Megbocsátás: a lélek szabadsága

Kata szombaton még a legjobb barátnője, Laura mellett ült a kanapén, és a megszokott módon beszélgettek. De aztán Laura, akiről Kata azt hitte, olyan közel áll hozzá, mint szinte senki más, elárult neki egy titkot: pár hónappal azelőtt lefeküdt Tomival. Tomi Kata barátja. A vallomás velejéig megrázta Katát. Először nem akarta elhinni, aztán mérges nyílvesszőként szakadtak ki belőle a szavak: ezt soha nem fogom megbocsátani neked! Kirohant a szobából, és megszakította a kapcsolatot Laurával.

Vajon meg fog tudni Kata valaha bocsátani Laurának? És mi a helyzet Tomival, aki nem is számolt be erről? A másokba vetett bizalmunk nem csak a kapcsolatok, de az egész társadalom alapját adják. Ha az emberek nem lennének képesek azt feltételezni, hogy a másik alapvetően jót akar nekik, akkor a szerelem ugyanannyira elképzelhetetlen lenne, mint minden egyéb szociális kapcsolat.

Aki kihasználja ezt a bizalmat, nagyon meg tud bántani minket

Az egyik legmegterhelőbb dolog, ami egy kapcsolatban történhet, az a megcsalás. Egy kutatás szerint a megcsalás a poszttraumatikus stresszhez hasonló hatással van a megcsalt félre. Nem csak haragot és csalódottságot érzünk, de kételkedni kezdünk önmagunkban is, és az emberek sajnos nagyon hosszan, akár életük végéig is képesek szenvedni ettől a bizalomsértéstől, ha nem tanulnak meg megbocsátani. Nem csak az akkori párjukban nem fognak tudni megbízni, a jövőben is kételkedve fognak állni mindenkihez.

A megbocsátás nehéz feladat. A legtöbbünket megbántják, elhagyják, megcsalják, kihasználják vagy megvezetik élete során. A felszólítás, hogy meg kell bocsátani, gúnyosnak tűnhet, pedig valóban ez az egyetlen módja lelki békénk visszanyerésének. Segíthet, ha fejben tartjuk: a megbocsátás nem azt jelenti, hogy felmentést adunk a tetteknek! Sokkal inkább azt, hogy nem akarunk több energiát fektetni a történtekbe, meg akarjuk változtatni az életünk folyását ez után az esemény után.

De ha a megbocsátás gyógyír a léleknek, miért esik mégis ennyire nehezünkre? Mint sok más esetben, itt is gyakran utólag jövünk csak rá, hogy igazából apróságok miatt bosszantottuk magunkat és másokat is: valaki elárult egy titkot, elfelejtett egy születésnapot vagy nem ért oda egy találkozóra. Hogy apróságokról van-e szó, vagy valóban valami fontosról, bármilyen szörnyűek is voltak a történtek – a múltban vannak! Ne hagyjuk, hogy tönkretegyék a jelenünket és megmérgezzék a jövőnket.

Meg kell szabadítatnunk a lelkünket és a testünket a negatív energiáktól, hogy jól érezhessük magunkat. A megbocsátás egyébként a betegségek gyógyításában is fontos szerepet kap. Sok betegség és tünet, például az izomgörcsök, a gyomorproblémák, a magas vérnyomás, a reuma, sőt akár a rák is javulhat, ha a páciensek elkezdenek megbocsátani. A hosszan magunkban hordott neheztelés szó szerint megbetegíthet. A fájdalomhoz és a haraghoz való ragaszkodás gyengíti az immunrendszert és megnehezítheti bizonyos szervek működését.

Hogyan hangoljuk át magunkat?

Sokan nagyon mélyre ható élményeket cipelünk magunkkal: anyánk mindig a testvérünket szerette jobban, apánk nem egyenlően osztotta fel az örökséget, társunk éveken át szeretőt tartott. A munkahelyi bántódások is mélyre hatolhatnak, például ha utálatos munkatársakkal kellett együtt dolgoznunk, akik rosszul bántak velünk, vagy ha kirúgtak minket. Ha nem dolgoztuk fel ezeket a sérelmeket, és nem foglalkoztunk velük rendesen, akkor nagyobb a veszélye, hogy mindez megismétlődik. Ha az aljas kolléganőnk vagy a rosszindulatú főnökünk még a fejünkben él, amikor megérkezünk az új munkahelyre, továbbra is beszűkülten fogunk gondolkodni és érezni.

De nem csak másokról lehet szó: saját magunknak gyakran még nehezebben bocsátunk meg. Például ha rossz lelkiismeret gyötör minket, mert túl kevés időt töltöttünk a gyerekeinkkel, vagy nem tudtunk kibékülni a testvéreinkkel. Az is lehet, hogy nem tudunk nekiállni a tanulásnak, vagy megfelelően lezárni egy kapcsolatot. Aki azonban nem bocsát meg másoknak és magának, az nem talál kiutat, folyamatos terhelés alatt áll. A harag beleeszi magát az emlékezetünkbe.

A probléma útját állja a szabadságnak: ebben az állapotban a nők nem tudnak megbízni egyetlen férfiban sem, félreértjük az új kollégáinkat, nem vagyunk képesek tiszta lappal újrakezdeni a testvéreinkkel. Ördögi kör alakul ki. Miért ilyen nehéz lezárni a múlt negatív élményeit? A perfekcionizmusunk megakadályoz minket abban, hogy beismerjük, életünk végéig hibákat fogunk elkövetni.

Ehhez jön a félelem, hogy búcsút intsünk a harmónia utáni vágyunknak, és nyíltan megbeszéljük a konfliktusokat. Pedig a beszélgetés sokszor segít, hiszen a másik fél esetleg nem is tud róla, hogy megbántott minket. Így lehetőséget kap arra, hogy magyarázatot adjon vagy bocsánatot kérjen. Mindenképpen gondoljunk rá, hogy a megbocsátás nem egyenlő azzal, hogy áldásunkat adjuk a tettre. Egyszerűen érzelmileg el tudunk tőle távolodni általa. A megbocsátás tehát nem jelenti azt, hogy a másik mostantól bármikor megismételheti az adott viselkedést.

Aki nem bocsát meg, a fájdalom foglya marad

Kinek nem tudunk megbocsátani? Sokan nem azt kaptuk lelkileg a szüleinktől, amire szükségünk lett volna. Bizonyos felmérések szerint például a felnőtt férfiak 30 százaléka nem tartja a kapcsolatot az apjával. További 30 százalék pedig problémás kapcsolatról számolt be. Van, akit testi bántalmak is értek, amelyek mély sebeket ejtettek a személyiségén. Ilyesmit megbocsátani lehetetlennek tűnik. A hozzánk közel állók által okozott sebeket mindig nehezebben bocsátjuk meg. Hiszen pont bennük bíztunk a legjobban, ezért különlegesen mélyen tudunk bennük csalódni.

Sokakat a tanáraik, vallási vezetőik vagy a főnökeik bántottak lelkileg vagy akár fizikálisan. Van, aki nincs kibékülve a sorssal, úgy érzi, mindig a vesztes oldalon áll. Mintha minden összeesküdött volna ellene, és csak másoknak lenne joguk a boldogságra. Ezek az emberek neheztelnek mindenre és mindenkire. Gyakoriak az olyan gondolatok, amelyek pluszban megnehezítik az elengedést: ha megbocsátok valakinek, gyengének fogok tűnni, igazat adok neki. Vagy: csak akkor bocsátok meg, ha bocsánatot kér. Ha mi is így érezzük, tegyük fel magunknak a kérdést: tényleg van értelme a múlt fájdalmas eseményeit újra és újra átélni gondolatban, hogy életben tartsuk a bosszú és a hibáztatás érzéseit?

Keressünk rá lehetőségeket, hogy megnyugodhassunk

Előrébb jutunk azáltal, hogy görcsösen ragaszkodunk a haraghoz és az elkeseredettséghez? Az az ember, aki megbántott minket, elképzelhető, hogy nem is emlékszik a dologra, nem tartja számon. Van értelme az erre fordított energiának, vagy itt az ideje, hogy elengedjük ezt az érzést? Egy biztos: nincs általánosan használható recept, és a fájdalomtól csak nehezen tudunk megszabadulni. Álljunk kritikusan magunkhoz és a viselkedésünkhöz, de ne tegyünk magunknak szemrehányásokat!

A konfliktushoz mindig két fél kell. Keressünk rá lehetőségeket, hogy megnyugodhassunk. Talán segít egy rövid szabadság, egy utazás, valami, ami eltereli a figyelmünket. Mindent meg kell azonban tudnunk bocsátani? Nem, hiszen vannak olyan helyzetek, mikor ez a sérelem súlya miatt lehetetlen. Ha egy fiatal lányt molesztál az anyja új élettársa, az a nő hosszú évek terápiája után is lehet, hogy csak az anyjának tud megbocsátani, a férfinak nem. Ha azonban már nem hordja magában a keserűséget, az önmagában is segíthet. Ilyen extrém esetekben érdemes szakember segítségét kérni, hogy megszabaduljunk a poszttraumás tünetektől.

Végre megint felhőtlen hangulat

Ha megbántottak, az első és legfontosabb, hogy ismét visszanyerjük a lelki békénket. Ha úgy érezzük, képtelenek vagyunk megbocsátani, főleg egyvalami segíthet: beszélni, beszélni, beszélni. Legjobb esetben persze azzal az emberrel, aki megbántott minket. Ha ez lehetetlen, akkor jó barátokkal. Egyrészt így elengedhetjük a haragunkat, másrészt meghallgathatjuk egy külső szemlélő véleményét.

A perspektívaváltás által elképzelhető, hogy felismerjük, a másik fél miért úgy cselekedett, ahogy. Vagy hogy egy kívülálló gyakran más véleménnyel van a helyzetről, ami néha segíthet elengedni. Kiderülhet, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akikkel hasonló történt, ez segíthet megtalálni a kivezető utat: megbeszélhetjük, hogy más hogyan lépett túl ezen a helyzeten, és hogyan sikerült maguk mögött hagynia a fájdalmat.

Három lépés a megbocsátáshoz

1. Bánjunk jól magunkkal!

Lássuk be, hogy a negatív gondolatok károsak ránk nézve. Ismerjük fel, jobban tiszteljük magunkat annál, mint hogy a gondolataink erejét saját magunk ellen akarnánk használni.

2. Változtassuk meg a hozzáállásunkat!

A megbocsátás az az egyértelmű döntés, hogy nem akarunk többet szenvedni, és mi akarjuk irányítani a saját életünket. Úgy képzeljük el a megbocsátást, mint egy hidat, amely a mérges és keserű világból a nyugalom és a béke szigetére vezet minket. A megbocsátás lehetővé teszi, hogy kilépjünk a múlt árnyából és a saját magunk által haragból és félelemből épített ketrecből. Válasszunk olyan hitvallásokat, melyek erőt és bátorságot adnak nekünk. A hozzáállásunk megváltoztatásával a lényünk is megváltozik.

3. Bocsássunk meg!

Fogadjuk el a haragot, és találjunk egy olyan módszert, mely megfelel a személyiségünknek, anélkül, hogy agresszívvé válnánk. Ezután bocsássunk meg: a szüleinknek, a gyerekeinknek, a halottaknak, a kollégáinknak, a szomszédoknak, a főnökünknek, a kormánynak, saját magunknak. A megbocsátás az a radírgumi, amellyel kitörölhetjük a fájdalmat a múltunkból, és szabaddá tehetjük a lelki béke felé vezető utat.

Érezzük jól magunkat az új életünkben!

Felszabadító rituálé

Írjunk egy levelet annak az embernek, akinek nem tudunk megbocsátani. Fejezzük ki benne mindent, amit érzünk vagy éreztünk. Ezután tépjük össze a papírt, és hagyjuk, hogy a szél elfújja a fecniket. Vagy írjuk le a haragunkat egy papírra, és nézzük végig, ahogy a tűz örökre felemészti a múltunk ezen darabját.

Engedjük el az önvádat!

A fájdalom kezelésében gyakran előkerül Melzack és Wall kapuelmélete, miszerint a kellemes érzések, mint a simogatás, az érintés, valamint a fájdalom ugyanazon az idegpályán keresztül érkeznek. Hogy a jelet kellemesnek vagy fájdalmasnak érezzük, arról egy agyi mechanizmus dönt, amely egy bizonyos szint felett bajt jelez. Ez a szint több szubjektív faktortól is függ. Az önvád, a döntéseink megkérdőjelezése, a múlt eseményeinek újraélése felerősítik a fájdalmat. Az emberi kapcsolatok, a zenehallgatás, az olvasás, a kikapcsolódás, a gondolataink elterelése, illetve a pozitív hozzáállás saját magunkhoz ezzel szemben csökkentik a fájdalom mértékét.

A könnyteszt

Ha krízishelyzetekben sírni kezdünk, az alapvetően jó jel: valami elszakad és elmossa a víz. A könnyekben stresszhormonok találhatóak, amelyekből a szervezet ilyen helyzetekben többet termel. Ne fojtsuk vissza a könnyeinket, fogadjuk el a tisztító hatásukat. Képzeljük el, hogy a rossz érzéseink nagy része is távozik velük együtt.

Relaxációs gyakorlatok

Járjunk órákra: az autogén tréning, a meditáció vagy a Jacobson-féle izomlazítás is segíthetnek nyugalomba kerülni.

Az öröm pillanatai

Jelöljünk ki magunknak egy időpontot, hetente egyszer, de legalább havonta egyszer, amikor csak olyasmit csinálunk, ami boldoggá tesz minket és jót tesz nekünk. Menjünk sétálni, üljünk be egy kávézóba, nézegessünk képeket. Vagy egyszerűen ne csináljunk semmit, csak feküdjünk lustán a napon, a kanapén vagy az ágyban.

Találka önmagunkkal

Tartsunk fenn egy estét csak saját magunknak. Gyújtsunk gyertyát, szerezzünk be finomságokat, nyissunk ki egy üveg bort, ha szeretnénk. Tervezzük meg az estét legalább olyan körültekintően és izgatottan, mintha egy jó baráttal találkoznánk. Írjuk fel, mit szeretünk magunkban a legjobban, mintha egy szerettünknek bókolnánk. Az ilyen gesztusok segítenek megbecsülni saját magunkat, még akkor is, ha épp nem értünk el semmit. Az egészséges önértékelés nem attól függ, hogy folyamatosan sikeresek vagyunk-e.

Gondoskodjunk saját magunkról!

Ez a rituálé arra való, hogy odafigyeljünk magunkra. Az éves ellenőrzések a háziorvosnál, fogorvosnál nem okoznak örömöt, de szükség van rájuk. Legalább ugyanilyen fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás és a minimális sport is, a tudatos kikapcsolódás, a masszázsok, a fürdők és a többi. A legjobb, ha a program a „fontos, bár nem annyira kellemes” és a „fontos, ráadásul még kellemes is” váltakozásából áll. Írjuk fel, mi az, amit már régen meg kellene tennünk az egészségünk megőrzéséhez. Majd kezdjük el lépésről lépésre ledolgozni a listát, és tudatosítsuk magunkban azt a kellemes érzést, hogy valami jót teszünk saját magunkkal.

Szeressük magunkat!

Már Oscar Wilde is megmondta, hogy „Önmagunk szeretete egy életre szóló románc kezdete”. Sokan mégis nehezen barátkoznak meg önmagukkal, mások összetévesztik önmaguk szeretetét az egoizmussal, a nárcizmussal és az egocentrikussággal. Önmagunk szeretetének egyik alapja, hogy elfogadjuk magunkat. A múltunkat, a tulajdonságainkat. Adottságaink és hajlamaink ugyanúgy hozzátartoznak ehhez, mint azok a dolgok, melyeket gyengeségnek ítélünk. Önmagunk megbecsülése azt jelenti, hogy minden hibánkkal és hiányosságunkkal együtt is el tudjuk fogadni magunkat.

Ez nem azt jelenti, hogy az önmagukat szerető emberek nem akarnak változni. De a változáshoz szükség van annak belátására, hogy milyen helyzetből indulunk. Minden további csak harc, melyre életerőt pazarolunk. Önmagunk szeretetéhez hozzátartozik ezen kívül még az is, hogy komolyan vesszük a saját érzéseinket és vágyainkat. Ennek az önbecsülésnek is megvannak a maga részletei. Hozzátartozik, hogy odafigyeljünk az egészségünkre, testi, lelki és szellemi szempontból is.

De az is, hogy dolgozzunk az álmainkért és a céljainkért. Önmagunk szeretete adja az önbecsülésünk alapját, lehetővé teszi, hogy meg legyünk róla győződve, értékesek és szerethetőek vagyunk, képesek vagyunk elérni dolgokat. Ez a feltétele annak is, hogy másokat értékelni és szeretni tudjunk anélkül, hogy megpróbálnánk őket megváltoztatni vagy túlzott elvárásaink lennének. A legnagyobb hatással önmagunk szeretetére, az önbecsülésünkre és az önbizalmunkra saját belső dialógusunk van.

A szavaknak, melyeket használunk, mikor gondolatban magunkkal beszélgetünk és magunkra gondolunk, erejük van. Befolyásolják az érzéseinket és a cselekedeteinket. Tudunk tehát szeretetteljes és megbecsülő, de lekicsinyítő és megsemmisítő módon is kommunikálni magunkkal. Belső dialógusunkat csak figyelemmel, gyakorlással és türelemmel tudjuk pozitívabbá változtatni. A fent említett rituálék is segíthetnek abban, hogy lassacskán egyre jobban szeressük saját magunkat, és rendszeresen jót tegyünk magunkkal.

Fotó: Adobe Stock