készítményekben is szerepel. Legfontosabb hatóanyagai illóolajok, csersavak és keserű anyagok.

Rozmaringkoszorú: a hűség és a termékenység jelképe

Mielőtt a mirtusz általánosan elterjedt volna az esküvőkön, Európa egyes vidékein, pl. a német nyelvterületen a rozmaring (Salvia rosmarinus) volt az általános menyasszonyi koszorú része. A növény a hűség, a termékenység és a boldogság szimbóluma, és sokáig a menyasszonyi koszorú fontos kelléke volt.

Hasonlóan kedvelt és elterjedt volt a kakukkfű (Thymus vulgaris), amely az erőt és a bátorságot képviselte. Ez a két aromás, kellemes illatú növény azonban illóolajainak köszönhetően gyógy- és fűszernövény is volt, illetve, a mai napig is az. Erős, aromás illatuk távol tartja az ártó szellemeket, ezért a házakat is díszítették velük.

A kakukkfű a mai napig a köhögés és a megfázás egyik legfontosabb gyógynövénye. Illóolajai fertőtlenítő, mikrobaellenes hatásúak, gátolják a gombák, vírusok és baktériumok szaporodását. Emellett slejmoldó és a légutak nyálkahártyáját nyugtató hatásúak is.

Az élet végén is fontos szerepet játszott a rozmaring és a kakukkfű. Ezeket a növényeket sokszor a halott mellé helyezték a sírba, hogy elkísérjék és védelmezzék a halott lelkét, míg a túlvilágba jut. A gyászolók is sokszor rozmaringcsokrot vittek magukkal, mert úgy tartották, hogy ez a növény távol tartja a betegségeket, másfelől az emlékezés szimbólumaként tekintettek rá.

A virágnyelv szubtilis üzeneteket közvetít

Az ajándékba adott virágok esetében az ajándékozó mindig igyekszik figyelembe venni, hogy mit jelképez a virág. Meg kell azonban különböztetnünk a virágok szimbolikáját a virágnyelv mai fogalmától. A szimbolika mindig azt jelenti, hogy az adott növény valamilyen kapcsolatban áll a szellemi, a transzcendens világgal.

Egy jól ismert szólás szintén a növények ajándékozásával áll kapcsolatban. A középkorban volt egy sajátos szokás, amikor valaki földet vagy házat vásárolt, a vásárló az eladótól mindig kapott egy örökzöld fáról származó gallyat. Ehhez az a hiedelem társult, hogy az örökzöldekben jó szellemek laktak, amelyek a gally ajándékozásával azonnal beköltöztek az új lakó vagy tulajdonos birtokára. Általában valamilyen fenyőfajta, esetleg boróka, tehát tűlevelű növények gallyairól volt szó. Ezek egyébként már akkor is gyógynövénynek számítottak, de a modern tudomány is bizonyította gyógyító hatásukat. E szokásra vezethető vissza a „zöld ágra vergődik” kifejezés: ha valaki olyan módos volt, hogy tudott házat vagy birtokot venni (zöld ágra vergődött), azt jelentette, hogy elért valamit az életben. A szólás eredeti értelme sajnos e kedves szokással együtt feledésbe merült, csak a nyelvben hagyott nyomot.

Megfigyelhető, hogy távoli, egzotikus vidékekről származó gyógynövényekkel kapcsolatban újkori szokások is születnek. Ilyen növény pl. az eukaliptusz (Eucalyptus spec.), amelyet sokáig csak megfázás elleni, légutakat gyógyító gyógynövényként tartottunk számon. Egy ideje megjelent a virágkötőknél is, és újabban eukaliptuszleveleket is felhasználnak a menyasszonyi csokrokhoz. Az eukaliptusz a jólét és az egészség szimbóluma. Egyébként valószínűleg nem véletlen az esküvői felhasználás, ugyanis az eukaliptusz – bár nem Európában honos növény – a mirtuszfélék családjának tagja.

Fotó: Adobe Stock