Ortorexia – Az evészavar új formája

A megnevezés, az ortorexia olyan kényszeres evészavart jelöl, amelynek pszichológiai háttere hasonlít az anorexiáéhoz. A szakemberek azonban még vitatják, valóban betegségről van-e szó.

Európa és Amerika lakói óriási ételkínálattal találják szembe magukat. Egyre több ember eszik túl sok húst és zsiradékot, miközben a gabona, a gyümölcs és a zöldség fogyasztása gyakran a háttérbe szorul. Emellett nő az „üres kalóriák” részaránya is, azaz azoké az élelmiszereké, amelyek szegények tápanyagokban, ilyen például a finomított liszt. A hatalmas táplálékkínálat ellenére részben nem biztosított a megfelelő vitamin- és ásványianyag-ellátottság, ráadásul ezek a táplálkozási szokások elhízáshoz vezetnek. Nagyon fontos lenne tehát ügyelni táplálkozási szokásainkra, és olyan étkezési szokásokat követni, amelyek hozzájárulnak egészségünk megőrzéséhez.

Az egészséges táplálkozási szokásokból azonban előfordulhat, hogy kényszeres zavar fejlődik ki. Ez a probléma érintette az amerikai orvost, szakácsot és gazdálkodót, Steven Bratmant is, aki először használta Health Food Junkies, azaz Egészséges ételfüggők című könyvében az ortorexia kifejezést. A teljes szó, ortorexia nervosa nem véletlenül hasonlít az anorexia nervosa megnevezésre: az orto azt jelenti, helyes, az orexia étkezés, míg a nervosa megszállottságot, rögeszmét jelent.

Az ortorexia tehát olyan magatartásforma leírása, amely kényszeres megszállottsággal foglalkozik a helyes vagy helyesnek vélt, egészséges táplálkozással. Egyes szakemberek szerint olyan evészavarról van szó, amelynél az egészséges táplálkozáshoz való görcsös ragaszkodás rögeszmévé fajul. Az anorexiához és a bulimiához hasonlóan a táplálkozás és az ezzel való foglalkozás túlságosan nagy helyet foglal el az illető mindennapjaiban.

A már említett Steven Bratman az anorexiához képest abban látja a betegség különbözőségét, hogy miközben az anorexiás fogyni akar, az ortorexiás vágya a tisztaság, az egészség és a természetesség. Az anorexiával ellentétben az ortorexia a legritkább esetben vezet halálhoz, ám olyan zsákutcát jelent, amely számos esetben szociális elszigetelődéshez és hiányos táplálkozáshoz vezet. Jellemzője egyfajta kényszer, hogy az illető a táplálékokat jó és rossz, illetve egészséges és egészségtelen kategóriába ossza.

Nem probléma, ha lemondunk az állati eredetű zsiradékokról és a cukorról

Az ortorexiánál tulajdonképpen alárendelt szerepet játszik az, hogy az illető mit eszik. A figyelmeztető jelet nem az olyan, teljesen egészséges döntés jelenti, hogy a beteg lemond bizonyos táplálékok, például az állati eredetű zsiradékok és a cukor fogyasztásáról. Sokkal inkább az evés témájának értékeléséről van szó. A kényszeres zavar mögött különféle problémák rejtőznek, amelyek nagyon gyakran alapvetően nem az étkezéssel állnak kapcsolatban, jellemző inkább például a megnövekedett kontrollszükséglet.

A táplálkozás átállítása szigorú önuralmat követ

Az evészavar gyakran úgy kezdődik, hogy az illető le akarja győzni valamilyen krónikus betegségét, a fölösleges kilóit, vagy javítani akarja általános törekközérzetét és egészségi állapotát. Ám az csak keveseknek sikerül, hogy az új táplálkozási formára való átállást normális keretek között tartsák. A többség szigorú önuralmat gyakorol, amelyhez azoknak a megvetése és lenézése társul, akik megtartották hagyományos étkezési szokásaikat. Egyre fontosabb lesz, az illető mit és mennyit eszik, és hogy követi az önmaga által felállított szabályokat, majd mindez egyre nagyobb teret foglal el az életében.

A különféle diétákat kínáló népszerű tudományos könyvek és az élelmiszer-ipari botrányok csak elősegítik ennek a magatartásnak a kialakulását. Ugyanakkor az ortorexiáról szóló cikkek rossz fényt vethetnek a bioéletmódot folytató vagy nyerskosztot fogyasztó emberekre.

A mindennapi kenyér szinte spirituális karaktert nyer

Az ortorexia azt mutatja, hogy a túlzottan egészséges táplálkozásnak is megvannak a maga árnyoldalai. Ez abban mutatkozik meg, hogy a helyes táplálkozás iránti igény túlságosan nagy szerepet játszik, miközben más életkérdések a háttérbe szorulnak. Extrém megjelenési formájában az ortorexiás számára a búzafűléivással és tofuevéssel töltött nap ugyanolyan szentnek tűnik, mintha mondjuk hajléktalanok gondozásával foglalkozott volna, írja Steven Bratman. A páciensben nyilvánvalóan erőteljes önigazolási vágy él, amely lassan elpusztít minden más örömforrást. Az ortorexiás valahogyan elérkezik egy olyan pontra, amikor élete kizárólag a táplálékok megtervezéséről, beszerzéséről, elkészítéséről és elfogyasztásáról szól.

Ha az illető vét az önmaga által felállított szabályok ellen, úgy érzi, mintha kegyvesztetté vált volna. Ennek egyetlen ellenszere a vezeklés, amely a legtöbb esetben még szigorúbb diéta, sőt böjtölési periódus, amely elmossa az „egészségtelen táplálék” hatását és megtisztít. Ebben az értelemben az ortorexia talán leginkább a mosakodási kényszerrel hasonlítható össze.

A szabad akarat ott végződik, ahol a kényszeres magatartás kezdődik

Felmerül a kérdés, van-e értelme a mindennapi ételeket életünk meghosszabbítására használni, ha életünket úgyis a helyes táplálék kiválasztásának áldozzuk fel. Holisztikus szempontból nézve az egészség megőrzésének a táplálkozáson kívül egyéb emberi szükségleteket is figyelembe kell vennie. És éppen erről van szó az ortorexia esetében. Ahol egyfajta kényszer helyezi üzemen kívül a szabad akaratot, ha az emberek kizárólag étkezési szokásaik és nem jellemük alapján ítéltetnek meg, és a napi gondolatok jó része az étkezés körül forog, az már nem tudatos táplálkozás, hanem sokkal inkább kényszeres zavar.

Ha ez a helyzet áll fenn, akkor tipikus kísérője előbb-utóbb a szociális elszigeteltség lesz. A baj az ételekhez fűződő feszült viszonnyal kezdődik, és gyakran azzal végződik, hogy az érintett a többi embert is meg akarja győzni saját hitének igazságáról. Mivel ez a misszionárius törekvés nagyon gyakran elutasítással találkozik, az illető egyre inkább visszahúzódik a családi és a társasági élettől.

Hogy az ortorexia valóban manifeszt evészavar- e, arról ma még vita folyik. Egyelőre hiányzik a tudományos definíció, a megbízható diagnosztikai kritériumok és a tudományos vizsgálatok is. Hivatalosan az ortorexia nem is számít önálló kórképnek

Új kórkép vagy médiafigyelemfelkeltő amerikai import?

Egyes szakemberek óvnak attól, hogy a megzavart evési magatartást új kórképpé nyilvánítsuk. Ha létezik is a probléma, több szakértő visszaretten attól, hogy egyszerűen átvegye az „amerikai betegségkitaláló ipar” termékeit. 

Mikor beszélhetünk evészavarról?

A következő, Steven Bratman könyvből származó szempontok alapján eldönthetjük, valóban kialakult-e a „helyes” táplálkozásról való kényszeres gondoskodás. Ennek jelei, ha:

• valaki naponta több mint három órát töri a fejét az evésen,
• az étel táplálkozástudományi értékei fontosabbak számára, mint az elfogyasztás élvezete,
• az étel minőségének fokozása az életminőség csökkenésével jár
• az illető mind szigorúbban bánik saját magával,
• az addig szívesen fogyasztott ennivalóról lemond, hogy „helyesen” táplálkozzon,
• önértékelését növeli az egészséges étkezés,
• lenéz másokat, amiért nem tartják fontosnak az egészséges táplálkozást,
• ha megszegi az önmaga által felállított evési szabályokat, bűntudata és szégyenérzete támad,
• étkezési szokásai társadalmi elszigeteltségbe szorítják,
• a „helyes” táplálkozástól olyan érzése támad, mintha mindent a kezében tartana.

Foto: Shutterstock