A jégember
A „Hauslabjochi ember”, vagy közismertebb nevén „Ötzi, a jégember” kb. 5300-5400 éves gleccsermúmia a kora rézkor idejéből. 1991 szeptemberében találták meg Olaszország és Ausztria határán, az Ötz-völgyi Alpokban, 3210 méter magasan.
A kb. 45 éves, 158 centiméter magas férfi holtteste szinte ép állapotban megmaradt. Feltételezik, hogy eredetileg magasabb lehetett, mert a test a fagy hatására összezsugorodik. Ötzié a világ legrégibb, teljes épségben megmaradt emberi holtteste. Genetikai anyagának elemzésekor új felfedezéseket tettek a kutatók: a jégbe fagyott ember hajlamos volt a szív- és érrendszeri betegségekre, a kullancsok által terjesztett Lyme-kórban szenvedett és tejcukorérzékeny is volt. A múmián 15 kékesfekete, szénporral készült tetováláscsoportot találtak.
A negyvenhét, csoportos párhuzamos vonalat valószínűleg gyógyító szándékkal rajzolták a testfelületen, a háton, a lágyéktájon, a csuklón és a jobb bokája körül. Van még egy kereszt alakú rajzolat a jobb térdhajlatában. és több égetéses pont a klasszikus akupunktúrapontokon. Ez utóbbi a kínai gyógyászatban évezredek óta alkalmazott égetéses gyógymódra, az ún. moxázásra utal. A Raum und Zeit 55. számában (1992. január) Erich Körbler részletesen elemezte a fagyott múmiatesten lévő párhuzamos vonalak és kereszt jelentőségét. Már korábban is kifejtette, és ebben a cikkben visszautalt rá, hogy az ősi kultúrákban a jelekkel való gyógyítás általánosan alkalmazott módszer volt.
A korábbi feltételezései megerősítést nyertek, hogy az ősi kultúrák és a ma is létező sámán gyógyítók között „folyamatosság” áll fent. Az Ötzi testfelületére rajzolt, tetovált jelek nem egy időben készültek, vannak olyanok, melyek már halványabbak, a halála előtt évekkel kerültek a testére. Valamint az is biztos, hogy Ötzi nem saját magát festegette, mert a háton, az ágyéki csigolyák magasságába jeleket tetoválni lehetetlen.
Ezek szerint viszont Ötzi rendszeresen eljárt egy akkori gyógyító „rendelésére”, akinek a „munkájával” meg is volt elégedve, hiszen visszajárt hozzá. Vagy abban a korban több gyógyító is ezt a módszert alkalmazta. Mindenesetre komolyan át kell értékelnünk a korabeli „primitív” európai emberről alkotott képünket. Ami még nagyobb értelmezési nehézséget okoz, hogy az Ötzire felrajzolt jelek nem véletlenszerűek, szoros összefüggést mutatnak a kínai akupunktúra rendszerével, és a jelek elhelyezkedéséből megállapítható, hogy milyen krónikus betegségei voltak az 5300 éve élt betegnek. Ha ma derékfájással, vizelési problémákkal, krónikus fáradtsággal jelentkezne egy beteg egy jelgyógyászatot is alkalmazó orvosnál, szintén ugyanazon helyekre kerülnének a jelrajzolatok.
Ha az egyes jelcsoportokat akupunktúrás szemlélettel elemezzük, akkor a következő megállapításokat tehetjük, például a deréktáji jeleknél: A háton, deréktájon lévő jelcsoportok a húgyhólyag-meridián lefutását követik, és az azon elhelyezkedő ún. Shu (su) pontoknak felelnek meg (a májusi számban ismertettük a Shu pontok elhelyezkedését).
Ezek a pontok és fontosabb indikációik:
• Húgyhólyag 22-Sanjiaoshu (szan-tyiao-su): serkenti a csit, harmonizálja a folyadékháztartást, hasi, alhasi, hát-, ágyéki fájdalmak.
• Húgyhólyag 23-Shenshu (sen-su): harmonizál, erősíti az ágyékot, javítja a hallást, tisztítja a látást, derékfájás, vizelési zavarok, láz, hidegérzet.
• Húgyhólyag 24-Qihaishu (csi-haj-su): A csi háti szabályzója, a csit az alsó melegítőbe (hőháztartás) vezeti, ágyéki fájdalmak, aranyér. Illetve Ötzi deréktájékán még 2 jelcsoportot tetováltak korábban, ezek elhalványultak, csak a legutóbbi időben találták meg:
• Húgyhólyag 25-Dachangshu (ta-csang-su): vastagbélszabályzó, erősíti az ágyékot és a térdet, alhasi puffadás, hasmenés, székrekedés, hasi-háti-ágyéki fájdalom, véres széklet.
• Húgyhólyag 26-Guanyuanshu (kvan-jüansu): ágyéki fájdalom, harmonizálja az alsó melegítőt (hőháztartás). Ennek alapján már összeállíthatjuk Ötzi azon panaszait, melyekkel felkereste a „kezelőorvosát”; háti-ágyéki fájdalmak, hasi-alhasi panaszok, vizelési zavarok. Persze ezek többféle betegséget is jelenthetnek, de a tünetek és azok kezelése hasonló. Valamint az is biztos, hogy ezektől a problémáktól már korábban is szenvedett, mert az elhalványult tetoválások is ezt jelzik. Az alkalmazott terápia ez esetben a 4, illetve a 3 párhuzamos vonal volt, csoportokban elhelyezve. A megdöbbentő az egészben az, hogy a korszerű jelgyógyászati és akupunktúrás ismeretek birtokában ugyanezen jeleket alkalmaznánk az adott pontokon. Korábban már említettük, hogy a jelgyógyászat lényege a megfelelő jel kiválasztása és elhelyezése a megfelelő helyen. A háti Shu pontokon szinte mindig a 4 vagy a 3 párhuzamos vonalat használjuk, és szinte soha a kereszt +, az ipszilon Y vagy a szinusz hullámvonal jeleket. De honnan tudhatták ezt 5300 évvel ezelőtt?
Diagnosztika
Az előző cikkben áttekintettük az egyes vektorállásokat, melyek növekvő sorrendben az elváltozás súlyosságát jelzik. A vízszintes kilengés jelzi az egészséges állapotot (a konvergáló elektromágneses hullámrezgéseket) és minden más forgásirány (a divergáló elektromágneses hullámrezgéseket, a divergencia mértékét) az elváltozások súlyosságának fokozatait. Nézzük az egyes vektorállásokat;
1. Teljes egészség – az inga vízszintes / horizontális mozgást végez.
2. Az egészségestől való csekély eltérés (pl. fáradtság) ‒ az inga jobbra forgató vízszintes ellipszist ír le.
3. Az egészségtől való fokozottabb eltérés (pl. nagyobb fáradtság, elektroszmog, hoszszabb munkavégzés) – az inga jobbra forgató kört ír le.
4. Az egészségtől való fájdalmas eltérés (ütés, kezdődő gyulladás) – az inga jobbra forgató függőleges ellipszist ír le.
5. Nem egészséges állapot (hosszan tartó vagy mélyebb, több szervet érintő gyulladás, fertőzés) – az inga függőleges / vertikális mozgást végez.
6. Súlyosabb betegség (pl. krónikus gyulladások, allergia, több szervet érintő tünetek) – az inga balra forgató függőleges ellipszist ír le.
7. Súlyos betegségek (anatómiai elváltozással járó kórképek) – az inga balra forgató kört ír le.
8. Súlyos, degeneratív betegségek (anatómiai elváltozással járó kórképek, kóros szövetszaporulatok) ‒ az inga balra forgató vízszintes ellipszist ír le.
9. / 1. és visszaérkeztünk a kiinduló helyzetbe.
A gyógyító jelek
A figyelmes szemlélő az ábrán az ingamozgások jelzésén kívül piros egyenes és hullámvonalakat is felfedezhetett. Ezek a vonalkombinációk lesznek a terápiás jelek alapesetei. Az nyilvánvaló, hogy az 1. és a 2. vektorállásnál – egészséges állapot, illetve az egészségestől való csekély eltérés – még nem alkalmazunk kompenzáló jelet, a terápiás területek a 3. vektorállástól kezdődnek. Az egyes vektorállások a szervezet egészséges alaprezgéséhez képest 45°-os hullámeltolódásokat jelentik. Persze ez az eltolódás nem ugrásszerű, hanem folyamatos.
A folyamatban a fő csomópontokat ábrázoljuk; 45° – 90° – 135° – 180° – 225° – 270° – 315° – 360°. Az 5. vektorállásban (nem egészséges állapot, hosszan tartó vagy mélyebb, több szervet érintő gyulladás, fertőzés) az inga függőleges / vertikális mozgást végez. Ebben az esetben már mélyreható változások vannak a szervezetben. Megváltoznak az adott terület elektromágneses viszonyai, az alaprezgéshez képest 180°os hullámeltolódást mutat a bioindikátor.
Ezt a szaknyelv „inverz hullámnak” nevezi, és a különböző biorezonanciás készülékeken ez esetben terápiásan „inverz fázismodulációt” hajtanak végre. Vagyis az egészséges alaprezgés helyreállítása céljából a készülék által letapogatott kóros elektromágneses hullám fordított jelével állítják helyre az egészséges állapotot. Erich Körbler zseniális meglátása volt, hogy a jelekkel ugyanezt a folyamatot végre lehet hajtani. Ha például a beteg testfelületre rajzolunk 5 párhuzamos vonalat, akkor megváltozik az adott terület elektromágneses sugárzása, és az harmonizáló, gyógyító hatást fejt ki a test mélyebb rétegeire is.
Hogyan hatnak a vonalak?
Mi történik valójában egy jelcsoport vagy jelkombináció felrajzolásakor? Ezek a jelgyógyászattal kapcsolatban elhangzó leggyakoribb kérdések. Hogy ezt megértsük, tisztáznunk kell a „koherencia” fogalmát. A koherencia az elektromágneses hullámok azon tulajdonsága, hogy fáziskülönbségük adott helyen állandó vagy szabályszerűen változik. A környezetünkben lévő fényforrások nem ilyenek, azok fénysugárzása nem szabályos, fáziskülönbségük nem állandó, vagyis szórt fényt sugároznak. A koherens elektromágneses sugárzás legismertebb képviselője a lézer, illetve az általa kibocsátott fénynyaláb. A lézer által kibocsátott hullámok fázisa a sugár minden keresztmetszeténél azonos és légüres térben gyengítetlenül terjed. A lézerfény gyógyhatása az elektromágneses sugárzás koherens jellegéből következik.
Ezt a hatást alkalmazzák az ún. lágy-, kis energiájú lézereknél a gyógyászatban. A behatoló lézersugarak kölcsönhatásba lépnek a sejtekben lévő molekulákkal és gyorsítják a sejtek szaporodását, a sejtek regenerációját, fokozódik a vérkeringés, javul az oxigénellátás, gyulladás- és fájdalomcsökkentő hatás lép fel. Hasonló elven alapulnak a különböző „gyógylámpák”, melyek fényforrásszűrőkkel polarizált, koherens jellegű fényt bocsátanak ki.
A testfelületre rajzolt jeleknél szintén a polarizáció és a koherencia jelenségével találkozunk. A felrajzolt jelek antennarendszerként viselkednek, melyek a környezetből érkező szórt, nem koherens elektromágneses sugárzást koherens, gyógyhatású elektromágneses sugárzássá alakítják. Ez a rendszer nemcsak a környezetből érkező elektromágneses sugárzásokat alakítja át, hanem a test belső sugárzását is megváltoztatja, módosítja. Ezt nevezte Körbler „szekunder antennahatásnak ”.

Jelek és a bioindikátor jelzései
Tehát nem a vonal hat, hanem a vonalak alkotta „forma” fejti ki a hatását. A természet nyelve ugyanis a „formanyelv”, ennek felismerése vezetett két új tudományág megszületéséhez az elmúlt évtizedekben, ez a fraktálmatematika és a fraktálfizika, majd megjelent a fraktál alkalmazása a képzőművészetben és a zenében is. Persze a nagy kérdés, hogy évezredekkel ezelőtt honnan tudtak őseink a fraktálokról, formanyelvről, a formák gyógyhatásáról?
Az évezredek folyamán a betegek, sebesültek gyógyítása még a törzs vezetőjének egyik feladata volt. Majd a törzs „főnöki” és „gyógyítói” funkció kettévált, ez utóbbiak a varázslók, jósok szerepét is átvették. Volt azonban egy nagy különbség a törzsfők és a sámánok között, mégpedig az utódlás folyamata. A törzsfők, majd később a királyok szívesen választották gyerekeiket utódjuknak, akár alkalmasak voltak a vezetői posztra, akár nem.
A sámángyógyítók ezt nem tehették meg, nekik mindig a legtehetségesebb gyereket kellett kiválasztaniuk és utódjukká nevelniük, hiszen a legfontosabb, a közösség egészsége és jövője függött tőlük. A sámángyógyítás történelme során sokszor rejtőzködésre kényszerült (pl. boszorkányüldözések időszaka, vagy korábban István király irtóhadjárata a táltosok, sámánok ellen stb.), de a mai napig fennmaradt. Szinte nincs olyan ország, ahol ne lennének ma is működő sámán gyógyítók, és nemcsak Tibetben vagy Oroszországban, hanem például DélKoreában, Japánban, Brazíliában, az USAban, Kanadában, Skóciában, DélAfrikában, és a sort folytathatnánk. Ez az örökség valószínűleg az emberiség közös „gyógyítási kultúra” kincsét jelenti. Ezért a nagy hasonlóság az egymástól több ezer kilométer távolságban élő természeti népek jelekkel, rajzolatokkal való gyógyítási módszerei között.
A kínai történelem szerint az akupunktúra tudománya a Sárga Császár uralkodásához köthető (i. e. 2697–2598, a kínai belgyógyászat első leírása: a „Sárga Császár belső könyvei – Huang Ti NejCsing”), ennél korábbi időszakra nem nagyon tekintenek, bár egyesek szerint ez a mű is a korábbi ismeretek összefoglalása. Tehát Ötzi a Sárga Császár koránál 5600 évvel korábban élt, akkor az akupunktúra korábbi keltezésű, de még mindig probléma a 78 ezer kmes Kína–Alpok távolság.
Mindezek a hagyományos történelmi ismereteinkkel nehezen magyarázhatóak. Ötzi azért is különleges archeológiai relikvia, mert nemcsak jégbe fagyott testét találták meg, hanem a teljes felszerelését is. „Ezek a tárgyak hatalmas jelentőséggel rendelkeznek, segítségükkel rekonstruálhatjuk a korabeli ruházat és fegyverek jellegzetességeit” – mondta a Magyar Természettudományi Múzeumban tartott előadásán dr. Albert Zink (Eurac Academia – Bolzano) 2015ben.
A felszerelés egy rézfejszéből, cipőből, hátizsákból, íjból, nyilakból és tegezből állt, ruhája pedig kifinomult és praktikus volt, szőtt fűfajtákból és többféle bőrből varrták össze. Ami leginkább megdöbbentette dr. Zinket és munkatársait, az Ötzi kardiovaszkuláris betegségekre való hajlama volt. „Ezekről eddig úgy hittük, hogy a modern életmód, a mozgásszegénység, a dohányzás és az egészségtelen étkezés a fő kiváltó okai.

A jelcsoportok elhelyezkedése
Ez az elmélet most megdőlt, mert Ötzi biztosan nem cigizett, és kifejezetten fitt, egészséges volt.” Sokáig folyt a vita arról, pontosan mi okozhatta Ötzi halálát. Először úgy gondolták, hogy megfagyott vagy éhen halt, mert fenn rekedt a hegyen. Majd felfedeztek egy apró nyílhegymaradványt a bal vállában, vállon lőtték, a nyílvessző eltalált egy fontos artériát, és a fellépő erős vérzés okozta a halálát. A vállsebben talált vér a legősibb vérminta, amelyet ismerünk.
Az is biztos, hogy koponyasérülést szenvedett a jobb szeme felett. Több elmélet született arról, hogyan szerezhette fejsérülését, ezek közül kettő a legvalószínűbb: vagy azután esett neki egy sziklának, hogy vállon lőtték, vagy a gyilkosa biztosra akart menni, és még fejbe is vágta egy kővel. Valószínűleg már sohasem fog kiderülni, hogy egész pontosan mi is történt, de az biztos, hogy Ötzi nem a fejsérülésébe halt bele.