Kopogjuk le!
A MET-módszert az akupunktúra pszichológiai verziójaként írhatjuk le. Segítségével gyakran hosszú évek óta fennálló lelki problémák oldhatók meg néhány perc alatt, de eredményesen kezelhetők testi panaszok is. Az energiablokádokat meghatározott meridiánpontok szelíd kopogtatásával oldják fel.

A nyugati orvostudomány középpontjában nem a páciens hogyléte áll, hanem a leletei. A kulcspontot a mérhetőség jelenti. Ez olyan tisztán szervközpontú szemlélethez vezetett, amely egy betegség fennállását lehetőleg minél több konkrét adat fennállásával látja igazoltnak. Ebben a rendszerben azonban nem jut hely azoknak a betegeknek, akik nem tudnak felmutatni kóros vérértékeket, kritikus röntgenfelvételeket, ugyanakkor idegességre, levertségre, depresszióra, hőhullámokra, fájdalmakra, koncentrációs zavarokra vagy fertőzésekre való fokozott hajlamra panaszkodnak.
Itt van mindjárt a hátfájás mint panasz, amely minden hetedik táppénzre vétel oka. Ám az ilyen pácienseknek csak egy kis része képes felmutatni valóban mérhető elváltozásokat igazoló leleteket, azaz a nyugati értelemben vett egyértelmű diagnózist. Akik valóban rosszul érzik magukat, de nem „valóban” betegek, azok gyakran segítség nélkül távoznak az orvostól. Mindeközben a fejlett ipari államok lakóinak tíz százaléka krónikus beteg, de hiába ismerték fel a betegségüket, a nyugati orvoslás nem tud segíteni rajtuk. Tipikus példát adnak erre a reumások, az asztmások, a cukorbajban szenvedők vagy a rohamosan emelkedő számú allergiások.
A hagyományos orvosláshoz képest teljesen más megközelítési módot képviselnek az olyan alternatív módszerek, mint a meridián-energiatechnikák, az akupunktúra, a japán gyógyító áramok, az akupresszúra, a reiki és egyéb energetikai eljárások, így a homeopátia vagy a kínai orvoslás. A kínai orvostudomány felfogása szerint az ember az ég és a föld, a jin és a jang között feszül ki. Leegyszerűsítve az individuum az energia összesűrűsödése, ezért jut központi szerep a diagnózisban és a kezelésben is az energetikai jelenségeknek. Ezek ugyanis képesek megmutatni az egyén esetleges energetikai diszharmóniáit.

A testen átáramló energetikai potenciált a kínaiak csinek, az indiaiak pránának, a homeopátia kidolgozója, Hahnemann életenergiának nevezi. Ez az energiaáram ciklikus lefolyásokban áramlik a meghatározott utakon, a meridiánokon a test központjától a végtagokig, majd vissza. Az egyén minden életmegnyilvánulása tehát egyben saját, személyes energetikai adottságainak kifejezése is.
És éppen itt avatkozik be a MET a maga kopogtatós technikájával. Ez a pszichológia egyik fiatal ágából, az energetikai pszichológiából származik, amely az emberi meridiánrendszerre vonatkozik, illetve annak az egyén érzelmi-pszichikai állapotával fennálló kapcsolatával. Egyébként már a régi spártaiak arcuk bizonyos pontjait kopogtatták csata előtt, hogy elűzzék félelmüket. Az energetikai pszichológia azt a feltételezést követi, hogy a test energetikai rendszerének kezelésével pszichikai problémák is elháríthatók, amennyiben ezek megfelelnek a test energiarendszerének. Ezeknek a felismeréseknek nem kell feltétlenül a klinikai területre korlátozódniuk, alkalmazhatók olyan területeken is, mint a tanulás-, a munka-, a sport- és a gazdaságpszichológia.
Az úgynevezett nyugati orvoslás hajlamos arra, hogy csak testünk kémiai természetét vegye figyelembe. Testünk energetikai rendszerének eddig nem szentelt túl sok figyelmet. A diagnózisban az elektromos áramok, úgymint az EEG és EKG felhasználására korlátozódnak.
A kémiaitól az energetikai paradigmáig
A 70–80-as években dr. Roger J. Callahan klinikai pszichológus kifejlesztett egy olyan terápiás megközelítést, amely az alkalmazott kineziológián alapul. Ezt a módszert Thought-Field-Therapy (TFT), azaz gondolatmező-terápia néven emlegetik. Ez az eljárás kombinálja a meridiánok egyensúlyzavarainak diagnosztizálására szolgáló eljárást a meghatározott akupunktúrás pontok kopogtatásával.
Dr. John Diamond 25 éven át a pszichiátria és a megelőzés területén tevékenykedett. Rájött, hogy bizonyos érzések bizonyos szervekhez, illetve meridiánokhoz rendelhetők hozzá. A meridián-energiatechnikák közé a dr. Diamond-féle tobozmirigy-kopogtatás került át.
A tudós megállapította, hogy a tobozmirigy kopogtatásával aktivizálható az életenergia, erősíthető az immunvédelem és harmonizálható a meridiánok energiaáramlása. A tobozmirigy a test és a szellem közötti összekötő tagnak számít, és felügyeli a test energiaáramlását, mint a szervezet meridiánrendszerének ellenőrző helye. Ezenkívül felelős az immunrendszer T-sejtjeinek termelődéséért is.
Kezelés és önkezelés a MET segítéségével
A MET-tel végzett kezelés a beteg és a terapeuta közötti beszélgetéssel kezdődik, ahol a terhes témát vitatják meg (félek a repüléstől… az egerektől… fáj a fejem…). A témát a páciens határozza meg (szorongás, fóbia stb.), miközben a terapeuta a meridiánok meghatározott pontjait kopogtatja. A megbeszélés és a kopogtatás alapján felépül a megfelelő gondolatmező, és ekkortól kezdve kezd el működni a meridiánpontok kopogtatása.

A MET-ben az a különleges, hogy mindegy, milyen problémáról van szó, mindig ugyanazokat a pontokat kell kopogtatni. Így oldhatók fel a meridiánrendszer blokádjai. Az energiaáramlás harmonizálódik, az emocionális stresszt felváltja a belső béke. Az nem teljesen tisztázott, mi is történik ilyenkor a testben vagy az agyban, ám az agykutatás legújabb felfedezései arra az eredményre jutottak, hogy az amygdala központi szerepet játszik az érzelmek keletkezésében. Ennek az agyterületnek az a fő feladata, hogy értelmet adjon a szenzoros ingereknek és értékelje őket. Feltételezik, hogy a MET-kezelés során az ott tárolt negatív emóciók feloldódnak a meridiánrendszeren keresztül, ám itt még alapos kutatásra van szükség. Annyi bizonyos, hogy a páciensnek a MET-kezelés során sem a probléma okát nem kell ismernie, sem az érzelmi kínt nem kell újra átélnie. Ezenkívül a kezelésnek semmiféle káros mellékhatása nem jelentkezik. A MET további különlegessége és nagy előnye az, hogy laikusok is viszonylag rövid idő alatt elsajátíthatják.
A MET és a gyerekek
A MET kiválóan alkalmas gyerekek kezelésére is. Bevált többek között olvasási és számolási problémák, iskolai szorongások, visszaesett teljesítmény, koncentrációs problémák és hiperaktivitás esetén. A gyerekek nagyon nyitottan fogadják ezt a technikát, mivel a szüleik kezelhetik őket, vagy akár önmaguk is elvégezhetik a kívánt eljárást.
Sikerek testi panaszok esetén
A MET gyakorlati alkalmazása során újra és újra megfigyelték, hogy a negatív emóciók feloldásával a testi bántalmak is eltűnnek. Ez megerősíti azt a feltételezést, hogy a testi panaszok felgyülemlett negatív érzések megjelenési formái lehetnek. Így például megfigyelhető, hogy a nőknél a MET képes feloldani a masszív bűntudatot, és ezzel megszabadítani őket makacs menstruációs és alhasi fájdalmaiktól. Az is jól ismert, hogy a frusztráció epekövek vagy egyéb epebetegségek kialakulásához vezethet. A krónikus szorongási állapotok és a gondok gyomorfekélyt alakíthatnak ki. A boldogtalanság és az elégedetlenség pedig a szívbetegségek jelentkezésének fő okai.
A MET alkalmazása mindazonáltal gyakori kopogtatást igényel, és mindenekelőtt az úgynevezett energetikai téves kapcsolások következetes feloldását.
Mi az az energetikai téves kapcsolás?
Az energetikai téves kapcsolás olyan jelenség, amelyet a pszichoterápia halálvágynak, önszabotázsnak vagy önpusztításnak nevez. Ha a páciens energetikai rendszere ebben az állapotban található, akkor nem következhet be a gyógyulás, akármivel is próbálkoznak. Callahan ezt a jelenséget úgy nevezte, psychological reversal, és ki is dolgozott különféle eljárásokat a korrigálására. Csak ekkor érhető el magas sikerszázalék az energetikai módszerekkel.

A fenti állapot korrigálása a MET-nek is fontos része. Mert amíg ez a félrekapcsolás fennáll, addig az érintett a legjobb tudása ellenére sem képes a magatartását a saját érdekei ellen fordítani. Erre utaló jelek lehetnek a következők:
• nevek összecserélése,
• a jobb és a bal összekeverése,
• az illető abba akarja hagyni a dohányzást, de nem tudja,
• a veszélyek ismerete ellenére is egészségtelenül táplálkozik,
• olyan dolgokat vállal el, amelyekről tudván tudja, hogy károsítják őt,
• újra és újra a nem megfelelő partnerrel jön össze,
• anyagilag nem képes zöld ágra vergődni.
Hogyan segít a MET a gyakorlatban? Néhány konkrét példa
Félelem a repüléstől
Egy hölgy azzal kereste fel Rainer Falkét, hogy nagyon fél a repüléstől, a gépen végig úgy érzi, mintha megbénult volna, képtelen megmozdulni, keze-lába jéghideggé válik, a szíve bolondul hánykolódik.
Kezelése a következőképpen történt: maga a páciens masszírozta azt a gyógyító pontot, amely baloldalt a 2. és 3. borda között található. Közben háromszor megismételte a következő mondatot: „Bár félek attól, hogy lezuhanok a repülőgéppel, szeretem és elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok.” Utána a páciens tovább folytatta az adott pontok masszírozását, és újra háromszor megismételte a következő mondatot: „Bár nem érdemeltem meg, hogy elveszítsem ezt a félelmet, szeretem és elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok.”
Ezt az előkészítést követte a kopogtatás: a terapeuta mind a tizenhárom meridiánpontot könnyedén kopogtatta a mutató- és középső ujja hegyével, miközben a páciens a kezelési mondatot ismételgette: „Az a félelmem, hogy lezuhanok a repülőgéppel…” – ezzel gondolatban meglévő problémájára összpontosít.

Ezt követően végrehajtják az úgynevezett rögzítést, amely azt a célt szolgálja, hogy stabilizálja a kezelési eredményt. Ennek során a háromszoros melegítő meiridánpontot ütögetik a kéz hátán, miközben a páciens különféle szemmozgásokat végez. Ezt követően még egy második kezelési sorozatot is elvégeztek. Az egész kezelés az előzetes és utóbeszélgetéssel együtt mindössze harminc percig tartott. A páciens többé nem érzett félelmet, ha arra gondolt, hogy másnap repülőre kell szállnia. Mint elmondta, belül nagyon nyugodtnak, lazának és békésnek érezte magát.
Két nappal később a páciens elmesélte, mit érzett repülés közben. Egyáltalán nem félt, tökéletesen nyugodt és laza volt, sőt, még a vécére is képes volt elmenni, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Két évvel később az utánkövetés azt mutatta, hogy a fiatal nő teljesen szorongásmentes maradt. A MET-kezelés időtartama természetesen az adott problémától függ. A szorongás kezelése általában 10-30 perc, ha viszont többféle szempont is felmerül, akkor akár 60 percet is igénybe vehet.
Súlyos bűntudattól szabadult meg
Egy másik páciens súlyos bűntudatérzésektől gyötörve kért segítséget. Ennek oka az volt, hogy kétszer is megszakíttatta a terhességét. Bűntudata olyan súlyos volt, hogy teljesen kiölte belőle a szexuális vágyat. Ez meglehetősen rossz hatással volt a házasságára. Legutolsó abortusza óta különféle alhasi fájdalmakban is szenvedett.

Két MET-kezelést követően megszűntek terhességmegszakításai miatt érzett szorongásai, a második után arról számolt be, hogy nincsenek már gondjai a férjével sem, és alhasi panaszai megszűntek. Egyszóval elmondható, hogy nagy tehertől szabadult meg, és hosszú idő után végre újra élvezni tudta az életet.
A múlt árnyai
Egy harmadik páciens, szintén egy hölgy súlyproblémáira keresett megoldást. Miután megtörtént a súlyával kapcsolatos néhány kopogtatás, egy régi, traumatikus téma került napvilágra: az, hogy jó harminc évvel korábban megerőszakolták. Bár az esemény elég régen történt, az asszony mégis nagyon felindult és zokogni kezdett. Alig tudott beszélni.
Miután jó három percen át kopogtatták, kinyitotta a szemét, mélyen felsóhajtott és elmosolyodott. Mint elmondta, mintha végre minden terhétől megszabadult volna. Végre könnyebben tudott lélegezni. Az asszony ezek után már képes volt arra, hogy a történetet semlegesen és érzelmi felindulás nélkül ábrázolja. Nála sem alakult ki visszaesés, negatív érzelmi hullám, amikor ezt a súlyos eseményt később felidézte.
Egy látszólag paradox mondat és jelentése
Hosszú évek óta folytatott pszichoterápiai munkája során Rainer Franke újra és újra szembetalálkozott egy jelenséggel: azzal, hogy a páciensek úgy gondolták, valójában nem érdemlik meg, hogy megszabaduljanak egy problémától vagy szenvedéstől. Mindennek persze nem voltak tudatában. A MET-kezelések során is találkozott a terapeuta ezzel a fajta ellenállással, amely a tudattalanban megakadályozta a kezelés sikerét.

Miután ezt felismerte, a szakember az előkészítő fázis során elkezdte használni az ilyen jellegű mondatokat: „Bár nem érdemlem meg, hogy megszabaduljak bűntudatomtól, szeretem és elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok.” Ezzel sikerült semlegesíteni ezt a tudattalan részt. Mivel a belső szabotőr ezzel a mondattal elismerést kap, az ellenállás többé már nem aktív. Így a MET végre feloldhatja az energiablokádokat.
A MET alkalmazási területei
Lelki problémák: félelmek, harag, figyelemzavarok, depresszió, féltékenység, kimerültség, fóbiák, szégyenérzet, stressz, bűntudat, gyász, traumák, düh.
Testi problémák: allergiák, asztma, hegek, övsömör, ízületi és végtagfájdalmak, gyomorpanaszok, menstruációs zavarok, változókori panaszok, fejfájás, migrén, fantomfájdalmak, fibromyalgia.
Szenvedélybetegségek: alkoholizmus, nikotinfüggőség, cukor- vagy kávéfüggőség.
|
A kezelési pontokat a bemutatott sorrendben kell körülbelül tíz-tíz alkalommal kopogtatni. A kopogtatás a mutató- és középső ujjal történik (körülbelül két-háromszor másodpercenként). Ehhez mindig fogalmazzuk meg a megfelelő problémát is, például: „Félelmet érzek a zárt terekben…” |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |











