Akik egymás árnyékhordozói

Ezek az ellentétek vonzzák, taszítják, kiegészítik, egyensúlyba hozzák vagy éppen egyensúlytalanságba lendítik, érdekessé vagy teljesen érdektelenné tehetik a feleket. De ha negyven vagy ötven év korkülönbséggel köttetnek a frigyek, nehezebb átlátni az apai-nagyapai, illetve unokai vonzalmakat, amelyek egzotikus szerelembe vannak csomagolva. Ily módon a bent és a kint, a fény és az árnyék nagyon különbözik egymástól. A testvérháború, az anyós-meny vagy a sógori viszony hasonlóképpen az árnyékhordozás kategóriájába tartozik. Ikrek esetében ennek szélsőséges formája a Káin–Ábel szindróma.

A misztikus árnyék

A szépségek és szörnyetegek különös vonzalmát is tanulmányozhatjuk a különféle mesevariációkban, de a valóság maffiakapcsolataiban is. Filmeknek az a fogása, amikor a tiszteletes a gengszterekkel remekül tud bánni, nemcsak szellemes és szórakoztató, de komoly tapasztalati tudásról tesz tanúbizonyságot az emberi természet vonatkozásában. Hiszen a szó jó és pejoratív értelmében képet mutatunk magunkról, amelynek az ellenkezője is igaz a példák sorozatát a megesett kispapáktól és kismamáktól a grófkisasszony és kanászlegény szénakazal-epizódján keresztül a Kékszakállszindrómáig, de már így is elég ízelítőt kaphattunk az árnyékszemélyiség létéről, sajátságos dinamikájáról, amely keményen beleszól életünk irányításába.

A misztikus árnyék, amely minden önismeret alfája és ómegája, amely minden ambivalencia, eldönthetetlennek tűnő dilemma mélyén munkál. Természetesen nem azért „árnyék”, vagyis sötét, mert feltétlenül rossz, amelyet el kell tagadnunk, hanem azért, mert a láthatatlan szférában van, lelkünk tudattalan rétegeiben.

Az árnyékszemélyiség témája a múlt századi analitikustriász – S. Freud, C. G. Jung és Adler – munkássága nyomán került a köztudatba, és ma már a közgondolkodás része. Ám ne gondoljuk, hogy ülhetünk a babérjainkon, mint akik már mindent tudnak. Éppen a problémák sokasága jelzi a két lélekrész egyensúlytalan működését, mivel maga a probléma is mindig a tudattalanban gyökerezik.

Az egyik ilyen szemléleti probléma például a túlzott véglegességben való vagy-vagy gondolkodás, amely egy embert jónak/rossznak ítél az is-is helyett, amely dinamikusabb és megakadályozza a vélemények megkövesedését. Jobb, ha tudjuk, hogy hűségesek és hűtlenek is vagyunk, önzők és önzetlenek, merészek és visszafogottak.

Mind az önpusztító energiabombája. Ha ezek az energiák nem találják meg céljukat, nem vájnak medret önmozgásukkal és irányítatlanul törnek elő vagy áradnak szét, a személyiség is integrálatlan, széthulló lesz, amely az egész életvezetést amortizálhatja.

Az álmok segítik a tudattalannal való kapcsolattartást

Legjobban az álmok segítik a tudattalannal való adekvát kapcsolatba kerülést. Például a meneküléses álmok mindig az önmagunktól való menekülést jelentik, az agressziónkkal szembesülést. Ha viszont azt álmodjuk, hogy fogainkat elveszítjük, tenyerünkbe hullanak, az agressziónkat kényszerűen elfojtjuk, „fogát vesztett oroszlánná” váltunk. A csakrák metaforája is ad egyfajta tájékoztatást a fejlődésvonulat hierarchiájának övön aluli és azon felüli szférájáról. Ez számmisztikailag is tükröződik:

1: túlélés, vitális funkciók;
2: párharc a szerelmi partnerrel;
3: napfonat = test/lélek/szellem egyensúlya a hármasságban;
4: a 12 dimenziós szeretet a szívcsakrában;
5: a kommunikáció magasiskolája = mit tudunk/merünk/vagyunk képesek elmondani önmagunkról;
6: a polaritás egybelátása;
7: lezárulás és az új oktáv kezdete.

Ezek nagyon fontos kapaszkodók, hogy tisztábban lássuk:

• ha valaki arról panaszkodik, hogy őt senki sem szereti, rá kell vezetnünk, ő kiket és hogyan szeret/
• ha szenvedélybeteg, milyen örömhiány készteti lassú öngyilkosságra;
• ha depressziós, hol és mikor vesztette el kapaszkodóit;
• ha bűnöző, kin akar bosszút állni;
• aki szidalmaz, az sokszor saját tehetetlenségét, haragját, csalódottságát vetíti ránk, és így tovább.

Nos, amikor az árnyékról szólunk, ezeken a szinteken működő személyiségrészekről beszélünk, amelyeknek nem mindig sikerül integrálódniuk a személyiség egészébe, és akkor komplexusokban próbálják élni a külön életüket.

A személyiség árnyék része hordozza a deviáns viselkedést

A prostituáltak, csavargók, betörők, deviánsok, részegek valójában lehasadt személyiségrészek, kapcsolatokról, családokról, társadalomról leszakadt életű emberek, akik önmaguk igazi közepétől is súlyosan eltávolodtak. Ezen a fokon már jól látható az árnyék démoni dinamikája, amely éppúgy lehet őrjöngő szörnyeteg, mint vérszomjas bestia vagy megszállott alkotó.

Sokszor fogalmazunk úgy, hogy miként zsák a foltját megtalálja, mi is „bevonzzuk” a nekünk megfelelő helyzetet, amely sok esetben csupán fájdalmas tanulási mód a boldog egyensúly helyett. Így akadhat össze a fukar a tékozlóval, a hűséges a hűtlennel, a szókimondó a zárkózottal, a túlpallérozott az ösztönös intelligenciájúval. Néha nagyon is vonzónak tűnnek a távoli kultúrák emberei. Ám ezeket az etnikai, etikai, vallási és hagyománybeli különbözőségeket nem mindenkor sikerül áthidalni vagy illeszteni.

Az emberi kapcsolatok tarka áradatába belefér, hogy Savanyú Jóskák csicsergő lánykákat csodálnak, hogy lakonikus nyugalommal lehet ellensúlyozni a bűbájos hiszterikákat, hogy a morózus pénzeszsákokból kellő tapintattal hihetetlen összegeket lehet kivarázsolni és tenyérbemászó macsókat kitartani.

Mert amivel a világban találkozunk, az bennünk is megvan. Még ha pillanatnyilag latens formában is. Bármilyen furcsa, a piknikus Sancho Panza és a szélmalomharcát vívó Don Quijote is valahol a lelkük mélyén egymásra voltak ítélve, mert egy húron pendültek.

Fotó: Adobe Stock