Fájdalomcsillapító gyógynövények

tgymagazin.hu
#fájdalomcsillapítás #fitoterápia #gyógynövények #reuma
Az ízületi gyulladástól a migrénen keresztül a fogfájásig minden fájdalmunkat képesek a gyógynövények csillapítani.

A növényi gyógyszerek egyre nagyobb közkedveltségnek örvendenek. Noha egyáltalán nem igaz, hogy semmilyen mellékhatásuk nincs, mégis sokkal szelídebben gyógyítanak, mint a szintetikus gyógyszerkészítmények, gyerekeknek is adhatók, a túladagolás veszélye csekély. Az ipar egyre több gyógynövénykivonatot hoz forgalomba, tehát már nem korlátozódik a gyógynövények alkalmazása kizárólag teákra és borogatásokra.

A tudomány mai állása szerint nem szükséges a fájdalmat hősiesen, összeszorított fogakkal tűrnünk. A gyakran visszatérő vagy idült panaszok esetén (fejfájás, mozgásszervi bántalmak stb.) fennáll annak a veszélye, hogy a fájdalom „önállósítja magát”, és akkor is jelentkezik, ha a kiváltó okot már megszüntették.

A hagyományos fájdalomcsillapító tabletták alkalmazása hosszú távú szedés (pl. köszvény, súlyos vérkeringési zavarok, rák, reumás panaszok stb.) esetén komoly egészségkárosodást okozhat. Persze a gyógynövények, ill. más természetes gyógymódok talán nem elegendőek minden esetben a teljes panaszmentesség elérésére, de a tabletták adagját segítségükkel csökkenthetjük. A terhesség idején azonban nem árt óvatosan bánni a gyógynövényekkel és készítményeikkel, a szedés előtt érdemes az orvos véleményét kikérni, vagy legalább a csomagolásban található betegtájékoztatót figyelmesen átolvasni.

Számos fájdalom ellen a gyógyszertárak homeopátiás készítményeket is kínálnak. Nagyon egyszerűen alkalmazhatók a komplex homeopatikumok, de egyes gyógynövények őstinktúrái (pl. kamilla, fehér fűz, bambusz, ízületi fájdalmak esetén) szintén alkalmasak, ráadásul gyakran hatékonyabbak, mint a teák.

Leghatásosabb gyógynövények

A legtipikusabb „zöld” fájdalomcsillapítók között tartjuk számon azokat a gyógynövényeket, amelyek hatóanyagaiból az emberi szervezetben szalicilsav képződik. Ez a vegyület fájdalom- és lázcsillapító, gyulladásgátló; egyúttal ez az aszpirin hatóanyaga is. A legismertebb gyógynövények, amelyek tartalmazzák: a fűzfakéreg és a rezgőnyár kérge. Elsősorban köszvény, reuma, hűlések és fejfájás esetén fogyasztják őket. Az aszpirintablettával ellentétben a beteg gyomrát kevésbé irritálják. Az esetleges mellékhatások a fűzkéregben bőségesen található csersavtartalomra vezethetők vissza. Ezen túlmenően elmondható, hogy kevésbé befolyásolják a véralvadást, mint az aszpirin. Műtétek vagy fogászati beavatkozások előtt tanácsos az orvos véleményét kikérni, hogy érdemes-e a beavatkozás idejére felfüggeszteni szedésüket.

Jól bevált gyógynövénykeverék minden krónikus fájdalomra a következő:

  • 10 g csalán
  • 10 g orbáncfű
  • 15 g mezei zsurlófű
  • 8 g porcsinfű (madárkeserű)

A fenti keverékből egy nagy csipetnyit forrázzunk le egy csésze vízzel, hagyjuk állni kb. 10 percig. Szűrés után a fűkeverékhez adjunk még két csésze vizet, kis lángon forraljuk kb. 10 percig, majd szűrjük le. Az így kapott két teát öntsük össze, és három részletben igyuk meg a nap folyamán.

A megadott gyógynövénymennyiségből készült keverék három hétre elegendő, ami után kb. 6 hét szünetet kell tartani.

Ízületi fájdalmak kezelése fitoterápiával

Mivel itt általában idült fájdalmakról van szó, a gyógynövényeket is hosszabb időn keresztül kell alkalmazni. Az ördögkarom-készítmények ma már minden jobb gyógynövényboltban és gyógyszertárban megkaphatók. Ennek az afrikai gyógynövénynek fájdalomcsillapító hatásán túl van még egy kedvező hatása – javítja az emésztést.

Az ördögkarom gyógynövénynek fájdalomcsillapító hatásán túl van még egy kedvező hatása – javítja az emésztést

A macskakarmot gyakran összetévesztik az ördögkarommal, pedig itt két különböző növényről van szó. A macskakarom Dél-Amerikában honos. Vírusellenes hatású, stimulálja az immunrendszert, ezért reumatoid ízületi gyulladások esetén is javallott. Érdemes standardizált hatóanyag-tartalmú gyógyszertári készítményekhez ragaszkodni, mert a kevésbé szigorúan ellenőrzött minőségű étrendi kiegészítők formájában forgalmazott készítmények tetraciklikus alkaloidokat tartalmazhatnak, amelyek kedvezőtlen mellékhatásokat okoznak és a gyógynövény immunrendszer-erősítő hatását is semlegesítik.

A következő hármas kombináció különösen kedvező hatású: rezgőnyár, valódi aranyruta és kőrisfa kérge. Ezek kivonata kombinált készítményként is kapható, enyhe és középsúlyos fájdalmak esetén a fájdalomcsillapító tablettákat is helyettesíthetik. A hatás 8-10 nap folyamatos szedés után várható, e gyógynövények kedvező tulajdonsága, hogy nem, vagy csak alig okoznak mellékhatásokat, más gyógyszerekkel nem lépnek kölcsönhatásba.

A tömjén gyulladásgátló hatású, krónikus sokízületi gyulladás esetén ajánlatos a szedése (napi ajánlott dózisa max. 1200 mg száraz kivonat).

Akut fájdalmak csillapítására használható gyógynövények

A fűzfakéregtea vagy a legyezőfű alkoholos kivonata erős, akut fájdalmak csillapítására is alkalmas. A legyezőfüvet nem szabad főzni, forrázni, mert akkor a gyomrot irritáló anyagok keletkeznek benne. Elkészítése a következő: 1 evőkanálnyi legyezőfüvet fél liter hideg vízbe áztassunk be éjszakára, reggel tegyük fel a tűzre és röviddel a felforrás előtt vegyük le a tűzről, majd azonnal szűrjük le. Napközben kis adagokban, kortyonként fogyaszthatjuk.

Izom- és ízületi fájdalmak csillapítására külsőleg a következők alkalmazhatók:

  • Kapszicintartalmú tapaszok és krémek, amelyekkel azonban nem árt az óvatosság, mert helyi bőrirritációt okozhatnak. Ajánlatos néhány nap múlva szünetet beiktatni.
  • Borsmentaolaj, amelynek fájdalomcsillapító hatása vetekszik a paracetamollal vagy az aszpirinnal. Bedörzsölőként alkalmazzuk a következőképp: egy evőkanálnyi vivőolajhoz (napraforgóolaj, mandulaolaj) adjunk négy csepp tömény borsmentaolajat, ezt masszírozzuk be a fájdalmas testrészbe. A hatás 15 perc múlva jelentkezik.

Torokfájás, rekedtség

Noha a gargarizálással csak a gyulladt terület felső peremvidékét érjük el, ez a módszer is képes csillapítani a fájdalmakat. Gargarizáló teának alkalmasak: vidrafű, bodzavirág, kamilla, papsajt, kakukkfű, vérontó pimpó (vérhasgyökér). Minden felsorolt tea iható is. A földitömjén ráadásul hangulatjavító hatású, ezért különösen gyermekeknek adhatjuk hűlés, torokfájás esetén. Az orvosi zsályával inkább csak gargarizáljunk, mivel belsőleg alkalmazva izzadásgátló hatású, ami hűlés esetén nem kívánatos.

Orvosi zsálya tea és növény.

Az izlandi zuzmó és a fehérmályva (orvosi ziliz) sok nyálkás anyagot tartalmaznak, amelyek védőréteggel vonják be az irritált nyálkahártyát. A fehérmályva gyökerét azonban hideg áztatással kell elkészíteni, hogy a nyálkát ki lehessen vonni belőle. Egy evőkanálnyi fehérmályva (orvosi ziliz)-gyökeret öntsünk le egy fél liter hideg vízzel, többször megkevergetve áztassuk kb. 3 óráig. Leszűrve langyosítsuk meg, naponta két-három csészével fogyasszunk belőle. A tea gargarizálásra is alkalmas. Ha csak gargarizáló teát készítünk belőle, a gyökereket inkább főzzük meg. Ilyenkor keményítőtartalma is kioldódik, ami belsőleg nem kívánatos, gargarizáláskor azonban nagyon hasznos lehet.

A vöröshagyma friss présleve mézzel elkeverve ugyancsak kiváló ellenszere a rekedtségnek: teáskanálnyi adagokban naponta többször ajánlott szedése.

Fertőtlenítő és fájdalomcsillapító hatású, gargarizálásra kiválóan alkalmas a teafaolaj (egy pohár meleg vízbe cseppentsünk 5-10 cseppet).

Húgyúti fájdalmak hatékony kezelése

A húgyutak kúrálására számos kiváló kész teakeverék kapható a gyógynövényszaküzletekben és gyógyszertárakban. A hólyaghurut kiújulása ellen profilaktikus hatású az áfonya (nagy adagokban, pl. szopogatótabletta formájában). Acsalapu-kapszulát az orvos javaslata alapján szedhetünk akut, görcsös fájdalmak esetén.

Szívtáji fájdalmak elleni gyógynövények

A kimerültséggel együtt járó, ideges eredetű szívfájdalmak esetén ajánlott a citromfű vagy a galagonya, amelyek nyugtató, a szívműködést harmonizáló hatásúak.

Fejfájás elleni terápiák

A nyugtató hatású gyógynövények, mint a komló és a citromfű, fejfájás csillapítására is alkalmasak. Levendula: teaként vagy illóolajának 5 cseppjét kockacukorra cseppentve, naponta kétszer fogyasztva görcsoldó, ugyanakkor élénkítő hatású.

Levendula csepp virággal.

Ha borsmentaolajjal alaposan bedörzsöljük a homlokot, a halántékot és a tarkót, fájdalomcsillapító hatású (vigyázat, irritálhatja a szemet!). A bedörzsölést 20-30 perc múlva meg kell ismételni

Migrénrohamok megelőzésére alkalmas az acsalapu, akut tenziós fejfájások csillapítására is hatásos. A kereskedelemben kapható acsalapu-kapszulák használata biztonságos, mert a gyártáskor kivonják belőle a rákkeltő hatású alkaloidokat. Sajnos nem mindenütt kapható, gyakran csak Németországból rendelhető meg a patikán keresztül.

Gyomor- és bélpanaszok kezelése gyógynövények segítségével

A fájdalmas feszülés, felfúvódás ellen kiváló az ánizs (édesítés nélkül!), a macskagyökér (ideges eredetű puffadás esetén), a konyhai kömény (teaként, étkezés előtt), valamint az édeskömény.

Érzékeny, ideges gyomor esetén a következő teakeverék fogyasztható megelőzésre, akut esetben a panaszok csillapítására:

  • 20 rész kamilla
  • 20 rész citromfű
  • 20 rész borsmenta
  • 10 rész angélikagyökér
  • 10 rész édeskömény
  • 15 rész porított köménymag
  • 5 rész ürömfű

Egy púpozott teáskanálnyi keveréket egy csésze vízzel le kell forrázni, 3-5 perc múlva leszűrjük és fogyaszthatjuk.

A funkcionális diszpepszia (gyomoridegesség vagy bélirritáció, gyomorégés, felfúvódás stb.) enyhítésére nagyon hatékonyak a kömény- és borsmentaolajjal töltött kapszulák.

Menstruációs panaszok

Mellfeszülés, premenstruációs szindróma stb. enyhítésére kiválóak a barátcserjéből készült kivonatok, azonban ezeket több cikluson keresztül kell szedni, hogy jótékony hatásukat érezhessük. A fájdalmas menstruációt az általános fájdalomcsillapító és görcsoldó tulajdonságú drogokon kívül – mint pl. kamilla, citromfű, macskagyökér – enyhíthetjük libapimpóval és cickafarkfűvel is. A palástfű harmonizálja a hormonrendszert, és kiváló a menstruáció idején jelentkező fejfájás csillapítására is.

Palástfű tea és növény.
A palástfű harmonizálja a hormonrendszert, és kiváló a menstruáció idején jelentkező fejfájás csillapítására is

Fülfájás

A fülcseppeknél jobb hatásúak a nyálkahártya-duzzanatot leapasztó, illóolajokat is tartalmazó orrcseppek. A cseppeket azonban soha nem szabad néhány napnál hosszabban alkalmazni, mert különben károsíthatják a nyálkahártyákat.

A hallójárat gyulladásai és krónikus középfülgyulladás esetén érdemes a fülcseppeket alkalmazni. Erre alkalmasak a háziszerek is. A biztonság kedvéért a szokatlan anyagokat először érdemes a könyökhajlatban vagy más, hasonló területeken kipróbálni. A hallójáratot fedő bőr ugyanis különösen érzékeny. A cseppeket először óvatosan melegítsük testmelegre, és pipettával, cseppentővel juttassuk a fülbe. Alkalmazzunk kamillateát, körömvirágteát, de jó a hagymás borogatás is. Gyors fájdalomcsillapítást érhetünk el, ha a lándzsás útifű teájával átitatott vattapamacsot helyezünk a hallójáratba, majd a tea maradékát megisszuk.

Fogfájás

Tölgyfakéregből (fogínygyulladás), kamillából és körömvirágból készült teával öblögessünk, de a teát meg is ihatjuk. Ezenkívül ajánlatos egy darab kálmosgyökeret rágcsálni, míg a fájdalom alábbhagy. A fájdalmas területet bedörzsölhetjük szegfűszegolajjal vagy péppé zúzott hagymával. Az odvas fogba dughatunk egy szegfűszeget is.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
A mondavilág varázslatos orvosságai

A mondavilág varázslatos orvosságai

A néphiedelmek és a mágia évszázadokon át meghatározták Európa népeinek mindennapi életét. Sok mondabéli történet…
Szeresd a májadat!

Szeresd a májadat!

Májsejtjeinkben szüntelenül több millió építő és bontó jellegű biokémiai folyamat zajlik úgy, hogy mindezt észre…
A legjobb gyógynövények méregtelenítésre

A legjobb gyógynövények méregtelenítésre

Tavasszal már többet süt a nap és a nappalok is melegebbek, ám ekkorra már némi…
Természetes segítség a férfi erő visszaszerzéséhez

Természetes segítség a férfi erő visszaszerzéséhez

Hogy a nők rendszeresen eljárnak szűrővizsgálatra a nőgyógyászukhoz, az nagyjából természetes. A férfiaknál már más…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Visszérbetegségek hatékony kezelése

Visszérbetegségek hatékony kezelése

A visszerek vagy gyűjtőerek (vena) a vérkeringésben a szív irányába juttatják vissza az „elhasznált” vért,…
A hasmenés kezelése 1. rész

A hasmenés kezelése 1. rész

Felnőtteknél hasmenést jelent, ha a széklet félszilárd állománya csökken, és a napi két-háromszori folyékony ürítés…
Népi növényismeret (etnobotanika) 8. rész: kukorica

Népi növényismeret (etnobotanika) 8. rész: kukorica

Régészeti leletek bizonyítéka szerint legalább 4000 éve termesztik a kukoricát Közép-Amerikában, főleg Mexikóban. Európában néhány…
A jó lehelet titka- soha többé szájszag

A jó lehelet titka- soha többé szájszag

A kellemetlen lehelet elleni készítményekkel jól lehet keresni. Csak az USA-ban évente 740 millió dollárt…