Spirituális gyógyászat napjainkban

Sasvári Orsolya

A gyógyítás eme különleges formája sok ősi kultúrában hozzátartozott a mindennapokhoz, egyúttal a mindenkori népi gyógyítás szerves részét alkotta. A szellemgyógyászathoz sorolt gyógykezelésekre néhány példa: imával gyógyítás, kézrátétel, mediális gyógyítás, reiki, samanizmus. A gyógyulásba vetett hit szellemi jelenség, és az emberi szellem és lélek ma már tudományosan feltérképezett  mechanizmusai szerint működik. Ennek ellenére a spirituális gyógyászatot a modern, tudományos alapokon nyugvó orvoslás teljesen száműzte és a tudománytalan babonaságok közé sorolta. Azonban mára sokan felismerték, hogy az energetikai szinten ható szellemgyógyászat és a hivatalos medicina kiválóan kiegészítik egymást.

Természetesen tisztában kell lennünk a szellemgyógyászat határaival és az általa nyújtott lehetőségekkel egyaránt. A spirituális gyógyítás önmagában nem képes helyettesíteni az adott körülmények között indokolt gyógyszeres terápiát. Azonban azzal is tisztában kell lennünk, hogy a modern orvoslás nem minden betegség esetén garantálhatja a  gyógyulást, ha közben teljesen elhanyagolják az ember pszichológiai és spirituális aspektusait.

Napjaink spirituális gyógyászatának jellemzője, hogy a gyógyítók különböző eredetű módszereket, irányzatokat ötvöznek. A szellemgyógyászat minden formájának célja, hogy a testet, a szellemet és a lelket összhangba hozza. A spirituális gyógyászat mindig valamely magasabb erőhöz vagy hatalomhoz folyamodik, a gyógyítók önmagukat  csatornának, közvetítőnek tekintik. Az isteni vagy univerzális energiát közvetítik a  betegnek. Minél kevésbé fűződik a gyógyítónak magánérdeke a kezeléshez, vagy más szavakkal minél kevésbé van jelen az egója, annál jobbak a gyógyulás esélyei.

Hogyan működik a szellemgyógyászat?

Ha a gyógyító például egy daganatot kezel, amely igazolhatóan a kezelés hatására  zsugorodott vagy teljesen eltűnt, az olyan tény, amely alapvetően nem szorul semmiféle bizonyításra. Akkor sem, ha a jelenséget a tudomány nem képes megmagyarázni. A  röntgenfelvétel, illetve a CT egyértelmű eredményekkel szolgál. Gyakran azok a betegek fordulnak spirituális gyógyítóhoz, akiket az orvosok már feladtak.

A tartós gyógyuláshoz azonban mindenképp fel kell ismerni és meg kell szüntetni a betegség valódi kiváltó okát. A spirituális gyógyító szemszögéből nézve a testi betegség csupán egy belső konfliktus vagy diszharmónia manifesztációja. Minden spirituális  gyógyításnak ez az alapja. Ha a betegséget okozó konfliktust sikerül feloldani, a betegségre a továbbiakban „nincs szükség”. A betegség mindig azt jelenti, hogy  elvesztettük saját egyensúlyunkat, saját „közepünket”. Ez történhet helytelen gondolatok, érzések és cselekedetek nyomán. A „helytelen” itt azt jelenti, hogy megsértjük a  kozmikus rendet. Ezért a szellemi gyógyítás során megváltoztatjuk a gondolkodást, az érzelmeket, hogy a páciens visszatalálhasson saját magához, és ismét összhangba kerüljön a mindenséggel.

Az, hogy a gyógyulás szellemi szinten valóban megtörténik-e, nem csak a gyógyítótól és képességeitől függ, hanem a pácienstől is. Ha a beteg nem  képes vagy nem akarja elengedni a betegségét, mert az számára valamilyen előnnyel jár, akkor a gyógyító sem képes ezt az akadályt leküzdeni. Akkor a gyógyulásnak még nem érkezett el az ideje. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a rák az egyik betegnek a biztos halált jelenti, míg a  másiknak sikerül kigyógyulnia belőle.

Miért betegedtem meg?

Fontos, hogy a páciens feltegye magának a kérdést, miért lett beteg. A nemzetközi hírű orvos és pszichoterapeuta, prof. dr. Rüdiger Dahlke a betegséget az „árnyak birodalmaként” emlegeti. A legtöbben ettől az életünkre vetülő, sok kellemetlenséget és szenvedést okozó árnytól mihamarabb meg akarnak szabadulni, és közben elmulasztják felismerni, megérteni, mit üzen nekik betegségük. Ezért a betegség eredeti funkcióját – nevezetesen a beteget belátásra bírása és a változás elősegítése – nem képes betölteni.

Ha a ránk vetülő „árnytól” elhamarkodott gyógyszerszedéssel vagy műtétekkel akarunk megszabadulni, azzal a valódi problémát még nem oldottuk meg. Fennáll a lehetősége, hogy a betegség esetleg új köntösben visszatér. Ezért fontos, hogy a beteg felvállalja  önmagát és a felelősséget saját gyógyulásáért. Fel kell ismernie, hogy köze van a betegségéhez, amely az ő „saját” baja, így nem várhatja a megoldást csupán kívülről. Legtöbbször alaposan át kell gondolnia addigi életét, életfelfogását: Mi az igazán fontos az életemben? Úgy élek, ahogy valóban szeretnék, vagy a körülmények alakítják  életemet? Kellő teret adok érzéseimnek, érzelmeimnek, vagy elnyomom őket? Valódi, legbensőbb vágyaimmal összhangban élek? Valóban ennyire magas fordulatszámon kell élnem? Vagy: Hova vezet, mit üzen a betegségem? Mire kényszerít a betegség? Miben akadályoz?

A szívbetegségek és a rákbetegség Európa egyes részein a leggyakoribb halálokok között szerepelnek. Dr. Rüdiger Dahlke szerint a betegség egy elfojtott élettémát fejez ki, ezért ez a két betegségcsoport nem véletlenül fordul elő ilyen nagy számban társadalmunkban. Lehet, hogy sokan egy-egy csalódás után bezárták a szívüket. Talán folyamatosan túl  nagy nyomás alá helyezzük magunkat. Mások túlságosan alkalmazkodnak, és elfojtják saját belső képességeiket. Rengeteg magyarázat lehetséges.

KaHi Healing: gyógyítás az isteni rend erejével

Tom Rietdorf egykori üzemmérnök az utóbbi években részben tudományos kutatások, részben szellemi felismerések hatására saját módszert dolgozott ki, amelynek neve KaHi Healing. Ebben a hagyományos kínai gyógyászat és az ősi indiai csakratan keveredik a kvantum- és mátrixgyógyászattal, valamint a legújabb orosz gyógyító technológiákkal.

Együttműködik orvosokkal és természetgyógyászokkal, és azért küzd, hogy az orvosok és a gyógyítók lehetőleg egyre nagyobb mértékben kooperáljanak egymással. Tom Rietdorfhoz egy ötéves, agydaganatban szenvedő gyermeket hoztak a szülei. Mivel a daganat a látóideg közelében helyezkedett el, a gyermek a jobb szemére szinte teljesen megvakult. A daganat típusa olyan jellegű volt, amelynél a gyógyulás esélye nagyon  csekély. A szülők – az édesapa orvos – hallottak Tom Rietdorfról, ezért konzultáltak vele, azt remélvén, talán ő képes segíteni. És valóban ez történt!

Már az első kezelés után a kisfiú képes volt nagyon mélyen ellazulni. Az egyébként  nagyon nyugtalan gyermek teljesen megváltozott. A gyógyító aktiválta a gyermek  szervezetének öngyógyító erőit. A második ülésen, amelyre valamivel később,  Ausztriában került sor (a kisfiú időközben egy hosszú ideig tartó kemoterápiás kezelést kapott), Tom intenzíven a belső szerveket, a májat, a gyomrot és a vesét kezelte, hogy mentesítse a szervezetet a kemoterápia káros mellékhatásaitól.

Tom Rietdorf összesen négy alkalommal kezelte a gyermeket, aki mára teljesen  egészséges. Az első kezelésre május 19-én került sor, és szeptember 22-én, tehát négy hónappal később az MR-felvételen a daganatnak nyoma sem volt.

Mi történik a KaHi Healing során?

A módszerrel helyreállítható az optimális állapot, más néven az isteni rend. Négy szinten zajlik a gyógyítás: a test, a lélek, a szellem és a gondolatok szintjén. A terapeuta a  diszharmonikus energiamezőt kapcsolja össze a páciens tudatalattijával. A lélekben így tudatosodik a diszharmónia létezése.

A spirituális gyógyításban a fő problémát az jelenti, hogy ne akarjunk semmit, ne  akarjunk ráerőltetni valamit a páciensre. Márpedig a terapeuta segíteni, valamit  közvetíteni akar. Pedig az egyetlen igazán lényeges dolog, amit tennie kell, hogy nem akar semmit. Ez talán ellentmondásosan hangzik, de csak akkor tud kapcsolatot  teremteni a gyógyító energiamezővel, ha sikerül elengedni, nem akarni, megnyílni. A gyógyítónak csupán kapcsolatba kell lépnie az isteni renddel, maga a gyógyítás vagy inkább gyógyulás magától történik.

Gyógyítás számokkal

Tom Rietdorf nagy sikerrel alkalmaz a gyógyításban bizonyos számokat. Többek között a Fibonacci-féle számsort, amely az itáliai matematikus, Leonardo da Pisa (1180–1241) nevéhez fűződik. Sokan úgy vélik, hogy e számsor írja le a természet és a világ titkos  rendjét, ezért alkalmazható a gyógyításban is. A számsor a két egymás mellett álló szám összegéből alakul ki. Minden szám az előtte álló két szám összege: 0+1 = 1, 1+1 = 2, 1+2 = 3 stb. Ebből alakul ki a következő számsorozat: 0,1,1,2,3,5, 8,13,21,34, 55,89,144.

A gyógyító számára a Fibonacci-féle számsor azért is érdekes, mert megfelel az  aranymetszés törvényeinek. Aki beteg, annak szervezetében a rezgések nem felelnek meg az ideális arányoknak, tehát az illető egészségi állapota kibillent az egyensúlyból. A gyógyítás lényege, hogy a hibás rezgésekben helyreállítsuk a harmóniát. Ez úgy történik, hogy a beteg szerven vizualizáljuk a 0-tól 144-ig terjedő számsort.

Kísérletezzen ön is az említett számsorozattal. Tételezzük fel, hogy partnerének vagy egyik barátjának fáj a hasa. Helyezze a kezét a hasára, összpontosítsa figyelmét erre a testrészre, és vizualizálja az említett számsorozatot: 0,1,1,2,3,5,8,13,21,34,55,89,144. Ha halkan ki is mondja a számokat, azzal fokozhatja a kezelés hatásosságát.  Természetesen saját magán is alkalmazhatja a módszert. Kísérletezzen bátran, és figyelje meg, mi történik!

San Esprit: szellemgyógyászati terápiás centrum

Annette Müller a San Esprit klinika alapítója.  Ez az első, és ez idáig egyetlen szellemgyógyászati terápiás centrum Németországban. A név jelentése kissé bővebben kifejtve: „egészség a szellem erejétől”. A klinikán a kézrátételt, az imát, az  energiaközvetítést, a gondolati impulzusok módszerét, a korábbi életekbe utazást és a traumaterápia módszereit alkalmazzák napi rendszerességgel. Ritkán a távgyógyításhoz is folyamodnak.

Annette Müller saját módszerének érdekes csengésű nevet adott: amazinGRACE. A grace angol szó, jelentése „kegyelem”, mivel Annette meggyőződése, hogy ennek hiányában nem történhet meg a gyógyulás. Ő maga a saját testén tapasztalta meg a csodát egy közlekedési baleset után. Mint minden szellemi gyógymód, ez is közvetlenül az  energiatestre hat. A kezelések során innen adódnak át a gyógyító impulzusok a fizikai testnek. Azt Annette sem tudja pontosan, miként hat a kegyelem – egyszerűen csak „megtörténik” a gyógyulás. Az ember ezt nem tudja kikényszeríteni, nem tud semmit hozzátenni vagy elvenni belőle. Azonban a puszta tény, hogy a beteg felkerekedik, és elmegy a szellemgyógyászhoz, már önmagában is az isteni gondviselés megnyilvánulása.

A Sat Nam Rasayan során a gyógyító mantrákkal harmonizálja a beteg szervezetének energiáit

Annette Müller véleménye szerint mindanynyiunkban megvan a gyógyítás képessége, csak nem tudunk élni vele. Azonban bárki bármikor képes aktiválni ezeket a  képességeket. Ezen kívül azt tanácsolja, hogy mielőtt alávetjük magunkat bármilyen kezelésnek,  érdemes személyes tapasztalatokat gyűjteni.

A következő kritériumok segítenek a tájékozódásban:

• A gyógyító a kezelés előtt felhívja a figyelmet arra, hogy a spirituális gyógyítás nem helyettesítheti az orvosi kezelést.

• Nem ígér gyógyulást, csupán a gyógyulás lehetőségére hivatkozik, amire nincs abszolút garancia.

• Meggyőződik róla, hogy betege előzetesen már járt orvosnál.

• Nem állít fel orvosi diagnózist.

• Betegével mindig tisztelettudóan viselkedik, és elfogadja annak döntéseit.
• Nem ír elő meghatározott számú kezelést.

• Kliensét nem félemlíti meg, és nem helyezi nyomás alá.

• Hajlandó számlát, illetve nyugtát kiállítani, nem előre kéri a pénzt.

• Honoráriuma nem túlzóan magas.

• Elfogadja, respektálja más gyógyító szakmák képviselőit, valamint gyógyító kollégáit, és nem nyilatkozik rosszallóan azokról.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Étrendkiegészítők és a rák

Étrendkiegészítők és a rák

A rákban szenvedők jó része rendszeresen szed valamilyen természetes hatóanyagú készítményt, növényi kivonatot és étrendi…
Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Ugyan ki gondolná, hogy a szívritmuszavart a gerincoszlop okozza, vagy egy nehezen gyógyuló seb hátterében…
Helix Flow – A mátrix és a sejtek kezelése frekvenciákkal

Helix Flow – A mátrix és a sejtek kezelése frekvenciákkal

A rezgések szabályozzák élettani funkcióinkat. A természetes Schumann-frekvencia kívülről hat ránk, de sejtjeink a szervezeten…
Polaris – Energia ami feltölt és megerősít

Polaris – Energia ami feltölt és megerősít

A Polaris-korong bármilyen eredetű fájdalom, rossz vérkeringés, székrekedés, húgyúti fertőzések, nőgyógyászati, urológiai problémák, gyulladások, álmatlanság,…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Mindent elárul egyetlen hajtincs

Mindent elárul egyetlen hajtincs

Szervezetünk bármely apró darabkája, még az élettelennek hitt hajtincs is magán viseli szervezetünk  egészének jellemzőit,…
„Fogidegek”

„Fogidegek”

„A fo­gá­sza­ti pro­blé­mák vég­ig­kí­sé­rik éle­tün­ket, és fel­me­rü­lő kér­dé­se­in­kre sok­szor nem ka­punk vá­laszt.”
Egy hosszútávfutó viszontagságai

Egy hosszútávfutó viszontagságai

Alapelv: az élet mozgás. Viszont van néhány ezer sportember, a hosszútávfutók, mi több maratonfutók, akik…
Van remény! – 2006. január

Van remény! – 2006. január

Hogy az allergia gyógyíthatatlan lenne? Badarság! És tudják, miért vagyok olyan biztos ebben? Mert többszörös,…