Kasztrált apák és száműzött anyák
A szeretetről is sok téves elképzelés kering a köztudatban. Sokszor túlhangsúlyozódik az adok-kapok merkantilista szemlélet. Nem mintha nem lenne példa a szeretet megvásárlására tett kísérletekre. Ó, rengeteg példát hozhatunk. Az „Én mindent megadtam neki…”, a „Mindene megvan…” kijelentéseken túl a gyerekek lekenyerezésére is sok kísérletet láthatunk. Például a drámai válások esetén a gyerekek nehezen mennek az apai láthatásra. Sokszor éppen azért, mert éppen eleget hallják apjukat az anyjuktól ócsárolni. De azért az anya mégsem akarhatja, hogy a láthatás teljesen meghiúsuljon (ez a törvénybe is beleütközik), így vesz valamit a kisgyereknek, hogy mintegy alkut kössön vele. Az ilyen történet komolyan rombolja és mérgezi a kisgyermekek lelkét.
A szeretet nem kereskedelmi árucikk. A szeretet a lélek frekvenciatartománya, rezgés, amely csupán kiváltható. Ha nem sikerül kiváltani, akkor nincs. Sokszor megfogalmazzák az emberek riasztó ürességüket: „nem érzek semmit”.
Az ilyen kongó űr esetében valóban fölösleges kiönteni a lelkünket, a depresszió sötétségét aligha sikerül eloszlatnunk, vagy mosolyt csalni az önsajnálatba belehergelődött lélekbe. Másképpen kell a fagyott húrokat rezgőképessé tennünk.
Mint fentebb már utaltam rá, a problémák megoldásához rálátásra, távlatra van szükség, saját szintjükön nem érthetők meg.
A viselkedési anomáliáknál mindig van egy elakadás a lelki fejlődés szerpentinútján. Az elakadás – regresszió – hihetetlen csökönyösen láncolja le az embert, miközben más téren szárnyalni akar. Olyan állapot ez, mintha a két lábunkkal felemás magasságú talajon kellene járnunk, ha mindössze félméternyi a magasságkülönbség, sántítunk nagyokat. Ám ha több méter, a haladás csak úgy lehetséges, hogy vagy a lenti, vagy a fentebbi szinten lépegetünk. A szakadék áthidalhatatlan.
Ezek az egyszer fent, máskor lent hasadtságok. Amikor mindig csak a végletek között cibálódunk. Néhány állomás a lelki fejlődés szerpentinútján, ahol el lehet akadnunk: Ha eme többlet helyett hiány van, az újratermelődik. A hiány mindig hiányt generál.
– 5–6 éves korban az ödipalitás alakít bennünket;
– serdülőkorban a barátság a meghatározó és a nemi szárnypróbálgatás;
– 3 éves korban, amikor éntudatunk szárba szökkenhetne, autonómiánk alakulni kezd;
– ifjúkorban a tágabb társadalmi körbe való bekapcsolódás ideje köszönt ránk;
– a felnőttkor pedig a szülőktől való függetlenség, az önálló egzisztencia megteremtése, a felelősség saját életünkért, és az a többlet, amely a gyermekvállaláshoz szükséges.
Kasztrált apák: családon belüli hiányosságok
Ezek azok a hiányosságok, amelyek a generációk sorában kasztrált apává és száműzött anyává tesznek bennünket.
A hiány – adósság – mindig csak többlettel szüntethető meg.
A kapcsolatok többlete pedig a szeretet.
A szeretet minden ember életének nélkülözhetetlen része. A legnagyobb megpróbáltatásokat, ínségeket, gonoszságokat, betegségeket átvészelhetjük anélkül, hogy életünk megrokkanna.
De a szeretet hiányát nem bírja ki a lélek. Szeretet hiányában az érzések hamisak, a gondolatok kilúgozottak, a cselekedetek meddők vagy ártalmasak lesznek.
A véget nem érő viszályok, a soha megnyugvást nem találó elégedetlenkedések, a kegyetlen zsarolások, a keserű szemrehányások mind a szeretetlenségi neurózisról tanúskodnak.
Nem könnyű a neurózis patológiás energiájának lehúzó erejétől szabadulni, örvényszerűen darálja be az embert a játszmák végeláthatatlan circulus vitiosusa. Főleg akkor, ha valaki az apjával és anyjával való konfliktusait, bajait beleplántálja a kapcsolatába, házasságába, apaságába, anyaságába.
A felnőtté válást sokan hihetetlen tehernek gondolják, éretlenségük folytán. Való igaz, hogy nem könnyű harmóniába hozni az őseinktől kapott mintát, a berögződött viselkedési attitűdöket saját tudattalan motivációinkkal és új tudatos vágyainkkal, elvárásainkkal. Pedig ennek a harmonizálódásnak, amely a saját értékrendünk kialakításának folyamata lényegében, minden ember életében meg kell történnie. Csak így teremtődhet meg a minden kapcsolat fő ismérve, az egyensúly a partnerek között. Dinamikus egyensúly a kezdeményezésben, a döntéseken, az egymásra való figyelésben.
Felnőtté válás a regresszív állapotból
A mai extravertált világban igen sok ember illúziók fogságában él, külső biztonságot keres, és önbecsülését elismerésektől teszi függővé. Sokan pörögnek az ördögi körben:
– nincs biztonsága, amíg meg nem találja a párját, nem tudja megtalálni a párját, mert nincs (belső) biztonsága.
Sok mai férfi és nő harmincévesen sem érzi magát érettnek arra, hogy gyermeket vállalhasson. Önzése az ötéves gyereké, önbecsülése a tömérdek pótcselekvés közepette is igen ingatag marad.
A kiforratlan érzelmű emberek a szerelemre is alkalmatlanok maradnak. Amikor pedig egy párnak gyermeke születik, a szerelmüket is szeretetté kell transzformálniuk. Egy érett kapcsolat az évtizedek során rengeteg változáson megy keresztül a tini szerelemtől a nagyszülői korig. A regresszív állapotok ezeket az érési folyamatokat megakasztják. És akkor válik a gyerek a bosszú eszközévé. Az egyik szülő birtokolni akarja, a másiktól elvenni.
Ma már egy hároméves gyerek is számon tudja kérni attól, akinél maradt, hogy szereti-e az apját vagy anyját. Erre nehéz adekvát választ adni a marakodó feleknek.
A gyerek pedig korán kap leckét, miként ne legyen majd belőle is kasztrált apa vagy száműzött anya.
Fotó: Shutterstock
