Válaszol a jóskönyv – Shen
Ez a Jóskönyv legmisztikusabb fogalma. A legősibb, legalapvetőbb szava.
Már-már úgy kezelik, mint egy ősi világból itt maradt, primitív hiedelmet, melyet ma nem kell komolyan venni, a könyv a nélkül is megáll a lábán.
A shen azt jelenti: szellem.
Ebben az esetben egy tanító szellemet jelöl. Ha kérdést teszel fel a könyvnek, ő válaszol.
Mi azt mondjuk inkább, a saját tudattalanunk, benső önvalónk üzen – nem hiszünk a szellemvilágban. Nem hiszünk abban, hogy a földi léten túl létezik egy magasabb világ. S főleg abban nem, hogy ez a világ kapcsolatban áll velünk. Hogy van ez?
Először is, ilyenkor eláruljuk, nem azt, hogy nem hiszünk az ősi hiedelmekben, hanem azt, hogy nem vagyunk igazán keresztények.
A Szent Szellem – vagy ahogy megbocsáthatatlan tévedéssel valaha fordították, a Szentlélek – a keresztény tanítás alapja.
Keleten a hagyomány élő lánca működött: élő mester élő tanítványnak adta tovább a tant.
Hiteles ember hiteles embernek.
Ez eleven láncolat, s éppolyan szerves, mint a genetikai örökség, melyet csak test adhat át testnek.
Nálunk nem.
Jézus Szent Szellemet ígért.
Ő fog majd tanítani benneteket! Ő mondja meg, hogy a bajban, szorongatott helyzetben mit tegyetek, mit mondjatok.
Saulnak nem volt mestere. Illetve, aki volt, egy neves zsidó rabbi, annak a tanításait nem követte.
Hirtelen Jézus kezdett élni benne – útközben ugyanis hangot hallott, egy misztikus érintést érzett, elvesztette az eszméletét, s amikor visszanyerte, más emberré vált.
Pál lett belőle.
Pál megtérése a kereszténnyé válás, a metanoia tipikus lélektani folyamata.
Ha egyáltalán „folyamatnak” lehet nevezni egy rövid ideig tartó, „villámszerű megvilágosodást”.
De ez nem mester-tanítvány kapcsolat eredménye volt, hanem egy transzcendens, szellemvilági érintésé.
Minden valódi keresztény valamilyen szinten érez, lát és hall. A hangra figyel.
S ha máshol nem, a misében találkozik a Szent Szellemmel.
Ha igazi a mise.
És ha valódi pap celebrálja, és valódi a hívő.
A shennek a mi világunkban nagyon ismerős fogalomnak kellene lenni.
Nem az, sajnos.
Pedig a művészetünk is így működik.
Inspiráció kell hozzá.
Nemcsak egy mű megalkotásához – a befogadásához is.
Az inspiráció azt jelenti, hogy szellemmel megtelítődni.
Lényegében ez médiumi állapot.
Az ember befogad valamit, ami magasabb rendű, mint a saját tudatszínvonala.
Vásáry Tamás világhírű zeneművészünk, aki ezzel tökéletesen tisztában van, sokat beszélt nekem arról, hogy egy jó koncertnél a művésznek többnek kell lennie, mint hétköznapi önmaga.
Éreznie kell a sajátos jelenlétet.
Ilyenkor ő médium.
Eszköze valami szelleminek.
Eszköze Mozartnak, Chopinnek és Liszt Ferencnek.
Eszköze a muzsika szellemének – mert az is van.
A zenének is van shenje, akit hallani, érteni s megszólaltatni kell.
Így vagyunk a Jóskönyvvel is.
Csakis ihletett állapotban halljuk a szavát.
Akkor értjük csak igazán – mert amit a shen üzen, az túl van a hétköznapi, „józan eszünk” színvonalán.
A shen belénk lát.
A múltunkba lát.
A jövőnkbe lát.
Léleklátó.
Aki a shent nem hallja s nem érti, az olyan, mint az ihlettelen zenész vagy az inspiráció – tehát valódi beavatás – nélküli pap.
Csak a szavakat olvassa. A mondatokat.
Nem érzi az „érintést”.
Nem érzi, hogy egy nálánál bölcsebb és tisztább entitás súg neki.
Nincsenek fülei a „hallásra”.
Ezek Jézus szavai – de a kínai képjelek között ez a legszebb és legragyogóbb: egy nagy fül, akinek súgnak.
Ez a bölcsesség.
Nem a fejünkbe összezsúfolt tárgyi tudás, hanem a magasabb világ meghallásának a képessége.
