Most akkor mi van?
Olvad a flaszter, nyúlnak a sínek, csorog a veríték a gerincen és más testrészeken egyaránt, lassan szelem a körút mocsarát, és az jár a fejemben, milyen jó is nekem. Hiszen itt élhetek a csodás Budapesten, ahol lépten-nyomon kis kávézókat terem a forró beton. Emberek üldögélnek és szívják tüdejükbe a mit is – hát persze, a benzingőzt, a port és nem utolsósorban az ólmot. Egy kismama ismerősöm állítja, hogy amikor egyszer végigtolta a babát a Margit körúton, utána a mérlegelésnél a kicsi 30 grammal többet nyomott. Persze, ha „anno” élnénk, lehetne erre azt mondani, hogy nem baj, jó nyomdász lesz a gyerekből, de hol vannak már azok a régi szép, ólomszedett nyomdai mesterművek.
Amikor ezekről papolok, barátaim sorra visszavernek, mondván, mit tegyünk, nincsenek már meg azok a jó kis budai zöldövezeti vendéglők. Ahol annak idején Szindbád fröccsözhetett, vagy hogy ne menjünk olyan messzire, ahol szüleink málnaszörpöztettek minket.
Ilyenkor mindig megrettenek a huszonegyedik századtól, ahol olyan pici a világ, ám mégsem annyira, hogy mondjuk a kis agglomerációs (brr!, de randa szó) falvak is elérhető célpontjai legyenek a délutáni „pihizésnek”, kis „vacsorkázásnak”, beszélgetésnek.
Hoppá, most veszem csak észre, rossz az okfejtés, állj (!), vissza az egész, máshonnan kell nézni ezt, kérem! A helyek itt vannak karnyújtásnyira, a tér valóban összezsugorodott. Csak az a fránya idő, az bizony szétkenődött, mint rágó vagy kutyagumi a cipőtalpon.
Tehát a pontos okfejtés emigyen szóla – figyelem, kinyilatkoztatás következik -: szebbnél szebb helyek várnak minket, jobbnál jobb ételekkel, csak időt kell rá szakítani! Hogy honnan?
Íme a recept: picit kevesebb luftos meló, minek olyan munkákat hajtani, amiket mások „jó barátai” úgyis lezsíroztak előre. Két tv-sorcsival kevesebb, higgyünk abban, hogy ha mi megvagyunk nélküle, Győzike is ellesz valahogy nélkülünk. És ha mindez igaz, márpedig az, hiszen miért hazudnék, máris ott van az a nem több mint három óra, ami kétnapnyi feltöltődésre – tisztelet Möbiusnak – ad lehetőséget, arról nem is beszélve, hogy a család is jól jár.
Itt és most van – szánjunk időt a számunkra fontos dolgokra!
Persze, persze tudom, mindezt sokan leírták már, de mint néhai tanár, azt is tudom, hogy a tudás alapja nem is annyira a tanulás, mint a bevésés.
Kedves olvasó, nézze el nekem, ha kicsit didaktikus vagyok, de mint említettem már, nyár van, hőség. Ilyenkor elmegy az eszem, ami néha azt eredményezi, hogy elkezdek hinni olyan dolgokban is, amik elképzelhetetlenek, lássunk címszavakban néhány egyéb témát!
Hamis bérletet ad el a pénztáros – őt viszik be a fogdára, nem a vásárlót. Rossz minőségben készül el egy út – nem a mi autónk fizet érte, hanem a kivitelező. A megfizethető áru fellelhetőségi helye nemcsak a kínai piac. Programozott szülés csak megfelelő indikáció esetén, és végül, de nem utolsósorban gondolatgazdag jegyzet (a következő lapszámba).
Szóval mondom, elment az eszem, de akkor most meg mi van?
Fotó: Adobe Stock
