Védelmező, bőséget, áldást és szerencsét hozó szertartások
A különféle népszokásokban és rituálékban szereplő gyógynövényeket ma értékes gyógyhatásaik miatt kedveljük és értékeljük. Ezekhez a gyógynövényeket a néphit gyakran metafizikai tulajdonságokkal ruházta fel, ezért védelmező, bőséget, áldást és szerencsét hozó szertartásokhoz is felhasználta őket. E hiedelmek néha a keresztény, de gyakrabban a kereszténység előtti, pogány hitvilágban gyökereznek. Kövessük a naptárban az egyes évszakokhoz, jeles napokhoz kötődő európai hiedelmeket és szokásokat, és látni fogjuk, hogy ezek az ősi szertartások napjainkig megőrizték varázslatos jellegüket és erejüket!
Szertartások elkerülhetetlen résztvevője a tömjén
Kezdjük időbeli utazásunkat télen, amikor a főszerep a tömjéné. A tömjénfa (Boswellia spec.) a Burseraceae növénycsalád tagja. Napjainkban gyógynövényként, illetve növényi eredetű orvosságként fontos szerepet játszik a gyulladásos betegségek, pl. az ekcéma vagy a Crohn-betegség kezelésében. A hatás elsősorban a tömjénben lévő boswelliasavaknak tulajdonítható.
A tömjén szorosan kapcsolódik a karácsonyhoz, az egyik legfontosabb keresztény ünnephez. A három napkeleti király a kisded Jézusnak aranyat, tömjént és mirhát hozott ajándékba. Akkoriban a mirha és a tömjén rendkívül drága illatszer, egyben orvosság volt. A tömjén a nyugati kultúrában is a vallási szertartások és körmenetek fontos kelléke, de a pogány szertartásokban is jelentős szerephez jutott, az év leghidegebb napjaiban, amelyek karácsony és vízkereszt napja közé estek, a pogány Európa lakossága illatos növényekkel füstölt, így próbálta távol tartani a gonoszt, és áldást hozni a ház népére és a jószágokra. Ez az év legsötétebb időszaka, amikor leghosszabbak az éjszakák, legrövidebbek a nappalok, és a régiek szerint elvékonyodik az élők és a holtak világa közötti határ. A tömjén mellett ürmömmel és borókával (szintén gyógynövények) is füstöltek, mert ezek az átalakulás és az átmenet növényei. Segítenek elengedni a múltat és köszönteni az újat.
Fekete üröm a hasi szervek orvossága
A fekete üröm (Artemisia vulgaris) ősidők óta sokféle rítus, szertartás nélkülözhetetlen kelléke világszerte. A természetgyógyászatban a hasi szervek orvossága, számos nőgyógyászati panasz kezelésében alkalmazzák. A kínai orvoslás az életerő, a csi (Qi) erősítésére, áramlásának javítására alkalmazza.
Már a középkorban is ismerték és nagyra becsülték gyógyhatása miatt a borókát (Juniperus communis), főként bogyóit, amely egyben konyhai fűszer is. A természetgyógyászatban a mai napig vizelethajtó és emésztést javító hatása miatt alkalmazzák. A borókabogyó serkenti a veseműködést, ezért az enyhe vízhajtó teakeverékek gyakori alkotórésze, amelyeket elsősorban húgyúti fertőzések kezelésében alkalmaznak. Illóolajai és csersavai jótékonyan hatnak a tápcsatornára, segítik a zsírosabb ételek emésztését.
Érdekes, hogy az „elengedés” témája mind az orvosi, mind pedig a spirituális, rituális funkciókban megjelenik, az egyik szinten a testi elengedés, a felesleges vizelet kihajtása, a másik szintén a múlt, a veszteség, a bánat elengedése jelenik meg.
Mi zöldell zöldcsütörtökön?
A kereszténység elterjedésével zöldcsütörtökön, a nagypéntek előtti csütörtökön sok helyütt ettek zöld növényekből készült böjtös levest, amely a böjt mellett erővel, vitaminokkal és ásványi anyagokkal látta el a hosszú téli időszakot követően a szervezetet. A levest általában helyben termő zöldségfélékből, illetve ehető gyom- és gyógynövényekből készítették. Került bele pl. metélőhagyma (Allium schoenoprasum), amelynek csípős anyagai fertőtlenítő, antibakteriális hatásúak, százszorszép (Bellis perennis) és tyúkhúr (Stellaria media), amelyek jótékonyan hatnak a bőrre, lándzsás útifű (Plantago lanceolata), amely az egyik legfontosabb köhögés elleni növényi orvosságunk, továbbá csalán (Urtica urens) és podagrafű (Aegopodium podagraria), amelyek vértisztító, méregtelenítő hatásaikról ismertek. A leves nem csak értékes növényi hatóanyagai miatt számított különlegesnek, hanem szimbolikája révén, ami a tél és a halál felett aratott diadalt, a tavaszt, az újjáéledést szimbolizálta. A zöld a remény és az élet színe.
Szent Walburga éjszakájának ünnepe tűzrakással és szagos mügével
Sokhelyütt ősrégi ünnep volt a május első napját megelőző éjszaka, Szent Walburga ünnepe, amelyen nagy örömtüzeket gyújtanak, és a hagyomány szerint a Harz-hegységben lévő Brocken-hegy csúcsán a boszorkányok az év legnagyobb és legfontosabb boszorkányszombatját tartják, amelyen bujálkodnak az ördöggel. Ősi, pogány eredetű ünnepről van szó, amely lényegében megfelel a kelta Beltane ünnepnek, ez jelezte a kelta időszámítás szerinti évkezdetet. Az ősi szertartások közül a mai napig él a tánc és a májusfa állítás hagyománya. Az ünnep része volt bizonyos növények, pl. a szagos müge (Galium odoratum, vagy Asperula odorata L.) rituális fogyasztása is. E növény kumarinokat tartalmaz, amellyel hagyományosan epe- és májbántalmakat kezeltek, de a kumarinok nagy dózisban ártalmasak, ezért kumarintartalmú gyógynövényeket csak rövid ideig és kis mennyiségben tanácsos fogyasztani. Kis adagokban eredményesen enyhíti a fejfájást és az alvászavarokat is.
A szagos müge mellett a kerek repkény (Glechoma hederacea) szintén e nyárköszöntő ünnep hagyományos növénye volt. Aki egész éjszaka viselte a belőle font koszorút, megvédte magát a rontástól. A természetgyógyászatban a kerek repkényt az anyagcsere serkentésére és vértisztításra használják.
Szent Walburga ünnepének harmadik fontos növénye az orbáncfű (Hypericum perforatum), amely ekkor még nem virágzik, de a növényből a varázslatok és mágikus szertartások keretében kenőcsöket készítettek. Az orbáncfű az év legvilágosabb szakában, a nyári napforduló, június 21. és Szent Iván (Keresztelő Szent János) napja, június 24. közötti időszakban virágzik. Hatásait a modern tudomány is igazolta, a középsúlyos depressziót is képes enyhíteni, és pozitívan hat az idegfájdalmakra (neuralgiák) is. Utóbbi célra olajos kivonatait bedörzsölőként használják. Szent Iván napja egyébként időjósló nap is, de sokhelyütt ekkor gyűjtötték be a mezők és erdők gyógynövényeit.
Gyógynövények, szertartások a délnémet hagyományokban
Nyáron, Mária mennybevételének ünnepén (augusztus 15.) a német nyelvterület déli részein és az Alpokban régi hagyomány a növénycsokrok gyűjtése. A gyűjtött növényfajok száma vidékenként változik, de köze van a keresztény szimbolikához. A csokor általában 7 (a hét napjainak száma), vagy 9 (háromszor a szentháromság), olykor 12 (Izrael törzseinek száma), vagy akár 99 féle növényből áll. A hagyomány pontosan előírta, milyen növényeket kell e célból gyűjteni, pl. a slejmoldó örménygyökér (Inula helenium), a gyulladáscsökkentő kamilla (Matricaria chamomilla L.) és a keserű anyagokban gazdag fekete és fehér üröm, (Artemisia vulgaris és Artemisia absinthum), valamint az angyalgyökér (Angelica archangelica). Ezek a növények általában jótékonyan hatnak a belső szervekre.
Az angyalgyökér botanikai neve, az Angelica archangelica jelentése „angyal, főangyal”, utal a növény metafizikai jelentőségére. A sebgyógyulást segítő cickafarkfű (Achillea millefolium), a már említett orbáncfű (Hypericum perforatum), valamint a szöszös ökörfarkkóró (Verbascum spec.) szintén gyakran szerepel a csokorban. A szöszös ökörfarkkórót általában a csokor közepére helyezik. A mai napig torokfájást, köhögést kezelnek vele, de a csokorban az erőt és a védelmet szimbolizálja, ezért kerül középre. A szárított csokrot gondosan eltették, és egyrészt, télen házi patikaként szolgált, másrészt újév idején védelmező hatású füstölési szertartásokhoz használták. A hagyomány sok vidéken a mai napig tartja magát.
Évzáró gyógynövények
Az őszi napéjegyenlőség szintén jeles napok voltak. Az emberek felkészültek a közeledő télre, az egyre rövidülő nappalokra és a hosszú éjszakákra. Ez volt hagyományosan a búcsú, az elengedés, a múltért tartott hálaadás időszaka. Ezekben a hagyományokban is fontos szerepet játszottak a gyógynövények: egyfelől az évszaknak megfelelő növényeket és fűszernövényeket fogyasztottak, másfelől illatos növényekkel végzett füstölés révén igyekeztek biztosítani az áldást, és a védelmet a gonosz ellenében.
Az évet olyan növény zárja, amely ősidők óta elbűvölte az emberiséget: a fehér fagyöngyről (Viscum album) van szó. Vérnyomáscsökkentő hatást tulajdonítanak neki, az antropozofikus gyógyászatban pedig daganatos betegségek kiegészítő kezelésében alkalmazzák.
Az alkimisták is felfigyeltek a fagyöngyre, különleges, furcsa, minden más növénytől eltérő életmódjára. Nincsenek látható gyökerei, és a tél kellős közepén virágoznak a fák koronájában. E szokatlan tulajdonságok alapján varázserőt tulajdonítottak neki. A karácsonyi ünnepkör szent növénye is eredetileg a fagyöngy volt, mielőtt a karácsonyfának feldíszített fenyő divatba jött volna. Az angolszász országokban a mai napig kedvelt karácsonyi díszítés készül fagyöngyből, és egyes karácsonyi dalok szövegében is szerepel ez a növény. A fagyöngy ősidők óta szerencsét hozó növény, az istenek kedveltje és a bölcsesség szimbóluma volt. Ezért vitték gallyait a házba, akasztották azt a bejárati ajtóra vagy az ajtófélfára. A hagyomány szerint sok boldogságot és szerencsét hoz azoknak, akik a fagyöngygally alatt megcsókolják egymást.
Fotó: Adobe Stock
