Reflux – A legjobb tippek gyomorégés ellen

tgymagazin.hu
Reflux tünetei étkezés után
#emésztési zavarok #gyomorégés #reflux
A gyomorsav maró folyadék, amelyet sósav és pepszin alkot. Túlságosan agresszív anyag az érzékeny nyálkahártya szempontjából. Ha a gyomorsav véletlenül a nyelőcsőbe kerül, égő érzetet érzünk a szegycsont mögött, vagy savas felböfögést tapasztalunk.

Sokan akkor éreznek gyomorégést vagy égést a nyelőcsőben, ha túl sokat ettek vagy ittak. Főképp ha nehéz ételeket fogyasztottak, vagy rohanva, kapkodva ettek – hiszen emiatt több sav termelődik a gyomorban. Ilyenkor természetesen semlegesíthetjük a gyomorsavat megfelelő gyógyszerekkel, azonban sokkal jobb a reflux okait leküzdeni. Talán elegendő lenne a gyorséttermi menük helyett otthon készített ételeket enni és kellő időt szánni az étkezésre.

A legjobb tippek gyomorégés ellen

Gyakran a rekeszizoma bajok forrása, ami egy kötőszövetekből, inakból és izomrostokból álló, kupola alakú szerv, amely elválasztja a mellkast a hasüregtől. A rajta lévő nyíláson jut keresztül a nyelőcső, és a rekeszizom tónusa segít stabilizálni a gyomorszájnál  elhelyezkedő záróizmot. Utóbbira nagyon fontos szerep hárul, ugyanis ez a gyűrűs izom akadályozza meg, hogy a gyomorsav a gyomorból a nyelőcsőbe jusson (az orvos ezt a visszafolyást nevezi savrefluxnak). Normális esetben a gyomorszáj záróizma pontosan a rekeszizom magasságában helyezkedik el. Ha a hasüregben megnő a nyomás, idővel elgyengülnek a kötőszövetek, és a gyomorszáj egy része a záróizommal együtt a rekeszizom résén keresztül a mellkasba türemlik. Ezáltal a gyomorszáj záróizmánál megszűnik a  rekeszizom részéről gyakorolt oldalról jövő nyomás, és a gyomorszáj nem, záródik kellőképpen.
 
Súlyos esetben akár rekeszizomsérv is bekövetkezhet, amikor a rekeszizom egy része elszakad, amit csak műtéti úton lehet helyrehozni. Az operáló orvos ilyenkor a helyére tolja a gyomorszájat. Ha „csak” a kötőszövet gyengült meg, akkor egy jó oszteopata is segíthet helyrehozni a dolgot azzal, hogy ujjaival óvatosan a helyükre tolja a szerveket.

10 házi módszer gyomorégés és reflux ellen

Ha a rekeszizmon sérv keletkezik, már késő a házi módszerekkel próbálkozni. De akinek csak időnként vannak panaszai, pl. kései vagy túlságosan bőséges étkezés után, annak érdemes kipróbálni az alábbi módszerek valamelyikét.
 

1. A talán legfontosabb házi gyógymód ingyenes: az alapos rágás.

Ez természetes módon fokozza a nyáltermelődést, és segít abban, hogy kevesebbet együnk. A nyál semlegesíti a nyelőcsőbe jutott gyomorsavat, ugyanakkor visszajuttatja azt a gyomorba. Tehát a nyál védő hatású a gyomorsavval szemben. Próbált már pl. mandulát vagy mogyorót igazán alaposan pépesre rágni? A mandula különösen pozitív hatású, mivel enyhén bázikus, tehát nem fokozza még inkább a savtermelődést a gyomorban. Érdemes zabpehely vagy száraz kenyér rágcsálásával is próbálkozni. Addig kell rágni, míg teljesen pépessé nem válik a szájban. A rágógumizás is fokozza a nyáltermelődést.

2. Tartózkodni kell mindentől, ami fokozza a gyomorsav termelődését

Pl. a kávétól, a nikotintól és az alkoholtól.
 

2. Tartózkodni kell mindentől, ami fokozza a gyomorsav termelődését

A teli gyomor fekvés közközben még inkább felfelé nyomja a rekeszizmot, így a gyomortartalom könnyebben visszajut a nyelőcsőbe. Ehelyett sokkal jobbat tesz, ha étkezés után sétálunk egyet!

4. Az ásványföld hatása

Ha ég a gyomrunk vagy a nyelőcsövünk, akkor az ásványföld kiváló és mellékhatásoktól mentes orvosság, csak egy kicsit szokni kell az ízét és az állagát. Azonban csodálatosan hatékony!

5. Étrendkiegészítők veszélyei

A gyomorégést és a savrefluxot okozhatják gyógyszerek (növényi orvosságok is) és étrendi kiegészítők egyaránt. Ha bizonytalan, kérdezzen rá a gyógyszerésznél.

6. A burgonyalé valóságos csodaszer!

Sok keményítőt tartalmaz, amely semlegesíti a gyomorsavat. Készen is kapható bioboltokban, de mi magunk is előállíthatjuk otthon. Egy friss, hámozott burgonyát reszeljünk le, a masszát tegyük egy tiszta kendőbe és préseljük ki a levét. Háromszoros mennyiségű langyos vízzel hígítva kell meginni.

7. Helyes alvási pozíció

Aki főképp éjjelente szenved a savas felböfögéstől vagy a refluxtól, az emelje meg az ágy fej felőli végét. Ez az egyszerű módszer megakadályozza a gyomortartalom nyelőcsőbe jutását. A gyomor alakja miatt érdemes főképp bal oldalunkra fordulva aludni.

8. A gyomorégést légzésterápiával is enyhíthetjük!

A légzésterápia célzottan képes ellazítani a rekeszizmot. Érdemes szakképzett légzésterapeuta szakember segítségét kérni.

9. Biztos benne, hogy energetikai szempontból kiegyensúlyozott?

A bioenergetikusok esküsznek rá, hogy ha a napfonatnál elhelyezkedő csakra (köldökcsakra) blokkolt állapotban van, gyakoriak a gyomorpanaszok. A probléma megoldásában segíthet a hangtálakkal vagy a hangvillákkal végzett kezelés, aminek hatására ismét képes áramolni az életenergia.

10. Sokaknak hozott már enyhülést az uborkalé.

Egyszerűen rágcsáljunk el alaposan egy kígyóuborkát, és apró adagonként nyeljük le. Előnye, hogy nem okoz mellékhatásokat és rendkívül olcsó!

Hogyan kezelik a természetgyógyászok a gyomorégést?

Oszteopátia a reflux kezelésében

Általában a kezelés mindig alapos kikérdezéssel kezdődik, majd ezt a fizikális vizsgálat követi. Hogy néz ki a beteg hasa, milyen a tapintata? A vizsgáló kezének enyhe, tapintó mozgásaival keményedéseket, feszülést, egyéb, a normálistól eltérő állagú szöveteket keres. Az hajlamos a legkevésbé a gyomorégésre, akinél a gyomorszáj és a rekeszizom között teljesen egyenletes a szövetek tónusa.

A rekeszizom tónusváltozásának hátterében igen sokféle ok állhat. A mellkas, a bordák, a tüdő vagy a gerincoszlop háti része is okozhatja. A bélgázoktól felfúvódott has vagy a máj megnagyobbodása is nyomhatja a rekeszizmot, kitérítve azt normális anatómiai helyzetéből. Az oszteopata azonban a távolabb elhelyezkedő anomáliákat is megvizsgálja. A rekeszizom az izmokat borító kötőszövetes burkok (izomfaszciák) révén összeköttetésben van a csípőhajlító izmokkal és az egész medencetájékkal. Minden zavar (tartáshiba, csípőízületi kopás, vakbélműtéti heg stb.) ez utóbbi helyeken hatással van a rekeszizom tónusára.

Az oszteopátia szempontjából fontos a gyomor vérkeringése is. Ha a gyomorhoz áramló artériás vér vagy az onnan elvezető vénás rendszer nem működik optimálisan, a gyomor és a nyelőcső működése is zavart szenved. Hasonló a helyzet e szervek beidegzésével is, a gyomor számára fontos bolygóideg (nervus vagus) működését pl. károsan befolyásolhatja az ún. ostorcsapás- trauma. Azonban a tartós ülő munka szintén károsíthatja a belső szervek működését.

Oszteopátiás kezelés egy nőn
Olykor intenzívebb műfogások szükségesek, pl. a triggerpontok nyomása, a faszciatechnika alkalmazása vagy a csigolyák manipulálása

A zavarok felderítését a terápia követi, ami általában óvatos, szelíd manipulációs technikák – enyhe nyomások, húzások – alkalmazásából áll. Olykor intenzívebb műfogások szükségesek, pl. a triggerpontok nyomása, a faszciatechnika alkalmazása vagy a csigolyák manipulálása. Fontos tudni, hogy az oszteopata nem gyógyít, csupán megpróbálja a szervek egészséges működéséhez optimális körülményeket biztosítani – a gyógyítás érdemi részét maga a szervezet végzi el.

Hagyományos kínai orvoslás – Miért olyan jelentős a táplálkozás szerepe?

A hagyományos kínai gyógyászat is holisztikus szemléletű. A gyomorégés tüneteit a kínai orvoslás a föld elemhez köti. A föld elemhez köthető a táplálékok felvétele, szállítása, megemésztése és átalakítása. A működési zavarok leggyakoribb oka a helytelen táplálkozás, de emocionális problémák is okozhatnak ilyen panaszokat. A gyomorégést általában akupunktúrával, kínai masszázstechnikákkal (tuina), diétával és gyógynövényekkel kezelik. A terápiát természetesen alapos vizsgálat és anamnézisfelvétel előzi meg. Fontos meghatározni, vannak-e ún. forróságtünetek (égő fájdalom, szomjúság, száraz, sárga nyelvlepedék), vagy inkább a táplálékok pangása dominál (tompa fájdalom, teltségérzet, vastag, ragadós nyelvlepedék a nyelv középvonalában). Mindkét kórkép a helytelen táplálkozási szokásokra utal, amelyek egyaránt okozhatnak gyomorégést.
 
Ugyanez vonatkozik a máj energiájának pangására is. Ez az állapot emocionális zavarok, főleg düh, harag, stressz talaján alakul ki. A pangó májenergia hatására a gyomor energiaáramlása megfordul, ami savas felböfögés, émelygés, gyomortáji teltségérzet tüneteiben nyilvánul meg; a kínai orvoslás szerint ilyenkor „a máj támadja a gyomrot”.

Homeopátia reflux ellen

Ha nem sikerül megfelelő homeopátiás orvosságot találni a tünetek enyhítésére vagy nem sikerül a páciens életkörülményein változtatni, akkor nem lehet megkerülni a gyógyszerszedést – legalábbis átmenetileg.
 
A homeopata alapvetően kétféle módon találhat megfelelő, személyre szabott homeopátiás készítményt betegének. A gyorsabbik és egyszerűbb módszer az ún. bevált szerek adása:
 
•China officinalis, ha a pácienst puffadás, gázképződés is gyötri.
•Natrium phosphoricum, ha a savtúltermelődés áll a panaszok előterében (savas szájíz, savanykás testszag) és sárgás lepedék a nyelven.
•Robinia pseudoacacia, ha a gyomorsav feljön a szájüregbe, és a gyomorégés főképp zsíros ételek fogyasztása után jelentkezik.

homeopátiás készítmény, golyók

Ha sikerül meghatározni a páciens alkatát, az a következőképpen festhet: A páciens sovány, dohányzik és stressz kínozza. A gyomra nem csak ég, de fáj is, mintha kő lenne benne. Ingerült, túlérzékeny. Az ilyen alkatú páciensnek a Nux vomica nevű alkati szer javasolt, amely nem egyszerűen a gyomorégést hivatott megszüntetni, hanem a betegnek segít visszanyerni elvesztett belső egyensúlyát.

Gyógynövények gyomorégés ellen

Szigorúan véve nem létezik egyetlen gyógynövény sem, amelyik képes volna kellő mértékben csökkenteni a gyomor savtermelését. Tapasztalatból és kutatások eredményei alapján azonban tudjuk, hogy a savtúltengés többnyire egyéb gyomorpanaszokkal párhuzamosan zajlik: például felfúvódással, gyomorgörcsökkel, émelygéssel. E tünetek együttesét diszpepsziának is nevezik. Ilyenkor több támadásponton ható terápiát kell alkalmaznunk. A népi gyógyászat évszázadok óta többkomponensű gyógyteákat alkalmaz a diszpepszia gyógyítására. Az e célra alkalmas gyógynövények a következők: angelikagyökér, ánizs, tárnicsgyökér, édesköménymag, cickafarkfű, ezerjófű, köménymag, borsmenta. Ezek görcsoldó, nyugtató és részben emésztést serkentő hatásúak.

borsmenta tea
A borsmenta görcsoldó, nyugtató és emésztést serkentő hatású

A teák mellett léteznek növényi alapanyagú orvosságok is, amelyeket könnyebb alkalmazni. Ezek általában a növény alkoholos kivonataiból készülnek. Az alkoholos kivonat előnye, hogy nem csak a vízben, hanem az alkoholban oldódó hatóanyagokat is tartalmazza. Természetesen a gyógyszerésznek tisztáznia kell, vajon a beteg kezelheti-e egyedül a panaszait, vagy szükség van-e orvosra. Ez azonban csak személyes beszélgetés keretében lehetséges, interneten keresztül nem. Mindenképp figyelmeztető jel, ha a páciens gyomorfájdalma vagy a gyomorégés krónikussá vált. Akkor is orvoshoz kell fordulni, ha a páciens az ujjával pontosan meg tudja mutatni, mely pontokon érez éles fájdalmat, vagy nincs étvágya, rendszeresen hánynia kell, vagy több mint három kilót fogyott.

Foto: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Hogyan hagyjuk abba a gyomorsavtermelést gátló gyógyszerek szedését?

Hogyan hagyjuk abba a gyomorsavtermelést gátló gyógyszerek szedését?

Reflux, gyomorirritáció, gastritis és még számos egyéb emésztőszervi megbetegedés a népbetegség határát súrolja. A diagnosztika…
Emésztési problémák elleni egészséges étrend

Emésztési problémák elleni egészséges étrend

Sokan fogyasztanak bőséges mennyiségben teljes őrlésű gabonát és nyers zöldségeket abban a hiszemben, hogy ezzel…
Rekeszizomsérv panaszainak enyhítése oszteopátiával

Rekeszizomsérv panaszainak enyhítése oszteopátiával

A rekeszizom kapcsán mindenki a légzésre gondol, hiszen ez a boltozat alakú izom testünk legfontosabb…
Ingerlékeny bél

Ingerlékeny bél

Ha valakinek egyre gyakrabban kell vécére mennie, ha egymást váltja nála a hasmenés és a…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A B12-vitamin-hiány és következményei

A B12-vitamin-hiány és következményei

Akik egészséges vegyes koszton élnek, azoknál a B12-vitaminnal való ellátottság általában nem jelent problémát. A…
Gyógyteák az emésztési zavarok kezelésében

Gyógyteák az emésztési zavarok kezelésében

Az emésztési zavarok kezelésében számos gyógynövényt alkalmazhatunk. Lássuk, mely gyógyteák enyhíthetik a panaszokat! Az alábbi…
Gyomorégés – A protonpumpagátló-mánia vége

Gyomorégés – A protonpumpagátló-mánia vége

A különféle prazoltartalmú savtermelés-gátlókat sokáig teljesen ártalmatlannak tartották, mert hatékonyabban hozzájárultak a túlzott gyomorsavtermelés megakadályozásához,…
Tűz a mellkasban

Tűz a mellkasban

A felnőttek több mint 50%-a szenved alkalmanként vagy akár gyakrabban gyomorégésben. Az érintettek sokat tehetnek…