Szeretetlenségi neurózis

És az igaz szeretetet, nem hazudni, ígérgetni, fogadkozni, mert az hamis és sérti a fület. Miként azt sem szoktuk zenének mondani, amit akkor hallhatunk, ha egy macska végigsétál a zongora billentyűin.

Nos, a következő sorokban mintegy a negatív felvételből – a szeretet hiányának lelket megbetegítő közegéből – próbáljuk meg előhívni az élményt, a szívcsakra frekvenciatartományában. Igen, a szeretet hiányának lelket megbetegítő közegéből, a negatívból, a kongó belső ürességből, a lelki szárazságból vagy az ellenérzések rétegei alól próbáljuk előszedni ezt a legnagyobb kincset, amelyről Lao-ce mester verseiben is sokat olvashatunk. A legnagyobb kincsnek neveztük, mert a szeretet nélküli élet nem csupán értéktelen, szétporladó, hanem a beteg lélek sajátossága.

Neurózis nem tabu

Amióta a pszichológia a mindennapi élet kultúrájában benne van, a neurózis sem tabu téma. Bárki hozzáférhet például Eric Berne Emberi játszmák című kötetéhez, amelyből megtanulhatja, hogy a lelki energiát olykor teljesen felemésztő hatalmi játszmák mind a szeretet helyett vannak. Örvendetes, hogy a pszichológiai kultúra egyre nagyobb közkincs lesz, ám nem feledkezhetünk meg egy hátulütőjéről sem. Arról, hogy a felületes vagy félművelt emberek a pszichológiai diagnózisokat – csakúgy, mint az asztrológiai karakterjegyeket – igen szívesen alkalmazzák igazolóelméletként vagy magyarázkodásra. Ez a luciferi „nem adhatok mást, csak mi lényegem” pedig éppen elejét veszi a változásnak, amelyre nagy szükség van a lelki fejlődésben, a továbbhaladásban. A neurózis sem tabu téma napjainkban, ám amikor valaki rádöbben, hogy nincs rendben lelkileg, kérdés, hogy maga mögött akarja-e inkább tudni az egészet, vagy inkább nyakig süpped „az engem kíméljetek” magatartásba.

De nem lenne helyes bagatellizálnunk, hiszen olykor egy-egy inveterált neurózis évtizedeken át kíséri a lelket, vagy akár élete végéig is erről szól minden.

Minden neurózis egy problémában gyökerezik, a probléma magja egy NEM, mindig egy TAGADÁS lapul a mélyben, amelynek következtében a tudatos és tudattalan lélek dinamikája elakad, és ezáltal a valóságnak csak egy oldaláról vagyunk képesek tudomást szerezni. Például ha csak a saját nézőpontunkat, érdekeinket tartjuk szem előtt és képtelenek vagyunk a velünk szemben álló fél attitűdjébe belehelyezkedni, a toporzékoló kisgyerekhez válunk hasonlóvá, aki földre veti magát, úgy követel csokoládét, játékot, figyelmet, odafordulást, függetlenül attól, hogy aktuálisan megkaphatja-e vagy nem.

A lelki fejlődés mérföldkövei

Ha a lelki fejlődés szerpentinútját próbáljuk követni, markáns időpontokat találhatunk, amikor a fejlődés leáll vagy torzul:

• 3 éves korban – első makacssági periódus ideje – az autonómia, énhatárunk alakulásának időpontján lényegében az anyától való elkülönülés zajlik, újfajta öntudatra ébredés. Ebben a köldökzsinór-elvágásban a környezettel való kapcsolat felvevése felgyorsul mind a mozgásban, mind a beszédben.
• 5–7 éves kor táján az ödipalitás zajlik, nemi szárnypróbálgatás képzeletben, egy pillanatnyi kép arról, milyen felnőtt válik belőlünk.
• Serdülőkorban a primér családi csoport fontossága eltörpül a barátság és szerelem fontossága mellett, az első szerelmi csalódás frusztráltságának érlelő szerepe igen fontos.
• Az ifjúkor pedig a táguló társadalmi térbe való beilleszkedés fontos tere, akár felsőfokú tanulmányok, akár munkavégzés kapcsán történik az.
• És végül a felnőttkor többlete képessé tesz bennünket a gyerekvállalásra, az életünkért való felelősségvállalásra, az önálló egzisztenciateremtésre a szülőktől való függetlenedés kapcsán.

Amikor valakinek a lelki fejlődése elakad valamely ponton, azaz regresszióba kerül, az a természetes folyamatból való kiesését jelenti. Elkezdődik valamifajta paralét:

Nem a jelenben élünk, amely a valóság, hanem a múltban, amely emlék, vagy a jövőben, amely képzelet. Ez a paralét maga a neurózis.

Mintha felemás talajon kellene járnunk: egyik lábunk a talajon, a másik jóval lejjebb vagy feljebb. De a magasságkülönbség már akkora, hogy a járást lehetetlenné teszi. A két talajszint olyan, mintha a tudatos és tudattalan lélekműködés között állt volna be a hasadás. Ez a szindróma azoké, akik elfelejtettek felnőni, vagy serdülő ifjak vagy aranyifjak, vagy bakfisszerelmet hajszoló nagyanyák maradtak.

A neurózisoknak se szeri, se száma

A modern káosz felgyorsult idejében mindenki elvesztheti a lelki egyensúlyát, vagy saját perifériájára sodródhat. Néha visszalendül saját közepébe, máskor segítséggel sem képes erre.

Még felsorolni is lehetetlen lenne az identitásdiffúzió, az önértékelési zavar, a sebzett önbecsülés, a pánik, a depresszió neurózisait, az elutasítási és/vagy elfogadási szorongást. Néhány betegségnél markánsan kimutatható a szeretet hiánya. A pszichoszomatika-szemlélet nagyban segíti ezt. Ilyen például a bulímia nervosa vagy a krónikus pankreatisis.

Az utóbbi évtizedek nagy tinikultusza után az anorexia-bulímia igen divatos betegség lett. Ahogy a könnyűzenei lázadás, a szexuális szabadosság és a női emancipáció szele végigsöpört a múlt század ötvenes éveitől kezdve a világon, nyomában a szenvedélybetegségek arzenálja nőtt ki.

Ilyen az anorexia-bulímia is, amely soha nem fordítható vissza csupán dietetikus eszközökkel. Hiszen mélyen gyökerezik a családpatológiában, az apához és anyához fűződő feloldhatatlannak tűnő ambivalenciákban. A cukorbetegség, a rák, mint az indulat betegsége, keringési és szívbetegségek mind-mind megfoghatóan kirajzolják a szeretet hiányát a kliens életében.

Sok a tennivaló még ezen a téren. Ezért látnunk kell a Teremtő bölcsességét, amelynek során minden leszülető lélek itt a Földön elölről kezdi az életet, amikor még tudja, hogy mi a szeretet. Miként azt az ötéves Kristóf mondta egyszer a nagymamájának:

„Úgy szeress engem, hogy akármilyen messziről is elérjen a szereteted!”

Fotó: Shutterstock