Pianto és Bio St. Josef – biotikus módszer a szervezet erősítésére
16 évvel ezelőtt egy bécsi makrobiotikus természetgyógyász barátom, Peter Schratt javasolta, hogy keressem fel Peter Feigelt, aki kiváló természetes méregtelenítő módszerrel dolgozik. Mivel Peter Schrattól addig csak a legértékesebb útmutatásokat, tanácsokat kaptam mind a távol-keleti gyógymódokban, mind az európai hagyományokban, követtem tanácsát. Tőle kaptam az első makrobiotika-könyveket, általa ismertem meg először a különböző távol-keleti masszázsmódszereket, s mivel Rudolf Steiner-kört vezetett, Rudolf Steiner tanait is. Bemutatta kiváló természetgyógyász-kollégáit, akik már akkor Radionik módszerrel dolgoztak és a legfinomabb elemzéseket végezték el egy-egy diagnózis felállításához. Így nem volt kétséges számomra, hogy felkeressem Peter Feigelt.
Peter Feigel kedves fiatalember volt. Rendelőjében az előtérből egy szokatlanul hosszú, legalább 10 méteres szobába vezetett, ahol a tényleges munka folyt. Az ablakhoz közel eső részben volt a szokásos bútorzat, a többi rész üres volt. Az asztalon Voll-készülék állt és rengeteg apró üvegcse. A sorozat hasonlított Lajos atya üvegcséihez. Peter először a hosszú szoba egyik végébe állított, és ő elsétált a szoba másik végébe. Lengyel pálcát vett a kezébe, felém közelítve sétált és megmérte a méregaurámat.
Ezután Voll-készülékkel megmérte mind a kéz-, mind a lábujjak körömágyának jobb és bal oldalán található meridiánpontok értékét, majd elővette üvegcséit. Ahol szükségesnek látta, egy-egy kis üveget tett a Voll-készülék tálcájára, hogy újra mérjen vele. Eredményképpen javasolt egy Pianto biotikus kúrát. Akkor mindez számomra újdonság volt, a méregaura-mérés, a Voll-készülék és Pianto biotikus módszer is.
Peter elmondta, hogy az ezzel a vizsgálati módszerrel felállított pontos diagnózis után követni tudja a méregtelenítési folyamat állomásait és a végállomást két oldalról is: a méregaura, illetve a szervezet energetikai rendszerének mérésével. A méregaura mérési módszerét J. Curry, a Curry-háló felfedezője dolgozta ki jó 50 évvel ezelőtt. Minél betegebb valaki, annál nagyobb (akár több méter is lehet) a méregaurája. Rákos betegnél 6-7 méter is lehetséges. A vizsgálatokhoz ezért volt tehát szükség a hosszú szobára. Az átlagosan „egészséges”, még panaszmentes ember méregaura-értéke kb. l,5 méter. A valóban egészséges ember esetében típustól függően ez az érték 50 vagy 70 centiméter. A Voll-készülékkel pedig a szervezet energetikai rendszerét tudja követni a kínai orvoslás szerint. Így a vizsgálat során pontosan azokat a szereket választja ki, amelyek az adott esetben szükségesek. A Pianto biotikus módszerről csak annyit mondott, hogy e szerek táplálékkiegészítők, amelyek szerves (organikus) formában tartalmazzák a szervezet számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokat, nyomelemeket, aminosavakat és vitaminokat, s miután általuk a szervezet optimális táplálékot kap, így a szervezetben lerakódott mérgek is kiürülnek. Egyéntől függ, hogy kinél mennyi idő alatt. Egy átlagosan „egészséges” felnőtt embernél a méregtelenítés, tapasztalata szerint, kb. 3 hónap alatt történik meg, egy beteg ember gyógyulása kb. fél évig tart, és egy daganatos beteg felépülésének ideje kb. 1 év. Tetszett a dolog, mivel a módszer nem ígért azonnali csodát, így belevágtam.
Kiváló személyes tapasztalatom után családi, baráti körben próbáltuk ki a Pianto biotikus módszert, majd egyre több beteget küldtem Peter Feigelhez, és hamarosan magam is alkalmaztam e módszert betegeim számára. Kezdetben ingával választottam ki a szükséges szereket, majd amikor megismertem Erich Körblert, a Körbler-féle bioindikátorral folytattam a munkát. Az azóta eltelt években számtalan csodaszer jelent meg a természetgyógyászati palettán – többet kipróbáltam közülük –, de a Pianto biotikus módszer mindegyikkel szemben kiállta a próbát. Most vált lehetővé, hogy a magyar lakosság is megismerje a módszert, a Vektor Bt. jóvoltából. Sági Istvánnal a Körbler-módszer segítségével teszteljük és választjuk ki a méregtelenítéshez és az optimális diétához szükséges táplálékkiegészítőket, több mint tízéves tapasztalat alapján, biztos eredménnyel.
A Pianto biotikus módszer készítményeinek két fő, egymást szinergikusan erősítő hatású csoportja van, az egyik a Pianto (a csoport tagjai a Pianto Gold, Pianto Gold Extra, Pianto Citrom, Pianto Maláta és Pianto Mokka), a másik a Bio St. Josef (ezek: S/B, B/G, F/D, R, N/S, D/M, U, V/K, P/H, T/A) készítmények. Ha a meghatározásnál kínai terminológiát használunk, mondhatjuk, hogy a Pianto csoport a jang energiákat támogatja a szervezetben. Ellátja a sejteket magnéziummal, vassal és más mikro- és makroelemekkel olyan szerves (organikus) formában, amelyet a szervezet maradéktalanul tud hasznosítani, valamint aminosavakkal, közülük is kiemelkedően metioninnal. A Bio St. Josef csoport a jin energiákat támogatja, ellátja a szervezetet aminosavak és vitaminok kombinációjával az egyes szervnek és szervrendszereknek megfelelő összetételben. Mindkét csoportban megtalálható valamennyi esszenciális aminosav is. Mielőtt azonban részletesen megismerkedünk a szerek tartalmával és hatásmechanizmusával, lássuk, mit tudunk keletkezésük történetéről.
A Pianto hatása az embernél
A mellékelt képeken (1–2–3. ábra) látható Kirlián-fotográfiák mutatják, hogyan változik meg az aura a Pianto elfogyasztása

1. ábra: Pianto nélkül
Tíz évvel ezelőtt találkoztunk először Robert Melchior úrral és feleségével, akik a módszer terjesztői. Robert Melchior 30 éve foglalkozik e szerek kísérleti vizsgálatával és terjesztésével. Ő mondta el nekünk a kezdeteket: családjuk Belgiumban, Brüsszel francia külvárosában élt. A második világháború éveiben és azt követően mindannyian megtapasztalták a háború fizikai és lelki nyomorúságaiból adódó betegségeket: a félelmek, kínzások, éhezések, alultápláltság lelki és fizikai következményeit. Fivére, André Melchior (1924–1976) Lövenben járt egyetemre, mezőgazdasági mérnöki és mikrobiológiai szakon szerzett diplomát. Az élesztők tulajdonságai és hatása volt a szakosodási tárgya. Egyetemi évei a II. világháború végére és az azt követő évekre estek – így az ez időben szerzett keserű tapasztalatai arra sarkallták, hogy olyan élelmiszereket, élelmiszer-kiegészítőket állítson elő, amelyek kis mennyiségben adagolva is biztosítják az emberi szervezet számára létfontosságú tápanyagokat. Az egyetem elvégzése után egy élesztőgyár laboratóriumában végzett mikrobiológiai kutatásokat. Figyelmét – képzettségéből adódóan – a növények és az élesztő kapcsolata ragadta meg. Észak-Franciaország Domain St. Josef tartományában rendezett be magának laboratóriumot, ahol kutatásait már harmadik fivérével, Rogerral együtt folytatta. Dél-Franciaországból választott olyan területeket, ahol biologikus zöldség- és gyógynövénytermesztést és méhészeteket talált, és az innen származó növényekkel dolgozott és kísérletezett. Az első termék megszületéséhez közel 10 évre volt szükség. A zöldségnövényekből nyert extraktum időközbeni kipróbálása során a vártnál sokkal gyorsabban és sokkal jobb eredmények mutatkoztak. Mind a fizikai, mind a szellemi betegségek területén gyors és maradandó javulást, gyógyulást tapasztaltak. 1958-ban törzskönyvezték az új szert: a feltaláló eredetileg a Plante = növények nevet kívánta adni, de mivel ez a név már foglalt volt, a plante-ből Pianto lett.
A Pianto összetétele
A Pianto zöldségfélékből és gyógynövényekből készített sűrítmény, amely igen magas koncentrációjának köszönheti eltarthatóságát. Semmiféle konzerválószert vagy kémiai adalékot nem tartalmaz. Alkotóelemei a következők: répa, takarmányrépa, zeller, kömény, petrezselyem és turbolya, bazsalikom, hagyma, fokhagyma, kakukkfű, babérlevél, rozmaring, zsálya, borókabogyó.
A laboratóriumi analízis szerint 18-féle aminosavat – beleértve a 8 esszenciális aminosavat is – és makro- és mikroelemeket tartalmaz. Ez utóbbiakból kiemelkedő jelentőségű magnézium- és vastartalma. A készítmény 100 grammra vetítve 641 kj = 153,3 Kcal-t ad, 24,4 g szénhidrát, 11,5 g ásványi anyag, 13,7 g fehérje és 0,1 g zsír összetételben.
A Pianto szerepe
Amikor a Pianto született – a második világháború után –, nagy szükség volt a fizikailag és lelkileg kimerült, alultáplált emberek táplálására. De mi a szerepe ma, Földünknek a jóléti társadalmakhoz tartozó országaiban? Most jóllakottan éhezünk: hiányosan kapja szervezetünk a makro- és mikroelemeket, ezek közül is az egyik legfontosabbat, a magnéziumot. A fogyasztói társadalom gyors élettempója rohanó, stresszes életvezetést diktál és kényszerít ránk, hogy minél inkább lépést tarthassunk a fogyasztói értékrend és hirdetői gépezetének kihívásaival – kinek-kinek a maga szintjén. A WHO most megjelent tanulmánykötete az Európai Unióhoz májusban csatlakozott 10 ország egészségügyi rendszerét és állapotát vizsgálja, összehasonlító adatok alapján. A Magyarországról szóló számos kedvezőtlen adatból (halálozás, betegségek, népszaporulat stb.) csak a táplálkozással kapcsolatosat emeljük ki. Az elhízás tekintetében fogalmazhatnánk úgy is, hogy mi vagyunk a térség kövérei, a magyar lakosság 55%-a túlsúlyos, 21%-a pedig kórosan elhízott. A magyar férfiak 87%-a, míg a nők 95%-a már 18–30 éves korában sem végez semmilyen sport jellegű mozgást, fizikailag teljesen inaktív. Akik nem az elhízásra hajlamosak, azoknál viszont megtalálható a jóléti, krónikus betegségek minden formája. Alig találunk egészséges emésztőrendszerű gyereket és felnőttet, annál több étel- és pollenallergiát, felső légúti megbetegedést, érrendszeri és idegi betegséget és még sorolhatnánk. Nyugtalan, fáradtan rohanó, depresszióra hajlamos, stresszben élő felnőtteké ez a modern világ, amely már a gyerekkorban megmutatja hatásait. Fizikai testünk táplálása még egy másik tényező miatt is kívánnivalót hagy maga után: ez a nagyüzemi ipari élelmiszer-termelés. Bár egyre nagyobb igény mutatkozik a biológiai termesztésű termékek iránt, nagyban mégiscsak savas földeken termelt, vegyszerrel kezelt növényeket és gyümölcsöket fogyasztunk, és az élelmiszerlánc folytatásaként ennek megfelelően hasonló minőségű húst. Hiányoznak tehát táplálékunkból elsősorban az ásványi anyagok – hiszen magnéziumhiányos termőföldből a növény nem tud eleget felszívni, emellett a káliumtartalmú műtrágyák magnéziumhiányossá teszik a földeket. Így érthető, hogy a táplálékunkban a sav/bázis egyensúly is veszélybe kerül, és a savasabb táplálkozás következményeként szenvedjük a civilizációs betegségek széles skálájából ki-ki a hajlama szerinti megfelelőt.
Magnézium
Az emberi szervezetben a magnézium a második legfontosabb ásványi só, pozitív töltésű celluláris ion. Testünk 25-30 grammot tartalmaz belőle. Több mint száz enzim speciális alkotóeleme, és egyike az összes ismert enzim legerősebb aktivátorainak. Ezáltal tehát a magnézium nélkülözhetetlen az emberi szervezetben a táplálék lebontásához és átalakításához, vagyis az életfolyamatok biztosításához. A szénhidrátok, fehérjék, zsírok metabolizmusában egyaránt fontos. Szerepet játszik a sav-bázis egyensúly megtartásában azáltal, hogy részt vesz az oxido-redukcióban, vagyis abban a kémiai folyamatban, amelyben a szervezet O2 útján oxidálódik és lúgossá válik, valamint H útján redukálódik és savassá válik. A magnézium sejtszinten is kiegyenlítő tényező. Az ionok egyensúlyát biztosítja, például megköti a sejtben a káliumot. A magnézium tehát a teljes emberi test fiziológiai működését befolyásolja: csontrendszerünkben található a szervezet összes magnéziumtartalmának 70%-a kalcium- és foszforkötésben. Hasonlóképpen a D-vitaminhoz, szerepe van a foszfor/kalcium metabolizmusában, amely a csontképződést és a csontnövekedést segíti elő. Felelős az ízületek és fogak állapotáért. Légzőszerveink működését javítja. Fontos a belső elválasztású mirigyek és a nemi mirigyek munkájában. Ismeretes, hogy a spermiumok mozgékonysága és sebessége magnézium hatására nagyobb. Mind a női, mind a férfi ivarsejtek keletkezéséhez, életéhez szükség van magnéziumra. Cukorbetegség esetén a magnéziumhiány súlyosbítja a betegség következményeit. A magnézium hatással van a szemre, a bélrendszer, máj, vese működésére, a szív és érrendszer, valamint az izom- és idegrendszer működésére. A szervezet összes magnéziumtartalmának 29%-a a szívizomban, a májban és az izmokban található.

2. ábra: 5 perccel a Piano elfogyasztása után
A magnézium sejtszintű szerepének fontosságát akkor látjuk igazán, amikor hiánya betegségekben mutatkozik meg. Példa erre a daganatos betegek vizsgálata, amelyben megállapították, hogy a rákos betegeknél a sejtek elveszítik a káliumtartalmukat, és a kálium nátriummal helyettesítődik. Ha a beteg magnéziumkúrában részesül, a sejtek ismét felveszik és megtartják a káliumot és egészségesen élnek tovább.
Mi okozhat objektív magnéziumhiányt?
A magnézium hasznosítása minden élőlény számára komoly feladatot jelent. Hiába van a talajnak magnéziumtartalma, nem biztos, hogy a növény élni tud vele. A növény számára is felszívhatóvá kell tenni a magnéziumot a növénytermesztés során. Hasonlóan van ez az ember esetében is. A vízben nem oldódó magnéziumsók gyakorlatilag teljesen haszontalanok az emberi szervezet számára, csak a vízben oldódó magnéziumsók hasznosíthatók. Ismert tény az is, hogy a szervezet a szerves magnéziumot sokkal jobban hasznosítja, mint az ásványi magnéziumot. A táplálékunk összetétele meghatározó ebből a szempontból is.
Ha a magnézium mellett túl sok a kálium- és foszfortartalom, ezek gyorsítják a szervezetben felszívott magnézium kiválasztását, és ezzel megakadályozzák, hogy a szervezetben a szükséges magnéziummennyiség megmaradjon. Ha a táplálék túl sok kalciumot, foszfort, ammóniáktartalmú derivátot, fitansavkötéseket, oxalátot, zsírokat és alkoholt tartalmaz, az megakadályozza a magnézium felvételét. Az alkoholfogyasztás például az alkohol mennyiségének függvényében gátolja a magnézium hasznosulását.
Naponta átlagosan testsúlykilogrammonként csak 4,1 mg magnéziumot veszünk magunkhoz, kiegyensúlyozott táplálkozás esetén is 2 mg/testsúlykilogrammal kevesebbet a szükségesnél. Gyermekeknél ez sokkal nagyobb hiányt okoz, hiszen az ő szükségletük 13-15 mg/testsúlykilogramm. Így egy 30 kg súlyú gyerek napi magnéziumhiánya 300 mg körül mozog.
Az objektív magnéziumhiány mellett létezik egy relatív magnéziumhiány is, amely már az egyén szükségleteitől függ, attól függően, hogy szervezete a felvett magnéziumot hogyan képes hasznosítani – valamint attól, hogy az egyén milyen stresszfokon és milyen éghajlaton él. Minél magasabb a stressz-szintje, annál több magnéziumra van szükség. Végül az éghajlat is egy tényező. A hideg emeli a szükségletet, de a nagyon meleg is. Trópusi országokban, ahol az izzadtsággal járó napi folyadékveszteség több liter is lehet, sokkal magasabb a magnéziumszükséglet.
A Pianto mint organikus magnéziumforrás
Az eddig elmondottak magyarázzák, miért olyan kedvező élettani és gyógyhatású a Pianto mindannyiunk számára. Az egészségeseknél biztosítja az egészség megtartását, a fokozott igénybevétel, stresszhelyzet esetén emeli a szervezet ellenálló- és teljesítőképességét, betegség esetén elősegíti, gyorsítja a gyógyulást. Csupán az adagolás eltérő még egyénenként is, attól függően, hogy a szervezetnek milyen a megterhelése. Kezdő adagja felnőtteknek napi 2-3-szor egy-egy kávéskanálnyi 2 deciliter folyadékban feloldva, étkezés előtt fogyasztva. Bármilyen folyadék alkalmas erre a célra: víz, zöldséglé, gyümölcslé, levesek, Bancha- és gyógynövényteák stb. Mivel azonban a sűrítménynek fűszereszöldség-íze van – kicsit hasonlít egy Maggi leveskocka ízére –, a legkedvezőbb ízhatást főzött vegyes zöldséglével adja. A méregtelenítéshez az adagot addig kell emelni, ameddig a széklet lágy állagú lesz. Ameddig a széklet még normális állagú marad, addig a szervezet minden bekerülő magnéziumot megtart. Ha ennél többet viszünk be, akkor tisztít. Tegyük fel, valaki teljesen egészséges, méregaurája ideálisan 50 cm, akkor is a terhelésétől függően szükséges a Piantót adagolni. Fenntartó adagja napi 1-2 kávéskanál, de sportolás, nehéz fizikai vagy idegi munka, tanulás, fokozott koncentrációt igénylő munka esetén napi 4-5 kávéskanál is lehet, anélkül, hogy a széklet normális állagát befolyásolná. Pihenés közben fogyasztott 4-5 kávéskanálnyi napi adag viszont hasmenést is okozhat.

3. ábra: 20 perccel a Pianto elfogyasztása után
Saját tapasztalatból tudjuk, hogy például egész napos előadás tartása közben – főképp idegen nyelvű oktatás esetén vagy nagyon zsúfolt napi tanácsadói munka végzésekor – a szervezet akár 2 óránként hasznosít 1 kávéskanál Piantót. Az éjszakai ügyeletben dolgozók szervezete is többet igényel. Idetartozik a repülés is, különösen tengerentúli úti céllal. Megerőltető az egész napos autóvezetés is. Ezekben az esetekben átlagosan 3 óránként kíván a szervezet 1 kávéskanálnyi Piantót, és így elkerüli a fokozott energiafelhasználás következtében keletkező fáradtságot, tengerentúli repülőút után hamarabb regenerálódik és hamarabb alkalmazkodik az új időzónához.
Böjtnapokon a Pianto komoly segítőtárs. Ilyenkor 2 óránként ajánlott 1 kávéskanálnyi belőle. „Kényszerböjtnapokon” (megfázás, gyomorrontás, kisebb betegségek stb.) hasonló a helyzet. Többéves tapasztalat mutatja sokak példáján, hogy pl. felső légúti betegségek kezdetekor, amikor még csak „kapar” a torkunk vagy eldugul az orrunk, jó, ha azonnal Pianto-böjtöt kezdünk: az esti étkezést már elhagyjuk, ezután még egy teljes napig böjtölünk úgy, hogy ezeken a napokon óránként vizet iszunk, esetleg Bancha-teát vagy más gyógyteát, illetve minden második órában ezen italok helyett 1 kávéskanálnyi Piantót tartalmazó vizet fogyasztunk. Az egész napos böjt után reggelre elmúlnak a panaszok, és a szervezet újra talpra áll. Akinek többnapos böjtre van szüksége, nyugodtan folytathatja, hiszen a szervezet sejtszinten megkapja a táplálékot. Hosszabb fogyókúra esetén is jó szolgálatot tesz a Pianto és Bio St. Josef együttes (lásd később). Minimumkalória-bevitel esetén is jó a közérzet, nincs éhségérzet és biztos az eredmény. Ez idő alatt a szervezet az idő függvényében méregtelenedik is, így a fogyókúra végeztével egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás mellett megmarad az egészséges testsúly is. Mint már említettük, a kismamák számára létfontosságú szer mind a terhesség, mind pedig a szoptatás idején. Megkönnyíti a változókor hormonális átállási problémáit a Pianto és a Bio St. Josef együttes alkalmazása. Segítséget nyújt a kávéfüggők és dohányosok részére, akik már rászánták magukat, hogy mérséklik vagy leszoknak a koffeinről, illetve a nikotinról. Az ő számukra készült a Mokka Pianto, amely kellemes ízével helyettesíti a kávét, élettanilag pedig valóban frissíti és táplálja a szervezetet. Mint már említettük, legtöbb betegség esetén segít a gyógyulásban: az emésztőrendszeri megbetegedések, az allergiás betegségek minden formájában, ér-, csont-, idegrendszeri megbetegedésekben, vérszegénység, immungyengeség esetén.
(folytatjuk)
A Pianto hatását vizsgáló kísérletekről
Növénykísérletek:
A Pianto hatása a növények növekedésében is megfigyelhető. Ha két ugyanolyan fajta növény egyikét normális vízzel, a másikat pedig literenként egy evőkanál Piantóval öntözzük meg, akkor a két növény növekedésében megmutatkozó különbségek szembetűnőek. Ezt a kísérletet számos növényen kipróbálták, mindig ugyanazt az eredményt kapták. Emellett a növények asszimilációs magnéziumtartalma megnőtt.
Állatkísérletek:
Csirkékkel is végeztek Pianto-kísérleteket. Mindkét kísérleti csoport ugyanazt a takarmányt kapta: az egyik csoport Pianto nélkül, a másik csoport Piantóval. Az eredmény megdöbbentő volt:
1. Azok a csirkék, melyek Piantót is kaptak, gyorsabban növekedtek, testsúlyukat sokkal rövidebb idő alatt duplázták meg, mint azok, melyek nem kaptak Piantót.
2. Amikor a felnőtt állatokat levágták, megállapították, hogy a Piantóval etetett állatok bár nehezebbek voltak, viszont nagyon kevés zsírjuk, de annál több húsuk volt, mint a többi csirkének.