Reflux, az elsavasodás reflexe
„S amikor az állatról vagy a növényről valamit lehasítanak, a tag vagy darab elpusztul. A kő ugyanakkor megkönnyebbül, szenvedése kisebb lesz. S amikor a lehasított követ felállítják, a kő úgy érzi, hogy legyőzte a benne lévő súlyt. Ezért fejez ki minden oszlop diadalt.”
(Hamvas Béla)
Mi is ugyanígy vagyunk, amikor érzésektől teli, alaktalan, deformált testünket tudatossággal kezdjük el kívül-belül megváltoztatni. Minden lehulló cafrang, maszlag, káprázat csak tisztítja a formát, és a végén ott állunk, mint a diadaloszlop, megtisztulva, egészségesen. Mindaddig, amíg nem vagyunk képesek levésni az élet alatt ránk rakódott felesleget, addig csak alaktalan kőként vonszoljuk a testünket. Mikor a tudat felébred, teszi a dolgát. Illő módon táplálkozik, illő módon gondolkodik, illő módon él. A lélek is felszabadul és a végén ott áll előttünk az embertárs, aki újjászületett saját diadaloszlopában.
Jakab István
Az emésztési zavarok a leggyakoribb élettani problémák
Hogy miért van ez így, az több okra is visszavezethető. Az egyik az, hogy az ételek minősége igen megváltozott az elmúlt 20- 30 évben. Étkezésünkben egyre kevesebb a tiszta és természetes anyag, amely valóban táplálni képes a testet. A rengeteg adalék-, kötő-, színezőanyag és tartósítószer, amelyeket megeszünk, mind-mind stresszt jelentenek a szervezet számára.
Emellett a rohanó életmód szintén okot ad arra, hogy emésztési problémák jelentkezzenek. Egyre több kihívásnak kell megfelelnünk, és bizony történnek olyan dolgok is velünk, amelyeket „nehéz megemészteni”.
Az emésztési problémák leggyakoribb formája a túlzott gyomorsavtermelés. A legtöbben ilyenkor a gyógyszertári savlekötőkhöz nyúlnak, amely segíthet ugyan, de úgy, hogy elnyomja a tüneteket és nem törődik az okkal. Pedig a tünet vészjelzés. Ha figyelmen kívül hagyjuk, jön a betegség.
Mi is az a reflux?
Refluxnak azt az állapotot nevezzük, amikor a gyomor savas tartalma visszaáramlik a nyelőcsőbe, kimarja annak a falát és égő érzés jelentkezik. Ez időnként egészséges embereknél is előfordulhat, de náluk jól működnek a védő mechanizmusok, melyek közömbösítik a savas vegyhatást. Ilyen védelmi funkció például a nyelőcső „féregszerű” mozgása, amely a kijutott savas tartalmat hamar visszatereli a gyomorba. Védelmet jelent a nyál is, amely fokozatosan semlegesíti a savas hatást, de a nyelőcső belső felszínét borító nyáknak is éppen ez a feladata.
Amikor azonban ezek a védelmi rendszerek nem, vagy nem megfelelően működnek, és a savas reflux hetente többször is jelentkezik, akkor a feljutó sav károsítja a nyelőcső belső felszínét. Ezt az állapotot reflux- betegségnek nevezzük.
A reflux jellegzetes tünetei
A fő tünet a gyomorégés, azaz a mellkasban érzett fájdalom. Amikor a sav eljut a szájüregig, akkor beszélünk savas felbüfögésről. A gyomorégés az étkezések után a leggyakoribb. A fekvő helyzet és a hajlongás súlyosbítja a panaszokat. A gyomor nyálkahártyája védőréteggel van (prosztaglandinok) ellátva. Azonban ha ez meggyengül, akkor a gyomorban is jelentkezhet fájdalom.
A gyomor egy savval teli „hólyag”?
Az üres gyomorban csak kevés, csekély enzim- és sósavtartalmú nedv található. A gyomorfal mindig az éppen fennálló szükség szerint termeli a savat. Hogy mikor mennyire van szükség, az attól függ, hogy mit és mennyit juttatunk be a gyomorba. A termelődést az étel meglátása és illatának megérzése indítja el. Az alacsony víztartalmú ételek (ilyen például a hús, tojás, kenyerek) nagyobb mennyiségű sav termelésére ösztönzik a gyomrot, éppen azért, hogy a szervezet le tudja bontani őket.
A gyomor lúgot is termel!
A gyomor a konyhasó, vérünk és szöveteink természetes alkotórészének a lebontásával sósavat termel, melynek a pH-értéke 2,8 és 1,2 között mozoghat. Ugyanakkor kialakul egy másik vegyület is (nátriumból, nitrogénből, szénből és oxigénből), a szódabikarbóna vagy nátrium-hidrogén-karbonát. Egy gramm sósavval 2,3 gramm szódabikarbóna jön létre. Ez a bázisanyag a vérrel eloszlik a testben és később semlegesíti a belekben a gyomorsavat.
1. Az immunrendszer segítőtársa
Ha nincs elegendő bázis a testben, az több konyhasó lebontását jelenti, mert így termeli meg szervezetünk azokat a bázisokat, amelyekre sürgősen szüksége van. Ám eközben természetesen még több gyomorsav jön létre, amelyre semmi szükség és amely gyomorégést okozhat. Ilyenkor, ha eszünk egy keveset, akkor elmúlhat a gyomorégés, mert a gyomorsav elegyedik a táplálékkal, de ennek következtében még több gyomorsav termelődik, így a túl sok sav még több savat eredményez. A bázisoknak kettős szerepük van testünkben. Egyrészt szükségük van rá az emésztést segítő szerveknek (máj, hasnyálmirigy, epe) az emésztőnedv képzéséhez. A másik feladatuk a test savtalanítása.
Mivel a bázisok feladatuk teljesítése közben elhasználódnak a szervezetben, folyamatos és kielégítő pótlásukra van szükség! Ha ilyenkor savlekötőkhöz nyúlunk, akkor csökkenthetjük ugyan a gyomor savtermelését, de így egyúttal a bázistermelést is csökkentjük, és újabb ördögi kör veszi kezdetét.
Bázispótlás természetes úton
A természetben található zöld növényekkel helyreállíthatjuk szervezetünk pH-egyensúlyát. A népgyógyászatban régóta ismert, hogy refluxos állapotban a lucerna a legideálisabb. A gyomorégéses tünetekre mindig sikerrel alkalmazták. Nemcsak a pH-egyensúlyban segít, feltölti a lúgosító raktárakat, miközben természetes vitaminokkal és ásványi anyagokkal is ellát minket. A népgyógyászatban a kismamáknak is ajánlják, mivel amellett, hogy kitűnő szervesvas-forrás, a tejképzésben is segít. A lucerna kiváló energiaforrás is. Az ókori és középkori leírásokból ismeretes, hogy szellemi és fizikai megterhelés esetén energiát biztosít, éppen ezért adták például a csatába induló lovaknak, és természetesen az emberek is fogyasztották.
Zöld növényekkel az egyensúlyért
A Green Mix 18 por ideális zöld növényi keverék, mely az alábbi növényekből áll: árpafű, lucernafű, búzafű, zabfű, cékla, csalánlevél, petrezselyem, kapor, koriandermag, csicsóka, medvehagyma, spárga, borsikafű, papayalevél és -gyümölcs, valamint C-vitamin, magnézium és MSM. Az MSM azért került bele, mert jobban átjárhatóvá teszi a sejtfalakat, így jelentősen megkönnyíti a savak és salakanyagok kiürülését. Fogyasztása reggel a legideálisabb, hiszen az éjszaka feldogozott savak ekkor ürülnek ki. A lúgosító raktárak feltöltése pedig azért fontos, mert savasodás esetén ezekhez a feltöltött raktárakhoz tud nyúlni a testünk.
A zöld növények közül a spenót is segíti az egészséges pH-egyensúly fenntartását. Kiemelkedő klorofill-, vitamin- és ásványianyag-tartalma mellett luteint is tartalmaz. Látásunk élességét a szem hátsó részén található sárgafolt (makula) biztosítja. A lutein a makula fontos alkotórésze, véd az UV-sugárzással és a szabad gyökökkel szemben. Hiánya komoly látáskárosodáshoz, végső soron vaksághoz vezethet. Étrendünk döntően befolyásolja a szem egészségét, mert lutein csak a táplálékkal vehető fel. A spenót fogyasztása nyersen vagy kíméletes szárítással készült 100% tiszta tablettaként a legideálisabb.
A kapor szintén ellát minket vitaminokkal és ásványi anyagokkal, miközben segíti az emésztés folyamatát is. A brokkoli segít megvédeni a sejteket az oxidatív stressztől, valamint gazdag vitamin- és ásványianyag-forrás.
A petrezselyem, mely szintén ásványianyagés vitaminforrás és segíti a szervezet védelmét az oxidatív stresszel szemben, segíti az energianövelő anyagcserét is és részt vesz az immunrendszer egészséges működésében.
A spirulina és a chorella algák azzal segítenek szervezetünknek, hogy ellátnak minket természetes vitaminokkal, ásványi anyagokkal, valamint részt vesznek a méregtelenítési folyamatokban.
Ősz és tavasz
A refluxra a periodicitás is jellemző. Ősszel és tavasszal kiújulhat vagy fokozottabban jelentkezhet. A zöld növényekkel, különösen a lucernával sokat segíthetünk magunknak, hogy ez az időszak könnyebb legyen. És mindezt természetes módon!
A fent szereplő növények népgyógyászati alkalmazásáról a www.nepgyogyaszat.hu oldalon olvashatnak. A növényekből készült termékek 100% tiszta tablettaként vagy porként kaphatók, melyeket a Viva Natura márkaboltokban vagy a webáruházban (www.vivanatura.hu) tudják megvásárolni. A lucerna por, tabletta és kapszula formában is elérhető, a kapor, brokkoli, spir-chor, petrezselyem tablettaként, a Green Mix 18 pedig por formában kapható.
Kérdéseiket az info@ kombucha.hu címen tehetik fel.