Ősrégi újdonság: a destruktoterápia
Stressz, neurózis, idegfeszültség, agyvérzés: szinte kulcsszavak a mai modern teljesítménycentrikus, rohanó, sokszor kíméletlen világban. Az ideggyógyintézetek kihasználtságára igazán nem lehet panasz, pszichiáterből meg a háromszorosa is kevés lenne. A mindennapos felhalmozódott feszültségekre nem mindenki az alkoholt, a drogot, a túlhajtott szexet vagy a meditációt választja: sokan vannak a „harmadik utasok is”. Az igen változatos, hallomásból vagy személyes tapasztalatból megismert jellemző eset közül felidéznék néhány „eredeti feszültségmentesítő gyógyító kísérletet”.
Egy középkorú férfi, amikor fárasztó nap után felesége irritáló kérdésekkel fogadta, szó nélkül nekilátott a míves üvegrekeszes faajtóknak és azokat néhány keresetlen mondat kíséretében szilánkokra rúgta-ütötte. Művén büszkén végigtekintve ezután visszavonult, és másnap saját maga ment el az asztalosért, hogy az eredeti állapotot helyreállítsa. Ezt a „műveletet” azután minden nagyobb konfliktus idején megismételte, s így – bár a feszültségoldás néhány ezer nyugtatótabletta árába került, hoszszabb időre elkerülte az agyvérzést.
Egy másik lakásban büszkén mutatta a tulajdonos a régi hatalmas faajtók számtalan sérülését, amelyet bátyjával való vitatkozás közben a család tányérjai és kései véstek a történelem lapjaira.
Volt olyan férj, aki megfeszített munkája után kedvenc csapata mérkőzését szerette volna nézni a televízióban, felesége pedig mindenképp meg óhajtott vele néhány dolgot beszélni, így a televízió és a férj közé állva folytatta monológját. A férfi „nyugodtan” felkelt, majd a konyhába menvén minden üveg- és porcelánedényt, tányért, poharat átadott a gravitációnak, majd a romokból kilépve szó nélkül távozott a közeli étterembe megnézni a meccset. Másnap persze a program étkezőkészlet-vásárlás volt.
Kis és nagy diktatúrákban elsőrendű nyugtatónak bizonyult, ha az ember otthon a gyűlölt és rettegett vezér arcképét végkimerülésig taposva, majd széttépve azt a szemétládába továbbította.
Mondják az orvosok, az ausztráliai bennszülöttek körében ismeretlen fogalom a neurózis, a túlfeszített idegállapot tartóssá válásából adódó idegfeszültség. Amikor ugyanis pattanásig feszülnek az idegpályák, a vitatkozó felek dárdát ragadnak. Szembe állnak egymással olyan távolságra, hogy egymást biztosan ne tudják eltalálni, és addig dobálják teljes dühvel egymásnak a fegyvereket és a köveket, amíg teljesen el nem száll a mérgük.
A stressznek, mint a civilizációs betegségek legfőbb kiváltó okának felismerése vezetett egy különleges társaság, a Stop-stress, majd egy ugyancsak nem mindennapi gyógymód, a destruktoterápia létrejöttéhez.
Az alapító egy Jorge Arribas nevű spanyol turisztikai szakember volt, aki 1999 óta Németországban szervezte a Spanyolországba irányuló turizmust. Munkája közben természetesen rengeteg olyan emberrel találkozott, akik a szabadság ideje alatt sem voltak képesek feloldódni és a vakáció nem jelentett igazán stresszoldást, ellazulást, kikapcsolódást. Sok töprengés után az igazán jó ötletet 2003 hozta meg számára, amikor is biciklizés közben egy autó elütötte őt. Súlyos lábszártörésének gyógyulása közben megfogant benne annak a turistavállalkozásnak a részletes terve, amely olyan programokat kínál, hogy a kliensek ne szégyelljék, hanem valóban legyőzhessék a stressz tüneteit, önfeledten kihullajthassák magukból a hétköznapok pszichés salakját.
Először erdei szállodákban, a csend világában szervezett feledhetetlen éjszakákat füzértáncokkal, közös játékokkal, gyermekek és felnőttek számára bánatot, szorongást feledtető programokkal. A szórakoztató műsorokat mindig úgy tervezte, hogy a kliensek sok kis meglepetés kapcsán ténylegesen feloldódjanak a közös programokban. Így például, ha a hegyekben kutyaszán-kirándulásokat szerveztek, akkor nem csak egyszerűen felültette a résztvevőket a szánra, hanem a „musher”-ek, vagyis a kutyagazdák megtanították a vendégeknek a kutyák hámba fogásának technikáját, megismertették őket a kutyák jellemrajzával, szokásaival, a terepviszonyokkal stb.
Olyan kirándulásokat szerveztek, amelyeknek szinte teljesen meghatározatlan ideje és programja volt. Csónakon úgy ereszkedtek le folyókon, hogy akkor és ott kötöttek ki, amikor jó kedvük úgy kívánta, majd kötetlen beszélgetésekkel, játékokkal feledték el a külvilág gondjait. „Megáll az idő” programjukban volt olyan vándorlás, amikor a rideg nyájtartók útvonalát követve a hegyekben elhagyott falvakban szálltak meg, úgy, hogy egy hétig valóban csak a harkály háborgathatta őket. A közös táncoknak, énekléseknek nyíltan az volt a céljuk, hogy a lelkek felszabadítása mellett elfelejtsék az utazók a mindennapok kíméletlen versengéssel járó kórokozó feszültségét. Jelszavuk: „érezd magad mindig úgy, mint egy gyermek, amikor ajándékot kap”.
Egyik érdekes módszerük a „sziklarelaxáció”. Ez abban áll, hogy nagy nevetések közepette könyökkel vagy lábbal sziklára pingálnak infantilis rajzokat. Ezután a környék valamelyik barlangjában hallgatnak relaxációs zenét, vagy kabingolással múlatják az időt. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a kirándulót egy vitorlás hajó egy szíjon a vízben vontatja. Máskor éjszaka egyszerűen vitetik magukat a vízzel, gyertyafényben, meghatározott cél nélkül. Szintén a Duero folyón történik a „csillagnavigáció”, amikor az egyes csillagokat követik a hajóról, természetesen időnkénti magyarázatokkal, anekdotákkal, csillagénekléssel.
Kedvenc terápiás eljárása Jorgénak az ún. ruidoterápia, vagyis zajterápia. Ez megint csak az emberiség legősibb módszereihez nyúlik vissza, a sámándobok, törzsi extázisba vivő monoton ritmusok gyógyító hatásait másolja. A ruidoterápiában mindenki kap valamilyen üthető, kongatható tárgyat, és egy dobos vezényletével varázslatosan oldott állapotba ütögetik magukat.
A csoportterápia különleges formája a „marruma”. Ez baszk nyelven kiáltást, üvöltést jelent. A módszer abban áll, hogy mindenki megpróbálja hűen utánozni a farkasok üvöltését. Állítólag csodálatos érzés, hogy rövid idő múltán a legkülönbözőbb emberek egy falkába tartozónak érzik magukat, és a legnagyobb odaadással és örömmel vonyítanak egymással.
Jorge belső béketeremtő módszerei közül leggyakrabban azt használja, amely a mindennapi megpróbáltatásokban felhalmozódott adrenalint a leggyorsabban kiégeti, s amelyet ő destruktoterápiának nevezett el. Itt valóban a struktúrák, vagyis a szerkezetek, vázak szétbontásáról van szó. Az első destruktoterapeuta szerint nincs hatásosabb idegnyugtató, mint az úgynevezett jóléti társadalom legjellegzetesebb szimbólumának, az autónak a szétverése. A művelethez mindössze 60 euróért Jorge teljes felszerelést nyújt az őrjöngeni vágyóknak. Mindenekelőtt természetesen egy járgányt, valamint hatalmas kalapácsot, kezeslábast, védősisakot és szemüveget, „munkakesztyűt”. S miközben a szélvédők, ajtók, motorháztető, lámpák, tükrök darabjai szerterepkednek, teljes hangerővel üvölt a „munkakedvet fokozó”
heavy metal zene.
A terápiának sokrétű üdvös hatása van. Az emberek teljesen lehiggadnak, amint a dühödt üvöltések és törés-zúzások végére érnek. Remegnek, mint a kocsonya, de nevetve kommentálják az eseményt és teljesen kitisztultnak érzik magukat. Néhányan többször is megismétlik az autózúzást oly módon, hogy olyan emberek neveit vagy gondolatokat tartalmazó papírokat ragasztanak rá előzőleg, akiket vagy amelyeket legszívesebben megsemmisítenének.
Az örömöt csak fokozza, amikor párok vagy kollektívák, baráti társaságok közösen intézik el ily módon a „stressz kiváltóját”. Eddig már több mint 50 autót adtak át az enyészetnek egy Madridtól 180 km-re fekvő kisváros, Lubia roncstelepén. A nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel máris két újabb helyszínen nyitott a Stop-stress „feszültségkivégző” irodát, Murciában és Bilbaóban.
Természetesen a cégnél lehetőséget adnak bármilyen, a civilizáció áldásának szánt, de napi konfliktust okozó tárgy – például számítógépek, televíziók, mobiltelefonok stb. – szétverésére is.
A Jorge által inaktív turizmusnak nevezett kikapcsolódási forma iránt olyan nagy lett az érdeklődés, hogy már angol és japán nyelvű weboldaluk is van. Nemrég 12 nagy turisztikai cég vezetői vettek részt egy ilyen „pusztító” stresszoldáson, s ígéretet tettek, hogy felveszik katalóguskínálatukba. Már csak azért is, mert már a látvány önmagában is fellendítette a helyi turizmust.
Mindezen tények után érdemes röviden megmagyaráznunk azt, mi a hatásmechanizmusa a destruktoterápiának a hagyományos kínai orvoslás szemszögéből. A több ezer éves pszichoszomatikus tanítások szerint minden szervhez, helyesebben minden funkciókörhöz megfelelő érzelmek tartoznak. Ezek serkentik vagy gátolják az illető működési kör munkáját. Természetesen minden érzelem mennyiségfüggő, vagyis a sok pozitív érzelem ugyanúgy árthat, mint a negatív érzelmek (például az öröm a szív pozitív érzelme, de hirtelen nagy öröm szívmegállást okozhat).
Az ember ún. érzelmi tengelye a kínai tradicionális orvoslásban a tüdő és a máj. A tüdőt az aggódás, az aggódva féltés, a szomorúság gátolja. A „kínai máj” érzelmi szempontból a legfontosabb szervünk: működését a düh, a harag, a keserűség, de általában minden visszafojtott érzés, indulat bénítja, így az irigység, a féltékenység, a szexuális problémák, az agresszivitás stb. Nem szükséges bővebb indoklás ahhoz, hogy a fent említett negatív érzelmek, illetve visszafojtott emóciók a mai ipari társadalmak legfontosabb kórokozói. A „kínai máj” nem csak az európai értelemben vett méregtelenítő funkcióval rendelkezik tehát, hanem a lelki mérgek legfőbb kiválasztója is kellene, hogy legyen. A környezetszennyezés következtében a táplálékokból a tápcsatornába jutó számtalan méreg, valamint a szintetikus gyógyszerek hihetetlenül túlterhelik legnagyobb méregtelenítő mirigyünket, így sem testi, sem lelki méregtelenítő funkciójának nem tud megfelelni. A májban pang a csi és a vér, ami olyan brutális emocionális robbanásokhoz vezethet, mint a környezettel szembeni agresszivitás, a dührohamok, a vandalizmus, extrém esetben az ámokfutás, a tömegmészárlás.
A máj sok egyéb funkciója közül az egyik legfontosabb a kínai orvoslásban az izmok és inak irányítása. A nyugati orvoslás ezt megerősíti azzal, hogy a máj tárolja az izmok működéséhez szükséges glikogént és azt szükség szerint szabadítja fel. A destruktoterápia folyamán tehát a máj rendkívül intenzíven dolgozva képes a testi és lelki méregtelenítésre és segít abban, hogy az embert elárassza a hozzá rendelt pozitív érzelmekkel, a jósággal, a megértéssel, a toleranciával.
A destruktoterápia jótékony hatását persze a modern tudomány vizsgálati eredményeivel is meg lehet magyarázni. Ismeretes az intenzív sporttevékenység után kialakuló kellemes közérzet, amit a szaknyelv a „futók eufóriájának” nevez. Az egyesült államokbeli Michigan város egyetemének kutatói pozitron emissziós vizsgálatokkal kiderítették, hogy az erős sporttevékenység közben az agyban jelentősen megemelkedik az enkefalinok és endorfinok szintje. Ezek az agy természetes morfinszerű anyagai, amelyek tulajdonképpen fájdalomcsillapítók, de a lelki fájdalmakat is jótékonyan befolyásolják azáltal, hogy általános jó közérzetet váltanak ki. A destruktoterápia tehát a „boldogsághormonok” termeltetése révén valóban komoly lélekgyógyászati hatást ér el.
Természetesen ezzel a cikkel senkit nem szeretnék arra biztatni, hogy ha munkahelyén vagy családjában valamilyen konfliktushelyzet alakul ki, akkor törje darabokra a berendezést, hiszen ez a meglevőnél is komolyabb konfliktusok forrása lehet. A megoldás elsősorban az elemi társadalmi, érintkezési szabályok betartása, magunkban a tolerancia, az empátia kifejlesztése, valamint a meditációk, a jóga, a csi-kung, a taj-csi rendszeres gyakorlása. E mellett azonban bizonyosra veszem, hogy egy, a Jorge Arribaséhoz hasonló vállalkozás iránt Magyarországon is komoly érdeklődés mutatkozna.
