Énekeljünk!

tgymagazin.hu
éneklő nő a kanapé előtt
#boldogsághormon #éneklés #hangterápia #lelki egészség
Egyre többen fedezik fel, milyen nagy örömet jelent énekelni. Nemcsak jókedvünk támad tőle, hanem erősödik a szívünk és az immunrendszerünk, felszabadulnak a boldogsághormonjaink és megszabadulunk a stressztől. Ebből a szempontból teljesen mindegy, jó hangunk van-e vagy sem.

Az éneklés jó dolog, és erre mind többen jönnek rá. Ha nincs is olyan jó hangjuk, hogy kórusba felvegyék őket, egyedül vagy társaságban énekelnek, és ebben örömüket lelik. Ez a felismerés annál örvendetesebb, mert szakértők szerint nagyon sok ember kedvét már gyerekkorában elvették attól, hogy dalra fakadjon, ezért nem hajlandó mások előtt énekelni, legföljebb odahaza a zuhany alatt. Ez azért szomorú, mert a hangunk a személyiségünk része, és önkifejezésünk egyik eszköze. Aki nem bízik a saját hangjában
vagy nem szereti azt, annak az életminősége romlik.

Ha nem tudunk örömünkben nótázni, dúdolni, dünnyögni, akkor elhanyagoljuk életünk olyan fontos részeit, mint a öröm, az önszeretet és az önelfogadás. Emellett pedig a kreativitásunk sem képes kellően kibontakozni.

Az éneklés újbóli meghódítása

Akikben tehát elnémult a dal, jól teszik, ha újra felfedezik az éneklés örömét, megszabadulnak régi rossz tapasztalataiktól, és pozitívakkal helyettesítik őket. Az éneklés a legjobb módszer arra, hogy megszabaduljunk nyomott hangulatunktól, hiszen aki dúdol vagy fütyörészik, az nem lehet szomorú. Kialakíthatjuk a saját dallamainkat, megismerhetjük a saját erőnket, és ezzel közelebb jutunk önmagunkhoz, önmagunk elfogadásához.

Kezdetben természetesen szükség van némi bátorságra ahhoz, hogy rátaláljunk a saját hangunkra, hiszen a régóta fennálló blokádok nem oldódnak fel egyik napról a másikra. Ám ha az első akadályon túljutottunk, onnan már egyenes az út. A legjobb, ha hozzánk hasonló emberekkel éneklünk együtt egy csoportban. Ez azért jó, mert ha olyanokkal vagyunk együtt, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, akkor könnyebben megfeledkezünk a gátlásainkról, és hamarabb megtaláljuk az éneklés örömét. Mivel ez nem a teljesítményről szól, és nem lehet hibázni, senki nem érezheti úgy, hogy szégyenben maradt.

Németországban mára számtalan énekkör jött létre, ahol mindenkit szívesen látnak, ahol a cél az öröm, nem a mesteri hangképzés. Innen a kotta is hiányzik, elvégre nem mindenki tud kottát olvasni. A találkozásoknak része természetesen a mozgás és a tánc is, hiszen ideális esetben éneklés közben az egész ember rezgésbe jön. 

Boldogságkoktél az agy számára

Az éneklés örömet adó tulajdonsága abból következik, hogy ilyenkor boldogsághormonok szabadulnak fel az agyban: szerotonin, dopamin, noradrenalin, béta-endorfin és oxitocin.

Ma már több „éneklő kórház” is létezik a világon, ahol a páciensek rendszeresen együtt énekelnek, és ennek meg is van a pozitív eredménye. A müncheni Paracelsus Kórház volt az első, ahol ezt a terápiát integrálták a gyógyító módszerek közé. A betegek azt tapasztalták, hogy éneklés közben megszűnnek a fájdalmaik, úgy érzik, nincsenek kiszolgáltatva a betegségüknek, hanem ők maguk is tudnak tenni ellene valamit. Az éneklés a traumák, a mélyen fekvő sokkok feltárásában és terápiájában is segítséget jelent.

Az agykutatás legújabb felismerései szerint a gyerekagy számára az éneklés a legjobb táplálék. A zene már a legkorábbi életszakaszban jelentősen gazdagítja az életet, ezért is nagyon fontos, hogy a szülők közösen énekeljenek a gyerekeikkel, illetve az óvónők a kicsikkel. A tapasztalatok szerint az éneklő gyerekek minden szempontból jobban fejlődnek, ezért nyert teret Németország számos iskolájában a Canto elementar nevű mozgalom, amelyet támogat például az ismert énekesnő, Nena is.

Így használjuk a hangunkat!

A következő gyakorlatok segítségével megszabadulhatunk a stressztől, és tudatosan észlelhetjük a saját hangunkat.

ásító nő a kanapén
 A nyújtózkodás, az ásítozás és a sóhajtozás nemcsak a hangunknak tesz jót

Ásítás és sóhajtozás

Álljunk egyenes háttal, és vegyünk néhány mély levegőt. Nyújtsuk felfelé a karunkat, és nyújtózzunk meg minden irányban. Közben ásítozzunk és sóhajtozzunk kedvünkre, engedjünk szabad teret a hangunknak.

Élvezet

Álljunk lábujjhegyre és nyújtózzunk meg, mintha gyümölcsöt szeretnénk szedni egy képzeletbeli fáról. Ha sikerült, vegyük a szánkba és rágjuk meg lassan, élvezettel. Érezzük, ahogy a szánkban összefut a nyál. Dörzsöljük meg a hasunkat, és közben mondogassuk: hm, hm, hm. Élvezzük a hangokat és figyeljük, hogyan lazul el közben a hasunk.

Felegyenesedés

Hajoljunk előre, és lógassuk lefelé a fejünket. Utána csigolyáról csigolyára haladva egyenesedjünk fel, amíg újra egyenes lesz a hátunk. A mozgássor első harmadában lélegezzünk normálisan, a második harmadában lassítsuk a belégzés, és a harmadik harmadában kezdjük el hangosan mondani az A vagy az O hangot. Egy darabig még állva is hagyjuk, hogy a hang tovább zengjen.

Magánhangzókör

Ezt a gyakorlatot többen is végezhetjük egyszerre. Álljunk körbe, és valaki álljon a kör közepébe, majd mondassa a többiekkel a különféle magánhangzókat, például: A, E, I, O, U. Egy idő után cseréljenek, hogy mindenki sorra kerüljön. Ez a gyakorlat meghittséget és jótékony harmóniát teremt.

A mantrák ideje

A jóga népszerűségének növekedésével a mantrázás is mind elterjedtebbé vált, és  nemcsak a jógaórákon. Ha az ember nem is érti a szanszkrit szöveget, közvetett módon mégis megérti az értelmüket. A mantráknak rendkívüli gyógyító erejük van, nemcsak a szellemet nyugtatják meg, hanem a szerveket is harmonizálják.

A klasszikus mantraéneklés szupersztárjai Deva Premal és Miten. Fellépéseikre ugyanúgy megtelnek a sportcsarnokok, mint ha világhírű rocksztárok lennének. Deva Premalnak már a születésénél is mantrákat énekeltek, és koncertjein a közös éneklés része az élménynek.

Németországban gyakran rendeznek közös énekléseket például templomokban, idősotthonokban vagy kórházakban és rehabilitációs intézményekben. Az emberek szívesen vesznek részt ilyen eseményeken, és pozitív tapasztalatokról számolnak be: lelkileg és testileg is jó hatást gyakorol rájuk az éneklés. Az éneklés segítségével megelőzhetővé válnak olyan állapotok, mint a kiégettségi szindróma, a depresszió, a szívbetegségek és egy sor egyéb civilizációs megbetegedés. Mindez annak köszönhető, hogy a zene életörömet ad, és még csak pénzbe sem kerül.

Az éneklés pozitív hatásai

Az éneklés számtalan módon gyakorol pozitív hatást a testünkre, a szellemre és a lélekre. A híres középkori apátnő és misztikus, Hildegard von Bingen is azon a véleményen volt, hogy az éneklés általános gyógyszer, a szent nevek éneklése pedig az Isten iránti tisztelet legmagasabb rendű kifejeződése.

Az éneklés pozitív hatásai a következőkben nyilvánulnak meg:

  • jobban tudunk aludni,
  • lebomlik a stressz és a sok feszültség,
  • megakadályozza a burn-out szindrómát,
  • enyhíti a depressziót,
  • javítja az érzelmi kifejezőképességet,
  • javulnak a társas kapcsolatok,
  • erősödik az önértékelés,
  • javul a szív és a keringési rendszer működése,
  • serkenti a mély légzést,
  • fokozódik az izomtónus,
  • javul a testben az energiaáramlás,
  • boldogsághormonok termelődnek,
  • erősíti az immunrendszert,
  • feloldódnak a testi és lelki blokádok.

A dalokat könnyű megtanulni az éneklés során

Az énekkörökben olyan dalokat énekelnek, amelyeknek mind a dallama, mind a szövege egyszerű, könnyen megjegyezhető. Ezeket ismételgetik, ami nemcsak a megtanulást teszi egyszerűbbé, hanem a szellemet is megnyugtatja. Leáll a fejben a gondolatok állandó körforgása, és az egész test nyugalmi állapotra kapcsol. A légzés lelassul, az izmok ellazulnak, a stressz megszűnik. Mindenféle nyelven énekelnek, és különféle hangszerekkel (gitár, indiai harmónium, dob) kísérik a dalokat. A programhoz a körtáncok és a ritmikus mozdulatok is hozzátartoznak, ez fokozza a dalok hatását.

A hang is a lélek tükre

A szakemberek számára egyértelmű, hogy a hangunk visszatükrözi a lelkiállapotunkat. Ha például úgy érezzük, valami fenyeget minket, akkor a hangszalagok összeszorulnak, ezért a hangunk fojtottá és fakóvá válik. Ha haragszunk, beszéd közben a levegő erősen préselődik ki, ami nyomott hangot eredményez. Szorongásos állapotban nem záródnak rendesen a hangszalagok, ami akár teljesen el is veheti a hangunkat. Ha viszont harmóniában vagyunk önmagunkkal, akkor a hangunk tiszta és határozott.

A hangterapeuták abban tudnak segíteni, hogy a hozzájuk fordulók megtalálják a saját érzéseikhez vezető utat, a hangjuk visszajelzései alapján felismerjék, mi teszi őket kiegyensúlyozottá. Ezen kívül dolgoznak olyanokkal, akiknek valami gondjuk van a hangjukkal, és akik előadói képességeiket vagy kifejezőkészségüket akarják javítani. A hang a lelkiállapot barométere, és ezt mások is észreveszik. Ha tehát valaki nyugodtan és kiegyensúlyozottan akarja képviselni a saját érdekeit, jobban eléri a célját, ha nyugodt és laza, mint ha hangosan ordítozik.

Az éneklés terápiás hatása nem utolsósorban azzal magyarázható, hogy ilyenkor olyan felhangok szólalnak meg (a 3000, 5000 és 8000 hertzes tartományban), amelyek hozzájárulnak az izmok tónusának javulásához. A görcsös izmok ellazulnak, a renyhék feszesebbé válnak. Ezt az állapotot nevezik eutónusnak, ami az izomzat ideális tonizáltságát jelenti. Ez nemcsak a hangszalagok izmaira hat ki, hanem például a légzőizmokra is.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Hangok, jelek és kéztartások

Hangok, jelek és kéztartások

Alapvető kívánalom a spirituális rendszerekben az emberi energiarendszer tisztítása, harmonizálása. Ezek vallási filozófiák rendszerein keresztül…