Gyógygombák egészségmegőrző hatásai

tgymagazin.hu
#diabétesz #gomba #rákgyógyítás #túlsúly #vérnyomás
Az ázsiai gyógyászat már régóta alkalmaz gombákat különféle betegségek megelőzése és gyógyítása céljából. Nálunk ez a tudás átmenetileg feledésbe merült. Ugyanakkor az elmúlt harminc év során a gombák gyógyhatását számos vizsgálat tanulmányozta. Ezek eredményeként kiderült, hogy a gombák jó hatással vannak az időskori cukorbajra, a köszvényre, a szívinfarktusra, a magas vérnyomásra és a rákra.

A gyógygombák a legkalóriaszegényebb ételek közé tartoznak, ugyanakkor számos értékes tápanyagot tartalmaznak: B-vitaminokat, káliumot, magnéziumot, foszfort, vasat, mangánt, cinket, szelént és krómot, valamint rostokat (2-8 g/100 g friss gombában), létfontosságú fehérjéket és az immunrendszert erősítő glukánokat és poliszacharidokat.

Biogombák előnyben

Friss csiperkét, shiitake- és laskagombát a legtöbb zöldségesnél kaphatunk. A vadon termő gombáknál fennáll az a veszély, hogy radioaktív vagy nehézfémszennyeződések találhatók bennük, ezért inkább termesztett gombát vegyünk, méghozzá biotermesztésből származót. Néhány gombaféle termesztésével otthon is megpróbálkozhatunk, míg szárított változataikat leginkább ázsiai termékeket kínáló boltokban találjuk meg. Ezenkívül vásárolhatunk gombaport és -kivonatot is. Ezek közül a por tartalmazza a legtöbb eredeti anyagot. A kivonatokban az oldható alkotó elemek találhatók meg, ugyanakkor a pornál koncentráltabban tartalmazzák az immunrendszer erősítésére alkalmas glukánokat és poliszacharidokat. Éppen ezért előnyben részesítik őket a rákterápiában. A nagy koncentrációjú kivonatok lényegesen drágábbak a pornál.

A friss gombákat (gyógygombák) szedés után hamarosan fogyasszuk el. A szilárdabb húsú változatokat, mint a shiitake vagy a laskagomba, körülbelül négy napig tarthatunk el a hűtőben. Sose tegyük azonban nejlonzacskóba, hanem papírzacskóban vagy enyhén nedves kendőbe takarva tároljuk.

Ahogyan minden élelmiszer, úgy a gomba is kiválthat egyéni túlérzékenységet. Ha a friss gomba (gyógygombák) fogyasztását követően olyan kellemetlen tünetek lépnek fel, mint hányás vagy émelygés, le kell mondanunk a gombaevésről.

Shiitake – nemcsak nátha vagy allergia esetén jó

A shiitake gombát egészségmegőrző hatása és finom, aromás húsa miatt tartják nagy becsben. A sampinyon és a laskagomba mellett világszerte ez a harmadik leggyakrabban fogyasztott gomba. Általános erősítőként napi három-négy gombát együnk belőle, gyógyító hatása napi nyolc darabtól bontakozik ki.

A shiitake Kelet-Ázsiában őshonos, elpusztult fákon él, elsősorban tölgyön, gesztenyén és bükkön

A shiitake-gomba a lentinan nevű poliszacharidot tartalmazza, ennek tulajdonítják a gomba tumorgátló hatását. Különösen hasznos a shiitake az emésztőrendszer, a tüdő és a petefészkek rákja esetén. Japánban a lentinant gyomorrák ellen is használják. Ezen kívül a gomba pozitív hatást fejt ki a reumatikus panaszokra, például az ízületi gyulladásokra. A gombában található eritadenin nevű telítetlen zsírsav bizonyítottan csökkenti az LDL-és növeli a HDL-koleszterin szintjét, ezzen csökkenti a szívinfarktus és a szélütés veszélyét. Ezen kívül serkenti az inzulin termelődését, csökkenti a vérben a húgysav szintjét, ezzel előnyös köszvény esetén. Ázsiában a shiitakét influenzás fertőzések, vérellátási zavarok ellen, illetve az öregedési folyamat lelassítására is használják.

A shiitake fogyasztása ritka esetekben vörös, korbácscsapásra emlékeztető elszíneződéseket alakít ki a bőrön, főként akkor, ha nem melegítik meg eléggé. Ezért kell jól felhevíteni. Ha azonban a reakció mégis kialakul, ne együnk több shiitakét.

Laskagomba és sampinyon magas vérzsír és vérnyomás ellen

A kagyló formájú laskagomba csökkenti a vérzsírok szintjét és tumorgátló hatása van. Magas koleszterinszint ellen napi 3-9 g gombaport vagy 30-90 g friss gombát szedjünk.

A laskagombát ízletes étel volta miatt termesztik, honi erdeinkben azonban vadon is nő

A friss csiperkegomba jól beválik köszvény, székrekedés ellen és fogyókúra részeként. A benne lévő tiroszináz nevű enzim csökkenti a magas vérnyomást. A kínai népi gyógyászatban szoptató anyáknak a tejelválasztás serkentésére javasolják a csiperkegombát. Kivonata mérsékli a szöveti szaporulatok és baktériumok szaporodását. Általános egészségmegőrzésre heti kétszer 100-150 g sampinyon fogyasztása javasolt.

A süngomba erősíti az immunrendszert

A süngomba (hericium) másodlagos növényi hatóanyagokat tartalmaz, amelyek serkentik az immunrendszer működését. Ezért használják a gyógygombák közül kiegészítőszerként rákos megbetegedések, főként emésztőrendszeri rákok esetén.

A süngomba furcsa külseje ellenére finom ehető gomba, kerek, golyószerű testén puha, hosszú tüskék ülnek

Az még vita tárgya, beválik-e Alzheimer-kór esetén, mivel bizonyos hatóanyagai, például az erinacin, serkentik az idegsejtek növekedését. Gyomornyálkahártya-gyulladás esetén is úgy néz ki, pozitív hatással rendelkezik. Ma már világszerte termesztik.

A júdásfülgomba serkenti a vérellátást, megakadályozza a trombózist

A júdásfülgomba (auricularia) kissé ízetlen, ugyanakkor a hatása annál erősebb. Vizsgálatok szerint megakadályozza a vérrögök kialakulását.

A júdásfülgomba Európában és Ázsiában elsősorban elpusztult bodzabokrokon nő. Tavasszal szedhető

Ezenkívül a gomba poliszacharidjai erősítik az immunrendszert, és alacsonyabbá teszik a vér koleszterin- és triglicerid szintjét. Betegség esetén tanácsos a gomba szárított változatát leforrázva, teaként inni.

Vizelethajtó és rákellenes hatású a tüskegomba

A tüskegomba (Polyporus umbellatus) elsősorban vízhajtó hatású, éppen ezért Kínában hagyományosan ödéma ellen rendelik.

A tüskegomba nálunk főként tölgy- és bükkerdőkben nő

Kivonata antibakteriális és bizonyított rákfékező hatása van. Kínában a gombát jó húsz éve használják tüdőrák és leukémia esetén. Gyógyszerként vagy a gomba teáját isszák (szárított gombából vagy porból), vagy kivonatát kapszulaként.

Maitake cukorbaj, magas vérnyomás és rák esetén

A maitake gomba vadon nő Európában és Ázsiában, de termesztik is. Tudományos vizsgálatok szerint csökkenti a vércukor szintet 2-es típusú diabétesz esetén. Alkoholos kivonata csökkenti a vérnyomást, vizes oldata a koleszterinszintet.

A maitake nálunk ősszel jelenik meg öreg tölgyek és szelídgesztenyék tövében, néha bükkösökben is

Éppen ezért fontos a megcélzott hatásnak megfelelő oldatot választani. Ezen kívül a gomba serkenti az immunrendszer működését, és ezzel gátolja a tumor növekedést.

A halhatatlanság gombája túlsúly ellen: reishi

A japán reishi (kínai nevén lingzhi) fás jellege miatt nem ehető gomba, de a természetgyógyászat gyógyító hatásúként tartja számon rák, magas koleszterinszint és vérnyomás esetén. A reishi-készítmények pozitív hatását a daganatok vissza fejlődésére vizsgálatok igazolják.

A reishi fiatal formájában piros ujjakra hasonlít, gyakran elágazik. Nálunk nemcsak erdőkben, hanem parkokban és kertekben is előfordul, élő fák tövében

Kínában hagyományosan túlsúly, de allergia és légszomj, valamint vese- és ízületi gyulladás ellen is használják. Egy osztrák tanulmány szerint a gomba enyhíti a neurodermitisz tüneteit is. A kínai és japán hadseregben a reishit magaslati betegség ellen alkalmazzák.

A tintagomba szabályozza a vércukor szintjét diabétesz esetén

A gyapjas tintagomba (coprinus) Európában és Ázsiában egyaránt megterem. Fiatal változata ízletes, fogyasztható gomba, mihelyt azonban a kalap karimája felfelé hajlik és sötétre színeződik, többé nem ehető.

A távol-keleti orvoslás a tintagombát aranyér és székrekedés ellen használja. Ezen kívül szárított pora csökkenti a vércukorszintet. Hasonló tulajdonsággal rendelkezik a friss gomba is (100-200 g), termesztett és vadontermő változata egyaránt, de ez utóbbi erősebben. Tudományos vizsgálatok szerint por változata gátolhatja a rosszindulatú daganatok növekedését.

A gombák nem csodaszerek. Ugyanakkor számos olyan, tudományosan vizsgált hatóanyaguk van, amelyek kiegészítő terápiaként szóba jöhetnek többféle betegség esetén, illetve erősítő és stabilizáló hatásúak. Mindez elegendő ok arra, hogy a korábbinál gyakrabban főzzünk gombát.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Prosztatarák ellen együnk gombát!

Prosztatarák ellen együnk gombát!

Sok rákbeteg igyekszik étrendje révén is kedvezően befolyásolni betegségét. Úgy tűnik, prosztatarák esetében a gomba…
A magas vérnyomás csökkentése ájurvédával

A magas vérnyomás csökkentése ájurvédával

Míg a magas vérnyomás – legalábbis egy bizonyos szint alatt – önmagában nem okoz panaszt,…
Pecsétviaszgomba  (Ganoderma lucidum)

Pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum)

Ha a gombák gyógyhatásáról esik szó, a legtöbb embernek a penészgombák és Fleming 1929-es felfedezése,…
Tallózás a növénygyógyászat világából – Tetűirtó kommandó a biokertben

Tallózás a növénygyógyászat világából – Tetűirtó kommandó a biokertben

Biotermesztésű zöldséges- és gyógynövénykertünkben fogadjuk szívesen látott vendégként a fátyolkát, katicabogarat és a zengőlegyet, mert…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Gyógyító trópusi gyümölcsök

Gyógyító trópusi gyümölcsök

A trópusi gyümölcsök nemcsak finomak, de tele vannak vitális anyagokkal, mikrotápanyagokkal. Aki rendszeresen fogyasztja ezeket,…
Fogyó hold

Fogyó hold

Hazánkban a felnőtt lakosságnak több mint a fele küzd kisebb-nagyobb mértékben az elhízással.
Shiitake gomba, a „véraktivátor immuníció”

Shiitake gomba, a „véraktivátor immuníció”

Dr. Babulka Péter egy régóta hiányzó könyv megírására adta a fejét. Orvosok, természetgyógyászok egyre jobban…
Tallózás a növénygyógyászat világából – nyári receptek

Tallózás a növénygyógyászat világából – nyári receptek

Újdonságok, érdekességek, receptek gyógynövénykedvelőknek!