Hajózni egy csendes óceánon
Mintha mindenki menekülne a csendtől. A rohanás és az időhiány kart karba téve jár a zajjal, kapkodással. Olyannyira, hogy már képtelenek vagyunk lassítani, megállni, megnyugodni és „nem csinálni semmit”. Ha agyunkat éppen nem foglalkoztatja valami, hiányérzetünk támad, és szinte gépiesen, gondolkodás nélkül kapcsoljuk be a rádiót, televíziót, vagy felhívunk valakit mobilon valamiért, esetleg információkat gyűjtünk általában minden célszerűség nélkül az interneten. Ha ebbe is belefáradtunk, még lájkolunk egy keveset. Ezernyi csoda mellett szaladunk el süketen és vakon akkor is, amikor kocogunk egy csendes, nagy zöld lombsátor alatt az erdőben, ám mindebből semmit sem érzékelünk, mert füldugó van a fülünkben, és éppen a napi alapzajadagunkat pótoljuk. Ha nem tennénk, unatkoznánk.
Úgy tűnik, minden jobb, mint kettesben maradni önmagunkkal. De hát mi is valójában a csend? És miért olyan fontos. Ha már ott ülünk a számítógép előtt, persze megközelíthetjük a témát „tudományosan”-játékosan is, s egyszerű választ kapunk a kérdésünkre: a legnépszerűbb keresőoldal szerint a csend nagyjából 1 600 000 találat 0,14 másodperc alatt. Talán belátható, hogy a megértéshez így nem kerülünk közelebb, még akkor sem, ha csak az elmúlt 24 órában felkerült csendidézeteket, bölcsességeket nézzük végig.
A gondolatok megfigyelése is lecsendesítheti az elmét
Talán mégis inkább célravezetőbb egy önmagunkkal folytatott párbeszéd, melynek végén lecsendesedik az elménk, s úgy érezzük, mintha hajóznánk egy végtelenül nyugodt óceánon. (Írhattam volna azt is, hogy „elcsendesedik”, de az igekötők ilyesféle „rejtelmeiről”, árnyalatairól bővebben olvashatnak Holisztika rovatunkban.)
Hogyan közelítsünk hát a csendhez? Akik úton vannak, állandó vitában állnak az elmével. Könnyebb helyzetben vannak azok, akik már feltöltődtek élettapasztalattal és bölcsességgel, hiszen „énségük” kitágult, s megtanulták, hogyan uralják fizikai és szellemi testüket egyaránt. De sokan vannak, akik számára a csend – ha egyáltalán magukhoz engedik – csak egy külső, ingerszegény környezet, mely csupán dobhártyájukat kíméli. Az elme csendje számukra zavaró és elérhetetlen, és úgy vélik, szükségtelen is. Mert ez a tudatállapot a gondolatok váltakozásának ritkulásával, az állítások és tagadások, a megfigyelések és elemzések agykérgi tobzódásának csökkenésével jár.
A csend kerülése azt is jelenti, hogy nem akarunk szembenézni olyan problémákkal, melyeket ismerünk ugyan, de valamely okból nem fogadjuk el mint megoldásra váró feladatot.
Inkább ráborítjuk a külvilág ezernyi információját úgy is, mint hang-, fény-, íz- és illatbenyomást, és úgy is, mint e benyomások által közvetített belső, agyi ingerhatást és mindezek gondolatanyagát.
Csak a külvilág csendjének megvalósítása nem lehet a végső célunk, de törekvésünk első állomása mindenképpen ez kell legyen. Amikor ösztönösen védekezünk a kellemetlen hanghatások ellen, már akkor is az elme nyugalmát, a belső szellemi-lelki csendet óvjuk. És ezt a belső csendet, az elme csendjét nem lehet kikényszeríteni, mindössze megvalósulásának akadályait kísérelhetjük meg eltüntetni.
Lassabb légzés – csendes elme
Az igazi csend tehát az elme csendje. Ha valaki már megtapasztalta, átélte ezt, rádöbben, hogy a csend utáni vágya az a hiányérzet, mely csak az elme csendjének megtapasztalásával elégíthető ki. Patandzsali jógarendszerének nyolc tagja van, ebből az ötödik a pratjahára. A pratjahára sajnálatos módon elhanyagolt terület a nyugati jógagyakorlók és oktatók körében, pedig a modern relaxációs technikák elve is lényegében ebben gyökeredzik. Tökéletes módszer az elmeműködés befelé fordításának, a tudatos elmélyedés önmagunkban technikájának megismeréséhez és elsajátításához. A legtisztább és legteljesebb út az elme csendjének megvalósításához, átéléséhez és ezáltal különleges tapasztalatok birtoklásához.
Lazítsuk el a testünket, vegyük birtokba és rögzítsük a tudatunkban. A birtokba vételt az izmok megfeszítése-ellazítása, a különböző izomállapotok okozta változások átélése révén érhetjük el. Ezután hagyjuk magunkat lélegezni. A beszívott levegő útjának gondolati követése már egy lépéssel előbbre visz. Figyeljük meg gondolataink keletkezését, s engedjük is el. Az ezt követő egyhegyűség lassan a belső csend világába vezet. Végül megtapasztalhatjuk a külső természet és a belső világunk összefüggését, összetartozását.
Minden évszak szép, és minden hónap különleges. Egyetlen válasszal maradtunk még adósok, mégpedig azzal, miért éppen a csendet választottuk júniusi jegyzetünk témájául. Talán mert a folyamatosan a szabadba csábító idő remek lehetőséget kínál, hogy ezernyi csodát lássunk úgy kint, mint „bent” – csendben, magunkban.
Fotó: Shutterstock
