Tallózás a növénygyógyászat világából – A káposztafélék szépségkirálynője
A szomorkásan kiürülő őszi kertet még utoljára vidámmá és látványossá tehetjük, ha júliusban elvetjük a díszkáposzta magját. Vetés után 4-5 héttel a palántákat ritkítsuk meg 40×40 cm-es távolságra, a kivett növényeket ültessük cserepekbe, így színpompás, remek ajándék válik belőlük. A díszkáposzta íze és felhasználási módja hasonló szerényebb külsejű rokonáéhoz, nyersen salátaként fogyasztható, főzve is ehető, tálaláskor pedig ehető dekorációként szolgál.
Színskálája igen változatos: a belső levelek lehetnek rózsaszínűek, pirosak vagy sárgák, a külső levelek színe az ibolyakéktől a kékeszöldig változhat.
Az enyhe fagyok nem károsítják, ha az időjárás engedi, még decemberben is gyönyörködhetünk a szivárványszínű káposztafejekben.
Gönyörű gyilkos
Ki gondolná, hogy egy földrészeken átterjedő halálos betegség kórokozója is lehet gyönyörű, mint egy színes, egzotikus virág. Modern képnek a falon is megállná a helyét, amíg nem tudjuk meg, hogy a HIV képéről van szó. A „genomika” nevű tudományos terület, mely a genetikával és sejtbiológiával foglalkozik, forradalmat hozhat végre a rákkutatásban és az AIDS gyógyításában is.
Segítségével meg lehet majd határozni, milyen mellékhatásokat okozhat egy gyógyszer vagy egy védőoltás egy bizonyos betegnél.
Végre megtudhatjuk azt is, hogy mi az az életmentő genetikai eltérés, mely segített a pestisfertőzésből kigyógyultak leszármazottjait ellenállóvá tenni a HIV-vel szemben. Amíg a végleges eredményre várnak, megelőzésként marad az erkölcsös életvitel és a már jól ismert immunrendszer-erősítő növények, illetve készítmények fogyasztása.

Virágos rét a kertben
Egy natúrkert elképzelhetetlen virágos rét nélkül, a színes virágtenger életteret biztosít a hasznos rovarok számára. A kert egy részébe érdemes betelepíteni az eredeti vegetáció vadvirágait.
Természetes hatást keltő virágos rétet állíthatunk elő a következő növények magkeverékéből: vetési pipacs, margaréta, kaliforniai kakukkmák, búzavirág, borzaskata, szarkaláb stb.
A „búzatáblák szolgálóleányainak” nevezett vetési pipacsok (PAPAVER RHOEAS) üdítő látványt nyújtanak, emellett gyógynövényként is használhatók. A vörös virágszirmok forrázata vagy szirupja hurutoldó, köhögéscsillapító és nyugtató hatású, felnőttek és gyermekek egyaránt fogyaszthatják: 2 teáskanálnyi pipacsszirmot leforrázunk 2 dl forrásban lévő vízzel, 15 percig állni hagyjuk, leszűrjük. Gyermekeknek inkább készítsünk szirupot, a forrázatot keverjük mézzel és citromlével.
Fotó: Adobe Stock