Mélység és magasság

Két fiúval biciklizem fel egy magas hegyre. Először nem is látom, hogy mennyire meredek. De a csúcs közelében már látom, hogy ez biciklivel letekerhetetlen. Ez a közelség csak annyit jelent, hogy látható, de a felérhetőség szempontjából maga a riasztó valóság. Azaz elérhetetlen messzeség. Le is szállunk a kerékpárról, négykézláb kúszunk, mászunk, magunk után húzva a biciklit, amely csodálatosképpen egyáltalán nem nehéz, hanem hihetetlenül súlytalan.

Én nem vagyok valami vidám hangulatban, sőt, mondhatnám, hogy kétségbe vagyok esve. Ezért különösen bosszant, hogy a két fiú fesztelenül beszélget a mászási technikáról, arról, milyen lesz a visszaút a lejtőn lefelé száguldással. Én ugyanis azt sem tudom elképzelni, hogy feljutok, nemhogy a visszajövetel járna az eszemben. Én inkább megpihenni vágyom a csúcson.

Ráadásul azt is látom, hogy más utakon is fel lehet jutni a hegytetőre, ami nem ennyire meredek és libegő is van.

Így bukdácsolok, a fiúk mindig felhúznak az utolsó pillanatban, amikor már feladni készülök az egészet. De mindig előjön a zuhanástól való félelmem, és egyre nehezebb az egész.

Látok egy ablakot egy sziklamélyedésben, erőre kapok, ahogy annak a párkányán megpihenek kissé. Vágyom valami kis stabilitásra a gravitáció rettenetes lehúzó erejével szemben. De alig találok fogást az odakapaszkodásig. Néha már a körmömet kell a hegybe mélyeszteni.

Valahogy eljutok az ablakig, elkapom a kilincset, hogy majd azon felhúzom magam, de az ablak kifelé nyílik, és én újból lebegek, kilendülök a mélység felé. De valahogy ismét felhúznak a fiúk és a párkányon ülünk hárman.

Ebben a pihenési pillanatban mintha valahogy felérnénk, és az is kiderül, hogy a fiúk nem először tették ezt meg.

Ám a következő pillanatban ráeszmélek, hogy mindezt csak álmodtam, képzeltem vagy gondoltam. A céljaink nem azonosak, én nem azért akarok feljutni, ami miatt ők. Ez újfajta fájdalommal és tehetetlenséggel tölt el. Megerősödik bennem, hogy nem megyek vissza velük, ha egyáltalán felérek.

Kedves Ruth!

Egyfelől ebben a kicsit gyerekes, dacos hangulatban ébredtem, amit a fiúk iránt éreztem, másfelől a zuhanástól való félelem kerített hatalmába. Ez egyébként a valóságos életemet is jellemzi. Meg is kérdeztem nemrégiben anyukámat, mi lehet ennek az oka, és meglepő sztorival rukkolt elő:

születésemkor leestem a szülőágyról, a köldökzsinór elvágása előtt.

Ettől vagy mástól, de engem szörnyű tériszonyok kínoznak. Ami a két fiút illeti, nem igazán rajzolódott ki az arcuk, de biztonsággal tudom, hogy kit jelképeznek pillanatnyi életemben. Sajátságos, hogy ezt a két férfit fiúknak rajzolja az álmom, noha egyikük sem fiatal, az egyik a negyvenen túl, a másik majdnem hatvan. Én 35 éves vagyok. A fiatalabb, akivel már több mint két éve élek – nem közös háztartásban – notórius agglegény, a másik egy elrontott élet után velem véli a boldog újrakezdést, úgymond „mindent” megadna nekem. De én nem ilyen nagypapa-kispapát akarok a gyerekeim apjának tudni.

Ha elgondolom, hogy eddig miért nem kerített hatalmába az anyai érzés, nem is tudom, mit mondjak. Én 19 éves koromban jöttem el otthonról, esti iskolában érettségiztem és most járok egyetemre levelező szakra. Azt hiszem, nem kívánt gyerek vagyok. A szüleim igen szegények voltak az én születésemkor, és nem „akartak” engem. Most sem gazdagok. Tisztességes, egyszerű, munkában elnyűtt emberek, akik nem túl sokat tudtak segíteni rajtam.

A barátaim és kortársaim már mind családot alapítanak körülöttem, talán ez az érzés olyan rossz, ezt vetítem rájuk.

Hát ennyi. Ha úgy érzi, közkinccsé lehet tenni az álmomat, örömmel veszem. Én jártam már pszichológusnál, de ő azt állapította meg rólam, hogy hiszteroid karakter vagyok. Többet nem mentem.

Üdvözlettel és köszönettel:

Halak (a Napom és a Holdam is a Halakban van)

Kedves Halak!

Nem gondolom hiszteroid karakternek, de a csúcs fontos kérdés, amelyet az álom fókuszál: mit jelent önnek a csúcs? Amelyet nagyon nagy veszélyek és meredekségek árán közelít és ér el.

Egy igazi modern ladynek gondolom, self made mannek, aki önerejéből verekszi ki magát a kicsit ínséges helyzetekből, méghozzá munka és tanulás révén. Ennél jobbat nem is tehetne. A következő szimbólumokat kell vizsgálnia:

a meredek hegy, mint óriási akadály,

a kifelé nyíló ablak,

a bicikli – ez a kettő az álmodót jelképező tárgy –

maga a hegymászás, a felkapaszkodás,

a zuhanástól való félelem,

és megpihenni a csúcson.

A meredek akadály, amely olykor visszalökni látszik magát, természetesen belső gát, ellenállás, félelem. Bár a két fiú, mint említi, nem igazán partiképes, de a pillanatnyi akadályokon átsegítik és társai a felkapaszkodásban. Lehet, hogy még ön sem rendelkezik minden többlettel, amely az anyasághoz kell. Viszont ha befejezi az egyetemet, elhárulnak a külső és belső akadályok, és partnernek jobban bevonz egy másik, hasonló harcos lelket, aki megbecsüli magát és együtt megállapodnak. Az ablak az álmodó nyitottságát jelképezi, amellyel a különféle társadalmi terek felé is nyit.

A bicikli is előremutató jármű az álomszimbolikában, a saját erőfeszítést, a gördülékenységet jelenti.

Az is világosan kirajzolódik az álomból, hogy nincs visszaút az előreés felfelé haladásban. Ha már idáig eljutott, nem szabad feladni. Ezt alátámasztja a 7×5 = 35 életciklus is. Valami lezárul és meg kell újulnia. Ámbár az is érződik, hogy nemcsak a zuhanástól, hanem a csúcstól is fél.

De ez a mélység és magasság közötti lebegés az ember spirituális felemelkedésének is útja, az ego megfinomításának, illetve az azon való felülkerekedésnek.

Ez a gondolat valóban közkinccsé teszi álmát.

Köszönettel és üdvözlettel