A jelen és jövő holisztikus technikája

Sasvári Orsolya

 

Ritkaságánál fogva úgy érzem, nem lehet eléggé megbecsülni azt, ha Magyarországon az alternatív orvoslás területén nemzetközi konferencia szem- és fültanúi lehetünk. Már pedig a szeptember 16-17-én tartott összejövetel – dr. Horváth Ilona és Beck János kiváló szervezésének köszönhetően – nem véletlenül vonzott oly sok orvos és nem orvos látogatót Németországból, Ausztriából, Angliából, Belgiumból és Ciprusról. Az előadók között a BEMER kutatás-fejlesztés legjobb német és osztrák szakemberein kívül most már magyar orvosok is beszámolhattak nagyszerű tapasztalataikról. A hazai szakemberek érdeklődése is olyan intenzív volt, hogy a Gellért Szálló nagy kongresszusi termékek „szűkös volta” miatt sok jelentkezést nem tudtak elfogadni. A német és angol szinkron tolmácsolással előadott tudomány azután messze felülmúlta a várakozásokat, és igazi csemegét nyújtott a hallgatóságnak.

A bevezetőben Peter Gleim, ennek a mágnesmezős készüléknek a kifejlesztésével foglalkozó liechtensteini cég vezetője mesélte el a készülék szédítő karrierjét. Az 1998-as kifejlesztést követően ugyanis rövid idő alatt a világ több mint 60 országába exportálnak, és a szenzáció számba menő klinikai eredmények alapján a termelés exponenciálisan nő.

A holisztikus orvoslásban köztudottan mindig nagy nehézségek beütközött a nyugati orvoslás által megkövetelt kísérletes kritériumok megteremtése és a hiteles műszeres bizonyítás. Ebből a szempontból volt bámulatosan meggyőző Rainer Kloppnak, a Berlini Mikrocirkulációs Intézet igazgatójának, valamint Horst Michaelisnek, az osztrák Bioenergetikai Akadémia igazgatójának előadása. Klopp professzor a BEMER-jellel működő mágnes mező-terápia hatását demonstrálta a helyi mikrokeringésre a fogínyen. A kontrollált, dupla vak vizsgálatban 28 beteget osztottak két csoportra, és a legmodernebb műszerekkel megvizsgálták a szöveti vérátáramlást, a sejtes elemek viselkedését, az érfalak működését, és ami a legfontosabb, a szövetek oxigén felhasználását (hiszen ez adja a sejt működéshez szükséges energiát).Azért választották a fogínyt, mivel erről a szövetről ismert, hogy a mikrocirkulációra és az immunrendszer stimulációjára viszonylag gyorsan és hevesen reagál.

A kontrollcsoportnál – akiknél a készüléket csak látszólag kapcsolták be – minden paraméter szignifikánsan rosszabb volt, mint a 2 percig tartó BEMER kezelésen átesett páciensek esetében. Az oxigén felhasználás – amely a legfontosabb mutatója a sejtanyagcserének – például ez idő alatt 13%-kal emelkedett, és a kezelés utáni percekben is magas maradt.

Csodálatos mikrokamerás felvételeken láthattuk, amint az adott szövetben megnyílnak a már elzáródott kis erek, az összeverődött, trombusszerűen összeállt vörösvértestek miként válnak ismét „maszek oxigén szállítókká”, miként jelennek meg az addig üres plazmában tömegével a sejtes immunválaszért felelős fehérvérsejtek a kezelés hatására. Az ún. adhéziós, vagyis az érfalra tapadó, majd azon átkúszó fehérvérsejtek számának és az ICAM-1 adhéziót elősegítő molekula mennyiségének drasztikus növekedése egyértelműen utal az immunvédelem erősödésére. Ugyancsak meghökkentő volt látni az úgynevezett artériás és vénás vazomozgást, amint az erek a kezelés hatására megnyíltak vagy kitágultak. Ez utóbbi funkció a sejtekben termelődő nitrogén-monoxid mennyiségétől függ, s a mágnesmezőterápia ennek szintjét is jelentősen megnöveli. Mindezek a hatások tökéletesen megmagyarázzák ennek a terápiának a meggyőző megelőző és gyógyító hatását, amelyeket a többi előadó mutatott be. Egyébként a vizsgálatot végzőknek egy sor más gyártótól származó műszerről is voltak tapasztalataik, és hasonló biológiai hatásokat még megközelítőleg sem tudtak kiváltani.

A következőkben Horst Michaelis, az AFB és az Európai Bioenergetika Gyógyászati Intézet igazgatója mutatta be vadonatúj számítógépes képalkotási eljárását, amellyel a szívizom vérellátási zavarainak teljesen újszerű megjelenítése lehetséges, és amelynek segítségével természetesen csodálatos színes képeken követhetők voltak a BEMER kezelés hatásai is. A háromdimenziós EKG segítségével készített számítógépes képek a szívet négy kvadrátra osztva mutatják be, s a színárnyalatok az egyes szívrészletek vérrel való ellátottságának megfelelően alakulnak ki. Ez a módszer alkalmas az ún. szívfrekvencia-változékonyság (HRV) mérésére, amely hűen mutatja a szív alkalmazkodó képességét a pszichés és fizikai terhelésre. Ily módon sokkal előbb detektálhatók a szívvér ellátási, működésbeli zavarai, mint az egyszerű EKG-vizsgálatokkal. Ennek óriási a jelentősége egyrészt azért, mert a szív- és érrendszeri megbetegedések világszerte az első helyek egyikén vannak a halálokok között, másrészt belgyógyászati kongresszusokat tartanak az EKG-elváltozásokat nem mutató anginás panaszokról. A HRV nyilvánvalóan a szimpatikus és a paraszimpatikus rendszer optimális együtt működésén nyugszik, vagyis az ősi kínai jin-jang egyensúlyt testesíti meg, így a kínai pulzus diagnosztikához hasonlítható.

(Nem mellékesen említem meg, hogy az anginák nagy többségénél nem közvetlenül a szívnek van baja a kínai orvoslás szerint, hanem az őt „rosszul kiszolgáló” funkció köröknek!)

Michaelis bemutatta, hogy stresszes szituációban, depresszióban miként változik a HRV, vagyis miként fenyeget a szívritmuszavar vagy angina, és hogy normalizálódik a helyzet BEMER kezelés után. Hozzátette még, hogy a szervezet elektromágneses státusának javításával a depresszió, a szorongás is alapvetően megváltozhat.

A magyar előadók nagyszerűen dokumentált eseteket mutattak be a legkülönbözőbb szakágak területéről. Dr. Kovács Margit főorvos a BEMER hatását prezentálta a rehabilitációban és a prevencióban, dr. Tersánszki Edit és dr. Mika Ilona a bőrgyógyászati kórképek gyors javulását és a sebgyógyulás 40-50%-os gyorsulását mutatták be. Ugyancsak a sebgyógyulás volt a témája – az egyéb sport sérülések bámulatosan gyors helyreállítása mellett – dr. Babindák Elvira előadásának is. Bemutatott például egy esetet, ahol egy súlyos tárgy úgy sértete fel a felső ajkat, hogy a szemfog is kimozdult. A sebszéleket feltétlenül varrattal kellett volna egyesíteni, és a fog is erősen veszélyben volt. A BEMER alkalmazásával a seb látható heg nélkül forrt össze, és a fog is megszilárdult ágyában. Az eset azért is érdekes, mert nem lehetett kizárni, hogy – mivel a BEMER legfontosabb hatása a helyi mikrokeringés fokozása – a seb vérzés is fokozódik. Itt nyilvánult meg azonban a speciális Kafka-féle impulzusok harmonizáló hatása, valamint az a bizonyított tény, hogy a BEMER az ún. helyreállító fehérjék képzését is motiválja.

A sokoldalú harmonizáló és reparatív hatás érhető tetten a dr. Gombos Ágnes által dokumentált gyermek neurológiai eseteknél, valamint azon fogágy- és fogíny betegségek gyors javulásánál is, amelyekről dr. Jakabházy Ildikó számolt be.

A holisztikus orvos szemével dr. Tusor Erzsébet adott elő reumatológiai, belgyógyászati, érsebészeti eseteket, rávilágítva a gyógyulás energetikai hátterére is. Az általános orvosi gyakorlatban történő széles körű felhasználásról beszélt dr. Hajma Ildikó belgyógyász, a pszichológust segítő kezelésekről pedig Schrammel Ivett.

Nagyon érdekes és az egészségügy költségcsökkentése szempontjából is különösen jelentős volt Borbély Zsófia gyógytornász – dr. Seress György főorvossal közösen jegyzett – előadása a sérültek rehabilitációjának felgyorsulásáról és Teleki Évának a fizikoterápiában szerzett, a többi eljárásnál sokkal kedvezőbb tapasztalata.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Étrendkiegészítők és a rák

Étrendkiegészítők és a rák

A rákban szenvedők jó része rendszeresen szed valamilyen természetes hatóanyagú készítményt, növényi kivonatot és étrendi…
Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Ugyan ki gondolná, hogy a szívritmuszavart a gerincoszlop okozza, vagy egy nehezen gyógyuló seb hátterében…
Helix Flow – A mátrix és a sejtek kezelése frekvenciákkal

Helix Flow – A mátrix és a sejtek kezelése frekvenciákkal

A rezgések szabályozzák élettani funkcióinkat. A természetes Schumann-frekvencia kívülről hat ránk, de sejtjeink a szervezeten…
Polaris – Energia ami feltölt és megerősít

Polaris – Energia ami feltölt és megerősít

A Polaris-korong bármilyen eredetű fájdalom, rossz vérkeringés, székrekedés, húgyúti fertőzések, nőgyógyászati, urológiai problémák, gyulladások, álmatlanság,…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Kvantummedicina a gyakorlatban 4.

Kvantummedicina a gyakorlatban 4.

A biorezonancia-diagnosztika, a külső gerjesztésű elektromágneses (EM) terápia és a szervezet saját jeleinek segítségével történő…
Van remény! – 2007. február

Van remény! – 2007. február

    Tovább folytatjuk sorozatunkat. Célunk tájékoztatni Önöket gyógyult esetekről, s arról, hogy gyógyíthatatlannak vélt…
Kvantummedicina a gyakorlatban 6.

Kvantummedicina a gyakorlatban 6.

A sorozat első öt részében megismerkedhettünk a biorezonancia-diagnosztika és -terápia alapvető elméleti kérdéseivel és azokkal…
Gyógyít-e a Voll-módszer?

Gyógyít-e a Voll-módszer?

Hogy tenné, ha diagnosztikai eljárás! Igen ám, de az eredményeként kapott „információval” gyógyulhatunk, sőt meggyógyulhatunk!…