Tiszta szívvel arc nélkül

Szeretheted azokat, akik hátba szúrnak? Ha egyszer megszeretsz valakit, nagyon nehéz ezt az érzést megváltoztatni, mert a szeretet csak van önmagában.

Az élet furcsa dolgokat produkál, embereket, akiket a szereteteddel elhalmoztál és hátat fordítanak neked, a hátad mögé kerülve néha még a hátadba is döfik a gyűlölködés, becsapás hideg pengéjű kését, te mégsem tudsz haragudni rájuk.

Ha a szeretetet kiölöd önmagadból, akkor magadat ölöd meg, mert a szeretet a legmagasabb rendű érzés, amit meg tudsz élni. Ha ez meghal benned, akkor az életed is értelmetlenné válik, és hamar belepusztulsz. Nem azért szerettük azt a valakit, hogy ő is szeressen bennünket, de a szeretet érzése barátkozik a szeretet érzésével. Jó úgy mosolyogni a virágra, hogy látjuk a mosolyt a szirmain.

Victor Hugó Nyomorultak című regényét szeretném felidézni a számotokra. Jean Valjeant elfogják,mert két gyertyatartót lopott a templomból. Odaviszik a pap elé, és azt mondják neki:

– Tisztelendő úr, itt van ez a szökött rab, két gyertyatartót találtunk nála, amit valószínűleg öntől lopott el.

Jean Valjean lehunyt szemmel nem ismert a papra nézni. A pap felemelte a tekintetét, és azt mondta:

– Ez az ember nem lopott tőlem, ennek az embernek én ajándékba adtam ezt a két gyertyatartót!

Miről is szól ez a mese? Hátba szúrnak, megdöfnek – pedig ez a pap étellel, itallal, szállással, jó szóval támogatta a szökött fegyencet. Ezt te is érzed sok esetben az életben. Azzal, hogy a pap azt mondta, hogy ez az ember nem lopott meg, ezzel Jean Valjeant a legmélyebb érzéseiben érintette meg, az ember, aki szeretetre született, valami mást kapott, mint amire számított, a pofonra nempofonnal válaszolt.

Ha megtanulunk feltétel nélkül szeretni, egy új világ tárul ki előttünk

Ez a "ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel" elv. Ha valaki rosszat tesz veled, te akkor sem tehetsz mást, mint hogy szeretetet nyilvánítasz iránta. Jean Valjean élete megváltozott, a legmélyebb sejtjeiben alakult át. Nekünk sem lehet más célunk a szeretettel, az érzéseinkkel,mint hogy más emberek is szeretetet legyenek képesek nyújtani. Nagyon nehéz ezt az elvet betartani, de nincs más út. A szeretet nem gyűlölködhet, a szeretet csak önmagában van. Ha embertársunk ezt úgy honorálja, hogy hátba döf bennünket, akkor sem változhatunk meg. Nem megyünk bíróságra, nem fenyegetőzünk, nem gyűlölködünk, mert az szeretetellenes. Igen, hallom, hogy akkor vegyék el az utolsó gatyádat! Vegyék el mindenedet, vegyék el az utolsó gyertyatartódat. A lényegünk, ami mozgat minket, motivál, sértetlen marad, és ebből a pozícióból mindig fel lehet állni. Aki hátba döf, az továbbviszi a lelki terhét, de te, aki szeretettel gondolsz rá, megszabadulsz tőle. A gyűlölködésnek, a haragnak nincs alternatívája, csak a betegség.

A betegség viszont addig tart, ameddig tanít

Amikor megtudtuk, hogy mitől betegedtünk meg és újból a szeretet motiválja az életünket, akkor talpra tudunk állni bármilyen kiszolgáltatottságból, szédült állapotból,mert mi szeretni jöttünk a világra.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Tanuljunk meg együtt élni a szorongással!

Tanuljunk meg együtt élni a szorongással!

Pókok, nagy magasság, tömeg, repülős út, nyilvános szereplés: az emberek számos dolog miatt képesek szorongani.…
Hogyan őrizzük meg a belső egyensúlyunkat válság idején?

Hogyan őrizzük meg a belső egyensúlyunkat válság idején?

Klímaváltozás és árvíz, Covid-járvány és háború Ukrajnában: a jelenlegi válságos helyzetben nagyon fontos, hogy ne…
A fiúknak nehezebb?-Hogyan oldjuk meg a problémákat?

A fiúknak nehezebb?-Hogyan oldjuk meg a problémákat?

Az utóbbi években meglepő jelenség figyelhető meg a gimnáziumokban: a lányok általában jobb átlaggal érettségiznek,…
Megbocsátás: az erősek hatalma

Megbocsátás: az erősek hatalma

Gyakran régi sérülések állnak az utunkban, megakadályozva minket abban, hogy teljes lehetőségeinknek megfelelően kibontakozzunk. A…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Válaszol a gyermekpszichológus – 2005. január

Válaszol a gyermekpszichológus – 2005. január

Olvasói levél T. X. Y.! A gyermekem, Tomi januárban lesz 5 éves, nagyon szeret legózni,…
Kultúrához kötött betegségek

Kultúrához kötött betegségek

A kultúrához kötött betegségek jellemzője, hogy egy adott földrajzi területen vagy kultúrkörben alakulnak ki, és…
Árulkodó szokásaink

Árulkodó szokásaink

Rendszeresen kutat elveszettnek vélt kulcsa után, rágja a körmét, tekergeti a haját, esetleg képtelen időben…
Szeretet – a jó közérzetünk meghatározója

Szeretet – a jó közérzetünk meghatározója

Mindenki szeretné, hogy szeresse a partnere, a barátai, a családja. Ráadásul ennek a célnak az…