Gemmoterápia – A rügyek gyógyító ereje

A múlt század ötvenes éveiben egy belga orvos, dr. Pol Henry növényekkel kísérletezett, munkájának eredményeit a hatvanas években publikálta. Dr. Henry-t a növények zsenge hajtásaiban megnyilvánuló biológiai potenciál foglalkoztatta – hogy egy hajtás, rügyek vagy bimbó rövid idő alatt miként képes önmaga eredeti méretének többszörösére nőni. Valójában az érdekelte, milyen genetikai információkat hordoznak, és hogyan kommunikálnak egymással a növényi és az állati sejtek. Hogyan reagál a szervezet a különféle veszélyekre, káros hatásokra? Hogyan jut el a megfelelő információ a betegség helyszínére, hogy ott megindulhasson a gyógyulás folyamata?

A betegségre adandó válaszok az evolúció évmilliói alatt alakultak ki, és a sejtmag genetikai anyagában raktározódtak el. Ez az információ szükség esetén bármikor lehívható. Kutatásai során dr. Henry megállapította, hogy a növényi és az állati sejtek és szövetek egyaránt fehérjék segítségével kommunikálnak egymással. A genetikai információkat tehát proteinek szállítják, míg magát az információt a sejtmag genetikai kódja, a genom tartalmazza. A genom csak fehérjék útján képes megnyilvánulni és „kommunikálni” a szervezet egészével. Olyan ez, mint egy nagy könyvtár. Az információ bármikor lehívható, a könyvtárban lévő eredeti példányok lemásolása megengedett, de a könyvtárból (= sejtmag) tilos kivinni az eredeti példányt, csak a másolatot (= fehérje).

A genomban kódolt folyamatok határozzák meg a tüneteket

Ez az alapséma a növényi és az állati (emberi) szervezetre egyaránt érvényes. Az emlősöknél a sejtmagból kiinduló kommunikáció a vérbe leadott fehérjék révén történik. Mindebből következik, hogy bármely betegség tünete egy a genomban kódolt folyamat kifejeződése. A genom határozza meg a sejtek belsejében és a testnedvekben keringő proteinek összetételét és szerkezetét. E kétféle protein összetételében beálló elváltozás, károsodás határozza meg a betegség klinikai tüneteit.

Ebből logikusan következik, hogy minden olyan vegyület, amely képes visszaállítani a fehérjék normális állapotát (= egészséget), gyógyszer. Valamint, a gyógyszereknek tudniuk kell hatni a genomra. Megfelelő hatóanyagok után kutatva dr. Henry először a növényvilágban kezdett keresni. Ha feltételezzük, hogy a növényi sejtek is proteinek, azaz fehérjék segítségével kommunikálnak, először azokat a növényi részeket kell megvizsgálni, amelyek a legsűrűbb, leggazdagabb formájában tartalmazzák a növény egészének genetikai anyagát, genomját. A gyorsan osztódó sejtekből álló, gyorsan növekedő növényi részek megfelelnek a fenti feltételnek, hiszen még differenciálatlanok, így a felnőtt, differenciálódott növény genetikai információjának összességét tartalmazzák. Ezeket a növényi részeket „primer meristemnek” (ejtsd: merisztem) nevezik.

A rügyek kommunikációja

Ezek embrionális növényi szövetek, amelyek főként differenciálatlan őssejtekből állnak, belőlük fejlődnek ki a növény egyes részeit alkotó differenciált szövetek. A növényi meristem az állandó növekedés és megújulás helyszíne. A primitív, differenciálatlan növényi sejtek igen gazdagok nukleinsavakban, fehérjékben, enzimekben, embrionális fehérjekomplexekben, vitaminokban, ásványi anyagokban, nyomelemekben, valamint jelen van bennük két további fontos fehérje: az auxinok és giberellinek, amelyek szabályozzák a növekedést, és a sejtdifferenciálódást, mintegy irányítva a sejtek közötti kommunikációt.

Az auxinok (görög auxaein = növeszteni) a triptofán nevű aminosavból képződnek, és az emberi vizeletben is kimutathatók. Hatásukra a hajtások növekedni kezdenek, ugyanakkor gátolják a gyökerek növekedését, illetve bizonyos koncentráció felett gátolják a sejtosztódást. Serkentik a növényekben a hormonok termelődését, kontrollálják a különféle növényi nedvek termelését és a sejtlégzést. Az auxinok voltak az első felfedezett növényi hormonok.

A giberellineket 1926-ban E. Kuroszava japán kutató izolálta elsőként a rizsen termő Giberella fujikori nevű gombából; innen kapta a vegyületcsoport a nevét. Felfedezésük után hamar feledésbe merültek, majd később, 1956-ban figyeltek fel rá, hogy ezek a vegyületek sokkal elterjedtebbek a növényvilágban, mint korábban gondolták. Ma kb. 110 különböző giberellint ismerünk, amelyek kb. 30%-a biológiailag aktív anyag. Feltételezhetően minden magasabb rendű növényben megtalálhatók aktív, illetve inaktív formában. Egyes változatai kémiailag alig különböznek egymástól, de annál nagyobb a biológiai hatásukban megfigyelhető sokrétűség.

Hasonló szerepet játszanak, mint az egyes tumormarkerek az emberi szervezetben. Utóbbiak a rákos sejtekben termelődnek és a vérbe kerülnek. Valami hasonló zajlik a növényi szervezetben is. Vannak anyagok, amelyek a hibás, beteg sejteket, szöveteket jelölik meg, amelyeken működésbe léphetnek a növény „hibajavító” mechanizmusai. Erősen leegyszerűsítve mindez hasonlít a számítógépek „Reset” gombjára, ha valami nem jól működik, segítségével minden visszaállítható a kiinduló állapotba.

A szérumfehérjék jelentősége

E felismerés birtokában dr. Henry állatokon kezdett kísérletezni. Felfedezte, hogy ha az embrionális növényi szövetekből a hatóanyagok kémiai szerkezetét megkímélő eljárással kinyert kivonatokat befecskendezte a kísérleti állatok érrendszerébe, azok jól definiálható változásokat idéztek elő az állat vérében keringő fehérjékben. A vérfehérjéket a vérszérumból elektroforézis segítségével lehet analizálni.

A szérumfehérjék két fő csoportja az albumin és a globulinok. Az albuminok a vér fehérjeraktárait alkotják. Ha a szérumban sok albumin van, a szervezet valószínűleg megfelelő mértékben képes lesz reagálni, ha megbetegszik.

A globulinok az elektroforézis során α₁-, α₂-, β- és γ-globulin (alfa1, alfa2, béta és gamma) frakcióra oszthatók. Akut (heveny) betegségek esetén elsőként az α-globulinok szintje emelkedik meg, ezzel párhuzamosan csökken az albuminszint, ami természetes, hiszen az α-globulinok az albuminból keletkeznek. Erre az állapotra az ún. exsudativ (váladéktermeléssel járó) gyulladások jellemzőek, amikor a szervezet többféle módon igyekszik meg megszabadulni a kórokozó anyagoktól.

Melyik betegségre melyik szérumfehérje-frakció a legjellemzőbb?

A gemmoterápia a szervezet törzsfejlődéstani szempontból ősi információs rendszerét veszi célba. E gyógymód szempontjából csak az a fontos, hogy az adott helyzetre milyen típusú fehérjék termelésével reagál a szervezet, tehát a terapeutát valójában nem az érdekli, hogy a páciens konkrétan milyen kórképben szenved, hanem az, hogy miként reagál a szervezete a fennálló problémára.

Az akut helyzetekre az α-globulinok termelődése jellemző. A szérum-elektroforézis eredményén ilyenkor azt látjuk, hogy megemelkedik az α-globulinok szintje, ami pedig a vérben keringő fehérvérsejteket illeti, a granulociták és a myelociták száma megemelkedik. A kezelés célja nem a magas α-globulin-szint csökkentése, sokkal inkább olyan egyensúlyi helyzetet igyekszik létrehozni, amelynek hatására a továbbiakban már nincs szükség a magas α-globulin-szintre. A gemmoterápiás kivonatok adása tehát a megbillent egyensúly helyreállítására irányul.

A betegség következő, szubakut stádiumában a β-globulinok szintje emelkedik a szérumban, az immunrendszer sejtjei közül pedig a monociták aktívak. Ekkor a kórfolyamat mélyebbre hatolt, amire a szervezet más önvédelmi stratégiával reagál. A β-globulinok lipoproteinek, azaz összetett, fehérjékből és zsírmolekulákból álló komplexek. Ebben a stádiumban bizonyos szervek (pl. a máj) hajlamosak elzsírosodni.

Ha a második önvédelmi stratégiával sem sikerül felülkerekedni a kórfolyamaton, a vérszérumban a γ-globulinok szintje emelkedik meg, ugyanakkor jellemzően a limfoplazmociták száma is magasabb. Ez jellemzően krónikus, degeneratív állapot, amely során az elpusztult szövetek helyét hegszövet pótolja.

A folyamat végén, ahogy a szervezet erőtartalékai kezdenek kimerülni, globulintermelés is hanyatlik. Először az α-, majd a β-, végül a γ-globulinok szintje zuhan a mélybe, ami a szervezet reakcióképességének teljes elvesztését jelzi. Ekkor a növényi hatóanyagok már teljesen hatástalanok, már csak ásványi anyagokkal lehet megkísérelni a kezelést.

Egyes betegségstádiumok kezelésére bizonyos rügyek a legalkalmasabbak

Dr. Pol Henry az általa vizsgált növényekkel kapcsolatban különös jelenségre lett figyelmes. Megfigyelése szerint az egyes betegségstádiumok kezelésére leginkább olyan növények alkalmasak, amelyek a természetben egy adott területen növénytársulásokat alkotnak. Az akut, magas α-globulin-szinttel járó betegségek leghatékonyabban az égerfa rügyeiből készült kivonatokkal kezelhetők, de az égerfákkal (Alnus glutinosa) társult egyéb fák és cserjék kivonatai szintén hatásosaknak bizonyultak ebben a stádiumban. A magas β-globulin-szinttel járó állapotokban a kocsányos tölgy (Quercus robur), illetve annak biotópjain élő egyéb fák és cserjék hatásosak. A magas γ-globulin-szinttel járó kóros állapotok a bükk (Fagus sylvatica) és vele társult egyéb fafajták és cserjék kivonataira reagálnak a legjobban.

Henry és követői, köztük dr. Max Tetau és dr. Philippe Andrianne kiterjedt laboratóriumi, majd klinikai kísérleteket folytattak, amelyek során egyértelműen bizonyították a gemmoterápiás kivonatok hatékonyságát. A növényi részeket glicerin és kevés alkohol keverékében áztatják, így vonják ki belőlük a hatóanyagokat. A glicerines eljárás kíméletesebb, az alkoholos-vizes oldatoknál vagy a forrázásnál (teakészítés) sokkal inkább megkímél bizonyos vegyületeket, pl. enzimeket. A kivonatok csak viszonylag kis mennyiségű alkoholt tartalmaznak. Az őstinktúrát D1-es hígításban alkalmazzák, tehát ez a készítmény tartalmaz hatóanyagot, és a hígítás ellenére nem homeopátiás készítmény, hanem gyógynövénykivonat. Léteznek hígítatlan kivonatok is, amelyek egyszeri dózisa alacsonyabb, mint a hígított változaté.

Az egyik legintenzívebben vizsgált növény a fekete ribizli (Ribes nigrum), illetve az annak zsenge hajtásvégeiből készült kivonat volt. A klinikai tesztek szerint ez a készítmény hatásában a kortizonhoz hasonlít leginkább, de annak mellékhatásait nélkülözi, ezért a módszer ismerői növényi kortizonként is emlegetik. Főként gyulladásos folyamatok és allergia kezelésében hatásos. A gemmoterápia rendkívül gazdag fegyvertárát igen sok növényből készült kivonat alkotja. A szerek kiválasztása során a legfontosabb alapelv, hogy a fákból készült kivonatok a vezető készítmények. Ezek hatását egészítik ki, támogatják a cserjék. A hierarchia legalacsonyabb szintjén a füvekből, gyomszerű gyógynövényekből készülő kivonatok állnak, amelyek fő feladata a kivezetés, méregtelenítés.

Amikor a rügyek már nem segítenek

A fentiekben említettük, hogy a szervezet reakcióképességének kimerülése esetén, amikor a globulinok szérumban mérhető szintje végletesen lecsökken, a növényi terápia már hatástalan. Dr. Henry úgy vélte, hogy ebben az esetben ásványi eredetű anyagokkal lehet a szervezet reakciókészségét helyreállítani. Életének utolsó éveiben intenzíven foglalkoztatta az ásványokkal, kövekkel való gyógyítás, a lithoterápia. Célja, hogy az általa kidolgozott növényi gemmoterápia hatékonyságát természetes kötésben található ásványi anyagokkal támogassa. Erre a D8-as homeopátiás hígítású ásványi anyagokat találta leginkább alkalmasnak. Az ásványokat finom porrá őrlik és hígítják. A D8-as hígításban, bár az oldatban kevés anyag van jelen, annak felülete a sokszoros dörzsöléses kezelés hatására jelentősen megnő. A lithoterápiás készítmények hatására a blokkolt állapotban lévő enzimek ismét működőképessé válnak. Az ásványi készítmények tehát nem önmagukban gyógyítanak, csupán bizonyos biokémiai folyamatokat katalizálnak.

A gemmoterápiás készítményeket világszerte – főként Belgiumban, Franciaországban, Svájcban, Olaszországban, Ausztriában, illetve újabban Csehországban és az USA-ban is – ismerik, és a homeopátiás készítményekhez hasonlóan kedvelik.

A szérum-elektroforézis

A szérum-elektroforézis korábban igen elterjedt, mára némiképp háttérbe szorult, de ma is rendszeresen alkalmazott orvosi laboratóriumi vizsgálat. Célja a vérszérum fehérjéinek kimutatása. Az alvadási faktoroktól mentes szérumot cellulóz-acetát vagy agaróz-gélben egyenáram hatásának teszik ki. A teszt azon a tényen alapul, hogy a különféle anyagok elektromos erőtérben eltérő sebességgel vándorolnak az egyik ‒ esetünkben a negatív ‒ pólustól a másik (pozitív) irányába. A szérummintát az elektromos kezelést követően fehérjék festésére alkalmas laboratóriumi festékkel (Ponceau-vörös) megfestik, így a tárgylemezkén jellegzetes, sávos mintázat rajzolódik ki. Az egyes sávokban a szérum fehérjéi láthatók. A sáv színintenzitása az adott fehérje mennyiségével egyenes arányú, azaz minél sötétebb vörös, annál több van jelen az adott fehérjéből. (Ide kéne beszúrni a Szérumfehérjék első kép c. képet).

A fehérjék mennyiségi meghatározását speciális fotométer-készülék segítségével végzik. A berendezés pontosan észleli a sávok színintenzitása közötti különbséget, majd azt hullámdiagram formájában grafikusan ábrázolja. A labor százalékos meghatározást is végez, ami megkönnyíti a lelet objektív kiértékelését.

Az elektroforézis eredményeinek interpretálása

Normális elektroforézis-lelet. Az albuminfrakció dominál (kb. 60%). Az alfa1-globulinok az összfehérje-tartalom kb. 4%-át, az alfa2-globulinok 8%-át, a béta-globulinok 12%-ot, és a gammaglobulinok 16%-ot tesznek ki.

Akut gyulladás. Az alfa1- és alfa2-globulinok szintje a normális (zöld) görbéhez képest láthatóan magas. Ez bármely heveny gyulladást jelezhet (pl. vesegyulladás, tüdőgyulladás, orbánc). A bakteriális gyulladások erősebb, a vírusosak enyhébb alfa-emelkedést okoznak. Nem fertőzéses eredetű gyulladások, pl. szívinfarktus, égési sérülések is az alfa-globulinok emelkedését okozzák.

Béta-gamma típusú reakció. Erre az állapotra jellemző, hogy a béta-globulinok szintje nem különül el élesen a gamma-globulin frakciótól, a két fehérjefrakció egybemosódik. Ez a minta főként a májzsugorra jellemző.

A gamma-globulinok magas szintje. Viszonylag ritkán fordul elő. Főként akkor rossz kórjóslatú, ha ebben a frakcióban egyetlen, erősen kiugró, hegyes csúcs látható, mint a mellékelt ábrán. Ez a minta jellemző bizonyos nyirokrendszeri és a csontvelőben zajló rosszindulatú (rákos) folyamatokra. Amikor a gamma-frakcióban kettő vagy több kiemelkedő csúcs látható, általában nem rosszindulatú betegséget jeleznek. Krónikus gyulladás esetén a gamma-frakció az ábrán láthatónál jóval enyhébb mértékben emelkedik meg.

Fotó: Adobe Stock