Még több érdekes tartalom a magazin augusztusi számából!
Müller Péter- Elidegenedés
Halad a világ.
Édesanyám egy eperjesi bálon ismerkedett meg apámmal.
Keringőt táncoltak. Angol keringőt.
Ez volt az első táncuk.
És az utolsó is, mert apám nem tudott táncolni. Az első ügyetlen táncból szerelem lett, a szerelemből házasság, a házasságból én… de táncolni nem kellett többé apámnak, bálba sem mentek; az egész csak arra volt jó, hogy találkozzanak.
Nagynéném, Rózsika merészebb volt.
A korzón ismerkedett meg Draskovits huszárkapitánnyal, ahol vasárnap föl-le jártak a lányok és a fiúk, csapatostul. Ez már forradalmi pillanat volt. Többször elmentek egymás mellett, szemük összevillant – így indult az egész.
Ismerkedni lehetett még a szomszéd fiúkkal is, vagy úgy, hogy a szülők összehozták egymással a fiatalokat, ahogy a Hegedüs a háztetőnben is történt: Tevje a tejesember odaígéri a lányát a hentesnek. Egymás tenyerébe csapnak, nagyot mulatnak, és isznak az „Életre”.
Volt még házasságközvetítő is, aki pénzért szállította a jelölteket.
Egy kisvárosban az ismerkedés nem volt könnyű – kevés volt a jelölt. Apám is Pestről érkezett, fiatal gépészmérnök volt s elromlott a városban valami gőzkazán. (Ilyen apróságon múlt, hogy megszülettem én. Most döbbenek rá! Isten angyala elrontotta a gőzkazánt, hogy összehozza őket.)

A WHO új egészségügyi szabályokról döntött
All for Health, Health for All (Mindenki az egészségért, egészséget mindenkinek) – volt a mottója a WHO 77. genfi plenáris ülésének, amelyre idén május 27. és június 1. között került sor. Míg a WHO világjárványról szóló szerződését viszonylag gyorsan sikertelennek minősítették, a küldöttek június 1. este elfogadták a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzatának (International Health Regulations, IHR) módosítását. A tagállamok egészen a településvezetés szintjéig terjedő megfigyelőrendszert létesítenek. A WHO nagyobb lehetőséget kap, hogy világjárványt hirdessen ki (
Public Health Emergency of International Concern, PHEIC), anélkül, hogy erről bármilyen standardizált eljárást dolgoztak volna ki. Tedros A. Ghebreyesus szerint „
…nem az a kérdés, hogy lesz-e ismét világjárvány, hanem az, hogy mikor”. Aggasztó az IHR-nek az „infodemics”-ről alkotott véleménye is, a WHO természetesen észlelte a Covid idején a hivatalostól eltérő véleményeket, aminek következtében sokan nem olttatták be magukat. Ezért a WHO arra igyekszik rábeszélni az országok vezetőit, hogy szigorúan ellenőrizzék a járványról megjelenő nyilvános közleményeket (Infodemic-Management). Sok jogász arra figyelmeztet, hogy ez megfosztja az embereket szabad döntési és önrendelkezési joguktól, ami elméletileg világszerte elfogadott jogi norma. A WHO fenntartja magának a jogot, hogy egy járványügyi vészhelyzet esetén „releváns egészségügyi termékeket” nevezzen meg. Ghebrejesus szerint:
„Az IHR mostani módosítása erős impulzust adott a pandémiaszerződés megkötéséhez, amellyel megakadályozhatjuk, hogy a Covid–
19-járvány pusztító egészségügyi, társadalmi és gazdasági következményei megismétlődjenek.”

Új módszer a húgyúti fertőzések kezelésében
Az egyszerű húgyúti fertőzés gyakori, minden ötödik nőt érint élete során legalább egyszer. Leggyakrabban antibiotikumot ír fel rá az orvos. A világszerte kialakuló rezisztencia miatt azonban az új irányelvek az egyszerű lefolyású eseteknél már nem ajánlják az antibiotikumot. Felértékelődtek az antibiotikumok elkerülését vagy csökkentését lehetővé tévő módszerek. Egy ilyen lehetőséget ismertetett lapunkkal dr. Habil. Szőke Henrik antropozófus orvos.

Autofágia: Csodás sejtszintű regenerálódás
Mindannyian hosszú, egészséges életre vágyunk. Olyan életre, amely során fittek és egészségesek maradunk, és elkerülnek a súlyos betegségek. Az angolszász irodalomban ezt a fogalmat a longevity (hosszú élet) kifejezéssel foglalják össze tömören. A hosszú élet angol fogalma tehát nem csak a matuzsálemi életkorra, hanem a hosszan megőrzött életminőségre is vonatkozik. A sikeresen megvalósított longevity tehát magába foglalja az egészséget és a jó közérzetet is.
Az emberi szervezet öregedését egy sor, egymással szorosan összefüggő folyamat eredményezi. Ezek végeredménye, hogy sejtjeink működése hanyatlik, aminek következtében szerveink funkcióiban is zavarok keletkeznek. Hogy pontosan mit jelent az öregedés, és, hogy miként lehet azt a „longevity” értelmében kedvezően befolyásolni, számos kutatóműhelyben vizsgálják világszerte. A kutatók arra keresnek választ, vajon a hosszú élet és a késő öregkorig tartó jó egészséget mennyiben befolyásolják biológiai, genetikai és környezetei hatások, valamint az életmód.

Homeopátiás javaslatok nyárra
A homeopátiás terápia nagy előnye, hogy az alapanyagokat tünetekre választjuk, így sokoldalúan alkalmazhatók télen-nyáron.
A belladonna klasszikusan első választás magas, hirtelen láz vagy erős lüktető fájdalom esetén, így kiváló segítség lehet nyáron a fejfájással járó napszúrásra is.
Az aconitum jellegzetessége, hogy a tünetek gyakran jelentkeznek hirtelen hideghatás után, így télen a korcsolyázásból hazajövő gyerek köhögésére adhatjuk, nyáron viszont jól jöhet, ha a megfázást, köhögést egy erős légkondicionálás okozza.

A lélek kézzel érintve
A Soul Prints módszerrel végzett kezelés segítségével a lelki, érzelmi problémák alvás közben oldódnak fel. A tő tenyérvonalak geometriai mintáinak (Soul Prints) felfedezője elmagyarázza, mi a jelentőségük, és miként lehet őket használni.

Ha a fő tenyérvonalakon elhelyezkedő geometriai mintákon, azaz pontokon, vonalakon, körökön, háromszögeken, négyszögeken, négyzeteken vagy egyéb, többszögű alakzatokon fából vagy más, természetes anyagból, pl. kőből, kristályból készült pálcával végighaladunk, mintha újrarajzolnánk őket, behatolhatunk az álmok transzcendens világába. Itt, a szellemek és ősök világában kapcsolatot teremthetünk a múltban vagy más dimenziókban történt eseményekkel, idősíkokkal és dimenziókkal, és összekapcsolhatjuk azokat agyunk tobozmirigyével. Ennek eredményeként beavatkozhatunk a lelkünkben eltárolt konfliktusok világába, és olyan változásokat indíthatunk meg, amelyek hatására agyunk alvás közben feldolgozza, feloldja ezeket a belső konfliktusokat.
A cikkek folytatása a magazin augusztusi számában olvashatók!

Foto: Adobe Stock, Shutterstock