A problémák illúziója és az illúziók problémája

A problémák, ál­pro­blé­mák és a meg­ol­dá­su­kat cél­zó té­ves kí­sér­le­tek va­ló­sá­gos ős­erdő­vé sű­rű­söd­het­nek éle­tünk­ben, amely­ből a ki­ju­tás igen ne­héz. Hi­szen a pro­blé­mák – ha­son­la­to­san a gyo­mok­hoz, ame­lye­ket nem gyö­ke­res­tül té­pünk ki, csu­pán le­vág­juk a talaj fö­löt­ti, lát­ha­tó ré­szü­ket – új­ra és új­ra ki­haj­ta­nak és el­bur­ján­za­nak. Né­hány pél­da:

• a be­teg­sé­gek ki­úju­lá­sa, mint pél­dá­ul a rá­kos da­ga­na­to­ké,
• tü­ne­tek fel­cse­ré­lő­dé­se: bőr­ki­ü­tés­ből al­ler­gia,
• gye­rek­ko­ri ha­zu­do­zó­ból és lop­ko­dás­ból fel­nőtt­ko­ri nagy bal­hés bű­nö­zés (au­tó­lo­pás, fegy­ver­csem­pé­szet, ha­mis ira­tok, adó­csa­lás, gyer­mek­ke­res­ke­de­lem, és fo­koz­hat­nánk to­vább),
• a kor­rupt új­gaz­da­go­dás­sal ka­rölt­ve vi­rág­zó fe­ke­te mun­ka,
• a kor­mány­zás­ban a változtatás he­lyett csu­pán va­la­mi­fé­le sta­fé­ta­bot-át­adás, vál­tás, mi­köz­ben ma­ga a ha­ta­lom­gya­kor­lás ugya­n­az ma­rad.

Ta­lán már az ed­di­gi­ek­ből is ki­raj­zo­ló­dik, hogy a lé­nyeglá­tás mennyi­re a leg­fon­to­sabb ele­me a pro­blé­ma lá­tá­sá­nak és ezen túl­me­nő­en a ke­ze­lé­sé­nek és meg­ol­dá­sá­nak. Igen, a fe­lis­me­rés-ke­ze­lés-meg­ol­dás igen-igen el­té­rő sza­ka­szo­kat je­lent a pro­blé­ma ter­mé­sze­té­ben.

A problémák megoldása – fejleszthető képesség

A pro­blé­ma­me­ne­dzse­rek va­ló­ban menedzselik a problémákat, va­gyis va­ló­ság­gal fenn­tart­ják, me­gü­lik, vág­táz­nak raj­tuk jó pén­zért.

Alig kü­lön­böz­nek Bo­dó­né­tól, aki mint tud­juk, más­ról be­szél, ami­kor a bor árát ké­rik. Meg­ál­la­pí­tá­saik, hogy pél­dá­ul: a pro­blé­mád­nak nem kell örök­ké meg­ma­rad­nia, vissza­küld­he­ted a s e m m i b e, ahon­nan jött, e so­rok író­ja számá­ra in­kább tű­nik pi­masz blöff­nek, mint hasz­nál­ha­tó re­ceptnek.

Vissza­tér­vén a lé­nyeglá­tás fon­tos­sá­gá­ra, ta­lán ép­pen az il­lú­zi­ók és a va­ló­ság tisz­tán­lá­tá­sa a problémák meg­ol­dá­sa kér­dés­kö­ré­nek a kul­csa.

Mert úgy tű­nik, hogy az il­lú­ziók­nak is van va­ló­sá­guk, va­gyis lé­tez­nek, ha­tó­erő­vel ren­del­kez­nek. Még ha ez a ha­tó­erő a ha­lo­ga­tás­ban, holt­pon­ton va­ló vesz­teg­lés­ben, össze­ga­ba­lyo­dás­ban, ela­ka­dás­ban ér­he­tő is tet­ten. Há­nyan és há­nyan él­nek kép­ze­let­vi­lá­guk il­lú­zió­já­ban, vagy szé­pí­tik meg a zord té­nye­ket, hall­gat­ják el a per­dön­tő mo­men­tu­mo­kat, ha­zu­doz­nak, ígér­get­nek, ma­ni­pu­lál­nak, ej­tik át el­ső­sor­ban ön­ma­gu­kat és per­sze má­so­kat is. Az il­lú­zi­ók ko­moly pro­blé­ma­for­rá­sok­ká vál­hat­nak; né­hány pél­da:

• min­den dik­tá­tor va­la­mi­kép­pen meg­ma­radt az ödi­pá­lis kor min­den­ha­tó­sá­gá­nak il­lú­zió­já­ban, amely il­lú­zió kö­vet­kez­té­ben élet és ha­lál urá­nak kép­ze­li ma­gát;
• a pénz­zel meg­sze­rez­he­tő ja­vak, a jó­lé­ti tár­sa­da­lom il­lú­zió­ja so­ka­kat ker­get olyan pénz­haj­szá­ba, amely­be be­le is hal­nak;
• a jó­lé­ti tár­sa­da­lom il­lú­zió­ja pél­dá­ul ab­ban rej­lik, hogy a „jólét” mi­ben­lé­te tel­je­sen tisz­tá­zat­lan. Nem vesz tu­do­mást ar­ról, hogy a bő­ség min­den­kor ín­ség­gel egyen­lí­tő­dik ki. Ál­lan­dó te­le has­ról, ter­mő fá­ról, örök nap­sü­tés­ről ábrán­do­zik, ezt pró­bál­ja meg­hir­det­ni, ho­lott a lel­ki, et­ikai, szel­le­mi ja­vak nél­kül az anya­gi ja­vak­ban va­ló dús­ká­lás mit sem ér.
• De a bo­rú­lá­tók is il­lú­ziók­ban té­ve­lyeg­nek, akik be­dől­nek oly­as­mi­nek, mint pél­dá­ul a Föld túl­né­pe­se­dé­se.
• Ha itt most ne­ki­áll­nánk vég­ig­gon­dol­ni és ki­tag­lal­ni a mo­tivá­ci­ók, a tel­je­sít­mény és ju­tal­ma­zás kér­dés­kö­rét, kö­te­tek­re rú­gó anyag szü­let­ne. Az il­lú­zió a ta­ní­tó né­ni pi­ros és fe­ke­te pont­ja­i­val kez­dő­dik, ami­kor ju­tal­maz­za és bün­te­ti, hogy ki mi­lyen ha­mar és jól ér­tet­te meg a fe­la­da­tot. Ké­sőbb osz­tá­lyoz­nak és buk­tat­nak, át­en­ged­nek és ki­tün­tet­nek, el­uta­sí­ta­nak és meg­aláz­nak, ki­vá­lasz­ta­nak és fut­tat­nak, sze­ren­csé­ben és sze­ren­csét­len­ség­ben ré­sze­sí­te­nek.

A belső erő

Az iga­zi mo­ti­vá­ció bel­ső erő, ön­moz­gás­sal mű­kö­dik, haj­tó­ere­je a vég­ig­vitt tet­tek­ből me­rí­ti a meg­erő­sí­tést, nem kül­ső ju­tal­mak­ból. Ha­mis ér­té­kek hi­he­tet­len Bá­bel-tor­nya épül a hír­hisz­té­riá­ra, a fel­tűn­ni vá­gyás­ra, a tal­mi ra­gyo­gás­ra, az öni­má­dat­ra.

Csak­úgy, mint a gu­ban­co­kat, a bök­ke­nő­ket, a hé­za­go­kat, a zű­rö­ket, a mo­rá­lis, fi­lo­zó­fiai, jo­gi és val­lá­si di­lem­má­kat és min­den ela­ka­dást, amely a meg­ol­dás út­já­ban áll, pro­blé­má­nak mon­dunk. A szó gö­rög–la­tin ere­de­té­nek ér­tel­mé­ben a „pro-bal­lein” = elő­re he­lye­zett, oda­ve­tett, fel­do­bott, va­la­mit elénk dob­nak.

A szim­bó­lum és dia­bo­lus sza­vak ro­kon je­len­té­se alap­ján mint je­let és erőt kell vizs­gál­nunk ah­hoz, hogy il­lú­zió he­lyett a va­ló­sá­gát lás­suk egy úgy­ne­ve­zett pro­blé­má­nak. Mint szimp­tó­ma (tü­net), egy­be­esést, össze­ta­lál­ko­zást hor­doz ma­gá­ban, il­let­ve ezek kö­vet­kez­té­ben ke­rül elénk, ke­resz­te­zi utun­kat, pály­án­kat, aka­dá­lyoz­za az áram­lást, amely a meg­ol­dást je­len­ti.

Ugya­nis min­den pro­blé­ma ener­ge­ti­kai kon­flik­tus, amely­nek meg­ol­dá­sa ugya­na­zon a szin­ten nem le­het­sé­ges. A meg­ol­dás csak ak­kor je­le­nik meg, ha más di­men­zió­ból kö­ze­lít­jük (ez a vál­to­zás), amely le­het a pro­blé­má­val el­len­té­tes elem be­ve­ze­té­se. Pél­dá­ul a sö­tét­ség a fény hi­á­nya, te­hát az­zal oszlat­ha­tó el, vagy a tu­dat­lan­sá­got a tu­dás, a fe­lis­me­rés vál­toz­tat­ja meg. A meg­ol­dás, mint vál­to­zás, igen ko­moly ta­nu­lá­si fo­lya­mat, va­gyis men­tá­lis erő­fe­szí­tést kö­ve­tel.

Személyiségünk árnyékrészei

Ha nem old­juk meg, ár­nyék lesz be­lő­le: ta­ga­dás­sal, pro­jek­ció­val, bűn­bak­ke­re­sés­sel, fe­le­lős­sé­gát­há­rí­tás­sal pró­bá­lunk meg­sza­ba­dul­ni tő­le, ke­vés si­ker­rel. Lát­nunk kell, hogy a problémák gyö­ke­re min­dig a tu­dat­ta­lan­ban van, mint kom­ple­xus, vagy kon­flik­tus, vagy el­lent­mon­dás, amit ke­rül­ni igyek­szünk. Ma­ga az el­le­nál­lás, vagy ön-te­he­tet­len­ség, vagy görcs a pro­blé­ma, amely el­le­náll­ni lát­szik a meg­ol­dás­nak.

Ho­gyan sze­rez­he­tünk meg­bíz­ha­tó tu­dást a va­ló­ság­ról? Hát sok ta­pasz­ta­lat, mér­le­ge­lés, kö­vet­kez­te­tés, ta­nu­lás, men­tá­lis erő­fe­szí­tés ré­vén. A tu­dás aka­dá­lyát ké­pe­zik a té­ve­dé­sek, il­lú­zi­ók, elő­í­té­le­tek, mo­hó vá­gyak, in­du­la­tok, el­len­ér­zé­sek, önös­ség­ben va­ló meg­re­ke­dés. Mond­hat­juk, hogy a szög ma­ga az egó, amely az or­szág vé­del­mé­hez szük­sé­ges pat­kót a lo­von tart­ja. Az or­szág itt a sze­mé­lyi­ség, amely az egó­ból épül, an­nak rész­le­ges fe­lál­do­zá­sa ré­vén.

Az egó fon­tos kü­szöb a lel­ki-szel­le­mi fej­lő­dés­ben. Egy kli­en­sem, aki so­kat küzd ön­ma­ga és a sor­sa el­fo­ga­dá­sá­val (ez az Is­ten­nel va­ló per­be­szál­lást je­len­ti ná­la) úgy fo­gal­maz­ta meg a pro­blé­má­ját:

Is­ten és kö­zöt­tem ott va­gyok én.

Ez még per­sze nem a meg­ol­dás, csu­pán az elin­du­lást je­len­tet­te.

Fotó: Shutterstock