Szeretetlenségi neurózis

László Ruth
#depresszió #neurózis #szeretet #szeretetlenség
A szeretetről sok ezer kötetet, értekezést, himnuszt, ódát, epigrammát írtak már, mégis, az egyik legnagyobb kihívásnak tűnik életünkben megélni az igaz szeretetet. Igen, a megélni kifejezés nyomatékosítja, hogy nem dumálni kell róla, hanem saját lelkünkből előhívni, életre kelteni.

És az igaz szeretetet, nem hazudni, ígérgetni, fogadkozni, mert az hamis és sérti a fület. Miként azt sem szoktuk zenének mondani, amit akkor hallhatunk, ha egy macska végigsétál a zongora billentyűin.

Nos, a következő sorokban mintegy a negatív felvételből – a szeretet hiányának lelket megbetegítő közegéből – próbáljuk meg előhívni az élményt, a szívcsakra frekvenciatartományában. Igen, a szeretet hiányának lelket megbetegítő közegéből, a negatívból, a kongó belső ürességből, a lelki szárazságból vagy az ellenérzések rétegei alól próbáljuk előszedni ezt a legnagyobb kincset, amelyről Lao-ce mester verseiben is sokat olvashatunk. A legnagyobb kincsnek neveztük, mert a szeretet nélküli élet nem csupán értéktelen, szétporladó, hanem a beteg lélek sajátossága.

Neurózis nem tabu

Amióta a pszichológia a mindennapi élet kultúrájában benne van, a neurózis sem tabu téma. Bárki hozzáférhet például Eric Berne Emberi játszmák című kötetéhez, amelyből megtanulhatja, hogy a lelki energiát olykor teljesen felemésztő hatalmi játszmák mind a szeretet helyett vannak. Örvendetes, hogy a pszichológiai kultúra egyre nagyobb közkincs lesz, ám nem feledkezhetünk meg egy hátulütőjéről sem. Arról, hogy a felületes vagy félművelt emberek a pszichológiai diagnózisokat – csakúgy, mint az asztrológiai karakterjegyeket – igen szívesen alkalmazzák igazolóelméletként vagy magyarázkodásra. Ez a luciferi „nem adhatok mást, csak mi lényegem” pedig éppen elejét veszi a változásnak, amelyre nagy szükség van a lelki fejlődésben, a továbbhaladásban. A neurózis sem tabu téma napjainkban, ám amikor valaki rádöbben, hogy nincs rendben lelkileg, kérdés, hogy maga mögött akarja-e inkább tudni az egészet, vagy inkább nyakig süpped „az engem kíméljetek” magatartásba.

De nem lenne helyes bagatellizálnunk, hiszen olykor egy-egy inveterált neurózis évtizedeken át kíséri a lelket, vagy akár élete végéig is erről szól minden.

Minden neurózis egy problémában gyökerezik, a probléma magja egy NEM, mindig egy TAGADÁS lapul a mélyben, amelynek következtében a tudatos és tudattalan lélek dinamikája elakad, és ezáltal a valóságnak csak egy oldaláról vagyunk képesek tudomást szerezni. Például ha csak a saját nézőpontunkat, érdekeinket tartjuk szem előtt és képtelenek vagyunk a velünk szemben álló fél attitűdjébe belehelyezkedni, a toporzékoló kisgyerekhez válunk hasonlóvá, aki földre veti magát, úgy követel csokoládét, játékot, figyelmet, odafordulást, függetlenül attól, hogy aktuálisan megkaphatja-e vagy nem.

A lelki fejlődés mérföldkövei

Ha a lelki fejlődés szerpentinútját próbáljuk követni, markáns időpontokat találhatunk, amikor a fejlődés leáll vagy torzul:

  • 3 éves korban – első makacssági periódus ideje – az autonómia, énhatárunk alakulásának időpontján lényegében az anyától való elkülönülés zajlik, újfajta öntudatra ébredés. Ebben a köldökzsinór-elvágásban a környezettel való kapcsolat felvevése felgyorsul mind a mozgásban, mind a beszédben.
  • 5–7 éves kor táján az ödipalitás zajlik, nemi szárnypróbálgatás képzeletben, egy pillanatnyi kép arról, milyen felnőtt válik belőlünk.
  • Serdülőkorban a primér családi csoport fontossága eltörpül a barátság és szerelem fontossága mellett, az első szerelmi csalódás frusztráltságának érlelő szerepe igen fontos.
  • Az ifjúkor pedig a táguló társadalmi térbe való beilleszkedés fontos tere, akár felsőfokú tanulmányok, akár munkavégzés kapcsán történik az.
  • És végül a felnőttkor többlete képessé tesz bennünket a gyerekvállalásra, az életünkért való felelősségvállalásra, az önálló egzisztenciateremtésre a szülőktől való függetlenedés kapcsán.

Amikor valakinek a lelki fejlődése elakad valamely ponton, azaz regresszióba kerül, az a természetes folyamatból való kiesését jelenti. Elkezdődik valamifajta paralét:

Nem a jelenben élünk, amely a valóság, hanem a múltban, amely emlék, vagy a jövőben, amely képzelet. Ez a paralét maga a neurózis.

Mintha felemás talajon kellene járnunk: egyik lábunk a talajon, a másik jóval lejjebb vagy feljebb. De a magasságkülönbség már akkora, hogy a járást lehetetlenné teszi. A két talajszint olyan, mintha a tudatos és tudattalan lélekműködés között állt volna be a hasadás. Ez a szindróma azoké, akik elfelejtettek felnőni, vagy serdülő ifjak vagy aranyifjak, vagy bakfisszerelmet hajszoló nagyanyák maradtak.

A neurózisoknak se szeri, se száma

A modern káosz felgyorsult idejében mindenki elvesztheti a lelki egyensúlyát, vagy saját perifériájára sodródhat. Néha visszalendül saját közepébe, máskor segítséggel sem képes erre.

Még felsorolni is lehetetlen lenne az identitásdiffúzió, az önértékelési zavar, a sebzett önbecsülés, a pánik, a depresszió neurózisait, az elutasítási és/vagy elfogadási szorongást. Néhány betegségnél markánsan kimutatható a szeretet hiánya. A pszichoszomatika-szemlélet nagyban segíti ezt. Ilyen például a bulímia nervosa vagy a krónikus pankreatisis.

Az utóbbi évtizedek nagy tinikultusza után az anorexia-bulímia igen divatos betegség lett. Ahogy a könnyűzenei lázadás, a szexuális szabadosság és a női emancipáció szele végigsöpört a múlt század ötvenes éveitől kezdve a világon, nyomában a szenvedélybetegségek arzenálja nőtt ki.

Ilyen az anorexia-bulímia is, amely soha nem fordítható vissza csupán dietetikus eszközökkel. Hiszen mélyen gyökerezik a családpatológiában, az apához és anyához fűződő feloldhatatlannak tűnő ambivalenciákban. A cukorbetegség, a rák, mint az indulat betegsége, keringési és szívbetegségek mind-mind megfoghatóan kirajzolják a szeretet hiányát a kliens életében.

Sok a tennivaló még ezen a téren. Ezért látnunk kell a Teremtő bölcsességét, amelynek során minden leszülető lélek itt a Földön elölről kezdi az életet, amikor még tudja, hogy mi a szeretet. Miként azt az ötéves Kristóf mondta egyszer a nagymamájának:

„Úgy szeress engem, hogy akármilyen messziről is elérjen a szereteted!”

Fotó: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Mit akar megtanulni a lélek?

Mit akar megtanulni a lélek?

Miközben a belső gyermekünkkel törődünk, nagyon hatékonyan oldhatunk fel pszichológiai elakadásokat. Erre a felismerésre már…
Mit árul el rólunk a bőrünk?

Mit árul el rólunk a bőrünk?

A kozmetikai ipar egyre újabb szereket és termékeket kínál, amelyek mind fiatalságot ígérnek. De mi…
Melankólia – más szemmel

Melankólia – más szemmel

Korunk jellegzetes betegségei közé tartozik a nyugtalan gyermek szindróma, a melankólia és a depresszió. Rudolf…
Érzelem, szerelem, szeretet

Érzelem, szerelem, szeretet

A lelki éretlenség, a családpatológia és a történelmi helyzet az a három tényező, amelyekből egy…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A téli depresszió nem törvényszerű

A téli depresszió nem törvényszerű

Már a depresszió szó hallatán is kellemetlen érzés fut át rajtunk. Minden olyan dolog eszünkbe…
Nem!

Nem!

Valószínűleg a tagadás a legelső énvédő mechanizmusunk, és bár igen kezdetleges, fennmarad egész életünk során.…
Téli depresszió ellen használjunk illóolajat

Téli depresszió ellen használjunk illóolajat

Az illóolajok valóságos balzsamként hatnak testre, lélekre és szellemre egyaránt. Különösen a sötét, hideg évszakban…
A nyugtalan szív

A nyugtalan szív

A szív rejtett dimenziójában van a rejtett mindenség. A zengő csend, a fehér fény, amelyben…