Tallózás a növénygyógyászat világából – Influenza madár nélkül
Influenza madár nélkül
Csak az oltásokban bízni és sikertelenség esetén az orvosokat hibáztatni felelőtlenség lenne, a vírusok legyőzéséhez saját magunknak is aktívan hozzá kell járulnunk. Stresszmentes életmóddal, rendszeres mozgással és természetesen növényi stimulálószerekkel felerősíthetjük immunrendszerünket. Megfigyelhető, hogy az erős immunrendszerrel rendelkezők a legnagyobb téli influenzajárványt is gond nélkül átvészelik, míg a gyenge védekezőképességűek azonnal ágynak esnek. A karnyújtásnyira lévő, menetrend szerinti téli influenza és a remélhetőleg távolabbi H5N1 elleni hadviselésben – az oltások mellett – hatásos fegyver lehet a bíbor kasvirág (Echinacea p.), mely a növényi gyógyszerek között „medicus universalis”- nak mondható. Klinikailag igazolt vírusölő és általános immunrendszer- erősítő hatású, szakszerűen elkészített alkoholos kivonata gyakran influenzás felnőttek, alkoholmentes változata gyermekek számára nyújt megfelelő védelmet.
Második hatásos fegyver a polivitamin-tartalmú homoktövis (Hippopha r.), melynek ízletes présleve minden korosztálynak ajánlható.
Harmadsorban (de csak felnőtteknek) javasolt a szekliceimola (Leuzea c.), melynek hatásai hasonlatosak a ginzenggyökér jótékony hatásaihoz. A gyönyörű bíbor kasvirágot csak dísznövényként, a homoktövist csak sövényként termesztők nem is sejtik, kertjükben milyen felbecsülhetetlen kincseket rejtegetnek.

A trópusi virágok királynője
Európába a XVIII. században jutott el a hibiszkusz, más néven kínai mályvarózsa (Hibiscus rosa-sinensis), mely nálunk fagyérzékenysége miatt csak cserepes szobanövényként termeszthető. Díszítő értékét folyamatos nyílású, bíborvörös, nagyméretű virágainak köszönheti, kevésbé ismert, hogy gyógynövényként is használható. Gyógyászati értékét C-vitamin-tartalma és nyálkaanyaga adja, a felső légutak és a gyomornyálkahártya gyulladásos megbetegedése esetén jótékony hatású.
A vidám-rózsaszínű és kellemes ízű hibiszkusztea igen jó közérzetjavító és segít az ideális testsúly megőrzésében.
Bíborvörös természetes festőanyagával teakeverékeket, üdítőitalokat, bort, likőrt, krémeket színezhetünk, a szirmokkal átdörzsölt arc rózsás lesz, forrázata selymessé teszi a hajat. A szobanövények közül virágzáskor a legmagasabb rezgésű energiát adó növény, az alkotótevékenység, az emberek és az állatok szeretetére ösztönöz.

A lélek fájdalomcsillapítói
Szeretteink elvesztése a legnagyobb veszteség, mely érhet bennünket. Karácsonykor a hiányérzet szinte elviselhetetlenné válthat. Csak belső erőnkre, az istenáldotta természet ajándékaira és főleg a sebgyógyító időmúlására támaszkodhatunk. Jó néhány gyógynövény csak azért terem a földön, hogy a lélekben összetört emberek szenvedésein enyhítsen.
Készítsünk forrázatot: aranyvessző, bazsalikom, citromfű, csukóka, fekete üröm, orbáncfű és rózsaszirom keverékéből, ízesítsük mézzel és citrommal.
Önmagában ez a tea sem törli el egy csapásra bánatunkat. De segít abban, hogy reményvesztettségünk ne torkolljon állandósuló depresszióba, éjszakára álom jöjjön szemünkre és étvágyunk is valamelyest visszatérjen. Bele kell törődnünk a mindannyiunknak egyszer-egyszer kijáró megváltoztathatatlanba, gyújtsunk gyertyát és fohászkodjunk:
„Istenem, adj nekem türelmet, hogy elviseljen, amit nem tudok megváltoztatni, bátorságot, hogy megváltoztassam, amit tudok, és bölcsességet, hogy a kettőt meg tudjam különböztetni.” (Dr. Reinhold Neinbuhr)
Fotó: Adobe Stock