A valóság ke­re­sé­se

 Az önis­me­ret sa­ját­os re­ne­szán­szát él­jük sok­fe­lé ha­sadt­sá­gunk­ban. Hogy a fej és szív – va­gy­is az ér­te­lem és ér­ze­lem –, a jobb és bal kéz, a ter­mé­sze­tes és a mes­ter­sé­ges el­kü­lö­nül­ten mű­kö­dik, nem tud egy­más­ról, az szin­te már köz­hely. Ám a vissza­il­lesz­tés, az el­len­té­tek me­güt­köz­te­té­se, a fél­re­ér­té­sek hely­re­ho­zá­sa már sok­kal ne­he­zebb ügy. Hát igen.

A fél­re­ér­té­sek és ér­tel­me­zé­sek ta­la­ján bur­ján­zik az iga­zo­ló­el­mé­le­tek ős­erde­je. Ezen az át­ver­gő­dés nem könnyű. Pe­dig ef­fé­le iga­zo­ló­el­mé­let-gyár­tás min­dig be­in­dul a tu­da­ti mű­kö­dé­sünk­ben, ami­kor va­la­mi ki­bil­lent ben­nün­ket a meg­szo­kott nyu­gal­munk­ból, vélt igaz­sá­gunk­ból, ma­ga­biz­tos­sá­gunk­ból. Ez a ki­bil­le­nés oly­kor csak egy kis ma­flás, egy eny­he po­fon, más­kor ku­pán­vá­gás, de le­het igen sok­ki­ro­zó fe­lis­me­rés is. És bár a sokk­ha­tást, mint tra­u­ma­ti­zá­ló té­nye­zőt a pszi­cho­ló­gia nem kul­ti­vál­hat­ja, a fej­lő­dés­hez eme meg­rá­zó ha­tás­ra igen nagy szük­ség van. Jobb, ha lát­juk, igen sok ka­ta­sztró­fa, ret­te­net és szo­ron­gás mun­kál a vi­lág­ban, hiá­ba akar­nánk le­ta­gad­ni azt.

A lelki valóság keresése és találása

Ily mó­don, ha a lé­lek va­ló­sá­gát ér­te­ni akar­juk, fel kell is­mer­nünk, mi­ként el­len­sú­lyo­zódik a gyö­nyör a fáj­da­lom­mal, a re­mény a ret­te­gés­sel, a szo­ron­gás a nagy­ra­vá­gyás­sal, a pusz­tu­lás a me­gúju­lás­sal.

Az ilyen eli­ga­zo­dás­ban a ho­lisz­ti­kus szem­lé­let­mód ko­moly se­gít­sé­gün­kre le­het. A ho­lisz­ti­ka össze­füg­gé­se­ket ke­res lát­szó­lag ért­he­tet­len és meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan dol­gok kö­zött. A ho­lisz­ti­ka szem­lé­let­mód, nem dok­trí­nák gyűj­te­mé­nye vagy axió­ma­rend­szer, ame­lyet min­den­ki­nek el kell fo­gad­nia. A ho­lisz­ti­kát mű­vel­ni le­het. Aki va­ló­ban ér­ti, lel­ki éle­te for­gó­tő­ké­je le­het, amely foly­to­no­san ka­ma­to­zik. Vagy más ha­son­lat­tal élve: ter­mő és vi­rág­zó fa le­het éle­tünk­ben. Ám hogy nem fo­gyó kincs le­hes­sen éle­tünk­ben, ah­hoz igen tisz­tel­nünk kell az élet je­len­sé­ge­i­nek nagy-nagy bo­nyo­lult­sá­gát, össze­tett­sé­gét. Mert nem ad­ja tit­kát az ava­tat­lan ke­re­ső­nek, az erő­szak­kal dö­röm­bö­lő­nek, de a ha­mar el­csüg­ge­dő­nek sem.

Keresés, kutatás a valóság felfedezése nyomán

Egy­szó­val a ho­lisz­ti­ka ma­ga is egy­faj­ta va­ló­ságke­re­sés. A ke­re­sés, kí­ván­csi­ság, kí­sér­le­te­zés, min­den­faj­ta pró­bál­ko­zás a le­gő­sibb ösz­tö­nünk, ere­den­dő mo­ti­vált­sá­gunk­kal függ össze. Jól­le­het sok­szor érez­het­jük hiá­ba­va­ló­nak fá­ra­do­zá­sa­in­kat, mi­vel nem ta­lál­juk, amit ke­re­sünk, ha egy­ál­ta­lán tud­juk, mi­re vá­gyunk. A jö­ven­dőn­ket sze­ret­nénk tud­ni, vagy a múl­tun­kat meg­ér­te­ni, az iga­zun­kat akar­juk, je­let a ma­ga­sabb vi­lág­ból, vagy eli­ga­zí­tást a min­den­na­pok­ban, jo­gunk ér­vé­nye­sí­té­sét, eset­leg meg­erő­sí­tést. De min­den mo­ti­vált­ság egy­faj­ta nyug­ta­lan­ság­ból, hi­á­nyál­la­pot­ból ered, csak nagy kér­dés, meg­van-e a vég­ki­fej­let­hez szük­sé­ges haj­tó­erő ben­ne.

Min­den kér­de­zés, kérd­ve ki­fej­tés, pár­be­széd is ke­re­sés tu­laj­don­kép­pen. Ám min­den kér­dés kö­zös a fe­le­let­tel. Csak ad­dig van szük­ség a kér­dé­sek­re, amíg ezt nem tud­juk. A ke­re­sés ál­tal nem sza­bad túl­sá­go­san be­le­bo­nyo­lód­nunk úgy­ne­ve­zett kül­ső dol­gok­ba, és a ke­re­sés ön­ma­gá­ban nem szün­te­ti meg a nagy bel­ső üres­sé­get. A ke­re­sés ál­tal a kül­ső és bel­ső dol­gok ana­ló­giá­ját, azo­nos­sá­gát, egy­sé­gét tud­juk fe­lis­mer­ni. A lát­sza­tok mö­göt­ti va­ló­sá­got.

Mélyebb önismeretre lehet szert tenni a valóság kutatása során

Ez a ke­re­sés lény­ege. Vissza­tér­vén az önis­me­ret­re, ön­ma­gunk ke­re­sé­sé­re, igen sok nem várt for­du­lat­ban lesz ré­szünk. Ta­lán a leg­meg­ha­tá­ro­zóbb a fi­zi­kai ku­ta­tás­ban tör­tént a múlt szá­zad­ban. Ar­ra gon­do­lunk, ami­kor fe­lis­mer­ték, hogy a meg­fi­gye­lő­nek be­fo­lyá­so­ló sze­re­pe van a meg­fi­gyelt je­len­ség­re. A má­sik pe­dig a fény ket­tős ter­mé­sze­té­nek meg­lá­tá­sa volt. Ezek a lé­pé­sek a me­ta­fi­zi­ka fe­lé új meg­vi­lá­gí­tás­ba he­lyez­ték az em­bert és az éle­tet.

A univerzum és a lélek megismerése

A fi­zi­ku­sok úgy fo­gal­maz­tak, hogy ami­kor az em­ber az uni­ver­zu­mot, az úgy­ne­ve­zett ob­jek­tív va­ló­sá­got ta­nul­má­nyoz­za, in­kább ön­ma­gá­val ta­lál­ko­zik. Ön­ma­gá­val, va­gyis a lé­lek­kel, vagy egy lé­lek­kel, az em­ber­rel, az élet hor­do­zó­já­val. De hát az élet ben­nünk a lé­lek­ben van, a lé­lek tes­tet­len örök áram­lá­sá­ban, lük­te­té­sé­ben. Fen­tebb úgy fo­gal­maz­tam, hogy a lé­lek va­ló­sá­gá­nak fe­lis­me­ré­se kell ah­hoz, hogy az el­len­té­tek egy­más­sal va­ló el­len­sú­lyo­zódá­sát vi­lá­go­sab­ban lát­has­suk.

De hát van a lé­lek­nek va­ló­sá­ga egy­ál­ta­lán? Ki­csit fél­re­vi­vő meg­fo­gal­ma­zás. Hi­szen nincs a lé­lek­nek kü­lön va­ló­sá­ga. A lé­lek az, amely ál­tal az egyet­len va­ló­sá­got fel­fog­hat­juk.

Az egyet­len valóság a lé­te­zés ma­ga

Ha­son­ló­an fél­re­vi­vő meg­fo­gal­ma­zás az a ke­le­ti ta­nok­ból át­vett szlo­gen, hogy a tu­dat te­rem­ti a vi­lá­got, a va­ló­sá­got. A tu­dat, mint lé­lek­mű­kö­dés, le­ké­pe­zi, ki­fe­je­zi, tü­krö­zi a va­ló­sá­got, de nem te­rem­ti. In­kább tor­zí­tott ké­pet nyújt ró­la, le­ha­sadt ré­sze­ket vizs­gál, mi­köz­ben ön­ma­gát is fel kell is­mer­nie. En­nek a té­ves, va­ló­sá­got te­rem­tő tu­laj­do­ní­tás­nak a nyo­mán fa­kad a tu­dat, a gon­dol­ko­zás, az ego kvá­zi ül­dö­zé­se, el­ma­rasz­ta­lá­sa, ta­ga­dá­sa.

A keleti és nyugati valóság közötti különbség érezhető

Mi­köz­ben ép­pen lel­künk pa­ra­dox mű­kö­dé­se ré­vén él­het­jük át a lé­te­zé­sün­ket, ön­ma­gun­kat, akik­nek va­ló­sá­ga ugya­naz az egyet­len va­ló­ság. Sok­ki­ro­zó volt, ami­kor a min­den eset­re ér­vé­nyes tör­vény­sze­rű­sé­gek he­lyét a va­ló­szí­nű­ség, a ha­tá­ro­zat­lan­sá­gi re­láció vál­tot­ta fel. A sokk fon­tos ha­tár­je­len­ség: ki­ló­dít­ja az em­bert a meg­szo­kott biz­ton­ság­ból, és új di­men­zi­ót nyit.

A va­ló­sá­got kü­lön­fé­le di­men­ziók­ban le­het ta­nul­má­nyoz­nunk.

Ám ez a ta­nul­má­nyo­zás – ke­re­sés – in­kább át­élés, meg­élés kell hogy le­gyen, nem szem­be­nál­ló, kü­lö­nál­ló at­ti­tüd. Mint aho­gyan az iga­zi meg­ér­tés is az eggyé­vá­lás­ban le­het­sé­ges, ami­kor a meg­is­me­rő, a meg­is­me­ren­dő és ma­ga a fo­lya­mat eggyé vá­lik.

Az el­ső lé­pé­sek még ál­ta­lá­ban igen fel­ka­va­ró­ak, sok min­den meg­kér­dő­je­le­ző­dik és csak azu­tán jön a tu­dás édes gyü­möl­cse. Sok pa­ra­dox él­mény vár ránk ezen az úton. Né­ha úgy tű­nik, a ha­mis vi­sel­ke­dé­sek, ma­ni­pu­la­tív haz­ug­sá­gok sok­kal ered­mé­nye­seb­bek, mint a tisz­ta, egye­nes, őszin­te vi­sel­ke­dés. Ilyen­kor úgy tűn­het, hogy az önis­me­ret egye­ne­sen a tár­sa­dal­mi be­il­lesz­ke­dés gát­ja. De csak a visszá­já­ra for­dult tu­dat kép­zel­he­ti, hogy az önis­me­ret és a tár­sa­dal­mi bol­do­gu­lás kü­lön­vál­tan mű­kö­dik.

A ke­le­ti ta­nok­ból a zen, a jó­ga, a tao mind a lát­szat mö­göt­ti va­ló­ság fe­lis­me­ré­sét ta­nít­ja, fó­ku­szál­ja.

Egy szut­ra ezt így fo­gal­maz­za meg:

– Nem a ke­re­ső le­li meg a jó­gát, a jó­ga te­szi ké­pes­sé a ke­re­sőt ar­ra, hogy
ta­lál­jon.

A jó­ga rád fog lel­ni, mi­vel ha egy pon­ton idő­zöl és nem csa­pon­gasz, úgy ne­héz­ség nél­kül vagy föl­lel­he­tő.

Fotó: Shutterstock