Beletörődsz-e az öregségbe, ha tudod, hogy van más út is?
Egy nap a tudomány meg fogja mutatni az embereknek, hogy az öregedésnek nem kell testi betegségekkel járnia, és nem kell tőle félni. A legnagyobb emberi szerencsétlenség nem az öregedésben van, hanem a betegségekben. Túlhajszolt életmódunkkal túlhajszoljuk testünket, amely fiatal szervezetekben is felgyorsítja az öregedést. A túlzottan igénybevett szervek, a környezeti mérgek hatásai és az abnormális ingerek (stressz) kimerítik a szervezetet, ami korai öregedést és halált okoz. Axel Carrel 1912 orvosi Nobel-díjas.

Közel ötvenéves vagyok, mégsem azonosulok ezzel a korral. Ha megkérdeznék, mennyinek tartom magam, akkor olyan 30 fölöttinek, aki mindent akar. Egy hónappal ezelőtt kaptam egy meghívást Berlinbe német barátomtól, akinek egy különleges vendége volt dr. Oscar Vargas-Machuca személyében. A 77 éves tudós, aki Ecuadorban született és dolgozik, közel harminc éve foglalkozik az örök fiatalság receptjével. Már rögtön az első találkozásunkkor bajban voltam, mert egy 70 év fölötti embert kerestem az étteremben. Képzeljék el, hogy ott ül az asztalnál egy 32 éves szőke fürtöske – ez volt Hoffmann úr –, és mellette egy korombeli, fekete hajú, jóvágású, latin típusú úriember, ő volt Vargas úr. Azok a tündérmesék jutottak eszembe, amikor megállították az időt valami varázslat segítségével. Jókedvűek voltak és fiatalosak. Sokat kerülgettük a kérdést, de aztán csak odafordultam Vargas úrhoz, és megkérdeztem, hogy mi az ő titka?
– Amikor 46 éves voltam, mint most ön, több mint 20 kiló súlyfeleslegem volt. Majdnem 100 kiló volt a testsúlyom, magas volt a vérnyomásom, és a cukorbetegség tünetei is megjelentek. Nálam ez együtt járt a magas koleszterin- és trigliceridszinttel. Gyomorpanaszaim és reumás ízületi gyulladásból származó gerinc-, térd- és ízületi fájdalmaim voltak. Tibiális ödémám volt, állandó fáradtságérzetem, gyengének és kialvatlannak éreztem magam. ?akacs és nehezen kezelhető volt a magatartásom, ami a családomnak nagyon sok gondot okozott. Egyszóval elviselhetetlenné vált az életem. Elkezdtem panaszaimra különféle gyógyszereket szedni, de egyik panaszom sem javult, sőt újabb gyógyszereket kellett fogyasztanom. Egyre kevesebb bizodalmam volt az orvostudomány iránt, ezért a táplálkozásterápia felé fordultam. Az általam használt módszert elválasztó diétának nevezem, ami azt jelen?ti, hogy hónapról hónapra más-más táplálékokat hagytam ki az étkezésemből, és figyeltem a reakcióimat. Az első komoly hatást akkor éreztem, amikor a cukrokat és a cukorszármazékokat hagytam el. A pajzsmirigyem alulműködött, és tudjuk jól, hogy ez az anyagcsere-folyamatokban milyen fontos szerepet játszik. Elkezdtem pajzsmirigy-tablettámra hormontablettát, illetve szerves jódot fogyasztani reggel-este. 16 nappal később 8 kilóval mutatott kevesebbet a mérleg, és két hónap múlva a testsúlyom 70 kilogrammnál normalizálódott, amit a mai napig is tartok. Tehát az egészség visszaszerzésével együtt jár egy kíméletes fogyás is. Azok az öregek a túlélők, akik szikárak és képesek lefogyni. Akik túlsúllyal élnek, azok nem élnek sokáig. Tehát az öregedésnek az első fontos állomása, hogy le kell fogyni, de nem bármi áron! A fogyás alapvető receptje, hogy méregteleníteni kell a szervez?tet, de erre még visszatérek.
![]()
77 éves vagyok, a testem és minden szervem normálisan működik, amit orvosi laboreredményekkel is bizonyítani tudok.
Mi az, amit eszem? Sokféle zöldséget, húst, tojást, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonából készült kenyeret, de ebből nagyon keveset. Az elmúlt 29 évben nem voltam beteg, és semmilyen gyógyszert nem szedtem azóta. Sokan mondják, hogy 55 évesnek nézek ki. Összefoglalva, egészséges ember vagyok és az öregedésem lelassult. Nem kell feltétlenül beletörődni az öregedésbe. S tudják, hogy mi a legcsodálatosabb tény, hogy minden páciensem ugyaneze?ket a pozitív eredményeket tapasztalta.
– Azt mondja egy magyar közmondás, hogy 40 évig tart az ember testére a garancia, utána szinte minden nap ajándék. Ha az embernek 50 éves korában nincsen semmilyen betegsége, az vagy hazudik, vagy már nem érzi a fájdalmakat.
– Először is tisztázzuk, hogy hogyan alakulnak ki a betegségek. Egészségünk dinamikus állapota a sejtpusztulás és a sejtregeneráció kapcsolatán alapszik, ami az életünk minden pillanatában zajlik. A gyerekeknek több sejtje képződik, mint amennyi elhal, innen adódik a növekedés jelensége. Az érett fiatal nő és férfi esetében a szervezet ugyanannyi sejtet termel, mint amennyi elhal, innen a kifejlett szervezetek egyensúlya. Az öregedő korban kevesebb sejtünk képződik, mint amennyi elhasználódik. Ebből adódik az idős szervezetek mennyiségi leépülése, és a már rosszul működő sejtek kénytelenek tovább működtetni a szervezetet. Sajnálatos módon az öregedő sejtek sokkal több salakanyagot, méreganyagot termelnek, többet, mint amennyit a kiválasztó rendszereink képesek kitisztítani vagy semlegesíteni. A salakanyagok lerakódnak az erekben, ennek következtében érelmesze?edést, vesekövet, epekövet, a hasnyálmirigyben működési zavart – ez a cukorbaj – okoznak, az idegrendszert terhelik, agyér-elmeszesedést, látás-, hallászavarokat stb. idézhetnek elő. Lassan, szükségszerűen leáll a szervezet összehangolt működése és beáll a halál. Az orvostudomány abban tesz csodát a mai világban, hogy a már gyenge szervezetet is képes életben tartani, gyógyszerekkel átvesszük ezeknek a szerveknek a működését, de miyen áron? Újabb betegségeket hozunk létre a szervezetünkben, ami viszont az életminőség romlásával jár.
– Egy másik magyar mondás szerint jó, ha az öregkor hosszúra nyúlik, csak ne tűnjön túl hosszúnak. Mert igenis, ha betegségekkel, nyavalyákkal keserítjük az öregkort, akkor az nem mondható kellemes állapotnak, az életminőségről nem is beszélve.
Minden betegségnek az alapja hiánybetegségekre vezethető vissza, ami táplálkozásunkból ered?
Tápanyaghiány/alultápláltság következményei:
1. SZEGÉNYES TÁPLÁLKOZÁS
– Elsődleges: nem eszünk eleget
– Másodlagos: eleget eszünk, de nem jut el a célhelyre
okai:
1. Felszívódási-, szállítási elégtelenség
2. Megnőtt szükséglet-, lebontás vagy ürítés
2. MEGVÁLTOZOTT ÉLETTANI ÉS BIOKÉMIAI FOLYAMATOK
3. ÉLETTANI JELEK, A HIÁNYOK MEGJELENÉSE TÜNETEKBEN
4. HALÁL
– A gond ott van, hogy az emberek akkor kezdenek el bármit is tenni egészségük érdekében, amikor már olyan komoly hiányjelek mutatkoznak, amik betegségként jelennek meg a szervezetünkben, és ez már tulajdonképpen majdnem a halál előtti állapot, amit nagyon nehéz visszafordítani. Milyen butaság, hogy az ember akkor kezd tenni valamit egészsége érdekében, amikor a szervezete már majdnem teljesen feladta. Az ételeink tápanyagokban szegények, ráadásul a főzéssel még tovább csökkentjük ezeknek a mennyiségét. Így kevesebb hasznos „üzemanyaghoz” jut a szervezetünk, mint ami szükséges a sejtjeink teljes regenerálásához, ezért évről évre fokozatosan degenerálódik, leépül szervezetünk. Amikor nem jut a szervezetbe megfelelő mennyiségű regeneráló anyag, akkor az öregedés felgyorsul, csökken a szervezet védekezőképessége, a sejtek szaporodóképessége, és betegek leszünk. Időskorban fokozódik ez a folyamat, mert a tápanyagok felszívódásának hatékonysága is csökken. A tápanyaghiányok következtében az emésztőrendszerünk felszívóképessége egyenes arányban csökken, tehát beindul egy leépülési folyamat, aminek a végeredménye halál.
– Hogyan lehet ezt a folyamatot lelassítani?
– Az egészség egyensúlyi állapot eredménye, amit folyamatosan, pillanatról pillanatra fenn lehet tartani nemcsak tudatos cselekvéssel, hanem akaratunkkal is. Ez az egyensúlyi állapot a homeosztázis, ami a sejtelhalás és a regeneráció közötti egyensúlyból származik, és a táplálkozás által bevitt megfelelő minőségű és menynyiségű tápanyagokkal valósítható meg. Attól a pillanattól kezdve, hogy megszülettünk, ennünk kell. Az elfogyasztott táplálékot két dologra használja a szervezet: energianyerésre és a szervezet újraépítésére, regenerálására. A termodinamika második főtétele ránk is igaz: minden romlik, szétesik, tönkremegy. A törvény tulajdonképpen azt mondja ki, hogy a természetes folyamatok rendezetlenné alakítják a testek és rendszerek állapotát. Idővel minden rendezetlenné válik, bomlik. Gondoljunk csak arra, mi történik a lakásunkkal, ha „kényelmesen“ magára hagyjuk egy ideig: nem takarítunk, nem rendezünk vagy javítgatunk állandóan. A természetes folyamatok rombolják, a rendezettből rendezetlenné alakítják. Szükség van a kezünk hasznos, célszerű munkájára, hogy fenntartsuk a rendezettséget. Ezt az elméletet a testünkre is levetíthetjük. Ahhoz, hogy lelassítsuk ezt a folyamatot és szervezetünk állapotát állandó szinten tudjuk tartani, építőköveket és energiát kell bevinnünk. Ha valaki nem eszik 30-40 napig, biztos, hogy meghal.
– De ha rendszeresen eszünk, akkor mégis mi lehet a probléma?
A civilizált társadalmak fő problémája az, hogy nagyon sokat eszünk, mégis alultápláltak vagyunk. Ételeink organikus eredetű összetevőkből épülnek fel, mint a hús, tojás, tej, zöldségek, lisztek és cukrok, zsírok. Táplálékunk 70%-a víz, 30%-a szilárd anyag. Egy kis számítással könnyen bemutatható, hogy mennyi pontosan az ételekkel bevitt – sejtregenerálásunkhoz szükséges – tápanyagok mennyisége naponta. Például az előbb felsorolt összetevőkből álló 500 gramm étel – ha a 70%-a víz – 150 gramm szilárd anyagot tartalmaz. A 150 grammból vonjunk le 60%-ot – ami szénhidrát és zsír –, mert ezek a tápanyagok csak energiát adnak a sejtregeneráláshoz. A megmaradó 60 gramm nyers fehérjét csak főzés után leszünk képesek elfogyasztani. A főzés a tápláló fehérjemolekulák 80%-át lebontja, elpusztítja, amely után 12 gramm érdemileg felhasználható fehérje, mint tápanyag marad. Tehát 500 gramm táplálékból 12 gramm anyagot tudunk beépíteni a szervezetünkbe, ezzel regeneráljuk sejtjeinket, és építünk újakat. Ennyi étel megdöbbentő kalóriabevitelt jelent, ami zsírpárnáinkban érzékelhető, ugyanakkor 12 grammnyi sejtet építő tápanyaghoz jut szervezetünk. Akkor logikus, hogy ezt a 12 grammnyi sejtet építő tápanyagot kell bejuttatnunk ahelyett, hogy az 500 grammnyi sok esetben felesleges „szemetet” fogyasztanánk el.
– Ha az ételek tápértéke 80%-a főzéssel tönkremegy, akkor miért főzik az ételt?
– A tűz „feltalálása” azért volt kolosszális az ember életében, mert addig, amíg a tüzet nem használta, a húsokat csak erjesztett formában volt képes elfogyasztani. Az érlelődő hús napokon keresztül odacsalogatta az erdő ragadozóit is, ami sok esetben őseink pusztulásához vezetett. A tűz hasznosításával tudta csak a fehérjéket olyan állapotba hozni, hogy szervezetünk képes legyen lebontatni. Sajnálatosan az emlősök közül az emberi szervezet emésztése a legelmaradottabb.
A főzés hatása az ételre az, hogy azonnal fogyasztható, viszont a tűz károsítja a fehérjék sztereokémiai felépítését, megváltoztatja a molekulák irányultságát, ezért az emésztőenzimek nem ismerik fel azokat.
– Ezekkel a tényekkel szembesülve miért nem halt ki az emberi faj?
– Feltételezésem szerint nem megy tönkre az összes tápanyag, marad egy kevés molekula, ami túléli az ártalmakat és biztosítja életünket. Viszont ettől még nem vagyunk biztonságban, a betegség és a korai öregedés veszélye fenyeget, ami tragédiával végződhet. Ezért a szervezetünknek szüksége van egy koncentrált tápanyagra, egy étrendkiegészítőre, mely képes a homeoesztázis fenntartására, azaz az öregedési folyamat lelassítására.
– A Vargas-féle természetes tápanyag-koncentrátumot mi még Magyarországon nem ismerjük.
– Egyelőre nem is kell, hogy megismerjék, mert nincs még mód arra, hogy ezt a korlátozott mennyiségben előállított, anyagcsere-harmonizáló és esszenciális tápanyagot a magyar fogyasztók is megismerhessék. Jelenleg Ecuadorban, illetve itt, Németországban egy szűk kör juthat hozzá. A sorsban soha sincsenek véletlenek! Szerintem azért hívta meg magát is Hoffmann barátom, hogy ezeket az új gondolatokat megismerhesse és elgondolkozzon rajtuk.
– Mik is azok az esszenciális anyagok, amik a szervezet számára nélkülözhetetlenek?
– Ezek azok az anyagok, amiket csak a táplálékkal lehet bevinni a szervezetbe, ahhoz, hogy feltöltődjünk, fenn tudjuk tartani sejtjeink optimális működését. Ezeket az anyagokat testünk nem képes előállítani, ettől esszenciálisak. Ezek az anyagok nélkülözhetetlenek az élethez. Mindegyik fajnak 40-50 esszenciális anyagra van szüksége, melyek a szénhidrát, zsírok, fehérjék, szervetlen vegyületek (ásványi anyagok, vitaminok, víz és oxigén) formájában találhatók meg ételeinkben. Esszenciális anyagok a szénhidrátoknál a glukóz, a zsíroknál a linol és lionolénsav, az aminosavak közül az alanin, aszpargin, cisztein, aszperticsav, glutaminsav, fenilalanin, glicine, histidin, izoleucin, triptofán, tirozin, valine valin vitamin: retinol (A vitamin). Ezen esszenciális elemek együtt és más elemekkel együtt látszólag nem is olyan fontosak, ha az ételek nevét mondjuk (pl.: hús, tojás, zöldségek, gyümölcsök, gabonák és azok származékai, cukrok és azok származékai). Amikor ezeket az ételeket elfogyasztjuk, az emésztés alatt „pici részekké daraboljuk”, és a szervezet így tudja feldolgozni. Ezek után a tápanyagok az anyagcsere biokémiai folyamatain mennek keresztül, amivel vagy energiát biztosítanak életünkhöz, vagy sejtjeink alkotóiként, alkatrészeiként az új sejtek építésében vesznek részt. Fontos kihangsúlyozni, hogy ezeknek az esszenciális anyagoknak speciális térbeli formációban kell lenniük, hogy az enzimjeink felismerjék őket, és élettani funkciójukkal tudjanak ellátni. Ezért nagyon fontos, hogy a fehérjék/aminosavak balra forgató és a szénhidrátok jobbra forgató térbeli orientációban legyenek. A mesterséges tápanyagok, a mesterséges esszenciálisnak tűnő anyagok, amelyeket az ember próbál előállítani, pont ezekkel a képességekkel nem rendelkeznek. Enzimjeink számára térbelileg nem felismerhetőek, ezért nem, vagy csak nagyon kis százalékban képesek beépülni a szervezetbe. Sokkal fontosabbak számunkra a természetes vitaminok és ásványi anyagok, még ha kisebb százalékban is tartalmazzák a szárított zöldségek, gyümölcsök ezeket az ásványi anyagokat. A szervezetben sokkal jobban hasznosulnak, beépülnek, méghozzá azért, mert a megfelelő térbeli információkkal rendelkeznek, enzimjeink számára felismerhetőek. Hiába fogyasztunk komplett multivitamint, amit mesterséges anyagokból állítottak össze, nem ér annyit a szervezet számára, mintha például egy adott szárított zöldségtablettát kapnánk be céklából, búzafűből vagy zöldárpából. Az összes élettani információk benne vannak a készítményben.
– Ha jól értem önt, Vargas úr, akkor a meglévő táplálékainkból ön minden olyan anyagot kivont, ami szervezetünk megújításához, illetve az öregedő szervezetben az új sejtek előállításához még nagyobb inspirációt adnak. Megpróbálja utolérni a szervezet genetikai öregedését oly módon, hogy az ön által bevitt anyagokkal sokkal több új sejt születik, mint amennyi elhal, vagy leg- alábbis megpróbálja elérni az egyensúlyi állapotot. Nem fél?attól esetleg, hogy visszatérünk a csecsemőkorba – de ezt már viccesen kérdeztem?
– A lényeget nagyjából érti, a sejtelhalásról és az új sejtek, egyre több sejt termeléséről. Ez úgy jelentkezik egy idősödő embernél, hogy a súlyvesztése, izomvesztése visszafordul, tehát olyan telt lesz, mint én, kisimul a ránca, egy kevés mozgással még az életerőm, fizikai kondíciós képességeim is helyreálltak. Második lépcső természetesen a méregtelenítés. A méregtelenítés alapvetően fontos a mai világban, mert az emberek környezete tele van mérgekkel, ha beleharapunk egy kalácsba, ha a ruhánkat felveszszük vagy parfümöt fújunk magunkra, ugyanúgy mérgeket veszünk magunkhoz. Ehhez viszont a májat kell támogatnunk a méregtelenítésben, mint fő méregtelenítőnk. Amiért én önt idehív?tam Berlinbe, amiért idejöttem önhöz Ecuadorból, az az, hogy az önök kombuchatechnológiáját terjesszem el Dél-Amerikában. Megkóstoltam már sokféle készítményt, de az Amerikában kapható kombuchájuk volt a számomra a legjobb, laboratóriumban megvizsgáltam, betegeimen kipróbáltam, és a méregtelenítésben a kombuchát tartom a legjobbnak. A másik tulajdonság, ami nagyon tetszett az önök termékeiben, az emésztőrendszerünkben pangó és lerakódott hasznosíthatatlan anyagok kiürítése az enzimaktív tablettáikkal, ami elég sok bromelint és papaint tartalmaz, ezeket a készítményeket fantasztikusnak tartom, és szeretném ezeket gyártani Ecuadorban. Innen nem tudom elszállítani, de nagyon fontosnak tartanám, hogy betegeimnek oda tudjam adni.
– Vargas úr, mióta önt hallgatom, azon gondolkodtam, hogy mi lenne az az ellenszolgáltatás, amit én önnek tudnék nyújtani csak azért, hogy Magyarországon is megismerhessék az ön készítményét. Szeretnék Magyarországon is ilyen fiatalos öregurakkal társalogni, mint ön, mert amilyen káros hatásokról beszélt, a bennünket körülvevő mérgekről, a túlhajszoltságról, sajnos a magyar embereknél hatványozottan jelentkeznek.
Úgy tudom, hogy a Vargas-féle fiatalító tápszer az amerikai tehetősebb emberek kiváltsága. Hogyan tudnánk abban közreműködni, hogy a kombuchatechnológiát, illetve a mi termékeinket átadjam azért, hogy a magyar nyugdíjas is az elérhető áron hozzájusson ehhez a készítményhez. Azt hiszem, az ön nevét nagyon hamar, nagyon sok korosodó ember ismerné meg Magyarországon. Ha csak a fele igaz annak, amit elmondott, akkor istenként fogják tisztelni a mi országunkban is.
– Nagyra becsülöm, higgye el, azt a tudást, amit a kombuchába fektetett. Nincs még egy ilyen jó minőségű kombucha a világon, amit önök állítanak elő, és higgye el, nincs még egy olyan készítmény, mint a Vargas-féle táplálékkoncentrátum, amit én hoztam létre. Azon fáradozom én is, hogy a magyar emberek magyarországi árakon érhessék el ezt a készítményt. A szociális érzékenységem hasonló, mint az öné. Ecuadorban is nagyon sok szegény ember él, ahol a végtelenségig kizsigereli őket a vadkapitalizmus. A termék valóban a XXI. század túlélési programjának része. Ha az emberek visszaszerzik az egészségüket és megőrzik fiatalságukat.
Nem kell beletörődni az öregségbe!