A három tűz eposza

Fizikai sík

Minden zuhanás végén oltár előtt ébred az ember. Ahol megszületik egy magasabb kultusz, ott véget ér a hanyatlás.

Az első oltár fénye a fizikai síkon gyúl fel.

Aki lángot lobbant fel, az az élet, szenvedés és halál titkait fürkészi, de a problémákra csak örök önmagából érkezhet felelet.

A válasz, amely végső kérdések szomját kioltja, nem más, mint emlékezés teremtő képzeletünk uralmára, mikor a kíváncsiság és óhaj anyagsűrítő mágia volt még. Mert valaki tudja bennünk, hogy csak az támad életre, amit megkívánunk. Önnön ideáink fogantak meg halálbilinccsé. A formavilág káprázatbörtönét szellemünk köré mi vetítettük.

A fizikai sík a mentálsík vetülete. Egy eszme tökéletlensége soha nem a mentálsíkon, hanem mindig a fizikai régiókban derül ki. Az ősállapot univerzumában a legellentétesebb eszmék békében megférnek egymással: a fizikai síkon azonban összeütköznek, s addig csiszolják, míg kiegyenlítik egymást.

A fizikai sík tehát a szellemi fejlődés hatalmas támasztópillére. Fontossága felmérhetetlen. Adam Cadmonnak, a kabbala Égi Emberének mélységbe vetülő, sötét árnyéka fordított. Pontosan megmutatja, kiteljesíti az Igazság ellentétét, s így végletében megszüli az Igazságot. A hibás idea anyagba vetítődik és betelik rajta a múlandóság ítélete. Meghal, hogy feltámadhasson halhatatlannak.

Bármelyik gondolatszálat ragadja meg a szellem a fizikai síkon, az Ariadné-fonalként visszavezet szülőideájához. Rejtélyes összefüggések szálszövedékén át cirkulál a két sík között a lét vérkeringése. Az abszolút matematika a valóság egységein kell, hogy megtanulja a számítást. Az abszolút geometria meg kell, hogy ismerje a bio- vagy pszichogeometriát. Az asztronómia egy ponton túl feltartóztathatatlanul átlendül a mikrokozmoszba. Az orvostudomány a fizikai elváltozások mögött egyszerre szembetalálja magát a kórokozó, hibás szellemi működés benső démonhadával. A szociológia rákényszerül, hogy a csoportot individuális egységekre bontsa, különben nem ismerhetné meg a közösség keletkezésének, megbetegedésének és elmúlásának törvényeit. A fizikai sík tudományának égi koronája, a mentális eszméknek földi gyökerei vannak.

A cél: kijutni innen, de legmélyéig megélve az életet és halált. A fizikai sík a mentálsík alkímiai tégelye, gubója, anyaméhe, keresztje: az átlényegülés és megváltás kapuja.

A test élete, alkotóelemeinek szüntelen elhalása, a sejtállam léte az egyedek folytonos pusztulásán épül. A halál életet rejt, az élet halált. Ketten vannak ők örökkön-örökké, az ősi egypetéjű ikrek, akik a fény és sötétség malmain az egyet sokasággá, a sokaságot egységgé őrlik.

Az anyag misztériuma a szellem misztériuma. Az anyag a Príma Matéria, és fiktív megvalósítási területein túl egyetlen célt szolgál:

Az Opus Magnumnak, a Megismerés Nagy Művének létrehozatalát.

Asztrálsík

Értelmünk homloklámpásának sugarát vetítsük ezután érzelemvilágunk ezer színben gomolygó örvényeire.

Aki nem épít átvezető hidat a magasság és mélység két véglete között, az stagnálásba dermed vagy szakadékba zuhan. A híd a sötétség és világosság, fizikai és szellemsík között a nagy asztrális közvetítő, amellyel számolni kell, különben ő számol velünk. Ha nem találjuk meg valódi nevét, félelmetes zsarnokká növekszik. Ha nem nézünk arcába, ámokfutó, álarcos ellenséggé válik.

Emóciók nélkül nincsen egyensúly, nincs kapcsolat test és szellem között, mert a lélek az oldó és tömörítő mágus az érzelmek boszorkánykonyhájában.

Szenvedélyek, vágyak, sikerek, kudarcok, gyötrelmek hőjének plasztikus közege szüntelen alakulásban szublimálódik vagy sűrűsödik aszerint, milyen tendenciákat vetít rá a teremtő képzelet. A művészet varázslata és a szexus egyaránt ebből a nyersanyagból formálja bálványait. Minden nemzőerő innen ömlik a fizikai síkra és a szellem régióiba is; lent gyermek születik belőle, fent remekmű. Biológiai teremtés és mentális műalkotás: közös titok. A szenvedélyek síkja meredek ösvény. Ami az ágyék mélységében szenvedély, az a középfokon önfeláldozó, áradó érzelmesség, s az agyban fent a művészet szent egzaltációja. Az Ige is e síkon át hömpölyög le fokozatos elnehezüléssel, ahogy a sűrűbb formákba hatol a zenén, költészeten, festészeten, szobrászaton keresztül.

A szerelem és becsvágy olvasztótégelyében jön létre minden változás. Odaömlik a tapasztalások selejtje és értékesszenciája, mindaz, ami elveszettnek hitt vagy keletkezésben lévő: vágy, titok, benső képvarázs, ideafantom, ösztönlidérc hiánytalan tulajdonná gyűlik össze beváltásra, elszámolásra készen.

E síkon minden elgondolt gondolat, megálmodott szín, sóvárgott forma, teremtő hang, disszonancia és harmónia megszületett magzattá lesz, amelyet elpusztítani többé nem lehet, csak átalakítani és feloldani. A tettek árnya is itt kísért, míg varázsigékkel fénnyé nem szublimálják.

Millió voltos lámpák vetítik e vászonra a rejtett és tudatos embert, hogy időtől konzerváltan szembenézhessen önmagával.

E sík a túlvilág is. A gyilkos lábnyomai ott folytatódnak az akasztófa tövében. Az öngyilkos ott ébred elpusztíthatatlan életére, az aggastyán új születése csodájára s a gyermek a lét meg nem szűnő folyamatosságára.

Az élet gyökerei a halálból nőnek ki. A fizikai létbe a halálon át vezet az út. Az Alkímia nagy tétele szerint: semmi nem támadhat fel, ami el nem halt előbb. Ez az értelme az elmúlás, de a feltámadás misztériumának is.

Ahogy az ego síkról síkra halad, fokozatosan változnak problémái. A fizikai sík legnagyobb problémája az anyag felszabadítása. A psziché síkjáé a szép, az érzelmileg vonzó, maga a létbe csábító mágnes.

Az érzelemvilág végtelenné emelkedő intenzitás, szüntelen nemzés és gyümölcsözés tüzes anyaméhe. Ebből az asztrálméhből szakadt ki a vágy sátáni gyermeke meztelen, iszonyú szépségében, gyönyör és fájdalomsikolyok örök kíséretével.

Mentálsík

Teremtő képzeletünk alkímiai laboratóriuma a mentálsík, szellemünk édeni dimenziója. Oltára előtt a hang hallhatón túlra csendesül, a fény láthatatlanná finomul, a hő semleges hűvösséggé tisztul. Itt már a szimbólumok és ideák élete áramlik.

Küszöbproblémája az ellentétes ideák megfékezése. Ha nem akarunk sűrűsödést elindítani, amely körforgásra, léleknemzésre, végül a fizikai síkra vezet, meg kell tanulnunk a polaritások egymástól való eltávolítását. Az ellentétek semlegesítése, neutrálisba süllyesztése a formaképzés megakadályozásának módja.

Világai ideoszimbolikusak. Nyelvük az ideák átvitele, tudományuk az absztrakt szimbólumok rendszere, vallásuk a transzcendentális geometria és felsőbb matematika.

A mentálsík lényegétől az érzelmi elem idegen. A harmadik sík felé egyre ritkul a spektrum, végül az ibolyántúli skála sugárzásaival eltűnik az érzékelhető dolgok közül. S az ember mégis magába zárja e világok pasztellvégtelenségét is. Hármas testében egyensúlyozza a fizikum sötét halálerőit, az asztrálsík mágikus esztétikáját, lángoló művészetvallását és a hatalmas idea-ellentétpárt, amely létbe hívta az univerzumot. Az ember a mindenség kulcsa. Benne rejlik a Kozmikus Múlt, a praekozmikus világok teljes ismeretanyaga. Az anyag keletkezésének misztériuma. Lelke a Világszellemből született, s így átélheti az Istenség lényegét, az isteni Hierarchia létrejöttét és a fizikai létforma keletkezését. Önmagán át meggyőződhetik a mikrokozmosz és makrokozmosz azonosságáról. Idegen világszigetek szerkezetébe, civilizációinak történetébe merülhet bele. Megismerheti magasabb síkok életét, törvényeit és a dimenzióvilágokat. A múlt, jelen és jövő bármelyik pontját felkeresheti. Leszállhat a kozmikus múlt alvilágába. Behatolhat az énfeletti múlt történeteibe s az egyéni lélek régióiba. A láthatatlan világ intelligenciáival, Cherubokkal és Egregórákkal érintkezhet. Felszínre hozhatja az anyagban rejlő kozmikus emlékképek titkos tendenciáit, mert azonos azzal, aki teremtett, de a teremtés mögötti nirvanisztikus Istenséggel is.

A múlt nagy adeptusai sok részletét felfedték már e titoknak, de tanításaik élő valósággá csak abban lehetnek, aki maga is rálép a gyakorlati törekvés ösvényére és lángra lobbantja magában a misztériumok tüzét. A neofita szeme előtt a dolgok fokozatosan igazi lényegükben, eredetükre visszavezetve kezdenek megnyilatkozni.

A múlt és jövő az örök Jelenben folynak össze. A tárgyak és lények puszta megjelenésükkel elmondják titkaikat. Végül pedig a kozmikus öntudat kifejlődésével üres agyrémként omlik össze a halálfélelem, mert a halandók világát a szellemvilágtól elválasztó fátyol lehull az adeptus szeméről, s az Univerzum vándora visszanyeri kozmikus állampolgárságát.

Az ősvallások hagyománya nem a földön született, hanem a látható és a láthatatlan világegyetem galaktikáiban. Akárhány Bardó-éjszakán és létnappalon kel át az ember, csillagöröksége rítusait mindig újra életre kelti; más külsőségek között, de azonos céllal. Ezekből a kozmikus spórákból bontakozott ki bolygónk egész eszmevilága, tudománya és művészete. A re-ligió (vallás) szó jelentése: visszahatolás a gyökerekhez, a bennünk élő örök fénymaghoz. A különböző népek mélyebb vagy magasabb kultúrszinten végrehajtott szertartásai a szellemet visszaemelik a saját elemébe. A sűrű emberi létforma átmenetiségét mulandó természete bizonyítja. A test szkafandere törékeny, sebezhető burok. Égi kontaktusok nélkül fizikai létét sem folytathatja a légóceán mélyén. Magasabb testeihez a rituálé közvetíti a kerubi síkok éltető oxigénjét. Az ember lelki-szellemi erőit örök fénnyé alakító operáció egyedül a rituálé tudatos és egyéni gyakorlatában veszi kezdetét. A praxis erőfeszítései nélkül sohasem történhet döntő változás az anyag zárlatában. És nem tűnik el a tragikus félreértés elmélet és gyakorlat között.

Mágiák könyve I-II. (Megjelent 2008-ban)