Álomfejtés: Félelem, mint sötét erő

Nagy, összefüggő történetekre nemigen szoktam visszaemlékezni, csak félelemteljes epizódokra ébredek. Ilyenekre:

– Sietek valahová egy lépcsőn fölfelé. Látnom kellene, hová tartok, de hirtelen csőlátásom lesz, és csak egy kis résen át vagyok képes látni. Kétségbeesetten meresztgetem a szememet, igyekszem lépegetni, de még a következő lépcsőfokot sem látom a csőből, amelyre lépnem kellene.

– Egy másik álmomban korlát nélküli lépcsőn kell felfelé mennem, mintegy a falra tapadva, mert középen nagy mélység van. Csak szorosan a fal mellett lehet haladni.

– Máskor azt érzem, hogy egy sötét erő hátulról el akar ragadni. Percnyi bénultság után Istenhez fohászkodom. Ez ad tartást, hogy a sötét erő el ne húzzon, vagy el ne ragadja lelkemet.

– Néha úgy érzem, hogy pszichopaták leskelődnek utánam, vagy szexuálisan aberráltak, akik gülü szemekkel kukkolnak.

– Szülőházamban vagyok a kisfiammal, aki a mobillal játszik. A lakás egy kétes alaké. Nem is tudom, hogyan kerültünk ide. Világos, hogy itt nem maradhatunk, de úgy érzem, az alak nem fog könnyen elengedni bennünket. Magabiztosan járkál a szobában, mint aki birtokon belül van. Elveszem a kisfiamtól a mobilt, hogy felhívjam a férjemet, jöjjön segíteni, de az közben elromlott. Próbálkozom a vezetékes telefonnal, de az sem működik. Pánikos félelem ébreszt, úgy érzem, hogy nincs menekvés.

– Legutóbb pedig egy havas-jeges úton mennék felfelé kocsival, de nem bírja a kocsi. Kiszállok, és négykézláb haladok tovább. Látom, hogy mások is ezt teszik, otthagyván a kocsijukat.

Kedves Ruth!

Bizonyára megérti, hogy szabadulni akarok ezektől a félelmektől, sőt szabadulnom kell, csak azt nem tudom, hogyan. Én Kos szülött vagyok, tele lendülettel, tettvággyal, ötlettel. Nagyon pörgős és stresszes reklámügynökségen dolgozom, két óvodás korú kisgyermekem van. Férjem szabadúszó újságíró. Harminchat éves vagyok, és nyugodtabb pillanataimban akár boldognak és szerencsésnek is mondhatnám magam. Kölcsönre vettünk egy kis házat a főváros közelében, tudjuk fizetni a részleteket, és napjaim lázas tevékenységben telnek. Megvallom, néha félek attól, hogy túlpörgök, és kiégek vagy depressziós leszek. Néha a férjemnek is az idegeire megyek, ő sokkal nyugodtabb, befelé fordulóbb, mint én. Persze van némi pénzhajsza is az életünkben, hogy ezt a nívót élhessük biztonságosan, de az én félelmeim mélyebbek a megélhetési aggodalmaknál.

Legkínzóbb a halálfélelem. Különösen a kisebbik gyerekem születése óta vesz elő gyakran a nehezen elhessegethető gondolat, hogy elveszítem őket, vagy ők engem. Talán azért is aktiválódott ez, mert nemrég halt meg az anyai nagymamám, 91 éves korában. Nagyon szép, békés és kikerekedett életet élt. Kicsit bánt, hogy az utolsó hónapjaiban nem látogattam meg. Pedig ráérezhettem volna ennek a fontosságára. Ugyanis azon a napon álmomban a már régebben elhunyt nagyapám adott egy biciklit, hogy hazajussak, mert az autómmal nem lehetett a sínek között haladni, de a lábaim sem vittek. Felidéződött egy gyerekkori riadalmam, amikor szintén hazafelé igyekeztem, és a sötét lépcsőházban egy hajléktalan bukkant elő. Nagyon megijedtem, rohanni kezdtem. Találkoztam egy bácsival, szóltam neki. De mire visszaértünk, az alak már eltűnt. De ezt a félelmet sok minden elő tudja hívni bennem azóta is.

Olykor türelmetlen is vagyok. Néha észreveszem, hogy amikor a kisfiamnak prédikálok, semmit nem ért, csak azt, hogy én is elmarasztalom. Remélem, Ruth átlátja a félelmeimet annyira, hogy tud tanácsot adni, miként gyűrjem le azokat.

Üdvözlettel: Andrea

Kedves Andrea!

Feltételezem, hogy a „Festina lente!”, azaz Lassan járj, tovább érsz latin közmondás nem Kos szülöttől származik. És hidegen is hagyná az efféle tanács az intenzív lobogásban élő tüzes embert. De a hatféle félelem, amelyet felsorakoztatott, mégis mutat valamiféle irányultságot legyőzésük tekintetében. Főleg azért, mert részben a felfelé haladással, részben a gyermekkorral, részben pedig a csavargóktól való félelemmel kapcsolatosak. Ez utóbbiak markáns árnyékfigurák. A csavargó olyan ember, akinek semmije nincs, csak a puszta élete, és nem tartozik sehová. Talán mégiscsak van az álmodónak valamiféle egzisztenciális félelme. Az esetleg, hogy nem sikerül tartóssá tenni azt az életnívót, amelyet az eddigiekben szívós munkával igyekeztek biztosítani.

A két gyermekkorhoz fűződő epizód a kommunikációval függ össze. A kisfia – aki természetesen maga az álmodó – elrontja a mobilt, és így nem sikerül telefonálnia. De úgy tűnik, a kisfiú semmit sem érzékel abból a helyzetből, amely a szülőházban zajlik. Ez a szülőházi epizód és helyszín az álmodó élményét idézi abban a vonatkozásban, hogy nem érti, miről folyik a szó körülötte. Említi, hogy a prédikációi hatástalanok. Vajon ezek nem az álmodó szüleinek hatástalan prédikációit idézik? A gyermekekhez gyermek módon kell és lehet szólni.

A csőlátásos lépcsőn való haladás is beszédes információ: mit nem tud, akar, képes meglátni? Miközben az ember folyton előrehalad, néha hátrafelé is jó tekintenie. A 36 éves kor már önmagában is kíván valamiféle számvetést az életről. Akinek gyermekei vannak, azok számára adva is van a kezdetekhez való visszamenetel. Ez nagy lehetőség arra, hogy ami akkor nem volt jó, az itt most jó legyen.

A félelem, mint mint sötét erő

De a legtöbbet a lépcsők segíthetnek a félelmeken való túljutáshoz, a magasságba való törekvés és a mélységektől való félelem kapcsán, amint azt a korlát nélküli lépcsők esetében láthatjuk. Hasonlóan a havas, jeges úton való négykézláb mászás üzenetéhez. Hová vagy meddig akar eljutni? Ez a 36. év számvetésének mindenképpen tárgya kell, hogy legyen. Gyalog, biciklivel és autóval próbál „hazajutni”. De mit jelent valójában ez a hazajutás?

A félelem valóban nagy lélekrabló, de álmában sem enged a sötét erő hatásának, szerencsére.  Ebből gondolom, hogy sikerül átvinni az álom üzeneteit az ébrenlétbe.

Úgy tűnik, mintha Andrea túlzott tüze nem kapna elég éghető fát, amely a lobogás feltétele. Erre gondoljon, így talán alábbhagy az a stresszes lobogás, pörgés, amely nem hagy helyet a többi elemnek a tűz mellett. Akkor nem kell attól félnie, hogy egyszer csak elvész a lobogás, és nem marad más, mint a kiégettség.

Most, hogy már családja, háza, egzisztenciája van, a minőségi továbblépés nyilván nem az anyagiakkal kapcsolatos. Az Istenhez küldött fohászára reagálva helyénvalónak érzem oly módon reagálni, hogy az emberi élet célja transzcendens. Ez az álom legfőbb üzenete, amely a halálfélelemre is válasz. Már a járást megelőző négykézláb mászásos időktől kezdve.

 Fotó: Adobe Stock