Válaszol a Jóskönyv – Az erőtlenség ereje

Amikor a Boldogság c. könyvemet írtam, sok embert megkérdeztem, mi volt életének legboldogabb pillanata.

Egy asszony a következőt felelte:

– Kiskoromban egyszer falun voltam a nagymamámnál. Egyik délelőtt megálltam az utcán, lehajoltam, s a lábam között végignéztem a tájon. Mindent fordítva láttam: a házakat, az utcát, a templomtornyot… És akkor… nem tudom, miért… hirtelen nagyon boldog lettem!

Sokáig gondolkoztam, miért történhetett ez? Milyen összefüggés van a megfordult világ és a boldogság között?

Sokáig nem tudtam megfejteni.

Évekkel később, amikor a Jóskönyvet írtam, hirtelen újra felbukkant ez a kérdés. Olyan erővel, hogy nem tudtam elkerülni.

Az ősi Ji-kingben van egy jósjel, talán a „legboldogabb” jel, a 11-es, a Tai jele. Én Virágzásnak, Harmóniának fordítottam, van, aki Békének,maga a szó azt is jelenti: a legtöbb.

Így néz ki.

Mint látod, a Teremtő (három jang) van alul, és a Befogadó (három jin) van fölül.

Az Ég van alul és a Föld fölül. Pontosan fordítva, mint ahogy manapság gondoljuk.

Mi nem így látjuk, nem is így éljük.

Számunkra az Ég, „felettünk való” – és a befogadó, megtermékenyíthető Föld van lent és alul, a mélyben.

Hétköznapi tapasztalataink szerint az égbolt és a szikrázó nap van felettünk, s a mélybarna, sűrű anyaföld van alattunk.

Isten az „égben” – ember a földön van.

Az ősi kínai fordítva gondolkozik. Számára is van „ég alatti” világ, de ezzel szemben nem az „égi”, hanem az „ég előtti” világ van – ami a létrejött Mindenségnek a meg nem valósult, „ideális” állapotát jelenti. A megvalósult világban, vagyis az „ég alatti” világban azonban nem üdvös, ha a jang van fönt és „fölülről” uralkodik.

Ha fölül van a három jang és alul a három jin – vagyis a Teremtő Ég van fölül és alul a Befogadó Föld, az éppen a diszharmóniának a jele. Ez a 12-es jósjel, a Pangás jele, amikor a dolgok megrekednek, megállnak és rohadni kezdenek.

„Megrekedés – az embertelenség miatt” – mondja a könyv.

A taoizmus szerint a férfi legnagyobb erénye nem a dominancia, hanem az alázat.

Az igazi erő nem fentről erőszakosan hat – hanem lágyan alámegy. Nem üvöltéssel, hanem hallgatással vezet. Nem parancsol, hanem megért és odaadóan irányít. Nem erőszakos, hanem szelíd. Nem kőkemény, hanem bölcsen megértő.

Legnagyobb hatalma nem annak van, aki felül, hanem aki alul van.

Minden a mélységből, lentről, a névtelenségből indul.

Később Jézusnál tér vissza ez a paradox állítás: az „erő erőtlenségének” nevezi s egész sorsával ezt példázza.

A hegyi beszédben azt mondja: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik majd a földet.”

És a mennyországban az a legnagyobb, aki a legkisebb.

Ez rejlik a Tai, a Virágzás jelében is.

Hogy mi mennyire másképp gondolkozunk, arra a legérzékletesebb, sőt „legérzékibb” példa a nyugati ember szexuális szokása, melyben a férfi a nő fölött fekszik, s melyet a keleti s afrikai népek „misszionárius póz”-nak neveznek. Tradicionális kultúrákban, de még a mélyre hullott természeti népeknél is meglehetősen ritka az ilyen ölelés, melyben a férfi az asszonyt leteperi, elnyomja, fölébe kerekedik és súlyával teljes passzivitásra kényszeríti. A hindu szobrokon, Siva és Sakti ölelkezésében a nő szabad, nincs a férfi uralmában, csakúgy, mint a tantra-jógában vagy a taoista könyvekben, melyben a szexualitás meditatív, kultikus kérdéseivel foglalkoznak. A női energia mindenhol – látszólag – szabad, uralmi helyzetben van.

Vagyis pont fordítva gondolkodnak, mint mi.

Nálunk az erő: erőszakos. És a férfiak nem tudják megvalósítani az erő erőtlenségét.

Nem az a baj, hogy manapság a jang van hatalmi helyzetben, hanem az, hogy ez elromlott, gőgös, elvadult, konok jang, beképzelt, öntelt férfierő, mely képtelen az alázatra, s nem is érti annak harmóniateremtő, hatalmas erejét. Ez a zsarnok jang, a „gőgös sárkány” uralma.

Még a szavakat is megfordítottuk.

Azt mondjuk: a nő „odaadja” magát.

Holott ez éppen fordítva van: a férfi adja oda magát a nőnek! Odaadja a testét, a magját, még az erejét is. Nem véletlenül kimerítő, eloldó, gyengítő számára a valódi ölelés. Itt éli át a férfi az erő erőtlenségének igazi hatalmát: elgyengül az ölelésben, a nőé lesz ereje, magja, mindene. Ez az elgyengülés a férfilélek számára a beteljesülés. A teremtő pillanat. A teljes kioldódás, a „legyen a tiéd” önfeledt s néha bizony az éntudat kialvásával járó, álmosító öröme.

A nő pedig feltöltődik. Erővel, jövővel, élettel.

Ami a férfi számára egyetlen eloldó pillanat, az a nő számára hosszan lecsengő, ismétlődő állapot, melynek még az is lehet a következménye, hogy sorsa gyökeresen megváltozik: anya lesz.

„Virágzani” kezd. Amikor a Teremtő van alul és belül, s a Befogadó felül és kívül.

Pont fordítva, mint ahogy gondoljuk.

Mi a Pangás jelében élünk – ahhoz, hogy boldogok legyünk, meg kell fordulnunk!

Érdemes ezen gondolkodni, mert messzire vezet.