Fogyás diétázás nélkül!
Már Hippokratész is azt ajánlotta, tartsunk egyensúlyt az étkezés és a fizikai aktivitás között. Igaz, ők ezt nem a korabeli szépségideál, hanem az egészség megőrzése érdekében javasolták. A 19. században kezdődött a szép külső, a „jó alak” ideálja, amikor e téren gyökeres változás történt. Ekkortól kezdve mindenki a szépségideálnak akart megfelelni, és annak érdekében igyekezett lefogyni. A karcsú, ápolt test felértékelődött és a magasabb társadalmi osztály egyik elvárt ismérve volt, amit mindenki igyekezett követni.
Míg a munkásosztály jellemzően éhezett, a magasabb társadalmi osztályok nőtagjaival elhitették, hogy aki nem képes karcsú maradni, az képtelen uralkodni magán, nem tudja féken tartani ösztöneit. Az egyre korszerűsödő ipari termelés és szabványosítás időszakában a testet is korlátok közé kellett szorítani, ott is meg kellett felelni bizonyos „szabványoknak”, normáknak. Ráadásul megjelent a konfekcióipar, és a divat ipar is, fellendülőben volt a kozmetikai ipar, egymást követték a divatbemutatók, a századfordulón pedig felvirradt a mozi korszaka, amely csak úgy ontotta az eszményített szépségideálokat, akiknek a lába előtt hevert az egész világ. És persze megjelentek a divatlapok is, amelyek szintén meghatározták a szépségideált. Ezt a nyomást manapság tovább fokozza az internet és a közösségi médiumok megjelenése.
A hiányzó kalóriákat a szervezet a felhalmozott zsírraktárakból pótolja
A fogyókúra-ipar rájátszik ezekre a belénk szuggerált kisebbrendűségi érzésekre, és reményekkel kecsegteti az érintetteket. Mindig újabbnál újabb diétákat dobnak be a köztudatba, elhitetvén a célközönséggel, hogy MOST itt az IGAZI módszer, amivel sikert arathatnak. A fogyni vágyók egész nap kalóriákat számolnak, egész nap csak az étrenden és a kalóriamennyiségeken jár az eszük, végén teljesen elmegy mindentől a kedvük, tehát, feladják, és ekkor az addig leadott kilók is rekordsebességgel jönnek vissza, a leadott öt kiló után hat. Az ok egészen egyszerű, ha diétázni kezdünk, kevesebbet eszünk, mint amennyire testünknek a súly fenntartásához szüksége van, így fogyni kezdünk, mert a hiányzó kalóriákat a szervezet a felhalmozott zsírraktárakból pótolja.

A fogyás legelső fázisában a test vizet veszít, ez nagyon látványos, majd ezt követően az izomtömegből fogyunk. Ez is látható eredménnyel jár. Közben szervezetünk szép lassan hozzászokik a csökkentett kalóriabevitelhez, és lelassítja az anyagcserét. Ezzel csak az a baj, hogy a legtöbb diéta egy bizonyos időtartamra korlátozódik, ezt követően visszatérünk régi étkezési szokásainkhoz. Ekkor a szervezet hirtelen nem tudja, mihez kezdjen a többlettel, ezért ismét raktározni kezd, a fölösleget átalakítja zsírrá. A hatás nem marad el, a mérleg egyre többet mutat, a ruhák megint egyre szűkebbek, ezt nevezik jojóeffektusnak.
Hallgassunk megérzéseinkre!
A szigorú korlátozásra, megszorításra építő diétázás mindig hiányérzetet okoz, ami ellen testünk, lelkünk és szellemünk egy idő után fellázad. Sok fogyókúrázó számára az evés küzdelem, aminek semmi köze az élvezethez, az örömhöz, annál több a félelemhez és a szégyenérzethez. Elfelejtettük, hogy csak akkor kell ennünk, ha tényleg éhesek vagyunk. Az evésnek ezt az ösztönös fajtáját a szakértők intuitív evésnek nevezik, ami lényegében a diétázás, a fogyókúra ellentéte. Ennek a táplálkozásformának a homlokterében nem a fogyás, a fogyni akarás áll, és itt nincsenek sem szigorú szabályok, sem tilalmak. Ezek helyett a módszer inkább a természetes táplálkozásformát hangsúlyozza. Ami a legmeglepőbb, hogy aki saját véleménye, megérzése szerint túlsúlyos, és a táplálkozás kapcsán megérzéseire és teste jelzéseire hagyatkozik, automatikusan le fog fogyni, márpedig ez a fogyás ebben az esetben tartós lesz. Az egyén automatikusan visszatalál ahhoz a testsúlyhoz, amivel a legjobban érzi magát a bőrében.
Ez nem szigorúan meghatározott szám, hanem inkább mérettartomány, hiszen, akár teltebbek, akár soványabbak vagyunk, súlyunk soha nem állandó, hanem folyamatosan ingadozik, egyik napról a másikra akár két kilót is. Aki elkezd sportolni, az elején még kicsit hízhat is, hiszen a sport hatására gyarapodó izomtömeg súlyosabb, mint a zsírszövetek. Egyszerűen érezni fogjuk, mi a nekünk legmegfelelőbb, legideálisabb testsúly, amely mellett testünk is optimálisan működik. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy nem csupán egyfajta testalkat létezik, tehát nem mindenki szálkás és atlétikus, vagy nádszál karcsú. El kell fogadnunk saját, velünk született testalkatunkat, hiszen ez ellen nem tehetünk semmit!
Szakadjunk el a dogmáktól és a hitelvektől!
Az intuíció a latin intueri igéből vezethető le, amelynek jelentése: pontosan odafigyelni. Az intuíció tehát nem valami homályos, elmosódott, megfoghatatlan dolog. Intuíciónk arra késztet minket, hogy figyeljünk, és tudatosítsuk magunkban azt, amit érzünk, pl. hogy megéheztünk, vagy jóllaktunk, hogy milyen tápanyagokra, milyen ételekre van szükségünk. A civilizált életmódot folytatók többségére nem ez jellemző, az esetek többségében nem testük jelzései alapján, hanem unalomból, szokásból, idegességükben, normák, szabályok (pl.: ebédidő van) miatt esznek. Az élelmiszereket jó és rossz ételek szerint kategorizáljuk, ezért gyakran salátát eszünk meleg leves helyett, akkor is, ha épp valamilyen meleg ételre vágyunk. Lehet, hogy ez a felfogásunknak megfelel, de szervezetünket aligha fogja kielégíteni. Rövid időn belül megint megéhezünk, mert valójában nem adtuk meg testünknek, amire szüksége volt.
A civilizált ember mára teljesen elveszítette a kapcsolatot saját testével és az étkezéssel, az ahhoz kapcsolódó érzetekkel, mert túl sok dogmát, hitelvet sajátítottunk el, és kizárólag lexikális tudásunk vezérel bennünket.
Egyszerűen nem fogjuk az adást, nem értjük, mit akar testünk tudtunkra hozni. A táplálkozási tanácsadók és a tápanyagtáblázatok ugyan segítenek a tájékozódásban, de konkrét esetben nem feltétlenül vesszük hasznukat. Mindenki másképp működik, és mindenkinek mást jelent az optimális táplálkozás.
Pedig észlelni testünk jelzéseit egyszerűbb, mint gondolnánk. Ennek legalapvetőbb feltétele, hogy el tudjunk lazulni, el tudjunk engedni mindent, ami idegesít, és nyugodt, ellazult hangulatban legyünk evés közben. Szánjunk az evésre elegendő időt, minden falatot rágjunk meg alaposan, ahelyett, hogy falnánk, és sietnénk. Étkezés közben tartsunk rövid szüneteket, vagy igyunk meg egy pohár vizet. A lassúság azért fontos, mert a jóllakottság érzete a valódi jóllakás után kb. 20 perces késéssel érkezik. Hogyan tudtatjuk, hogy valóban éhesek vagyunk, vagy egyszerűen csak idegességünket szeretnénk falásrohammal elnyomni?
Meg lehet különböztetni a valódi, fizikai éhséget az emocionális éhségérzettől
A fizikai éhséget soha ne hagyjuk figyelmen kívül, mert a táplálék, a tápanyagok elfogyasztása nélkülözhetetlen feltétele az életnek, az életben maradásnak. Ez a fajta éhség lassan alakul ki, és jellegzetes gyomorkorgás kíséri, de okozhat koncentrációzavart is. Ekkor egyszerűen csak enni szeretnénk valamit, de ez a késztetés nem bizonyos ízekre vagy élelmiszerekre irányul. Étkezés után pedig elégedettnek és jóllakottnak érezzük magunkat.

Érzelmeink félrevezethetnek bennünket, ilyenkor nem valódi éhségtől sarkallva megyünk a hűtőszekrényhez, hanem, mert valami miatt vigasztalásra van szükségünk, vagy egyszerűen csak el akarjuk terelni a figyelmünket valamiről. Ez a típusú evési késztetés gyakran hirtelen tör ránk, és többnyire valamilyen konkrét élelmiszerre – gyakran édességre – irányul. Ha engedünk neki, evés után nem, vagy csak rövid ideig érzünk elégedettséget. Munka közben jelentkező idegfeszültség, magánéleti problémák, emberi konfliktusok, magányosság érzése, unalom, szerelmi bánat – csupa olyan ok, amelyek miatt úgy érezhetjük, valami finomsággal kell vigasztalnunk magunkat. Ok tehát annyi létezik, ahány ember a Földön él, és az emocionális éhség manapság rendkívül elterjedt.
Az étkezés mint vigasz
A negatív érzelmeket enyhíteni hivatott evés olyan viselkedésforma, amit már gyermekkorunkban belénk nevelnek: ha megsérülünk, kapunk egy kis csokit, cukorkát, ha jó jegyet hozunk az iskolából, szintén édességgel jutalmaznak bennünket. Élete során mindenki kialakít valamilyen emocionális evési mintát, és alapjában véve nincs is semmi baj azzal, ha olykor bekapunk valami finomságot, és azzal jutalmazzuk magunkat. A fontos csupán, hogy ez ne váljon állandósult szokássá, különben teljesen eltorzul az érzelmekhez és szükségletekhez fűződő viszonyunk, hiszen ezeket evéssel fojtjuk el. Ennek nyomán fokozatosan eltávolodunk önmagunktól, saját énünktől. Az étkezés fokozatosan boldogság-droggá lép elő, aminek hatására óhatatlanul meghízunk.
Az emocionális evésből mindig akkor lesz probléma, ha valaki hosszú időn át elkerülési stratégiaként alkalmazza. Az egyén az élelmiszert arra használja, hogy a kellemetlen élethelyzeteket félretolja magától – pedig, attól ezek nem oldódnak meg.
Az étkezés kapcsán saját megérzésünkre odafigyelni azt jelenti, hogy egy ellazult, kényelmes életstílust és pozitív világlátást alakítunk ki, amelyben saját magunkat is pozitívan értékeljük. Emellett tanuljuk meg megbecsülni ételeinket is, hogy ahelyett hogy ellenséget, vigasztalót, vagy hiánypótlót látnánk bennük, újra rátaláljunk igazi, belénk kódolt, ösztönös és természetes evési szokásokhoz!
Kihez forduljunk étkezési zavarok esetén?
Az étkezéssel kapcsolatos viselkedészavarok könnyen fajulhatnak igen komoly, akár életveszélyes betegséggé. Ezek közül a legfontosabbak az anorexia nervosa, a bulimia és az ún. binge eating nevű kórkép. A binge eating során a páciens rendszeresen kontrollálhatatlan falásrohamokat produkál, nagy mennyiséget eszik, ami után kellemetlenül túltelítettnek érzi magát. Mindenfajta étkezési zavar esetén fontos pszichológushoz vagy pszichiáterhez fordulni.
ÍGY MŰKÖDIK AZ INTUITÍV EVÉS
Az intuitív étkezés során megtanulunk figyelni testünk természetes jelzéseire:
1. Tanuljuk meg felismerni az éhségérzetet!
Az éhségérzet lassan, fokozatosan jelentkezik, majd erősödik, esetleg gyomorkorgással jár, vagy hirtelen, egy csapásra kívánom az evést? Valójában mennyire vagyok éhes? Mire vagyok éhes – valami nyers, friss, ropogós dologra, vagy inkább meleg levesre? Tegyen fel magának ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket, ha úgy érzi, enni kéne valamit!
2. Együnk tudatosan és élvezettel!
Étkezés közben iktasson be pár másodperces szüneteket, és tudatosítsa az ízeket és aromákat! Tapasztalni fogja, hogy amint kezd jóllakni, az ízek intenzitása alábbhagy. Ez meggátolja, hogy a kelleténél többet egyen akkor is, amikor már tulajdonképpen jóllakott.
3. Tudatosítsa magában, hogy szervezete mi ellen tiltakozik!
Étkezés közben és után figyeljen arra, milyen hatást gyakorol szervezetére az adott étel! Érezze a pozitív vagy negatív változásokat, pl. hogy élénknek, energikusnak érzi-e magát, vagy, hogy az étel előidéz-e valamilyen emésztési problémát! Idővel, és némi gyakorlással, pontosan meg fogja tudni ítélni, szervezete milyen ételt tolerál, és milyet nem.
4. Értsünk a jelekből!
Egy-egy élelmiszer iránti fokozott vágy mögött állhat pl. tápanyaghiány. Ha ez a vágyakozás nem akar csillapodni, célszerű orvoshoz fordulni, aki egy laborvizsgálattal meg tudja állapítani, valóban fennáll-e önnél valamilyen hiányállapot.
5. Ismerjük fel a telítettséget!
Valóban éhes vagyok-e még, vagy egyszerűen csak megeszem, ami a tányéromon van? Evés után jóleső telítettségérzetem van-e, vagy inkább úgy érzem, hogy túlettem magam? Egy apró trükk segíthet ennek megítélésében: Célszerű abbahagyni az evést, ha már nem érzünk kifejezett, fizikai éhségérzetet. Ekkor toljuk félre a tányért, és ha kb. 10 perc múlva mégis éhesnek érezzük magunkat, akkor folytassuk az evést, de lassan! Ellenkező esetben a maradékot tegyük félre egy későbbi időpontra!
Az emocionális éhség felismerésének módja
A valódi és az emocionális éhség megkülönböztetésében segít az alábbi kérdések megválaszolása:
- Hogy érzem magam pillanatnyilag? Van valamilyen kellemetlen érzésem, amiről figyelmemet szeretném elterelni?
- Hirtelen, váratlanul sürgető jellegű evési késztetés tör-e rám?
- Korgó gyomorral járó éhség helyett meghatározott ízekre, bizonyos élelmiszerekre vágyom?
- Éhségem evéssel nem, vagy csak kevéssé csillapítható?
Ha ezek közül a kérdések közül többre is igen a válasz, emocionális éhséget érez, tehát nem valódi éhségről van szó. Az intuitív evés szokásának gyakorlásával egyre biztosabban fogja érezni, mikor érez valódi, fizikai éhséget.
Fotó: Adobe Stock