Exkluzív – A káosz világa

Van egy gyönyörű haszid történet.
Nehéz megfejteni.
Nem azért, mert nem érted. Hanem, mert nem jól érted.
Igazán megérteni valamit ugyanis nem azt jelenti, hogy az ember az eszével felfogja.

Nem azt, hogy a fejével, a józan logikájával megérti.
Hanem azt, hogy az igazságot ÁTÉLI.
Amikor a történet veled történik meg, a te szemeddel látod, a te bőröddel érzed és a te lelkeddel tapasztalod meg a tanulságot.
Amíg egy igazság nem a saját, megtapasztalt létélményed – nem a tiéd.
Tudsz róla. Érted is. De nem a tiéd.
Azt mondod: „Aha, jaj, de szép! Jaj, de igaz!”
De nincs tovább.
Ilyenkor szoktunk leírni egy-egy gondolatot, hogy később is emlékezzünk rá.
Elfelejtjük ugyanis.
Miért?
Mert nem a miénk.
Nem rólunk szól.
Csak egy információ.
Nem vérré vált tudás.
Nem éljük át, hogy a „bőrünkre megy a játék”.
Ezek után jöjjön a Martin Buber gyűjtéséből való történet.
„Mesélik, hogy a rabbit meglátogatta egyszer egy halott, aki korábban tekintélyes ember volt, és pénzt kért tőle, hogy megházasodhasson.
– Hát nem tudod, hogy te már nem köztünk élsz, hanem a zűrzavar világában?
A halott ezt nem akarta elhinni.
A rabbi fölemeltea kabátja szárnyát és megmutatta neki a halotti ruháját.
Később megkérdezte a rabbi fia:
– Apa, ha így van, lehet, hogy én is a káosz világában élek?
– Ha tudjuk, hogy létezik a káosz világa, akkor már nem abban élünk.”
Ennyi a történet.
Első olvasásra a holtak és az élők kapcsolatáról szól.
Sokan úgy költöznek át, hogy nem szűnik meg a földi tudatuk, „lent maradnak”, s nem értik, mi történt velük.
Hiába haltak meg, nem történik meg velük a nagy átváltozás.
Vagyis a tudatállapot megváltozása.
Folytatni akarják a földi életüket.
De nem ez a történet magva.
Nem ez a lényeges tanítása.
Hanem a „nem tudás”.
Ha valaki egyedüli valóságnak véli azt, amiben él: a káosz világában él.
Aki a földi-testi világot egyedüli valóságnak hiszi: a káoszban él.
Ezt mondja a rabbi a gyerekének.
„Ha most azt hiszed, hogy ez az egyedüli életed, amit jelenleg élsz – a káoszban vagy.
Ha azt hiszed, ez az egyedüli valóságod, hogy én itt rabbi vagyok, az apád, s te a fiam – a káoszban élsz.
Ez csupán a mi életmesénk, ennek az egyetlen életünknek az átmeneti szerepei.
Az nem úgy van, hogy az e világ: valóság, és túlvilág: álom.
A lényeg nem a két világon, hanem a tudatállapotodon van.
Vagy éber vagy, vagy kába.
Vagy látsz, vagy álmodsz.
Vagy a valóságban, vagy a zűrzavarban élsz.
Akár most is, ebben a pillanatban, itt, ahogy állsz előttem.
A lényeg nem a »világokon«, hanem a tudatunk állapotán van.
Mi most azt álmodjuk, hogy én az apád és te a fiam vagy.
Szép álom.
De álom.
Nem szabad egyedüli valóságnak tekintenünk.
A lét: káprázatszerű.
Álomszerű.
Ha ezt tudjuk: a valóságban élünk.
Álmodunk ugyan – de tudjuk, hogy ez csak egy álom.
De ha ebbe beleveszünk, és belealszunk, és százszázalékos valóságnak hisszük: máris a káosz világában vagyunk.
Fél szemed mindig legyen nyitva!
És ha pénzt kérsz majd tőlem, mert nősülni akarsz, én adok – de azért jusson eszedbe ez a
történet.
Hogy mesében élünk most is, itt is.
Nem baj.
De tudni kell, pajtás, hogy ez csak egy mese.
Életmese.
És az, hogy én ebben az apád, te meg a fiam vagy – csak a szerepünk benne.
És a házasságod is egy mese története lesz majd.”