Vegetodinamikus masszázs

Sasvári Orsolya

A vegetodinamikus masszázs lehetőséget kínál arra, hogy tisztába jöjjünk önmagunkkal és teljes életet éljünk. A kezelés, amelyet a német Margot Esser talált ki, új életre kelti a sejteket.

Kifejlesztője „boldogságmasszázsnak” is nevezi az eljárást, amelynek másik neve, a vegeto a latin „felébreszt, elevenné tesz” kifejezésből származik. Minden, amit átélünk és minden, ami vagyunk, a sejtjeinkben tárolódik. Az egészség és a betegség, az öröm és a szenvedés, de minden érintés is. Ilyen értelemben valamennyi embernek megvan a maga „hátizsákja”, amelyet nem tud letenni, a saját története, amely hátrahagyja a maga nyomait.

Ugyanakkor valamennyi embernek, legyen adott esetben bármilyen beteg, megvan a maga egészséges potenciálja is. És pontosan az egészségnek ezt a lehetőségét szabadítja fel a vegetodinamikus masszázs, amely lendületbe hozza a szervezet öngyógyító erőit.

Ezt az egészet úgy képzelhetjük el, mint egy számítógépet, amelyből kitörlődtek azok a vírussal megfertőzött adatok és információk, amelyekkel eredetileg beprogramozták. A mi sok milliárdnyi sejtünkbe is installálható új program, ha kellően türelmesek vagyunk. A bánat, a szorongás és a fájdalom kitörölhető, a boldogság, az erő és az áramló életenergia pedig beletölthető. Azok az emberek, akiknek már részük volt ilyen masszázsban, egy dologban egyetértenek: szó szerint érezték, ahogyan a testükből eltűnik a szorongás és a stressz, miközben a helyüket átveszi az új energia és a boldogság. A sejtek örülnek és új életre kelnek.

Ezt rövid előzetes megbeszélés követi, ennek során megvitatják, a páciens mit vár a masszázstól, mi a célja. A terapeuta feladata pedig az illetőt az értelemtől az érzelem szintjére vinni.

Első alkalommal a páciens mindig a hátán fekszik, hogy mindent lásson. A terapeuta keze először a test fölött köröz, kisimítja a terhes dolgokat, nagyon óvatosan alakítja ki a kapcsolatot. Olyan ez, mint egy tánc, amely újra mozgásba hozza az életenergiát. A két kéz ezután a lábakat, a térdet, a medencét érinti meg, majd továbbhalad a felsőtesthez, a nyakhoz és a fejhez. Közben azt kérdezi: hol uralkodik feszültség? Hol nem áramlik az energia? Hol találhatók megkeményedett izmok? A testnek melyik területe hideg vagy meleg? Hol blokkolódott a kivezetés, hol merevek az ízületek? Az ekcémás gyerekeknél különösen gyakran taláhatók hideg ujjak és merev csuklóízület: ez annak a bizonyítéka, hogy az energia blokkolódott és nem áramolhat szabadon.

Kinek segít a masszázs?

A vegetodinamikus masszázsban megtalálhatók a légzésterápia, a craniosacralis terápia, valamint a Wilhelm Reich és Gerda Boyesen-féle testterápia elemei. A masszázs minden hétköznapi emberen segíthet, aki szeretné megtalálni az önmagához, önmaga belsejéhez vezető utat. De a pedagógusoknak és ápolóknak is, akik új energiára vágynak, és szeretnének segíteni hiperaktív vagy tanulási problémákkal küszködő gyerekeken. Hasonlóképpen megkönnyebbülést hoz ez a masszázs a kiégettségi szindrómában szenvedő vagy traumán átesett embereknek, valamint a krónikus betegségekben szenvedőknek.

A kezelés hatására a páciensek megtanulhatják, hogy fel kell ismerniük, mi igazán fontos az életükben, és mi az, ami elidegenítőleg hat rájuk. Megszabadulhatnak szorongásoktól és új erőt, energiát nyerhetnek, bátorságot ahhoz, hogy a saját útjukat járják.

Erre a legjobb példát magának a módszer kifejlesztőjének a sorsa szolgáltatja. Margot Esser 20 évvel ezelőtt még a gyógyszeriparban dolgozott, folyamatosan betegségekkel küszködött. rettentő allergiák gyötörték, és úgy nézett ki, hogy meg kell operálni a porckorongsérvét. Véletlenül ismerkedett meg egy dél-amerikai trénerrel, aki a Gerda Boyesen-féle testterápiát oktatta. Margot Esser maga is kipróbálta a kezelést és utána sokkal jobban érezte magát, olyannyira, hogy a porckorong-műtét ellen döntött. Helyette elkezdte tanulni a Wilhelm Reich és Gerda Boyesen-féle biodinamikus pszichológiát és testterápiát.

Az életében egy traumatikus élmény is fordulatot jelentett: egy repülőúton égési sérüléseket szenvedett az arcán és a felsőtestén, és mire a gép szerencsésen leszállt, elveszítette az eszméletét. Óriási szerencséjére a legközelebbi orvosi rendelőbe vitték, amely történetesen természetgyógyászati prakszis volt. Ott heteken keresztül kezelték aloe verával, és a növény csodálatos gyógyító ereje olyan mély benyomást tett rá, hogy a felépülését követően otthagyta a munkahelyét és beindította a saját vállalkozását. A cég termékei növényeket és gyümölcsöket tartalmaznak holisztikus hatóanyagokkal. Az aloe vera közép-amerikai családi farmokról származik. Mélyen beszívódik a bőrbe és a masszázzsal együtt támogatja az enerigaáramlást és az életerőt. Hatását megint csak Margot Esser példázza a legjobban: a bőre mára tökéletesen egészséges, hegek, öregségi vagy pigmentfoltok nélkül.

Gerda Boyesen

A svéd Gerda Boyesen (1922–2005) a testpszichoterápia úttörőjének számít. Megközelítési szempontja az volt, hogy „a testen keresztül gyógyítsuk a lelket”, és ez alapján fejlesztette ki azt a speciá lis masszázstechnikát, amely a test pangó keringési rendszereit újra mozgásba hozza. Elmélete szerint a pszichikai stressz feldol gozása szorosan összefügg az emésztőrendszerrel. Hogy ez az elmélet igaz, azt bizonyítja a testünk, amely a masszázs közben hasonló bélmozgásokkal és –hangokkal reagál, mint a táplálék megemésztése során.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Apró egészségcsomagok a vadon termő bogyók

Apró egészségcsomagok a vadon termő bogyók

Az ősz különleges ajándékai a vadon termő, ehető bogyós gyümölcsök. Ezek többsége őshonos, de egyes…
Gyakorlatok a stressz kezelésére

Gyakorlatok a stressz kezelésére

Elengedettség, elégedettség, stabilitás és lazítás – ki ne vágyna erre? A személyes egyensúly természetesen függ…
A tehenek szent ajándéka: a tej

A tehenek szent ajándéka: a tej

Sok táplálkozástudós kifejezetten fontos, értékes élelmiszernek tartja, míg mások mereven elutasítják. A tejről, illetve a…
Intim higiéné nőknek

Intim higiéné nőknek

A női intim terület jól összehangoltan működő rendszer, amely csak megfelelő intim higiéné esetén képes…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A rosacea, mint autoimmun betegség?

A rosacea, mint autoimmun betegség?

A rosacea idült, gyulladásos bőrbetegség, amelynek sokféle oka lehet, pl. stressz, alkohol, túl sok napsugárzás.…
Olvadó, hideg élvezet

Olvadó, hideg élvezet

Elnyalni egy fagylaltot vagy elszopogatni egy jégkrémet, kicsik és nagyok számára része a nyári élvezeteknek. …
Jógagyakorlatok, amelyek támogatják immunrendszerünket

Jógagyakorlatok, amelyek támogatják immunrendszerünket

Cikkünkben több jógagyakorlat bemutatásával igyekszünk az immunrendszer működését, a helyes légzést, a meditálást és az…
Légzés egész évben

Légzés egész évben

A helyes légzés egészségünk záloga. Ettől nő a teljesítményünk, ettől leszünk kiegyensúlyozottak és elégedettek. Éppen…