Tabacum, mint homeopátiás gyógyszer

Dr. Rácz Gábor
#emésztés #halálfélelem #hányinger #homeopátia #lelki problémák
A dohány (Nicotiana tabacum L.), miként az előzőleg ismertetett hasonszerek, a burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozik. Virginiából származik, Észak-Amerika első brit gyarmatából. Őshazája később az USA szövetségi állam területének növényévé vált, majd eljutott a világ minden részébe. A 16. században portugál hajósok juttatták el Európába, pontosabban Portugáliába, Jean Nicot de Villemain (1530–1600) francia követhez, aki elvitte Medici Katalin királynőnek olyan dísznövényként, amely gyógyhatással is rendelkezik. Őshazájában a bennszülöttek sebek gyógyítására használták, szárított leveleinek füstjét pedig éhség csillapítására. Gyors terjedését Európa-szerte inkább füstjének köszönhettek, de a levelek porának is, amelyet orrba szívtak, és utóbbiak szecskázott változatának, ezeket rágták és a szájban tartották (tubák, bagó stb.).

Európában egyre gyakrabban kezdték tiltani használatát, de a tiltás fokozta a szokás elterjedését. A homeopátia alapítója, Samuel Hahnemann is hódolt a dohányzás élvezetének, pipázott, de nem vizsgálta hatását az emberi szervezetre. Tanítványai, Hartlaub és Trinks 1831-ben közölték megállapításaikat. A vizsgálatokat, mesterük felfogásának megfelelően, saját magukon és más személyeken végezték anélkül, hogy a dohány leveleit Hahnemann módszereivel dinamizálták volna. Az eredmények lehangoló tapasztalatokhoz vezették a két orvost.

Nyilvánvaló, hogy a homeopátia szabályainak megfelelően teljesen másképpen alkalmazták volna a növényi részeket. Az élvezeti szerként elterjedt dohány leveleit előbb megszárítják, majd megnedvesítik, erjesztik, pácolják és ismét megszárítják. A homeopátiás gyakorlatban a növényi részeket frissen szedve dolgozzák fel, mégpedig az erek eltávolítása után péppé zúzzák vagy csak feldarabolják, szeszes kivonatot készítenek belőlük (ez őstinktúra, amelynek jele: ∅, rövidítése TM = teinture m re franciául, tehát „anyatinktúra”), majd lépcsőzetesen hígítják a kivonószerrel, például 1/9 arányban (1 rész őstinktúra és 9 rész finomszesz, etilalkohol).

A műveletet ismétlik ugyanebben az arányban, és közben erőteljesen rázzák. A lépcsőzetes hígítás mértékétől függ a potencia (homeopátiás értelemben), az ismételt rázás pedig a dinamizálás. A lépcsőzetes hígítás során fokozatosan csökken a dohány leveleinek, pontosabban kivonatuknak alkaloidtartalma. Piridin szerkezetű alkaloid és erős méreg. Neve nikotin, J. Nicot emlékére nevezték el. Amikor megismételték a fentebb említett két orvos vizsgálatait homeopátiás készítési módszerrel, olyan eredményeket értek el, amelyek egyáltalán nem hasonlítottak az első vizsgálatok eredményeire, sőt a legtöbb hatás pontosan a fordítottja annak, amit az élvezeti szerként feldolgozott dohány esetében észleltek.

A Tabacum homeopátiás gyógyszer jótékony hatásai

A Tabacum homeopátiás gyógyszerként kedvezően hat „gyomorrontás” (gastritis acuta) esetében, általában az emésztőrendszerben keletkező rendellenességek során: a székletürítés zavaraiban, hasfájásos panaszokban, amelyek ha néhány nap múlva sem szűnnek meg, orvoshoz kell fordulni. Eredményes lehet a Tabacum egyes szervi elváltozások nélküli rendellenességek, panaszok (dysfunctio) kezelésében: gyors szívveréssel járó állapotokban (tachycardia), idegi alapon fellépő (neurogen) szívdobogás érzésekor. Ilyen és hasonló kórképek esetében a panaszok fokozódnak meleg, szellőzetlen helyiségekben és enyhülnek friss levegőn.

Természetesen amennyiben ismétlődnek, mindenképpen orvoshoz kell fordulni. A lelki vonatkozások terén a Tabacum (a hasonszer és ugyanakkor a beteg „típusa”)”: feltűnően ingadozó kedélyállapot, jogos vagy többé-kevésbé tényeken alapuló félelem (anxietas), aggódás vagy közömbös hozzáállás, amely nem is valódi, inkább a pszichoterápiás kezelés tárgyát képezi. De a beteg hiányolja, ha kezelését végző „lelki doktora” nem rendel valamilyen gyógyszeres kezelést. A fentiekben említett helyzetek, jellemvonások, panaszok általában kedvező hatásra számítható szereink közé tartoznak. Fontos a kezelést végző szakember és a páciens közötti együttműködés, ami a gyógyászat minden területére vonatkozik.

A felfogások, nézetek, tapasztalatok, szokások, a magatartás különböző körülmények esetében mások által sokszor nehezen érthetőek. Mathias Dorcsi professzor (Bécs) előadásaiban felhívta a figyelmet a betegek önértékelésének zavaraira: túl mereven ragaszkodhatnak elképzeléseikhez; szélsőségesen magabiztosak vagy ellenkezőleg, bizonytalanok; reménytelenségüket (jellemző a Tabacum egyéniségére) viselkedésükkel leplezni igyekeznek, vagy siránkozásként másoknak is elárulják. Szintén jellemző egyéniségükre, hogy kínlódnak halálfélelmükkel, máskor viszont közömbösek a halál gondolatával szemben. Mindezek a lelki küzdelmek természetesen nemcsak a Tabacumra vonatkoznak. A gyógyítás során a látható, kimutatható, mérhető panaszokat egybevetjük a lelki, magatartásbeli tényezőkkel ahhoz, hogy – esetünkben – a Tabacumig jussunk. Adagolás: D6–D 14, esetenként D 200 szájon át (per os). Befecskendezésre szánt adag D6–D12 (parenterális beviteli mód). Mindezek a hígítások, helyesebben potenciák dinamizálással egybekötve nem tartalmazzák a növényre jellemző nikotint, az alacsony potenciák esetleg mérhetetlen (inponderális, infinitezimális) mennyiségben. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet törzskönyvi, nyilvántartási adatai: Tabacum – OGYI-HGAl 130/02, 130/03/02.

Foto: Kállai Márton

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Hasfájás: gyakori szimptóma gyermekkorban

Hasfájás: gyakori szimptóma gyermekkorban

Kisgyermekkorban talán a hascsikarás a leggyakoribb panasz. Az iskoláskorúaknál és fiatalkorúaknál a fejfájás mögött a…
Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Van olyan gyermek, akinél normális izgalommal jár, és akár pozitívan is hathat a teljesítményére, de…
Táplálkozzunk egészségesen – de hogyan?

Táplálkozzunk egészségesen – de hogyan?

Tagadhatatlan tény, hogy az egészségtelen táplálkozás több kárt okoz, mint az összes baktérium, vírus, a…
Fülzúgás kezelése homeopátiával

Fülzúgás kezelése homeopátiával

A fülzúgásban szenvedők gyakran attól tartanak, hogy ez a kellemetlen állapot automatikusan állandósul, és pokollá…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Versenyfutás a vírusokkal- Nyerjünk időt homeopátiával

Versenyfutás a vírusokkal- Nyerjünk időt homeopátiával

Vírusfertőzés, ha nem javul három nap alatt, jöjjön vissza – hangzik el gyakran az orvosnál,…
Orrmelléküreg-gyulladás kezelése homeopátiával

Orrmelléküreg-gyulladás kezelése homeopátiával

Az orrmelléküregek gyulladásának (sinusitis) kóroktanát a fitoterápiás kezelés ismertetésekor jellemeztük. Két összetett készítményt ismertetünk. A…
Nemiszervek viszketésének kezelése homeopátiával

Nemiszervek viszketésének kezelése homeopátiával

Nem mindegy, hogy hol és hogyan viszket.... A következőben bizonyos tünetekre meghatározott homeopátiás szereket ajánlunk.
Növényi eredetű homeopátiás szerek – Cimicifuga

Növényi eredetű homeopátiás szerek – Cimicifuga

Prózai jelenet késztet arra, hogy leírjak egy a napokban hallott szóváltást: A gyógyszertárba belépő érdeklődő…