Rákellenes oltások
Általános, széles körben, megelőzésre alkalmazható tumor elleni oltások sajnos egyelőre nem léteznek. Jelenleg úgynevezett autológ tumorvakcinákkal oltanak, ami azt jelenti, hogy a beteg testéből műtéti úton eltávolított daganatból sejteket vonnak ki és oltóanyagot állítanak elő belőlük. Ez az eljárás jó eredményekkel kecsegtet: a daganat kiújulásának kockázata ugyanis kb. 50%-kal csökkenthető, a beteg túlélési esélye jelentősen megnő, és igen ritkán jelentkeznek mellékhatások.
A tumor elleni oltás az ASI betűszó formájában vált ismertté (aktív specifikus immunterápia).
Akkor javasolják, ha a cél:
- az áttétek kialakulásának megelőzése,
- az élet meghosszabbítása és az életminőség javítása daganatok eltávolítása után, illetve előrehaladott stádiumú rákbetegség esetén.
Miért jó az oltás?
A ráksejtek nem kívülről betolakodó kórokozók, hanem a test saját anyagaiból alakulnak ki. Ez azért baj, mert az immunrendszer nem ismeri fel őket kórokozóként, és nem veszi fel a harcot ellenük. A ráksejtekből előállított vakcinával való oltás éppen ezt a felismerést és azonosítást segíti elő.
Az egyetemek is egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az alternatív, illetve komplementer rákterápiák iránt. További tudományos kutatásokkal kell igazolni az új eljárások hatékonyságát.
A betegség által legyengített immunrendszer működését kísérő terápiákkal is ösztönzik. Sok orvos az oltásban az úgynevezett Newcastle Disease vírust is beadja a betegnek, amely lázat okozva erősíti az immunrendszert. Mások vitaminokat, fehérfagyöngy-készítményeket, citokineket, ásványi anyagokat adagolnak betegeiknek. A sugárkezeléssel és a kemoterápiával párhuzamosan az oltást nem lehet alkalmazni, és a kezelések közé legalább három hónapos szünetet kell beiktatni.
Hogyan készül az oltóanyag?
Az egyénre szabott vakcina előállításának feltétele a megfelelő mennyiségű rákos sejt kinyerése. A laboratóriumnak az oltóanyag előállításához legalább 3 gramm rákos szövetre van szüksége. Ez azt jelenti: a sebésznek már a műtét előtt tudnia kell, hogy a kimetszett tumorra a labornak szüksége van. A kivágott szövetet mélyhűtve a laborba küldik, a kezelőorvos pedig ampullákban kapja meg az adott beteg vakcináját.
A kezelés
Az első oltás meglehetősen nagy dózisú, ezt havonta vagy kéthavonta emlékeztető oltások követik. A kezelés időtartama a diagnózistól függően 6-24 hónap.
Dendritikus sejtekkel történő oltások
A fentiekben ismertetett ASI-módszeren alapuló, új eljárás a dendritikus sejtek működésére épít (dendriteknek hívják az idegsejtek nyúlványait – a szerk.). A dendritikus sejtek a gerincvelőben állandóan képződő és az immunrendszer működésében fontos szerepet betöltő monocitákból keletkeznek.
A páciensek véréből monocitákat vonnak ki. Laboratóriumban specifikus anyagok, úgynevezett citokinek hozzáadásával kb. egy hét alatt dendritikus sejtekké alakítják át őket. Ezeket a sejteket a daganatból származó tumorsejtekkel hozzák össze, majd a beteg bőre alá fecskendezik, onnan már könnyen a nyirokrendszerbe jutnak. Általában 3-4 oltás szükséges.
Ehhez a módszerhez kevesebb tumorsejtre van szükség, mint a hagyományos ASI-eljárásnál. Az eljárás másik előnye, hogy a sejtek a tumorból, az áttétekből vagy a hasűri folyadékból, sőt közvetlenül a vérből is kinyerhetők.

Ha az aktivált dendritikus sejteket a szervezetbe juttatjuk, igen jó eredményt érhetünk el a daganatos betegségek kezelésében. Dr. Thomas Neßelhut német onkológus egy kongresszuson beszámolt egyik betegéről, akinek a májában több áttét alakult ki. Mindössze egyetlen, dendritikus sejteket tartalmazó oltással visszafejlődtek a daganatok. További oltások hatására pedig a laborértékek – így a tumormarkerek is –normalizálódtak, végül a máj teljesen regenerálódott, és a beteg meggyógyult. Hasonlóan jó eredményeket sikerült elérni egy idős hölgynél, akinek a gerincében több daganat képződött, ezért már csak fekve lehetett szállítani. A dendritikus sejtekkel végzett oltások hatására állapota jelentősen javult, daganatai összezsugorodtak, és a hölgy állapota annyira javult, hogy ismét tudott járni.
Sajnos egyelőre kevés betegen végeztek klinikai vizsgálatokat az említett módszerrel.
Az eddigi eredmények azonban – a legkülönfélébb daganattípusok esetében – nagyon biztatók. A kutatóorvosok a módszer sikeres alkalmazásáról számoltak be gyomorrák, glioblasztóma (az agy támasztószövetéből kiinduló daganat), vesekarcinóma (az esetek 24%-ban teljes remisszió!), melanóma, hasnyálmirigyrák, tüdőrák, valamint a vérképzőrendszert megtámadó rákos megbetegedések esetében. Dr. Neßelhut a dendritikus sejtekkel való oltás módszerét elméletileg minden rákfajta kezelésére alkalmasnak tartja, de hangsúlyozza a klinikai vizsgálatok fontosságát és a tudományos bizonyítás szükségességét.
Szómagyarázat
Antigének: A sejtek felületén jelek, antigének találhatók, hasonlóan az autók rendszámához. Az idegen sejteket ezek alapján ismeri fel testidegenként az immunrendszer és kezdi meg ellenük a támadást. Mivel azonban a daganatsejtek a test saját sejtjeiből alakulnak ki, az immunrendszer olykor nem képes felismerni őket.
Citokinek: A citokinek üzenetvivő anyagok, amelyeket az immunrendszer sejtjei termelnek. Segítségükkel üzennek egymásnak, hogy összehangolják működésüket. Ezekhez az anyagokhoz tartoznak az interferonok, az interleukinek, a növekedési faktorok és a tumornekrózis faktorok is.
Fotó: Adobe Stock