Képek felső sugallatra

Sasvári Orsolya
Csizmadiáné Klára, ahogy képeit szignózza, Claire, ezoterikus selyemfestő. Az ezotéria a művészetben nála azt jelenti, hogy a művek külső sugallatra, a felső világ segítségével készülnek és segítenek megtalálni lélekfeladatunkat a világban. Ez az, amit bizonyosan meg tud fogalmazni magáról, a többi már az említett felső világ sugallata, amit nem formál, hanem készen kap az, aki […]

Csizmadiáné Klára, ahogy képeit szignózza, Claire, ezoterikus selyemfestő. Az ezotéria a művészetben nála azt jelenti, hogy a művek külső sugallatra, a felső világ segítségével készülnek és segítenek megtalálni lélekfeladatunkat a világban. Ez az, amit bizonyosan meg tud fogalmazni magáról, a többi már az említett felső világ sugallata, amit nem formál, hanem készen kap az, aki megérzi.

Hosszas betegség után az agykontroll nyitott számára új világot. Akkor tanulta meg, hogy a földi élet átmeneti állapot, amelyben be kell járnunk a ránk szabott utat. Zibor Erika tenyérelemző, illetve Rákos Éva festőművésznő indították végül el a művészeti pályán. Aztán a lélek fontosságát felismerve a felsőbb világ segítségével már a földi nehézségeket is könnyebb volt legyőzni. A vonzódás a finom anyagokhoz megadta a műfaji formát, a selyemfestészetet. Nagyon sokat jelentettek számára Müller Péter gondolatai. Ezért ahol teheti, elmondja: Köszönet Müller Péternek, az égi üzenetek tanítójának, tolmácsolójának, hogy küzdelmes életem harmadik szakaszában azzá válhattam, amivé válnom kellett.

Csizmadiáné Klára „Claire”, ezoterikus selyemfestő

Klára azt mondja, a képek meditatív állapotban készülnek, a színek és a témák változása a lelki fejlődés stációit is jelképezik. Meditálás közben sokat lehet fejlődni, és a képek a nézőkben is elindítják a lelki folyamatokat. Méghozzá mindenkiben azokat a rezgéseket, amelyek az adott személy sorsfeladatához visznek közelebb. Ezt igazolja, hogy más és más kép ragad meg mindenkit. Van, aki nem is tudja megmagyarázni, csak az első pillanatban megáll a kiállítás egyik képe előtt és tudja, neki ez a mű kell. Ez a művészet, intézhetnénk el röviden. De a befogadáshoz még a tudatos nyitottság sem feltétlenül szükséges – bár minden bizonnyal előnyös –, hiszen a műveket természetgyógyászok műszeresen is bemérték és igazolták pozitív kisugárzásukat.

Nem véletlen, hogy egy Németországban rendezett agykutató konferencián is képviseltethette magát három művével. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy nincs két egyforma kép. Mindegyik mű azt az egyszeri személyes információt hordozza, ami valakinél megteremti a test-lélek-szellem harmóniáját, biztosítja az életenergia szabad áramlását.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
A tudattalan fogadalom nagyon nagy erő – Beszélgetés dr. Angster Mária pszichoterapeutával

A tudattalan fogadalom nagyon nagy erő – Beszélgetés dr. Angster Mária pszichoterapeutával

Dr. Angster Mária már az elején leszögezi: nem az ő személye az érdekes, hanem a…
Az érzékenység és a nyitottság a legjobb gyógymód

Az érzékenység és a nyitottság a legjobb gyógymód

Dr. Bíró Csilla gyógyszerész nemcsak a patikáját vezeti, hanem az egészségügyi problémájukkal hozzá fordulóknak is…
Gal Gadot: Már majdnem feladta a szakmát a Wonder Woman

Gal Gadot: Már majdnem feladta a szakmát a Wonder Woman

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy mégsem minden az övék? Amit nem kapnak…
Mindenki színésznek születik: Beszélgetés Müller Péter íróval, aki 65 éve a Madách Színház tagja

Mindenki színésznek születik: Beszélgetés Müller Péter íróval, aki 65 éve a Madách Színház tagja

Müller Péter 65 éve a Madách Színház tagja, számos darab szerzője, élete összeforrt a színházzal…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Tunyogi Henriett – Tánc az élet varázsáért

Tunyogi Henriett – Tánc az élet varázsáért

Tunyogi Henriett, a fiatal és gyönyörű táncművész áttetsző jelenség. Nem vékonyságára, balettművészi adottságaira gondolok, hanem…
Müller Péter – A határtalan lélek öröme

Müller Péter – A határtalan lélek öröme

A Boldogság, a Szeretetkönyv után megjelent Müller Péter új kötete, az Örömkönyv. Egy új sorozat…
75 éves dr. Török Szilveszter professzor

75 éves dr. Török Szilveszter professzor

75 évvel ezelőtt április 22-én, a Föld napján született Török Szilveszter, bár akkor még nem…
Dr. Ravi Mooss – Az ájurvédikus gyógyítás ösvényén

Dr. Ravi Mooss – Az ájurvédikus gyógyítás ösvényén

Az ájurvéda, a több mint ötezer éves indiai védikus civilizáció egészség­megőrzési rendszere a világ legősibb…