Behalok

Félhomályban egy kis szürke, idegen pamacskutyát látok, szájában egy kisebb kutyával. Ezt néha elhagyja cipelés közben. Nem lehet pontosan tudni, hogy ez a szájban hordott kutya élő-e vagy halott. Furcsállom, hogy ott vannak. Az pedig, hogy úgy tűnik, néha nyomomba szegődik, kifejezette zavar.

Emeletes ágy alsó részén alszik a kisfiam, fiatalabbnak tűnik a koránál. Egy fénynyaláb világítja meg az arcát, ami nem olyan, mint a valóságban, hanem babaszerű. Kínlódás tükröződik rajta. El akarom vinni innen, mert minden túl furcsa. Beviszem a szobába, amely a hálószobánkhoz hasonlít. Két ajtaja van. De mielőtt bemennénk, a folyosón egy hatalmas kutya nyargal, lobog a szőre. Csupa olyan lény van itt, akiknek nem kellene itt lenniük. Majd a nagy fekete kutya felém veszi az irányt, és megáll előttem. Olyan nagy, hogy a fejünk egy vonalban van. Hosszú, fekete orra szinte hozzám ér. Nem bánt ugyan, de a nagysága miatt félelmetes.

Gyorsan bemegyek hát a szobába, annak tudatában, hogy ott vár még rám valami meglepetés. Igyekszem hamar bezárni az ajtót. A kulcs beletalál, de az ideges kapkodás miatt először nem sikerül bezárni. Végre megvan! Átrohanok a másik ajtóhoz, azt azonnal sikerül bezárnom. Körbenézek, a kis szürke kutya is kint maradt. Viszont jön velem szembe egy nagyon sápadt kamasz fiú, vékony, inkább lerágott, mint levágott hajjal, betegesen sovány. Megkérdem tőle: „Hát te ki vagy?”

– Behalok – válaszol.

Mintha nem jól vagy félrehallottam volna, még egyszer megkérdem: „Micsoda?” Újból az a válasz: behalok – miközben hanyagul rádől az ágyra. De ettől kezdve az arca megváltozik, haja rendezett lesz, göndör fürtökben keretezi a szépen kisimult arcát. Egészséges fiatal fiúvá változik.

Dermedt rémületben ébredek hajnali 4 óra 40-kor.

Kedves Ruth!

Nem túl sokat értek az álomból, sőt talán semmit. Fogalmam sincs, ki ez a srác, és mit jelképeznek a kutyák! 35 éves múltam, portugál szakon végeztem, tanítok, fordítok, tolmácsolok. Viharos serdülőkor után – bulimia és sok méltatlan kapcsolat – eveztem a házasság révébe. A múlt évben derült ki, hogy a férjem hihetetlen számú párkapcsolatban szarvazott fel, így elváltunk. Az új életem kezdéséhez a szüleim segítenek, ami jó is meg rossz is. Az apámmal jobb a kapcsolatom, anyám túlságosan maradi. Az, hogy a férjem rajongó szeretete ilyen fokú megcsalásokkal párosult, ma sem teljesen érthető számomra. Nem is tudom elképzelni, mikor leszek készen újabb kapcsolatra. Ahhoz képest, hogy milyen arculcsapás ért a volt férjemtől, rendezetten váltunk el, és nem hagy magamra a kisfiunk nevelésében. De a nagy aggodalmakat és félelmeket igyekszem elhessegetni, hogy a serdülő fiammal majd hogyan fogok tudni megbirkózni. Néha félek attól, hogy ő is szenvedélybeteg lesz. Olykor csodálom, máskor pedig elutasítom, mert idegesít. Hangulatilag egy kicsit horrorisztikus az álom, például az, amikor az ajtót olyan nehezen tudom becsukni. A srác érdekes szóhasználata, amelyre rá is kérdezek, azt hiszem, afféle belehalok értelemmel bír. Nem gondolom, hogy valamiféle végzet lebegne felettem, de ön talán ki tudja hámozni az információt ezekből a hektikus töredékekből.

Üdvözlettel: Sára

Kedves Sára!

Ha abból indulunk ki, hogy az álomban minden szereplő az álmodó, csak azt kell felismernünk, hogy mind a kisfia, mind a kamasz srác önt jeleníti meg. A kisgyerek elkínzott arca és a kamasz behalásból való kivirulása, kinavigálódása saját kis- és serdülőkorát idézi.

Ez a kevés adalék – mármint a bulimia, a viharos serdülőkor, a válás és a gyerekneveléssel kapcsolatos bizonytalanságok – tulajdonképpen kirajzolja az életvonulatát:

Úgy tűnik, az ödipális kor nemi identitásának kialakulása nem lehetett gömbölyű. Talán a „maradi” anyával való azonosulás volt akadályozottabb. Ilyenkor a rivalizáció marad meg, de lényegében nem nyer igazi mintát arra, hogy milyen nő, anya és feleség szeretne lenni. Ha ezt mos sikerül jól átgondolnia és megértenie, új alapokra helyezheti a nőiessége kérdését.

De az álomban az anya nincs jelen, két animusfigura van, a kisfiú és a kamasz. A kisfiát elviszi a furcsa helyről a kétajtós szobába, ahol érzi, hogy új meglepetés várja. Ez a meglepetés a kamasz fiú.

Tudnunk kell, hogy a bulimiánál mindig visszaköszön a szülők elutasítása. Ezt a hányás fejezi ki. Ám ahhoz, hogy egy gyerek ennyire látványosan elutasítsa az anyját vagy az apját, ahhoz a szülőknek is kell valami megemészthetetlen élményt adniuk.

Ehhez kapcsolódik a szenvedély és a félelem, hogy kisfia is szenvedélybeteg lesz. Minden szenvedélybetegség mélyén van egy önmagával és a létezéssel való meghasonlás, amit persze kevesen képesek felfogni vagy megérteni. Így az az erő, amit nem kap meg a figyelemben vagy támogatásban, önmaga ellen fordítódik valamiféle „minden mindegy” hányavetiségbe.

Ezt a két életkort, mármint az ötéves és a serdülőkor idejét a két kutya is jelzi. A halott vagy élő kiskutyát a szájában cipelő szürke pamacskutya az igen regresszív kiskort idézi. A nagy fekete a jelenlegi archetipális állata lehet.

Fontos az álomban a két ajtó és a kulcs. A két ajtó akár a múlt és a jövő ajtaja is lehet, ezeket magára zárja. És a zárt szobában előjön a behalás (= bulimia szenvedélybetegsége), mint meglepetés.

Nagyon jó, hogy a srác váratlanul jobban lesz. Vajon mitől? Úgy vélem, attól, hogy kimondta a problémáját:

ez így nem mehet tovább, mert behalok.

Azaz a kulcs a megfogalmazásban, lelkünk „kimondásában” rejlik.

Ez az álom nagyon jó időpontban hozta elő a kamaszkor megrekedtségállapotát. Most a szülei segítik a válás utáni megújulásban, s késve ugyan, de ön is megteszi azt a lépést, amelyet a viharos középiskolás korában nem sikerült megtennie.

És akkor nekiláthat a 35-42 éves kor adekvát megéléséhez és építéséhez. Természetesen lehetőleg azzal a továbblépéssel, hogy a kisfiuk már nem ismétli meg azokat a botlásokat, amiket magának nem sikerült kikerülnie. De amikor az ember jóváteszi egy-egy rossz lépésének következményeit, igen nagy útravalót szerez saját magának a továbbiakhoz.

Köszönettel és üdvözlettel: