Exkluzív: A figyelem titka

Előadásom után egy férfi vár rám.

Komoly, értelmes. Szerény. ‒

Szeretnék öntől kérdezni valamit. Tapasztalta-e, hogy a gyerekek manapság nyugtalanabbak?

‒ Mihez képest?

‒ Az elmúlt tíz-tizenöt évhez képest. Hangosabbak, nyugtalanabbak, zaklatottabbak. Nehezebb őket irányítani.

‒ Sok gyereket ismer?

‒ Tanár vagyok.

‒ Milyen tanár?

‒ Tornatanár. Tíz-húsz évvel ezelőtt nagyobb rend volt az óráimon. Most meg összevissza üvöltöznek, rohannak. Egyre nehezebb őket leállítani. Az is baj, hogy a mindennapos tornaórák ideges, izzadt felfokozottságát átviszik magukkal a többi órára is… Mást is tanítok. És képtelen vagyok nyugalmat teremteni.

Mit mondjak erre?

A zaklatottságot magam is tapasztaltam.

Önmagamban is.

A családomban is.

Ritka az olyan család, ahol manapság nyugalom van. Ahol nincs rohanás, figyelmetlenség, zűrzavar, szorongás, pörgés, idegesség.

A gyerekek mindig is szerettek pörögni. Sok bennük az erő, a zabolátlanság. Kis vadló mindegyik. Nem is kell őket korán betörni.

Itt azonban másról van szó.

Természetellenes vadságról. Idegességről. Olyan gyerekek üvöltözéséről, akiknek a szülei is zaklatottak, feszültek. Agresszívek. Talán azért is hangosak, mert megszokták, hogy senki sem figyel rájuk.

Nem üvöltenek, hanem túlüvöltenek.

Az ősi bölcselet a zaklatottságot a sötét idők jelének tartja. Pilinszky János írt erről valaha, az Új Emberben. Cikkének ez volt a címe: „A figyelem megszentelése.” „Aki velem van, összegyűjt – aki ellenem: szétszór” – idézi Jézus mondását, és ezt, Pilinszky szerint, nemcsak a szeretetre értette, hanem elménk és lelkünk összeszedettségére is.

Életünk titka a figyelem.

A koncentráció.

Amit nem összpontosított lélekkel csinálsz, abból semmi sem lesz. Sem vers, sem zenemű, sem zene, sem tánc, sem helyes számítás.

Szeretet sem ‒ ha nem figyelek rád.

És te se rám.

Még az Isten is azt kéri az embertől, hogy összeszedetten szeresse: teljes szívével, teljes lelkével és teljes értelmével – szétszórt lélek nem képes szeretni!

Ez jut eszembe, hazafelé menet.

Képzeletemben beszélgetek a tornatanárral.

‒ Nehéz dolga van, tanár úr, tudom. Mert a szétszórás világában élünk. Én egész életemben sportoltam. Ma is azt teszem, pedig hetvenöt éves vagyok. Fontos a mozgás. De nem úgy, ahogy azt a mai ostoba közgondolás véli. Az még senkit sem tett egészségessé, ha összevissza futkos, rohan és verekszik.

A sport lényege nem a testmozgás, hanem elsősorban a koncentráció.

Ez minden sport alapja. A súlyemelésnek, a tornának, a futásnak, az úszásnak. Minden küzdősportnak. Nem véletlen, hogy a keleti harci művészetek ősidők óta a figyelmet, a test és lélek összeszedettségét oktatják. Egy dojóban, ahol élet-halál harcot tanítanak, hosszú, néma csenddel és mozdulatlan meditáció val kezdik az edzéseket. Ez ma is így van, pedig a lélekvesztés sajnos ide is elért már. Akik nagy teljesítményeket értek el, bármelyik sportágban, nem csupán a rendszeres testmozgásnak, hanem a kigyakorlott, magasfokú koncentrációs képességeiknek köszönhetik az eredményeiket… Egy sportoló, de még egy testépítő is elsősorban koncentrációt tanul. Önfegyelmet. Önlegyőzést. Minden sport: a lélek sportja. És összeszedettséget, lelki erőt fejleszt, amit az ember végig tud vinni magával, akár egy életen is át. Ostoba szemlélet az, amelyik abból indul ki, hogy a gyerek egész nap ül, nosza, eresszük ki és futassuk meg, mint egy lusta kutyát.

Csakis azért, hogy a szervei „egészségesen” működjenek.

Edzeni a lelket kell. Erre semmi sem alkalmasabb, mint a sport. De ezt be kell építeni az órába! Tudatossá kell tenni a gyerekekben, hogy a lényeg nem a „mozgás” – mert erre az állat is képes ‒, hanem lélek összeszedettségének a megtanulása a test „nevelése” által…

Tanítsd meg a gyerekeket figyelni! Akármilyen nehéz! Kezdd az órát csenddel. Lenyugvással, önmagukra figyeléssel.

A fegyelem titka a Figyelem. Nem a külső erőszak! Később, amikor a fizikai mozgás már felpörgeti a szívet, és feszültté teszi az idegeket, próbálják meg a gyerekek nem elveszíteni a
figyelmüket. Egy úszó minden egyes mozdulatára figyel.

Egy futó minden lépésre. Minden lélegzetvételére.

Ilyesmiket gondoltam, hazafelé. Mindezeket bizonyára a tanár is tudta.

A sportolásnak nem az a lényege, hogy nem hízok el, és jobban működnek a szerveim ‒ a májam, a tüdőm, a vesém, a szívem. Nem az a célja, hogy „egészségesebben” éljek, hanem, hogy önmagamon dolgozzak. Testemen-lelkemen. Ez nincs külön. Aki ezt nem tudja, sohasem sportolt. És nem tudja, miről szól egy edzés vagy egy tornaóra.

Egy igazi tornaóra nem izom-, hanem lelkigyakorlat is! A figyelmet kell a gyerekeknek megtanítani! Tudom, hogy ez manapság igen nehéz. De csakis így tudják önmagukat legyőzni. A holtpontokon túljutni…

A torna az egyetlen olyan „tantárgy”, ahol az ember önmagán dolgozik.

Minden más tárgy másról szól: történelemről, számtanról, fizikáról, kémiáról…

De itt magunkat kell megtanulni.