Tallózás a növénygyógyászat világából – Az égő csipkebokor rejtélye

Makai Anna
#fűzfakéreg #nagyezerjófű
„És megjelenék néki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből és látá, hogy ímé a csipkebokor ég vala;de a csipkebokor meg nem emésztetik vala.” (MÓZES II. könyve)

Aki a Biblia gyógynövényei c. könyvben kereste a megoldást, továbbra sem kapott választ az égő csipkebokor rejtélyére. A biblia fordítói – botanikai ismeretek hiányában – sokáig a képtelenebbnél képtelenebb variációk közül találgattak, végül az égő csipkebokrot a földiszedercserjével azonosították. Ma már ismeretes, hogy ez a rejtélyes „Mózes bokrának” is nevezett égő csipkebokor valójában a nagyezerjófű (Dictamnus albus) volt.

A ritkán előforduló, maga nemében egyedülálló nagyezerjófű értékét homeopátiában használatos gyógyhatásai, kellemes illata és pompás virágai csak tovább növelik és indokolják védetté nyilvánítását.

Fűzfakerítés

Fájdalomcsillapító zöldkerítés

Aránylag kevés munkával és kevés pénzből egyedi zöld kerítést készíthetünk, mely tartósságában felveszi a versenyt bármilyen kereskedelemben vásárolható kerítéssel. Február végén vagy március elején – egy fagymentesebb napon – a kerítés alapja mellé folyóméterenként 10 db fűzfavesszőt (Salix alba) szúrunk kb. 20 cm mélyen a földbe.

Az egymásba font vesszőket évente addig kell nyírni, míg tetszőleges magasságú és sűrűségű kerítést nem alkotnak. A fűzfakerítés egyben gyógyítási célt is szolgál, a lemetszett fűzfavesszők kérgének főzete láz- és gyulladáscsökkentőként, reuma elleni fájdalomcsillapítóként hasznosítható.

Öngyilkosságra ítélt növények

A jó gazda már februárban készíti a vetéstervet, átvizsgálja és előkészíti a tavaly gyűjtött magokat vagy újakat vásárol. Ha a tavalyi vetőmagokat az előző évben vásárolt „manipulált” növényekről szedtük, sikeres vetésre számíthatunk. A vetőmagtermelő óriáscégek leleményessége határtalan, olyan vegyszerfüggő növényeket fejlesztettek ki, melyeket egy speciális vegyszerkoktéllal rendszeresen permetezni kell ahhoz, hogy életben maradjanak. Permetezés hiányában elpusztulnak, másikat kell venni helyettük. Ennél is gonoszabb, életellenes megoldás annak a technológiának a kifejlesztése, mely véget vet a gazdálkodók ősi hagyományának, miszerint az előző évben termett növényekről begyűjtött vetőmagokat tavasszal újra elvetették.

Az újítás lényege az, hogy a kistermelők számára értékesítendő vetőmagokat megkezelik egy speciális vegyszerrel, minek következtében a növények magjai az első termőévet követően elveszítik csírázóképességüket.

A szabadalmaztatott eljárás célja hivatalosan: „a kistermelők engedély nélküli magfelhalmozásának megelőzése”, igazából a termesztők megkárosítása a magasabb profit érdekében. Nem lehetne ezt a „nagyszerű magtalanító találmányt” inkább a százezrek életét megkeserítő parlagfű kiirtására alkalmazni?

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Tallózás a növénygyógyászat világából – Lángoló boszorkányfű

Tallózás a növénygyógyászat világából – Lángoló boszorkányfű

Kevéssé ismert, ritkaságszámba menő vadnövénynek számít a nagyezerjófű (Dictamnus albus), melyet a középkorban fontos gyógynövénynek…