Exkluzív – A hegymászás ezotériája
Városról városra hordozták a két hőst.
A sajtó és a filmhíradó mindenhol követte az eseményeket.
Egyik sajtókonferencia érte a másikat.
Hillaryt II. Erzsébet brit királynő óriási nemzetközi ünnepség keretében lovaggá ütötte.
Neve ettől kezdve Sir Edmund Hillary lett.
Tendzinget pedig sokan istenként kezdték tisztelni.
Sokan úgy gondolták, hogy Síva inkarnációja.
Amikor az újságírók megkérdezték Hillaryt, mi vonzotta őt erre az emberfeletti kalandra, miért akarta a csúcsot meghódítani, azt felelte:
– Azért, mert ott van. Ezt ő mondta először. Nemrég, amikor a két magyar hegymászó életét vesztette a Himaláján, sokszor hallottuk ezt a mondatot, amellyel életben maradt társai indokolták, mi vonzza őket erre a veszedelmes csúcsra:
– Azért, mert ott van.
Ez a mondat szállóigévé vált. Tendzing azonban mást mondott.
Sokáig úgy tudták, hogy a nepáli Khumbuban született, ami igen közel fekszik a Mount Everesthez.
Valójában a hegytől keletre, a tibeti Kharta-völgyben látta meg a napvilágot, de ezt politikai okból titkolta.
Nevét a kolostor lámájának a tanácsára vette fel.
A Tendzing Norgaj jelentése: szerencsés, hithű.
Amikor őt is megkérdezték végre, mi vonzotta a csúcsra, azt felelte, hogy ő a Himalája égbe nyúló hegységét mint kisgyerek látta az ablakából, és meg volt győződve róla, hogy ott lakik az Isten.
A kérdésre, hogy miért ment fel a csúcsra, azt felelte:
– Látni akartam az Istent.
Az istenség minden vallásban a hegyen lakik
Mózes is a hegyen találkozott az Úrral.
Jézus legelső nagy tanítását nem véletlenül hívjuk Hegyi Beszédnek.
Az egyik ember tehát azért mászott fel, mert vonzotta a diadal. A másik azért, mert találkozni akarta az istenséggel.
Az egyik hódítani akart, gyarmattá tenni a világ legmagasabb pontját – a másik gyermekkori álmát, életének értelmét kereste.
A két szemlélet hamarosan összeütközött
Faggatni kezdték őket: ki volt az első, aki a csúcsra lépett?
Ki tette meg az utolsó métereket?
A legutolsó lépést.
Hiába mondták, hogy ők ketten együtt, egymásba kapaszkodva húzták, vonszolták egymást szikláról sziklára.
Jobban összeforrtak, mint a sziámi ikrek.
Többször éltek át halálélményt.
Többször megmentették, újraszülték egymást.
Egymás erejéből, hitéből éltek.
Az újságírók, és most már az egész keleti és nyugati világ mohón várta a választ: ki volt az első?
A sokáig gyarmati sorban tartott, szegény és elnyomott Kelet az önérzetét akarta visszanyerni a választól.
Az akkor már szétesőben lévő brit világbirodalom pedig a felsőbbrendűség és nagyhatalom érzetét. A „Miénk a világ csúcsa!” élményt.
A két elválaszthatatlan sorstárs egymás ellen fordult.
A politikának sikerült széttépnie azt a csodálatos köteléket, amely a két férfit egymáshoz fűzte.
Többször mentették meg egymás életét.
Hol az egyik áldozta föl magát a másikért, hol a másik került halálveszélybe, hogy megmentse társát az eszméletvesztéstől, a lavináktól és a mélybe zuhanástól.
Hiába beszélt Tendzing a hegymászó csapatok különös, a hétköznapi életben sohasem tapasztalható testvéri egységéről, ami több, mint a legszorosabb testvéri összetartozás.
Hiába beszélt Edmund Hillary az emberfeletti erőfeszítésekről, a politikai légkör körülöttük egyre mérgezettebbé vált.
A hegyen az oxigén hiánya nem volt olyan fojtogató, mint lent, az ocsmány társadalmi indulatok légköre. Diplomatikus mondataikból nem derült ki, mennyire lettek ellenségek.
Nem tudni, mennyire gyűlölték már egymást.
Végsősoron Hillary egy angol úr volt, Tendzing csak egy nepáli szolga, aki úgy ismerte a hegyet, mint a tenyerét: itt élte le az életét.
Végül – ahogy várható volt – Tendzing szólalt meg először.
Ő oldotta fel botrányba fulladt hőstettük gyűlölettel teli feszültségét.
Azt mondta a tibeti serpa:
– Hölgyeim és uraim! Azt kérdik tőlem és társamtól, ki volt az első, aki a csúcsra lépett. Fél éve semmi mást sem kérdeznek, csak azt, hogy ki volt az első közöttünk, aki leelőzve a másikat, lábát a Himalája legmagasabb pontjára rátette… Most felelek rá… Edmund Hillary lépett először a hegycsúcsra… Ha szégyen, hogy én voltam a második ember a Mount Everest tetején, akkor együtt fogok élni ezzel a szégyennel.
Nemrégiben, amikor a két csodálatra méltó magyar fiú életét vesztette a csúcson, sokan nem értették meg tettüket.
Nem azért mentek fel, mert „a csúcs ott volt” – hanem azért, mert ott lakik az Isten.
Fotó: Shutterstock
