Válaszol a Jóskönyv – Ting

Ez az 50-es jósjel neve. Jelentése: „Áldozati edény.”

Rejtélyes jel, főleg nekünk, mai embereknek. Az ősi Kínában ez egy háromlábú, kétfülű
bronzedény volt. A Birodalom jelképe, melyben az áldozatot bemutatták. Nem ebben főzték az áldozati ételt, csak elkészülte után tették bele, hogy az illata a szellemeké, az étel az embereké legyen.

Ez a jósjel arra biztat, hogy változz át. Szabadulj meg mindattól, ami túlélt és régi, s ami lelkedben nyers, azt most „főzd” meg, finomítsd meg, érleld meg.

A megújulás mágiáját kell most végrehajtanod.

Ez egy jóga – életjóga -, melyben érzéseidet, gondolataidat s emberi kapcsolataidat is fokozatosan átminősítheted.

Az agykontroll lényegében a Ting elvei szerint működik.

Fölismerem, mi az, amit magamban nem szeretek, s lelkemben a túlélt, kidobandó képek közé helyezem. S fölismerem, mi az az érték, amit viszont szeretek, amit meg akarok valósítani, ki az, akivé valóban lenni szeretnék, mi az a magasabb cél, amit el akarok érni. A képzelet mágiájával – és a láthatatlan világ segítségével – beindítom az átalakulás folyamatát, s ahogy az áldozati edényben a nyers megfő, itt a lelkünk finomodik, nemesedik, s élünk ezentúl egy méltóbb, harmonikusabb életet.

Ha háziasszony kapja ezt a jelet, jelentése lehet egyszerűen a nagytakarítás is.

Megkerülhetetlen törvény, hogy a világban minden elromlik.

Minden eszme, minden vallás, még a legszentebb gondolat is.

Nagytakarítás nélkül még a legharmonikusabb családi otthon is előbb-utóbb istálló lesz.

Ami kezdetben szép volt, megcsúnyul, ami tiszta, koszos lesz.

Ez mindenre igaz.

Még a szentkönyvekre is.

A könyv csak betű. Nem él. Az emberek élnek, akik olvassák. S aki él, az kopik, öregszik, koszolódik. Az embernek – de még egy igényes állatnak is – naponta meg kell tisztulnia. Ez a Ting tanácsa. Piszok pedig az – és most jól figyelj, mert titok -, ami tegnap még tiszta volt. Amit most nem szeretsz magadban, az nem más, mint elromlott, megrohadt, bezápult állapota mindannak, amit valaha szerettél. Pontosan úgy, mint egy lakásba: valaha behurcoltad, mert szeretted, kedvesnek tartottad, fontos volt neked – most pedig csak a helyet foglalja. Poros lett, túlélt, s ha ez ráadásul még valami szerves dolog volt, hús, gyümölcs vagy zöldség, ki kell dobni, mert megrohadt. Még egy konzervnek vagy a gyógyszernek is lejár a szavatossági ideje.

A Ting első számú üzenete, hogy meg kell szabadulni a túlélt dolgoktól.

Meg kell tisztulni s meg kell tisztítani.

Amikor C. G. Jung megkérdezte a Jóskönyvet, hogy „mi a dolgom véled”, a Ji King szellemei a Ting jelével válaszoltak neki.

Az ő értelmezésében ez azt jelentette, hogy feladatot kapott: a könyv titkát megőrizve megújítani.

Én is erre törekedtem, amikor a Jóskönyvet írtam.

A mi életünk és lelki szerkezetünk egészen más, mint egy több ezer évvel ezelőtt élt kínaié – minden szó mást jelent nekünk.

Mégis van valami alapvetően közös.

Valami, ami egyetemes, örök emberi, s ami minden időben, minden kultúrában és minden ember életében felbukkan.

Ezért – ha nehezen is – de megérthetjük egymást.

Az „új borhoz új tömlő kell” jézusi tanácsa ennek a Tingnek a jelmondata.

Nem szabad félni attól, hogy az „örök igazságot” mai szavakkal, a mai életünkre alkalmazzuk.

Az ősi Kínában is volt nagytakarítás – bár lehet, hogy Konfucius megborzadna, ha hallaná, hogy én ebből a szent jelből, ami eredetileg egy szakrális megtisztulási folyamatot jelentett, ilyen földszintes és mezítlábas dolgot hozok ki.

Ha megróna, elmondanám neki, hogy a mi Birodalmunkban már nincsenek „áldozati üstök”, mi nem jógázunk rendszeresen, nem ismerjük a lélek alchémiájának titokzatos munkáját, s még a magasabb szellemvilággal is csak egészen kivételes esetben kerülünk kapcsolatba.

Nekünk le kell fordítani a magasztos fogalmakat, a mi szellemi proletár nyelvünkre, ami egyrészt bizonyára szentségtörés, de másrészt, éppen a Ting tanács szerint, megőrzés is.

Nagytakarítás?

Igen.

Az ember csak akkor tud megújulni, ha a régit átminősíti vagy kidobja. Van, amivel már nincs mit kezdeni, ki kell hajítani. Nem könnyű, mert ragaszkodunk ahhoz, ami a miénk. A félelmeinkhez is. A szorongásainkhoz is. A szenvedéseinkhez is. Azt hisszük, meg akarunk szabadulni tőlük, de amikor eljön a pillanat, nem merjük őket kidobni. Ezek ugyanis ezer szállal hozzánőttek az énünköz, fáj, ha mozgatják, s ezért legjobb, ha nem bolygatjuk az egészet.

Aki már csinált nagytakarítást, tudja, hogy a megszokott rendetlenség feltúrása s egy-egy megszokott tárgy halálra ítélése milyen gyötrelemmel jár. Emlékektől megszabadulni még akkor is nehéz, ha azok rossz emlékek. S ha valaki a Tingben nem tudja ezeket átminősíteni, egy életen át cipelni fogja magával.

Nem tud „új életet” kezdeni.

Arra a kérdésre, hogy mikor indul az „új élet”, a Ting azt válaszolja: ma.

És arra a kérdésre, hogy mit csináljak a régivel, azt válaszolja, hogy részint minősítsd át, részint szabadulj meg tőle.

Felejtsd el.

El lehet felejteni egy rossz emléket?

A Ting azt mondja: igen.

Nem magát az emléket kell elfelejteni, hanem a rosszat, ami elmúlt.

Az, hogy a mai ember ennyit szenved a csecsemőkori, gyermekkori vagy a történelmi poklok traumáitól, azért van, mert a külső „birodalomban”, vagyis a társadalomban és lelkének „birodalmában” nincs áldozati üst, ahol minden szenvedését tanulsággá, minden baját erénnyé, minden félelmét bátorsággá és erővé nemesíthetné.