Gondolatok Lajos atyára emlékezve
Ugyan ki mondja meg felelősséggel, hogy kinek mi a teendője a krónikus degeneratív betegségek ok-okozati összefüggéseinek elemzése és a kialakítandó terápia terén! Áldott emlékű Lajos atyával az adonyi erdő és a Duna-part magányában sokat beszélgettünk ilyesféle dolgokról, s arról, hogy hol van az a határ, amikor tevőlegesen kell valamit csinálnunk, s hol van az, ahol a jó szó is elég.
Ebben az időben a bioenergetika számos módszerét alkalmaztam, főleg nyilvános szereplések alkalmával, előadásokon, tv-ben élő egyenes adásban. Parafenomén produkciók voltak, amikor is szellemi koncentrációval százakat „döntögettem” jobbra-balra, s egyéb szamárságokat is csináltam, s még büszke is voltam magamra, hogy lám, ugyanazt csinálom, mint a külföldi parafenomének. A gyógyításban is pillanatok alatt látható eredmények voltak. Büszke is voltam rá, mindaddig, amíg Lajos atya kellő szigorral meg nem dorgált, hogy ilyen bohóckodásnak a gyógyításban nincs helye.
Akkor kérdeztem meg tőle, hogy mi ezek után a teendő! JELEN LENNI – volt a válasz. Hosszú évek teltek el, mire rájöttem, hogy ez mit jelent. Aki beteg, az elvesztette a jobbik énjét, az nem képes magához térni. Mit jelentenek ezek? Nem mást, mint azt, hogy fizikai test és a nem fizikai test közt a kapcsolat valamilyen szinten sérül – azaz az öngyógyító, önszabályzó rendszer elvesztette kapcsolatát a mátrixszal.
Ilyenkor nekünk kell megkeresnünk a téridő-egyidejűségben a hozzánk forduló eredeti energetikai hologramját, majd átmenetileg mi leszünk a kliens kapcsolati formái (csakrarendszere, finom szerkezetű testei). De ez az egész úgy van becsomagolva a terápiás beszélgetésbe, hogy a páciens szinte észre sem veszi, pusztán azt tapasztalja, hogy a vizit végére visszajön lelki ereje, jobban érzi magát és van jövőképe.
Csak az egészséggel és hittel teli jövőképpel szükséges foglalkozni
Eltekintve az elsősegély mozgás- és masszázsmódokról – ebből is van bőven – , a rendelőben „csak” a jó szó erejében bízom. Évek óta tanítom a természetgyógyászat különféle ágait, de az elmélet és filozófiák mellett igen nagy hangsúlyt fektetek a praktikum átadására. Lehetőség nyílott az utóbbi tanfolyamokon arra, hogy a vizuális diagnosztikai bemutató után, az orvosi leletek ismeretével egyidejűleg, számítógépes bajmegállapításra is sor kerüljön. A vizuális diagnosztika és ez utóbbi tökéletesen fedte egymást. A terápiás protokoll után újra elvégeztük a számítógépes analízist, s igen jelentős állapotjavulásokat detektált a gép, sejtszintű alapreguláció, sav-lúg egyensúly, hormonegyensúly s egy sor egyéb téren is.
Most értettem meg Lajos atya szavait!
JELEN LENNI – a lélek szintjén, s a lélek azonnal visszahat a testre.
Ekkor döbbentem rá, hogy a különféle természetgyógyászati tanfolyamokon a hittel teli jelenlét lényegéről egy árva szó sem esik.
Eddig is rendelői gyakorlatban azt vallottam, hogy mindenkinek azon a szinten kell a segítséget adni, ahol azt kéri. A lumbális becsípődésnél nem a léleké az elsőbbség, hanem megszüntetni a fájdalmat, s visszaszerezni a mozgás örömét. Ezután lehet a lélekről is beszélni, de egy krónikus degeneratív betegnél, ha nincs újra elérendő életcél, akkor a fizikai szintű terápia, legyen az bármily kitűnő, egy fokkal sem ér többet a fájdalomcsillapító tablettáknál. Új, elérhető életcél és hozzávezető út. Betegséggel nem foglalkozunk, mert még felfigyel. Csak egészséggel és hittel teli jövőképpel.
A hit és hitegetés határa nagyon összemosódik, de erről majd máskor beszélgetünk.
Fotó: Adobe Stock
