Mindennapi hiedelmeink
Amikor nem jól mennek a dolgok, kutyaszorítóban érezzük magunkat, kudarcot, frusztrációt, fizikai, lelki egyensúlyvesztést élünk át, szinte reflexesen kifelé fordítjuk tekintetünket, ki, mi az oka a problémámnak. Mi az a külső tényező, amely ezt tette velem? S általában meg is találjuk a bűnbakot. A gazdasági válságot, a politikát, az ellenséges idegeneket, a rosszindulatú ismerősöket, az árulásra hajlamos barátokat, a zsarnoki szülőket, a hálátlan gyerekeket, a packázó hivatalokat, a kontár iparosokat, a lelkiismeretlen orvosokat, a sarlatán természetgyógyászokat, az emberi gondatlanság megannyi jelét, a balszerencsét, a csillagok rossz állását. Egyáltalán, ezt az egész közönyös világot, amit nem hat meg a mi nagy bajunk, csak megy a maga útján.
Valóban minden baj kívülről jönne?
Egy fontos kérdésre nem lehet megkerülni a választ: az életünk csak történik velünk, vagy mi csináljuk magunkkal?
Az ember úgy működik, hogy a tudatában leképezi a világot. A pszichológia reprezentációknak, sémáknak, mentális térképeknek nevezi ezeket a fejünkben levő valóságértelmezéseket. Ám a tudatunk nem csak bemásolja a memóriába és tárolja azokat, mint egy számítógép, hanem mindennek jelentést is ad. Ezek a személyes jelentések fogják aztán irányítani attitűdjeinket, a dolgokhoz, emberekhez való viszonyulásunkat.
Negatív hiedelmeink egyike a perfekcionizmus
Mindent, ami történik velünk, először áteresztünk ezen a szűrőrendszeren, amelyet fáradságos munkával kialakítottunk a fejünkben, és amire valójában reagálunk, az már az a módosított valóság, amelyet a szűrők átalakítottak. Ez akár jó is lehet, hiszen a világról alkotott elképzeléseink, hiedelmeink alakítják ki értékrendünket, amely zsinórmértékül szolgál életvezetésünkben. Ám minden, ami működik, kétélű fegyver. Ugyanezzel az eszközzel mindennapi boldogtalanságunkat is biztosítani tudjuk magunknak. Ott van például a fekete-fehér gondolkodás.
Konrád György írja, hogy az emberek hajlamosak azt hinni: „Ha valami nincs egészen rendben, akkor rosszul van. Pedig az egészen rendben lét és a rosszul lét között húzódik az a sáv, ami az élet nagy része.”
A fekete-fehér gondolkodás közeli rokona a perfekcionizmus, a tökéletesség hajszolása. Tökéletes szülő, munkaerő, házastárs stb. akarok lenni, többnyire másoktól is ezt várom el, ezzel gyárilag beépítem az életembe az állandó elégedetlenséget és csalódottságot. Tisztázzuk: nem a tökéletességre törekvéssel van probléma, hiszen ebből születnek a nagy művek, hanem annak a bölcsességnek a hiányával, hogy tökéletes csak a Jóisten – amit ember művel, az jó esetben is csak esendően tökéletlen, elég jó vagy megfelelő lehet.
S ha vagyunk annyira bölcsek, hogy nem hajszoljuk a tökéletest, találékonyságunk még mindig kínál lehetőséget betevő boldogtalanságunk megszerzésére. Nagyon határozottan gondoljuk el, hogy a világnak milyennek kellene lennie, aztán ezt vessük össze a realitással. Minél színesebben és részletesebben vetítjük magunk elé saját ideális világképünket, annál biztosabb a csalódás.
Pszichológia eszközeink vannak a hiedelmeink megváltoztatására
Szintén hatásos módszer az „ugyanabból még több”. Egész életünkben arra tanítanak bennünket, hogy a nagy célokat csak kitartó, szívós erőfeszítéssel érhetjük el. Ebben sok igazság van, azonban ki ne ismerné a „Százszor megmondtam…” kezdetű mondatokat? Megmondhatjuk százegyedszer is, de vajon létezik-e a világon az a szülő, aki emlékszik akárcsak egy olyan esetre, amikor ez a módszer sikerrel járt volna a gyereknevelésben? Kissé sarkosabban és leegyszerűsítve: senkit nem érdekel, hányszor próbálkoztál. Ha valami nem működik, próbálkozz másképp!
A fentiekből kiderült, hogy vannak eszközeink, amelyekkel közérzetünket, életérzéseinket befolyásolni tudjuk. Ott vannak a múltbeli élményeink, a képzeletünk, a gondolkodásunk, az önmagunkra való reflektálás képessége – miért ne használhatnánk ugyanezeket a hiedelemépítő eszközöket arra is, hogy jobban érezzük magunkat a világban?
Miért gondoljuk például, hogy egy múltban megtörtént negatív esemény ezután is mindig pont ugyanúgy fog lezajlani? A múlt befolyásolja, de nem határozza meg a jövőt.
A jövő alakulására tudniillik legalább olyan hatással van az, hogy most mit teszek és mit gondolok, mint az, hogy ezt megelőzően mi történt velem.
Hiedelmeink megváltoztathatóak ha új kontextusba helyezzük azokat
A pszichológia használja a „reframing” kifejezést, amelynek jelentése „újrakeretezés”, „új kontextusba helyezés”. Ha egy eseményt más kontextusba, más összefüggésbe helyezek, megváltoztatom a jelentését. Amikor hajlamosak vagyunk nagyon rossz véleménnyel lenni magunkról vagy másokról, gondolkodjunk el azon, hogy szinte minden tulajdonság vagy képesség elhelyezhető olyan összefüggésbe, ahol pozitív értelmet nyer. Aki mondjuk hajlamos villámgyorsan, gondolkodás nélkül cselekedni, nem biztos, hogy jó bíró vagy nagy filozófus lesz, de hős lehet belőle, ha egy égő házból kell embereket kimenteni.
A döntő mozzanat abban áll, hogy milyen jelentést adok egy eseménynek. Egy mosolyt minősíthetek kedvesnek vagy gúnyosnak, viselkedésemet ez a minősítés, ez a hiedelem fogja meghatározni. Ugyanazokkal az eszközökkel, amelyekkel negatív hiedelmeket építünk magunknak, akár pozitívakat is kreálhatnánk.
Hiedelmekről beszélünk, mert a világhoz való viszonyunk – beismerjük vagy sem – alighanem nagyon szubjektív. Ne legyünk telhetetlenek! Ahogy Avalokitésvara, a tibeti buddhizmus tiszteletre méltó bodhiszattvája írja „A hat szent szótag szívemben visszhangzott” című versében: „S mert minden hiten múlik, minden valósága, légy boldog, hogy ha csupán hinni tudsz. Elégedjél meg azzal, hogy ha érzed, hogy mikor képzelődsz, akkor nem hazudsz.”
Fotó: Adobe Stock
